2024. szeptember 4. szerda

szept. 4
17:21
Ön egyetért azzal, hogy a kormány korlátozza a tanárok iskolai mobilhasználatát is? Szavazzon! (ATV)
Pintér Sándor Magyar Közlönyben megjelent legutóbbi rendelete szerint a pedagógusok a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt neveléssel és oktatással összefüggő feladatokra használhatják. Ön egyetért azzal, hogy a kormány ko
szept. 4
17:27
Kiderült, idén hol tarthatják a kihelyezett őszi Fidesz-frakcióülést (Blikk)
A kötcsei pikniket követően után Orbán Viktor a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP képviselőinek – az előzetes tervek szerint – szeptember 24-25-én ad iránymutatást az őszi parlamenti szezon előtt Esztergomban. A miniszterelnök a kihelyezett frakcióüléseken hagyományosan zárt körben szokott beszédet tartani. Magyarország kormánya múlt évben is Eszte
szept. 4
17:51
"Bravo!" – Így kommentálta Magyar Péter, hogy Szijjártó Péter rövidnadrágban és sportcipőben sétált végig Bahreinben a tiszteletére lerakott vörös szőnyegen (SzMo)
A Tisza Párt elnöke is felbukkant a farmersortos külügyminiszter fotója alatt, amit bahreini érkezéséről posztolt.
szept. 4
17:57
Az allergiások sem erre a hírre vártak (Infostart)
A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka – közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
szept. 4
18:03
Több hete nincs hidegvíz az egyik legnagyobb hazai szülészet több termében sem (ATV)
Hetek óta nem folyik hidegvíz a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti telephelyének néhány helyiségében.
szept. 4
18:03
Földi pokol lesz a szeptember idehaza: erre készülhetnek a magyarok, ez kínkeserves lesz (Pénzcentrum)
Az ősz harmadik napján, kedden több, emberemlékezet óta fennálló rekordot döntött meg a hőség közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.
szept. 4
18:15
Dézsi Csaba András elsőre nem cáfolta, hogy már nem tagja a győri egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának (444.hu)
Egy mondatot mondott, majd letette a telefont. A Facebookon később azt írta, nem mondott le és nem is hívták vissza.
szept. 4
18:21
A kisfiú korábban is viselkedett hasonlóan – a tanárnő vallomásával folytatódott a mogyoró miatt meghalt kisfiú pere (ATV)
Folytatódott a bíróságon a mogyoróallergia miatt elhunyt 6 éves újpesti kisfiú ügyében indított büntetőper.
szept. 4
18:21
Csak forró víz jön a csapokból az ország legnagyobb szülészetének több kórtermében, hiába zuhanyoznának a kismamák (SzMo)
A klinikán tudnak a műszaki hibáról, és már dolgoznak az elhárításán, ami csak lassabb ütemben tud megvalósulni.
szept. 4
18:27
Az EP LIBE-bizottságának vitája egy újabb politikai támadás volt Magyarország ellen (Demokrata)
"A vita egy teljesen hiteltelen, cinikus színjáték volt" – fogalmazott László András.
szept. 4
18:27
Gyula Tv Híradó – 2024. 09. 03. (Gyulatelevízió)
Témák: – A békéscsabai campuson szervezi meg a héten gólyatáborát a Gál Ferenc Egyetem. Az eseményre mind a négy karról érkeztek hallgatók. A program fő célja, hogy a diákok összekovácsolódjanak. – 32 csapat főzött egyszerre dámvad pörköltet a Dénesmajori Közösségi Napon. Az esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy fellendítsék a településrész élet
szept. 4
18:29
Suliindító buli – az iskolakezdést segítették (Gyulatelevízió)
Szombat délelőtt a várkertben tartotta Suliindító buliját a Regionális Wellness Egyesület. A nyolcadik alkalommal szervezett jótékonysági eseményen több mint ötven gyulai gyermeknek tették könnyebbé az iskolakezdést. Első alkalommal negyven családnak tudott segíteni a Regionális Wellness Egyesület, a nyár utolsó napjára szervezett, nyolcadik Suli
szept. 4
18:39
Semjén: 1 milliárdot fordít a kormány arra, hogy a gyerekek egy nemzeti emlékhelyre eljussanak (ATV)
Országossá válik a nemzeti emlékezetpedagógiai program, amelynek célja, hogy minden gyermek legalább egyszer jusson el iskolai szervezésben egy nemzeti vagy történelmi emlékhelyre – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
szept. 4
18:45
"Reality igen, reality show nem. Uff" – üzente Lázár János Magyar Péternek, aki perceken belül válaszolt (SzMo)
A miniszter nem fogadta el a tiszás politikus meghívását egy közös vasutazásra. Magyar részéről azért a sörözés még áll.
szept. 4
18:51
Lázár János visszaszólt Magyar Péternek: "úgy látszik, szükség volt egy újabb Facebook-posztra" (ATV)
Ahogy arról ma már írtunk korábban, Magyar Péter ismét arra kérte Lázár Jánost, hogy vonatozzanak együtt egy keveset. A válasszal Lázár sem maradt adós sokáig.
szept. 4
18:57
Elárulta a kormány, mekkora lesz a jövő évi nyugdíjemelés (SzMo)
Varga Mihály a Facebookon jelentette be, hogy a nyugdíjemelésen kívül ismét lesz 13. havi nyugdíj is.
szept. 4
18:57
Molnár Gusztáv először szólalt meg a róla készült megrázó képek óta: "Szeretnék megtanulni szeretve lenni" (Nyíregyháza)
Molnár Gusztáv körül ismét felbolydult az internet, miután megrázó képek kerültek napvilágra róla. A színész állapota korábban javuló tendenciát mutatott, de nemrég újra mélypontra került, olyannyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Most azonban Molnár megszólalt, és ismét tervekkel teli, új reményekkel szeretné folytatni az életét. A közelmúltban
szept. 4
18:59
Így lehetne jóval magasabb a nyugdíjad Neked is: most bemutatjuk (Nyíregyháza)
Az igazságos nyugdíjrendszer megteremtése hosszú ideje vitatéma Magyarországon. Egy olyan szociális hálót kellene kiépíteni, amely méltányos és fenntartható mind a jelenlegi, mind a jövőbeni nyugdíjasok
szept. 4
19:01
"Meg vagy őrülve!" - brutális vita robbant ki Jolly és párja között a nyílt utcán, döbbenten nézték őket a járókelők (Nyíregyháza)
Jolly és Szuperák Barbara feszült pillanatokat élt át az Ázsia Expressz legújabb évadában. A párosnál a stressz és a kapkodás miatt hamar elszabadultak az indulatok, és egy igen komoly konfliktus pattant ki közöttük. A veszekedés során Jollynak még a kedvesét is sikerült túlkiabálnia. Az énekes később a kamerák előtt, könnyeit nyelve magyarázkodott
szept. 4
19:03
Nem írt igazat Magyar Péter ötkertes bulijáról a Zaol.hu, milliós bírságra kötelezte a Mediaworksöt a bíróság (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 4
19:03
Bóka János: A Nemzeti Kártya programmal összefüggésben politikai hisztériakeltés zajlik Európában (Nyíregyháza)
A program egyes munkavállalással kapcsolatos könnyítéseket tartalmaz, amelyek teljes mértékben megfelelnek az uniós szabályoknak – hangsúlyozta a miniszter.
szept. 4
19:05
Egymilliárd forintot költ a kormány arra, hogy az iskolák nemzeti emlékhelyekre vigyék a gyerekeket (Nyíregyháza)
Semjén Zsolt szerint a nemzeti identitás megélése antropológiai lételeme az embernek.
szept. 4
19:07
Sóoldatot adott koronavírus elleni oltás helyett a 70 éves jánoshalmi doktornő (Nyíregyháza)
A doktornő és asszisztense több mint száz embernek igazolta jogosulatlanul, hogy beoltották őket koronavírus ellen, így védettségi igazolványhoz juthattak.
szept. 4
19:09
Közgazdász-vándorgyűlés: A fenntarthatóságról is lesz fórum (Nyíregyháza)
A fenntarthatóság és a vállalati versenyképesség összefüggéseiről szervez szekciót a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen, szeptember 6-án 11 óra 30 perctől az MKT Fenntarthatósági Szakosztálya.
szept. 4
19:11
A szója hasít, a repce- és napraforgómag eredményét inkább felejtsük el idén Magyarországon (Nyíregyháza)
Magyarországon tavalyhoz képest nőtt és 298 ezer tonna körül várható az idei szójatermés. A repcetermelése ellenben meredeken esett vissza az előző gazdasági évhez képest az alacsonyabb vetésterület és hozam együttes hatása miatt. A virágzás idején a túlzottan meleg, száraz időjárás, párosulva a csapadékhiánnyal, erőteljesen csökkentette a naprafor
szept. 4
19:13
Teljes útzár lépett életbe: mentőhelikopter szállt le Szentendrén, nagy a baj (Nyíregyháza)
Nagyon nagy a baj.
szept. 4
19:15
Süper Lig: a Galatasaray kölcsönvette a Napoli gólvágóját! – hivatalos (Nyíregyháza)
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
szept. 4
19:21
Remek hírt kaptak a nyugdíjasok, kedvezően indul számukra a 2025-ös év (ATV)
Nyugdíjemeléssel indul a 2025-ös év.
szept. 4
19:33
A cigányok Indiából jönnek, ezért alacsony az IQ-juk a Magyar Érdemrenddel kitüntetett alkotmánybíró szerint (444.hu)
Pokol Béla a ChatGPT segítségével újította meg a jobboldali fajbiológiát. "Ilyen okosak vagyunk."
szept. 4
19:39
Ősszel ismét Esztergomban tart kétnapos kihelyezett ülést a Fidesz-Kdnp frakció (444.hu)
Orbán Viktor ad majd iránymutatást szeptember végén az őszi parlamenti szezonra.
szept. 4
19:39
Kegyetlen volt a II. világháború az Újpest új igazolásának a családjával (Nyíregyháza)
A tehetséges Helmich Pált a nyári átigazolási időszak hajrájában szerezte meg az Újpest a Kecskeméttől. A friss szerzeménnyel az újpestiek
szept. 4
19:41
Adóamnesztiát hirdetett a román kormány (Nyíregyháza)
Adóamnesztiát hirdetett a román kormány – jelentette be szerdán Marcel Bolos pénzügyminiszter.
szept. 4
19:43
"Mi a magyarok érdekeit képviseljük, nem érdekel, ha ezért oroszbarátnak neveznek minket″ (Nyíregyháza)
Tarjányi Péter mellett ezúttal Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is vendégünk volt a Frontvonal legújabb, rendkívüli adásában.
szept. 4
19:45
A fenntartható erdei turizmus az egész társadalom számára érték (Demokrata)
Az erdők a belföldi turizmus kiemelkedően fontos helyszínei, mondta Zambó Péter államtitkár.
szept. 4
19:45
Pálos Péter elődöntős és már biztos érmes a paralimpián (Nyíregyháza)
A címvédő Pálos Péter megnyerte negyeddöntőjét, így már biztosan érmet szerez az asztaliteniszezők MS11-es kategóriájában a párizsi paralimpián.
szept. 4
19:47
Vadon Janiról érkezett a hír: így van mióta abbahagyta a rádiózást (Nyíregyháza)
Már 9 hónapja.
szept. 4
19:49
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban (Nyíregyháza)
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnephez kapcsolódva egész napos programokkal várják a látogatókat – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője szerdán az MTI-t. A búcsú hagyománya szorosan kötődik az emlékpark történetéhez: a helybeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek itt
szept. 4
19:51
Groves harmadik sprintsikerét aratta, Valter a mezőnnyel ért célba a Vueltán (Nyíregyháza)
Sprintbefutóban Kaden Groves diadalmaskodott a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszán, az olimpiai negyedik Valter Attila a mezőnnyel ért célba a 31. helyen, míg az összetett élcsoportja nem változott.
szept. 4
19:51
Tuzson Bence: Jelentős támogatást kapott a Control-X Medical Zrt. az új telephelyéhez (Demokrata)
Az elmúlt 30 évben több mint 6000 Control-X Medical rendszert telepített a cég világszerte.
szept. 4
19:53
Trump: A politika egy piszkos játék, de én szeretek nyerni (Nyíregyháza)
Az ukrán háborúval kapcsolatos tervéről is beszélt a republikánus elnökjelölt.
szept. 4
19:55
Újabb tragédia Lampedusánál (Nyíregyháza)
Az eltűntek között három kisgyerek is van.
szept. 4
19:57
Felkászülési mérkőzést vívott a Darazsak Sportakadémia és a Dávid Kornél Ka (Nyíregyháza)
Szerdán délután felkészülési mérkőzést vívott Sopronban a Darazsak Sportakadémia és a Dávid Kornél KA. A székesfehérvári gárda 74-60-as győzelmet aratott. Az immár élvonalra készülő csapatok csatájában az Amatőr bajnokság tavalyi kiírásának két döntőse csapott össze. A májusban látható szoros csatához hasonló negyeddel indult ez a találkozó is. Az
szept. 4
20:03
Ezt szűrték le a magyarok az elmúlt évek gigainflációjából: ennek nagyon rossz vége lesz (Pénzcentrum)
A közelmúlt rekordmagas inflációja a pénzügyi tudatosság felé fordította a magyarokat, egyre többen igyekeznek megtervezni pénzügyeiket derül ki a Provident kutatásából. A változásra szükség is van: honfitársaink európai összehasonlításban továbbra is nehezen boldogulnak a pénzügyi termékek világában.
szept. 4
20:15
Orbán Viktor a Comói-tó partján nézett szét egy luxusétteremben (444.hu)
Pénteken beszédet mond egy onnan pár kilométerre rendezett gazdasági-politikai fórumon, valószínűleg arra pihen rá.
szept. 4
20:21
Nem akar összejönni a Lázár-Magyar-találkozó, hiába mondják mindketten, hogy szeretnék (444.hu)
Lázár János válaszolt Magyar Péter ultimátumára, találkozni szeretne, vonatozni nem, Magyar szerint a miniszter ezzel megfutamodott.
szept. 4
20:33
Egy volt alkotmánybíró szerint a cigányok nem olyan intelligensek, mint a többi magyar (SzMo)
A fideszes többség által kinevezett egykori alkotmánybíró szerint a cigányok átlagos IQ-ja lefelé húzza a magyar átlagot.
szept. 4
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 09. 04. (Gyulatelevízió)
Témák: – 2025. április ötödikéig megkezdődik a gyulai vasútállomás korszerűsítése – jelentette be szerdán Görgényi Ernő. Gyula polgármestere elmondta, az épületet a MÁV, az előtte lévő területet az önkormányzat újítja fel. – Szerdán 11. alkalommal rendezték meg Békéscsaba főterén a közfoglalkoztatási kiállítást. Békés vármegyében a 2011-ben elindít
szept. 4
20:39
Kiemelt körzetközpont lett a Gyulasport (Gyulatelevízió)
Három éve kapcsolódott be a Gyulasport a Magyar Labdarúgó Szövetség 2020-ban indított programjába, amelynek egyik fontos alappillére a körzetközpontok működtetése. Kertes István ügyvezető a 3Témában elmondta, az országban kilencvenegy klubban folyt a labdarúgó utánpótlásképzés ún. C-szinten, csakúgy, mint a Gyulasportnál. Tavaly, az MLSZ lefolytato
szept. 4
20:51
A következő választáson Budapest kevesebb, Pest megye viszont több képviselőt küldjön a Parlamentbe, szólítja fel a kormányt a Választási Iroda elnöke (444.hu)
A népességváltozás miatt lenne szükség a frissítésre. A főváros kettőt elvesztene, Pest megye kettőt kapna. Győr-Moson-Sopron egy helyet happolna el Somogytól.
szept. 4
20:51
3Téma – Kertes István, Nyilas Elek (Gyulatelevízió)
Körzetközpont, kiemelt feladatokkal – 2024 júliusától a Gyulasport Nonprofit Kft egyike a huszonötből azoknak, akik ezzel a státusszal rendelkeznek. A 3Témában Kertes István ügyvezetővel és Nyilas Elek szakmai vezetővel az ebből adódó feladatokról és a közeljövő terveiről beszélgettünk.

Keresés