Kékkői Zalán közel harminc éve állja meg a helyét gitárosként a hazai zenei szcénában, játéka több mint ötven lemezen hallható. Zalánt olyan produkciókból ismerheti a nagyérdemű, mint a Csordás Tibor vezette Psycho, ÁKOS, vagy éppen a Beatrice. A színházkedvelők láthatták, hallhatták olyan darabokban, mint a HAIR, az István a király, a Shrek musica
A Kész Nyíregyházi Csoportja előadást szervez Hiszek az Egyben és a Nullában, a mindenható Datában - Ki vagyok én a mesterséges intelligenciának? - Szülői szerep a technika világában címmel 2024. szeptember 17-én, kedden 17 órakor a Vármegyeháza dísztermében.
Súlyos fejsérülést szenvedett Zemlényi Zoltán magyar író. A férfi közösségi oldalán osztotta meg, hogy fejbe rúgták fényes nappal Budapesten. Az eset a Blaha Lujza téren történt kedden a déli órákban. A Hoppárézimi című könyvet ihlető férfi a későbbiekben beszámol követőinek történtekről.
Egy Amszterdamból Budapestre tartó repülőjáraton utazott az a 32 éves algériai férfi, aki egy kanadai börtönből szökött meg még májusban. Azóta keresték a hatóságok.
A független országgyűlési képviselő tavaly tavasszal mutatott be egy félmilliárdos üzemet. Az Integritás Hatóság azóta kiderítette, nem csak egy, hanem rögtön kettő ilyen is épült egymás mellé.
Elkezdődött egy újabb évad a Móricz Zsigmond Színházban Nyíregyházán, szeptember 2-án, olvasópróbákkal. Több darab próbái is beindultak, mint például A padlás családi musical, melynek rendezője Gémes Antos, aki a színészekkel együtt gőzerővel készül már az előadásra.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos pekingi látogatása során találkozott a Bank of China (BoC) és a China Construction Bank (CCB) vezetőivel. A tárgyalások célja a magyarországi energetikai és infrastrukturális fejlesztések finanszírozása érdekében folytatott párbeszéd további folytatása volt - jelentette be szerdai közleményében a Nemz
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről – erősítette meg Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A miniszterelnök a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórum vesz részt, ahol panelbeszélgetésen Magyarország és Európa jövőjéről fog beszélni - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Több mint 400 új munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központjával, amely 50 milliárd forintból épül meg a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházán - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerdán a raktárkomplexum alapkőletételén.
Egy fővárosi gimnáziumban olyan hőség tombolt, hogy szerda délben hazaküldték a diákokat. A hangosbemondó hangja zengte be az épület felforrósodott termeit, így közölték a tanulókkal, hogy a tanításnak mára vége. Egyelőre nem tudni, hogy a következő napon megtartják-e az órákat, erről még ma értesítik az iskola diákjait.
Az ATV Start című műsorában Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara titkára – és zuglói háziorvos – beszélt az október 1-jén Budapesten bevezetésre kerülő új orvosi ügyeleti rendszerről. A fővárosban külön felnőtt- és gyerekügyelet lesz, legalábbis ezt ígérte nekik az államtitkár, de a pontos szerződéseket még várják.
Évindító reggelin egyeztettek az idei tervekről a Nyíregyházi Rotary Club tagjai a Centrál Hotelben. Az új elnök, dr. Pénzes Marianna tájékoztatta a sajtó munkatársait arról, milyen feladatok várnak a klubra. Idén is izgalmas lesz számukra az év.
Egy fővárosi gimnáziumban olyan hőség tombolt, hogy szerda délben hazaküldték a diákokat. Egyelőre nem tudni, hogy a következő napon megtartják-e az órákat, erről még ma értesítik az iskola diákjait.
a legtöbb beteget Budapesten (11 fő), Fejér vármegyében (6 fő) és Hajdú-Bihar vármegyében (5 fő) regisztrálták, és az összes eset hazai eredetű volt. A betegek 96,6 százaléka idegrendszeri tünetekkel került kórházba.
Kötelező jegyelővételi zónát vezetett be a vasúttársaság az új tanév kezdetétől a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével az elővárosi járatokon - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította Karsai fellebbezését, amellyel jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az emberi jogait azzal, hogy nem teszi lehetővé az aktív eutanáziát számára.
A diákok szerint emeleti tantermekben uralkodott el a fullasztó forróság. Mindeközben Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hajnali szellőztetést javasolta az iskoláknak.
Nyíregyháza évek óta nagy figyelmet fordít az idősekre, és az idei Idősek Világnapjára is izgalmas programmal készülnek. A részleteket a keddi Idősügyi Tanács ülésén beszélték meg és véglegesítették, amely a városháza Váci termében zajlott.
11. alkalommal rendezte meg a közfoglalkoztatási kiállítást a Békés Vármegyei Kormányhivatal. A rendezvény túlmutat egy kiállításon és vásáron, hiszen egyfajta fesztivál jellege van – fogalmazott Takács Árpád. A főispán a szerda délelőtti sajtótájékoztatón kiemelte, a vármegyei települések több, mint kétharmada jelen van a Szent István téri esemény
Koordinációs megbeszélést tartottak szerdán a gyulai vasútállomáson, erről az eseményről posztolt közösségi oldalán Görgényi Ernő. Gyula polgármestere azt írta, Lázár Jánosnak köszönhetően új lendületet vett a vasútállomás felújításának programja. Mint ismert, 2020-ra a MÁV elkészítette a felújítás műszaki dokumentációját, biztosította a kivitelezé
A találkozó helyszíneként Salgótarjánt, Ózdot és Lajosmizsét ajánlotta fel, és még egy sörözésre is meghívta Lázárt, ha célba érnek. Egy pohár sörre meghívja, ha elmegy a találkozóra.
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről.
A magyar növekedési ütem az európai dupláját érte el a második negyedévben - mondta Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán szerdán, a statisztikai hivatal legfrissebb adatait értékelve.
Egy Finnországban élő újságíró a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a középiskolás gyermeke Magyar Péterről és a Tisza Pártról tanult a társadalomismeret órán.
A most szombati kötcsei találkozó után Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP képviselőinek - az előzetes tervek szerint - szeptember 24-25-én ad iránymutatást az őszi parlamenti szezon előtt Esztergomban.
A klinika türelmet és megértést kér a páciensektől, állításuk szerint mindent megtesznek a helyzet megoldásáért. Több cég és vállalkozó bevonásával próbálják orvosolni a helyzetet.
Sajtóértesülések szerint legalább hetek óta több csapból is csak forró víz folyik a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti telephelyén. Ez amiatt jelent problémát, mert a zuhanyzás az egyik leghatékonyabb természetes fájdalomcsillapítási módszer a szülés során. A páciensektől türelmet és megértést kérnek.
Meghatóan búcsúztatták el Szeged közismert mentőorvosát, Dr. Kékes-Szabó Juditot, aki 39 évnyi szolgálat után vonult nyugdíjba. Utolsó munkanapján egy újraélesztéshez riasztották, ám a helyszínen kollégái várták őt egy hatalmas meglepetéssel. Az Országos Mentőszolgálat szívhez szóló bejegyzésben köszönte meg Judit áldozatos munkáját és hosszú, egés