144 fővel, három ütemben érkeztek a gyulai vízügyesek Észak-Nyugat Magyarországra, ahol bőven akad tennivaló a közelgő árhullám érkezése előtt. A KÖVIZIG szakemberei a Lajtától egészen Dömösig, vagyis a Dunakanyarig, egy elég hosszú szakaszon teljesítenek szolgálatot. A gyulai szakemberek védelmi anyagokat szállítottak Győrből Esztergomba, Dunaalmá
A legfőbb cél, hogy az érkező árhullámot a töltések között tartsák a vízügyesek Győr-Moson-Sopron vármegyében – mondta az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivő-helyettese. Szegi Attila arról is beszélt, hogy az árvízi víztározók segítségével néhány deciméterrel alacsonyabb tetőző vízszintet lehet elérni ahhoz képest, mint ahol term
Az alsó-sziléziai kisvárosban az emberek kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, miközben az utcákat törmelék- és sárhalmok borítják. A víz az épületek második emeletéig ér, a helyi beszámolók szerint lassan kezd apadni, de a pusztítás mértéke szinte felfoghatatlan.
Napjainkban Brüsszel a veszélyt, míg Kairó a védelmet jelenti Európának a migráció tekintetében, ezért fontos támogatni Egyiptomot a határvédelme erősítésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az észak-afrikai ország fővárosában. A tárcavezető az egyiptomi kollégájával, Badr Abdel-Atival tartott közös sajtótájék
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterét és hercegét, Fra' John T. Dunlapet fogadta hivatalos magyarországi látogatása alkalmából a Sándor-palotában, kedden.
Az árhullám miatt több országos közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
A Magyar Menyasszony tablókiállítás szeptember 14-én érkezett Nyíregyházára, a Kállay Gyűjteménybe, amely 22 nő házasságtörténetét mutatja be 15 tabló segítségével. A kiállítás betekintést nyújt a női szerepek és az esküvőhöz, házassághoz fűződő viszony változásaiba az elmúlt 500 év során. A tablókon keresztül az érdeklődők bepillanthatnak a nők sz
Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben résztvevők számára itthon egyre több a feladat, a vízügy a partnerszervezetekkel együttműködve 24 órában folytatja az előkészületeket és szakmailag támogatja a településeket is - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden
Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség - közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.
A sportállamtitkárság arról tájékoztatott, hogy háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) üzemeltetésében lévő budapesti létesítmények közül a Hajós uszoda is kritikus helyzetben van a dunai árvíz miatt.
Ez a jelölés elismerése annak a több, mint száz éve a világ élén járó magyar egészségügynek és tudásnak, amit olyan nagy nevek fémjeleznek - írta ki Várhelyi Olivér az X-re, hozzátéve: "mint Semmelweis, Szentgyörgyi vagy Karikó".
Számos közlekedési korlátozást kellett bevezetni országszerte: határátkelőhelyet, közutakat, de még a nemzetközi vasúti közlekedést és a budapesti tömegközlekedést is érinti.
"Várhelyi Olivérben a változásnak a lehetőségét látom. Parlamenti meghallgatásához neki sok türelmet, munkájához erőt és egészséget kívánok - a sikereiben és eredményeiben pedig biztos vagyok" - írja az EU-ügyekért felelős miniszter a brüsszeli meghallgatások előtt álló magyar biztos-jelöltnek.
Az árhullám miatt több országos közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
A közútkezelő arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról és az útviszonyokról az Útinform weboldalán.
A Lánchíddal kapcsolatos korlátozás időleges feloldása után az árvízhelyzet idején az autósok könnyebben közlekedhetnek a fővárosban – áll az újpesti polgármester bejegyzésében.
Kismaros polgármestere, Neubauer Rudolf a hirado.hu-nak beszámolt a településen zajló árvízvédelmi intézkedésekről, amelyek a Duna várható áradása miatt váltak szükségessé.
Turisztikai konjunktúra van Magyarországon, soha nem nyaraltak annyian belföldön és soha nem látogatott annyi külföldi turista Magyarországra, mint idén – mondta Nagy Márton és kiemelte a repülőtér forgalmát is.
A Tokaj InterCityn szeptembertől át kell szállni a miskolci állomáson pályafelújítás miatt. Olvasónknak ezért kétezer helyett négyezer forintjába kerül a helyjegy és a különbözeti jegy.
A Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte, és globalista érdekeket szolgál ki – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy nem kötnek más pártokkal koalíciót.