Elkészült a Belügyminisztériumban egy tervezet, amely újra átírná az egészségügyi szakdolgozók munkaszervezési rendjét. Mindez az ágazati érdekvédők szerint hátrányosan érintené munkavállalókat, mi több, tömegesen hagyhatják el a pályát például a műtéti asszisztensek, betegszállítók, laborasszisztensek is.
Több száz, sőt, akár ezres nagyságrendben lepték el a darazsak egy szolnoki család gyerekszobáját, a gyereknek az volt a szerencséje, hogy aznap éjjel nem aludt otthon.
Új parlament, régi trükkök, az Európai Parlament (EP) háborúpárti többsége ismét hazugságokkal támadja a békepárti magyar kormányt, az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (Libe) szerdán ugyanis "hamis vádak alapján" meghallgatást tart a magyar Nemzeti Kártya programról – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja
A Miniszterelnökség támogatása, a Szeged-Csanádi Egyházmegye hozzájárulása és több magánszemély segítsége révén újult meg a Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalva külterületén található Langó-kápolna, a 19. század végi paraszti vallásosság szép emléke. A június 28-i átadó ünnepségen, több száz hívő jelenlétében Kiss-Rigó László püspök áldotta meg az
Az utóbbi hat évtized legmelegebb augusztusán van túl Horvátország - közölte a horvát meteorológiai szolgálat (DHMZ), amely arra is rámutatott, hogy 1961 óta az ország 16 városában nem mértek ilyen magas hőmérsékletet az év nyolcadik hónapjában, a fővárosban pedig még soha nem volt ilyen meleg.
Megtartották a Játszd újra, Sam című előadás olvasópróbáját. A bemutató 2024. október 11-én lesz 19.30 órától a Krúdy Kamarában. Woody Allen egy keserédes vígjátéka Rák Zoltán, a teátrum színművészének rendezésében arról mesél, hogy amikor az életed válságba kerül, kellő öniróniával és egészséges humorral, mindig tudjunk önmagunkon (is) nevetni.
Érdekes témát feszegetett előadóként a prágai Globsec biztonságpolitikai konferencián Bajnai Gordon. A volt magyar kormányfő Orbán Balázs, a jelenlegi miniszterelnök politikai igazgatója mellett vett részt előadóként a rendezvényen, ahol többek között arról elmélkedett, hogy egyáltalán nem véletlen Magyarország rendszeres szembenállása az Európai U
Létező utasigényt elégít ki a szolgáltatás, azonban a VEKE elnöke szerint félkészen vezették be. Okosabb lett volna tesztelni egyetlen vonalon és megfelelően előkészíteni.
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, aki marihuánát és speedet árult Veresegyházán és környékén - közölte a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A volt miniszterelnök azt mondta, ha Magyarország kilépne az EU-ból, másnap összeomlana a gazdaság, mivel a német és kínai autógyártók azonnal távoznának az országból.
A rendőrök egy 49 és egy 51 éves férfit fogtak el, valamint kábítószergyanús anyagokat és a csomagoláshoz, terjesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.
18. alkalommal rendezik meg az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált és Családi Napot Gyulán. Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke a kedd délelőtti sajtótájékoztatón kiemelte, az esemény üzenete évről-évre változatlan, vagyis hogy szenteljenek egy napot a baráti közösségek erősítésére. Az idei, szeptember 14-ei f
A Csukás Meserádió már az első napokban bizonyította, hogy jelentős igény van a meséken alapuló minőségi tartalmakra, amelyek összekötik a generációkat és erősítik a családi köteléket. A rádió alkalmazását 24 óra alatt mintegy ötezren töltötték le, weboldalát pedig az elmúlt napokban több mint 20 ezren látogatták meg.
Tulajdonképpen a rendszerváltás óta, a vasfüggöny megszűnésével behatolt a nyugati ezotéria hozzánk is. Eredetileg spirituális tanítók érkeztek Indiából Amerikába még a múlt században, innen jutottak a fejlett Nyugatra, majd a szocializmus összeomlása után a közép-kelet európai országokba. Hazánk már azóta fertőzött terület, számtalan alakban jelen
Tóba lökött egy padon időző nőt egy rabló idén tavasszal, majd kirabolta Hatvanban. A tettes a helyi tónál üldögélő sértett mögé lopózott, majd a vízbe taszította, ezt kihasználva ellopta a nő táskáját és elhagyta a helyszínt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette, a büntetett előéletű rabló letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését.
Magyarországra is begyűrűztek a luxus műfüves szobrok. Luxusszállodák és tengerparti villák kertjeit hódították már meg világszerte az exkluzív megjelenésű, kézzel készített műfüves szobrok, melyek mostantól már Magyarországon is elérhetőek. A Grassbear műalkotások készítésével mindössze három kézműves mester foglalkozik a Távol-Keleten, így a leen
A 444 Klubban levetítettük Becz Péter Hiányzol, Marius című dokumentumfilmjét, ami egy fiatal zsiráf leöléséről és gyerekek előtti felboncolásáról szól. Arról, hogy van-e létjogosultsága az állatkerteknek, jó-e, ha gyerekek előtt boncolunk állatokat, a fővárosi állatkert szóvivője, a Greenpeace és egy filozófus vitázott.
Gyurcsány Ferenc arra kéri a diákokat, ha egy mód van rá, semmiképpen ne mondják meg a szüleiknek, hogy én biztattam erre őket, mert ennyire még ő sem bátort.
A BKK volt vezetője kifejtette: először a PPKE campus körüli építkezések kapcsán alkalmazzák azt a 2023 novemberében, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elfogadott rendeletet, amivel megkerülhetik az önkormányzatokkal való egyeztetést.
A szálláshelyszolgáltatónál a termékértékesítések jellemzően feketén történtek. A vásárlásokat a nyugta, számla helyett mindössze a terminál nyomtatta hőpapír "igazolta".
Korózs Lajos szerint a KSH kedden publikált adatsoraiból kiolvasható, hogy az alacsony volumenű ipari teljesítmény rontja le a gazdasági mutatókat, de emellett a beruházások tekintetében, a külkereskedelemben, valamint a mezőgazdaságban is nagy a baj.
Idős emberektől csalt ki pénzt és ékszereket egy nő, vele szemben többrendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat a Körmendi Járási Ügyészség - közölte szerdán a Vas vármegyei Főügyészség.