2024. szeptember 4. szerda

szept. 4
10:15
Feljelentették a Vitézy fellebbezéséhez hamisan nyilatkozó fideszes szavazatszámlálókat (444.hu)
226 szavazatszámláló bizottsági tagi nyilatkozat közül legalább 128 valótlan tényállításokat tartalmaz.
szept. 4
10:15
Bajnai Gordon: ha kilépnénk az EU-ból másnap összeomlana a gazdaság (ATV)
Nem volt túl nagy a magyar részvétel a prágai Globsec biztonságpolitikai konferencián, Orbán Balázson kívül Bajnai Gordon adott elő.
szept. 4
10:15
Dorner Lajos a buszos helyjegyekről: Egyértelműen látszik, hogy nincs kész ez a dolog, idő előtt lett bevezetve, és ebből adódnak a gondok (SzMo)
Létező utasigényt elégít ki a szolgáltatás, azonban a VEKE elnöke szerint félkészen vezették be. Okosabb lett volna tesztelni egyetlen vonalon és megfelelően előkészíteni.
szept. 4
10:15
Sikerként értékelhető a több mint százezres hallgatói létszám a felsőoktatásban (Demokrata)
Immár második éve összességében több mint százezer hallgatót vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe – mondta Varga-Bajusz Veronika.
szept. 4
10:17
Hadházy talált egy kamu gyümölcsfeldolgozót, amiről kiderült, hogy valójában kettő, ráadásul gyümölcshöz nincs közük, felszámolt céghez van (444.hu)
Kétfős, tíz végrehajtáson átesett építőipari cég és egy családi társvállalkozás találkozása egymilliárd forintnyi támogatással.
szept. 4
10:17
Veresegyházi drogdílerekre csaptak le a rendőrök (ATV)
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, aki marihuánát és speedet árult Veresegyházán és környékén - közölte a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
szept. 4
10:17
Pokoli tanévkezdés: 30 fok alatt nincs tanterem az országban, van ahol 39 fokot mértek (SzMo)
Klíma csak elvétve van, az is inkább csak a tetőtéri termekben. A Klebelsberg Központ hajnali szellőztetést javasol az intézményeknek.
szept. 4
10:19
Bajnai Gordon szerint már stratégia van arra, hogy kilépjünk az EU-ból (SzMo)
A volt miniszterelnök azt mondta, ha Magyarország kilépne az EU-ból, másnap összeomlana a gazdaság, mivel a német és kínai autógyártók azonnal távoznának az országból.
szept. 4
10:21
Miniszter kérdezi a Balatonról jövő héten a népszerű írókat (ATV)
Navracsics Tibor vendégei a Balatoni Polgári Szalonban Ugron Zsolna és Nyáry Krisztián lesz - derül ki a miniszter Facebook-oldalán.
szept. 4
10:21
Szívatja a kormány az egészégügyi dolgozókat: Újabb pótolhatatlan segítők tűnhetnek el a műtőkből (SzMo)
A tervezetről szóló jogszabályt a Belügyminisztérium küldte meg a Magyar Orvosi Kamarához, de a szakszervezetekkel nem egyeztettek.
szept. 4
10:21
A főzés lesz a fókuszban az Országos Román Gasztronómiai Fesztiválon (Gyulatelevízió)
18. alkalommal rendezik meg az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált és Családi Napot Gyulán. Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke a kedd délelőtti sajtótájékoztatón kiemelte, az esemény üzenete évről-évre változatlan, vagyis hogy szenteljenek egy napot a baráti közösségek erősítésére. Az idei, szeptember 14-ei f
szept. 4
10:39
Tóba lökött egy padon ücsörgő nőt, majd kirabolta – térfigyelő kamera rögzítette (Blikk)
Tóba lökött egy padon időző nőt egy rabló idén tavasszal, majd kirabolta Hatvanban. A tettes a helyi tónál üldögélő sértett mögé lopózott, majd a vízbe taszította, ezt kihasználva ellopta a nő táskáját és elhagyta a helyszínt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette, a büntetett előéletű rabló letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését.
szept. 4
10:51
Ezt lehet tudni az új magyar szupermilliárdosról (ATV)
A tavalyi beszámoló alapján 6534 milliárd forintnyi vagyona volt a Donor Zrt-nek. Jandó Zoltán, a G7 újságírója szerint ez a magyar GDP 10 százaléka.
szept. 4
10:51
Van-e jogunk vadállatokat állatkertbe zárni, majd leölni és közönség előtt felboncolni? (444.hu)
A 444 Klubban levetítettük Becz Péter Hiányzol, Marius című dokumentumfilmjét, ami egy fiatal zsiráf leöléséről és gyerekek előtti felboncolásáról szól. Arról, hogy van-e létjogosultsága az állatkerteknek, jó-e, ha gyerekek előtt boncolunk állatokat, a fővárosi állatkert szóvivője, a Greenpeace és egy filozófus vitázott.
szept. 4
11:03
Vitézy Dávid: elvehetik a közutak kezelését az önkormányzatoktól Lázár János kedvéért (SzMo)
A BKK volt vezetője kifejtette: először a PPKE campus körüli építkezések kapcsán alkalmazzák azt a 2023 novemberében, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elfogadott rendeletet, amivel megkerülhetik az önkormányzatokkal való egyeztetést.
szept. 4
11:09
Titkos bankkártya terminállal próbálta eltitkolni bevételét egy vállalkozó (Nyíregyháza)
A szálláshelyszolgáltatónál a termékértékesítések jellemzően feketén történtek. A vásárlásokat a nyugta, számla helyett mindössze a terminál nyomtatta hőpapír "igazolta".
szept. 4
11:33
Óriási a baj? Az ellenzéki politikus szerint vészjósló adatokat közölt a KSH (ATV)
Korózs Lajos szerint a KSH kedden publikált adatsoraiból kiolvasható, hogy az alacsony volumenű ipari teljesítmény rontja le a gazdasági mutatókat, de emellett a beruházások tekintetében, a külkereskedelemben, valamint a mezőgazdaságban is nagy a baj.
szept. 4
11:33
Csúcson a parlagfű pollenkoncentrációja (444.hu)
Allergiások figyelem, a napokban tetőzik a parlagfűszezon.
szept. 4
11:33
Újra idősekre csapnak le a csalók: rengeteg pénzt és ékszert csalt ki egy nő a nyugdíjasokból (Pénzcentrum)
Idős emberektől csalt ki pénzt és ékszereket egy nő, vele szemben többrendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat a Körmendi Járási Ügyészség - közölte szerdán a Vas vármegyei Főügyészség.
szept. 4
11:33
Ezt látni kell! Szijjártó Péter rövidgatyóban és tornacipőben érkezett meg Bahreinbe (SzMo)
Az őt fogadó hivatalos delegáció tagjaihoz képest ő nem volt túl elegáns. Rövidgatyában, tornacipőben és egy sima fehér pólóban jelent meg a bahreini reptéren.
szept. 4
11:33
Nem írt igazat Magyar Péter ötkertes bulijáról a Zaol.hu, milliós bírságra kötelezte a Mediaworksöt a bíróság (Telex)
A kiadónak 2320 eurót, vagyis nagyjából 925 ezer forintot kell fizetnie Magyarnak, plusz a perköltség, és a helyreigazítást is közölnie kell.
szept. 4
11:39
Egy parlamenti ciklus alatt duplájára emelkedik a pedagógusok jövedelme (ATV)
Egy parlamenti ciklus alatt mintegy duplájára emelkedik a pedagógusok jövedelme, és ez olyan léptékű béremelés, amilyen még nem volt korábban Magyarországon - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 4
11:45
A kisfiú a választól bepánikolt, nagyon sírt, majd hányni kezdett – bíróságon a mogyorótól meghalt kisfiú ügye (Telex)
Folytatódott a bíróságon a mogyoróallergia miatt elhunyt 6 éves újpesti kisfiú ügyében indított büntetőper.
szept. 4
11:51
Minden idők legnagyobb léptékű béremelése zajlik a pedagógusoknál (Demokrata)
Egy parlamenti ciklus alatt mintegy duplájára emelkedik a pedagógusok jövedelme.
szept. 4
11:57
Rémes hír az allergiásoknak: brutális az idei a parlagfűszezon (Blikk)
A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka – közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
szept. 4
11:57
Sokba került a ráfutás (Nyíregyháza)
Ráfutásos baleset történt kedd délután a László utcán. Egy személygépkocsi forgalmi okokból lassított, a mögötte érkező autós erre későn reagált és belehajtott.
szept. 4
11:59
A japánakác okozott kárt (Nyíregyháza)
Egy parkoló gépjárműre zuhant egy lehasadt faág a Szarvas utcán a Bárczi Gusztáv Általános Iskola előtt.
szept. 4
12:01
Ennek a hírnek sokan fognak örülni! (Nyíregyháza)
Szélesítik és felújítják a nyírpazonyi Vasvári Pál utcát.
szept. 4
12:09
Sorra dőlnek meg a melegrekordok (Demokrata)
Az ősz harmadik napján, kedden több, emberemlékezet óta fennálló rekordot döntött meg a hőség.
szept. 4
12:09
Elindulnak az Ob-Ii-ben a vízilabdások - szombaton torna az uszodában (Nyíregyháza)
Újra lesz felnőtt csapata az Aqua Se-nek.
szept. 4
12:21
Orbán Viktor olaszországi fórumon szólal fel (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről - erősítette meg Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek.
szept. 4
12:27
Brutálisra emelte a bliccelők büntetését a Máv: kötelezővé válik a jegyelővétel egyes vasútvonalakon (Blikk)
Az új tanév kezdetétől és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egy időben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a MÁV. A fővárosban és az elővárosi vonalakon közlekedő vonatokra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni. Ez azt jelenti, hogy kötelezővé válik az elővételi jegyvásárlás. A vasúttársaság rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrz
szept. 4
12:45
Orbán Viktor olaszországi fórumon szólal fel (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről.
szept. 4
12:51
Hello Metro, HelloPay! (SzMo)
Júliustól a Metro kínálatából, valamint a nagykereskedelem értékesítőin keresztül országszerte megvásárolható a népszerű, számos fesztiválon és vendéglátóhelyen sikeresen helytálló HelloPay integrált vendéglátórendszer. A terminállal a kasszázás a magyar jogi környezettel összhangban, Ntak megfeleléssel és adóügyi bizonylatolás lehetőségével végezh
szept. 4
12:51
Több mint 400 új munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központja (Demokrata)
A Lidl egy olyan helyszínt jelölt ki logisztikai központjául, amely a dél-alföldi térség egy újabb fejlődési pontja lehet.
szept. 4
12:53
NGM: szeptembertől a munkavédelmi szabályok betartását kiemelten ellenőrzik a fémipari cégeknél (SzMo)
A súlyos munkabalesetek megelőzése és az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében országos célvizsgálatot tart a munkavédelmi hatóság szeptember elejétől október végéig a fémipari tevékenységet folytató munkáltatóknál - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
szept. 4
12:55
Bonyolódik a GDPR szerinti hozzáférési jog értelmezése (SzMo)
A 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 15. cikke biztosítja érintetti jogként a hozzáférés jogát. Ezen jog terjedelme ugyanakkor jelentős bizonytalanságokat tartogat. Cikkünkben egy friss német ügy kapcsán vizsgáljuk a hozzáférési jog kereteit.
szept. 4
12:57
1,1 millió forint támogatás helyi közösségi projektekre Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a Tescótól (SzMo)
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 15., jubileumi fordulójában többek között népművészeti előadássorozat lebonyolítását, szüreti mulatság szervezését és falusi gasztroműhely létrehozását is támogatja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
szept. 4
12:59
Cristiano Ronaldo: Ha nem vagyok a csapat hasznára, magamtól félreállok (SzMo)
"Meg sem fordult a fejemben, hogy visszavonuljak a válogatottól, ez kizárólag a sajtó spekulációja volt."
szept. 4
13:01
6 alkalommal riasztották a tűzoltókat Tolna vármegyében (SzMo)
Szeptember harmadikán három tűzesethez és három műszaki mentéshez vonultak vármegyénk tűzoltói – tájékoztatott a Katasztrófavédelem. Egy szuterénben kigyulladt villanybojler mellett két szabadtéri tűzesethez, egy sínpáron fekvő letört faághoz és két közlekedési balesethez riasztották a beavatkozó tűzoltóegységeket. Villanybojler és berendezési tárg
szept. 4
13:03
Rétvári Bence: minden idők legnagyobb léptékű béremelését kapják a pedagógusok (Infostart)
Egy parlamenti ciklus alatt mintegy duplájára emelkedik a pedagógusok jövedelme, és ez olyan léptékű béremelés, amilyen még nem volt korábban Magyarországon - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 4
13:03
Magyar Péter levelet küldött a közoktatásért felelős államtitkárnak (ATV)
A Tisza párt elnöke levelet küldött a közoktatásért felelős államtitkárnak, azt kérdezve tőle, hogy mit tesz vagy tett a kormányzat az elviselhetetlen, embertelen iskolai körülmények javításáért.
szept. 4
13:03
Újabb akcióba kezd a Tisza Párt (SzMo)
Magyar Péter nyílt levelet írt Maruzsa Zoltánnak.
szept. 4
13:03
A gyerekek szabálykövetők, de nem hülyék: készülnek második telefonnal – mondta Pdsz választmányi tagja (SzMo)
Csermák Tibor szerint igazából továbbra sem látni, hogyan fog a tiltás a gyakorlatban megvalósulni. Néhány konkrét példával illusztrálta, mennyire nonszensz helyzeteket idézhet elő a telefonok elvétele.
szept. 4
13:03
Egy hét alatt tizenegy nyugat-nílusi lázzal fertőzött embert találtak Magyarországon (Telex)
Két kanyarós beteget is regisztráltak a 34. héten.
szept. 4
13:05
Gátolja a rák kialakulását, segít a fogyásban és a magyarok imádják - Ezért válaszd a csípőset (SzMo)
Segíti a fogyást, fájdalomcsillapító, vérnyomáscsökkentő, a rák és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti a csípős paprika.
szept. 4
13:05
Itt a 10 legértékesebb magyar családi cég, egy év alatt több mint 100 milliárddal növekedett Mészáros Lőrincék cége (SzMo)
Mészárosék cégének értéke tavaly még "csak" 526,1 milliárd forint volt, így egy év alatt több mint 100 milliárddal növekedett.
szept. 4
13:07
Kiskunfélegyházán épül a Lidl eddigi legnagyobb hazai logisztikai központja (SzMo)
Megkezdődött a Lidl Magyarország ötödik, hazánkban az eddigi legnagyobb logisztikai központjának építése Kiskunfélegyházán.
szept. 4
13:09
Olasz vállalkozókkal találkozik Orbán Viktor a Comói-tó mellett (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor miniszterelnököt a héten egy észak-olaszországi gazdasági fórumra várják, ahol panelbeszélgetésen vesz részt Magyarország és Európa jövőjéről - erősítette meg Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek.
szept. 4
13:09
A kormány szerint a Nemzeti Kártya Programmal kapcsolatban politikai hisztériakeltés zajlik (ATV)
A Nemzeti Kártya Programmal összefüggésben politikai hisztériakeltés és a kettős mércének a legdurvább megnyilvánulása zajlik Európában - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben szerdán.

Keresés