A 2-es villamos korlátozása és a Margitsziget lezárása után újabb változás várható a közlekedésben. Az árvíz miatt további intézkedésre volt szükség, így szerdától lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát. Mutatjuk, hogyan járnak majd a szentendrei HÉV-járatok a krízis helyzet ideje alatt, valamint azt is, milyen egyéb változásokról adott tájékoztatá
Az értelmi fogyatékos gyermekeket tanító dunavecsei EGYMI-iskola vezetőjével szemben hónapok óta tart az eljárás, most pedig lépett a tankerület: a diákjait bántalmazó iskolaigazgatót elküldték, emellett a térség pedagógiai etikai bizottságából is menesztették.
Noha árvízi helyzetben minden épkézláb ember azon van, hogyan segíthetne tevőlegesen is a védekezésben, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az EFOTT erre igyekszik még egy "lapáttal" rátenni. Az önkéntes munkát sajátos ösztönzőkkel akarja előmozdítani a külföldi egyetemisták körében.
A Duna vízszintje várhatóan 8,5 méternél fog tetőzni, ami azt jelenti, hogy nem éri el a 2013-as rekordmagasságot. A védekezés ettől még teljes gőzzel folyik.
Idén a második negyedévben 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók – annak ellenére, hogy egyre hatékonyabban lépnek fel a bankok a bűnözők ellen. A csalások összértéke nőtt, 2,77 milliárd forintot emeltek le a kártyákról.
Az önkéntes hallgatók nemcsak egyetemi kreditet kapnak, amely hozzájárul tanulmányaikhoz, hanem az EFOTT is elismeri munkájukat egy szerdai napijeggyel.
Az Airbnb témája lakhatási és nem turisztikai kérdéskör, ezért ennek megfelelően közelítjük meg – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar turizmus nyári eredményeiről tartott sajtótájékoztatón. A miniszter arról is beszélt, bár a kormány már foglalkozott ezzel, Szentkirályi Alexandrára várnak, aki javaslatot ígért előterjeszten
"Én azt gondolom, hogy a SPAR elkezdett politizálni, és ebben a térben mások a szabályok, ez egy normális dolog"- jelentette ki Nagy Márton miniszter az ATV kérdésére.
Mindenkire szükség van, hogy az áradó Duna pusztítását csökkenteni lehessen. Országszerte készülnek a gátak, homokkal és anyaggal töltik meg a zsákokat civilek, önkéntesek, valamint katonák, rendőrök, katasztrófavédők. A folyóm tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják, Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, sz
A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről – tájékoztatott a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Az államtitkár beszámolója szerint a kerítés megépítése utáni időszakban a magyar-szerb határon az ott szolgáló rendőrök és határvadászok egymillió illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.
Ha Petőfi Sándor ismerte volna Mamit, talán megfordította volna versének címét és Anyám tyúkja helyett a Tyúkjaim anyját tanulták volna a diákok a suliban. Mami ugyanis igazi matrónaként uralkodik a Siófok melletti kis falu baromfiudvarában, a legtöbb csibét itt ő költötte ki. És bár a születési anyakönyvi kivonat nem áll rendelkezésre, no meg hát
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) önkénteseket toboroz a gátakra az árvíz elleni védekezéshez. A pártnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint felhívással fordulnak tagtársaik, szimpatizánsaik felé a Facebookon. A közösségi felületeken közzétett bejegyzésben azt írták: az árvízhelyzet miatt összefogásra hívnak mindenkit. Aki csatlakoz
A TEK főigazgatója kiemelte: a szervezet 2010-es megalakulása óta fontosnak tartja, hogy lehetőségeihez mérten felhívja a figyelmet a gyermekekkel kapcsolatos jótékonysági események kiemelt társadalmi jelentőségére.
Mindenkire szükség van, hogy az áradó Duna pusztítását csökkenteni lehessen. Országszerte készülnek a gátak, homokkal és agyaggal töltik meg a zsákokat civilek, önkéntesek, valamint katonák, rendőrök, katasztrófavédők. A folyó tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják, Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, szo
Bíró Péter, a sportuszodát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója szerint a jól kidolgozott vészforgatókönyvek most rendkívül fontosak, mert a védekezésben nagy szerepet játszanak.
Három év alatt 40 százalékkal emelkedhet összesen a minimálbér - nyilatkozta az ATV kérdésére Nagy Márton. De nem biztos, hogy minden évben 11-12 százalékos lesz a minimálbéremelés, lehet, hogy az elején, jövőre 14 százalékos lesz, a végén pedig tíz százalékos - hangsúlyozta, hiszen az átlagkereset függvényében történik az emelés. Ön gondolkodott m
Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese azt hangsúlyozta: minden egyes kiképzett tartalékos katona "erősíti az ország immunrendszerét".
"Bár az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel, felvetés, igény fogalmazódott meg az elmúlt években, átalakításról nem született döntés" - írta a PM az atv.hunak a válaszában.
Vácon jelenleg is másodfokú készültség van érvényben. Az árvízvédelmi intézkedések részeként a Diadal téri McDonald'set is körberakták homokzsákokkal. Átmenetileg bezár a gyorsétterem.
Jó ütemben zajlanak a munkálatok a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium új tornacsarnokának építésénél. A belső tér kialakítása megkezdődött, már kiválasztották a burkolatokat, csempéket. Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, már a sportszereket vásárolnak, valamint igényfelmérést tartanak, hogy a későbbiekben mire lehet még szükség. A bontási munká
A Nézőpont Intézet vezetője éles bírálatot fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben, aki, véleménye szerint, saját céljaira használja fel az árvízhelyzetet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az árvízi vészhelyzetre való tekintettel ideiglenesen matrica nélkül, ingyenesen használhatják az M2-es autópályát az autósok – mondta az InfoRádióban a sződligeti polgármester. Juhász Béla arról is beszélt, hogy mintegy száz értelmileg sérült embert kell kitelepíteniük és a helyi általános iskola tornatermében elszállásolniuk, mert a külterületen
Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a "kapcsolása" téves volt – írta kedden a Nézőpont Intézet vezetője a Facebook-oldalán. Török Gábor azonban ennek az ellenkezőjéről írt a közösségi oldalán, szerinte nem lehet nem észrevenni, hogy "Magyar Péter milyen ügyes".
Nem sikerült értelmeznie a Momentum politikusának, mi az aktuális veszélyhelyzet. Gelencsér Ferenc – annak ellenére, hogy az árvíz elleni védekezésben a közzétett szelfijei szerint ő maga is részt vesz – közösségi oldalán osztotta meg magvas gondolatait arról, hogy milyen súlyos vízhiány van Magyarországon. Úgy tűnik, a megfelelő időzítéssel (is) a