Takaros, alig 200 lelkes település a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vének, az itt élők "békeidőben" is összetartanak, most pedig egy emberként küzdenek az évtized áradásával. A település Duna felőli oldalán víz alá kerültek a nyaralók, mind a 60 ház lakóját előre tudták értesíteni a vészhelyzetről. Az a pár lakos, aki állandó jelleggel kint lakik az á
Ez az egész egy nagy szappanopera. Kár, hogy az életünk, sorsunk, jövőnk a tét. Itt van például a Vészhelyzet George Clooney-ja, aki korábban bidenista volt és szorgalmasan gyűjtötte a kampánypénzeket, majd elküldte az öregfiúnak a selyemzsinórt. De ki rendezi Clooneyt? Soros? Az öreg vagy a junior? Vagy ők is csak megírt karakterek? J.D. Vance sze
"Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent" – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Biztonságba helyezték a Margitszigeti kisállatkert 110 lakóját. A dolgozók darabonként befogták, beládázták és ideiglenesen a városligeti állatkertbe szállították az állatokat. 22 év alatt ez a harmadik alkalom, hogy árvízveszély miatt menekíteni kell őket. Azt még nem tudni, mikor térhetnek majd vissza az állandó lakóhelyükre.
Az ügyben érintett magyar cégnek semmilyen valós tevékenysége nem volt, a készülékek nem is voltak soha Magyarországon. A BAC Consulting értesüléseink szerint egy bolgár vállalkozással, a Norta Global Ltd-vel állt kapcsolatban, valójában az szállíthatta és értékesíthette a csipogókat a Hezbollahnak.
A címet nem mi találtuk ki. Pontosan ezt fogalmazta meg az a jelentés, amelyet az Office for Budget Responsibility (OBR) tett közzé a napokban. Ez a brit államkincstár által működtetett költségvetési szervezet, amelynek az a feladata, hogy hosszú távú elemzéseket készítsen a kormány számára. Az OBR szerint a következő 50 évben évi 500 ezer fő …
Uniós szóvivő: megkezdik a 200 millió eurós bírság levonását a Magyarországnak szánt kifizetésekből. Az Európai Bizottság megkezdi levonni a Magyarországnak szánt esedékes uniós kifizetésekből az EU bírósága által az országra kiszabott 200 millió eurós bírságot, miután a magyar kormány a határidőig nem fizette be az összeget – jelentette be a bizot
A Kelet-Közép-Európában pusztító árvizeknek már több mint 20 halálos áldozatuk van, a varsói pedig kormány szükségállapotot hirdetett az érintett területeken.
Az elmúlt évtized legnagyobb árvize éri el a napokban Budapestet, a Duna mentén található ivóvíz-termelőkutakat és így az ivóvízellátást azonban nem fenyegeti veszély. Engloner Attila, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa az InfoRádióban elmondta: a kavicsokon élő bevonat olyan szűrőhatást végez, ami gyakorlatilag megtisztítja
Ennek a szükségtározónak a megnyitásával teljességgel be tudtuk biztosítani azt, hogy Mosonmagyaróvár védett állapotban legyen – nyilatkozta a hirado.hu-nak Nagy István agrárminiszter.
Brutális árvizek pusztítanak Kelet-Közép-Európában, és Magyarország szempontjából a java még hátravan. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a politikusok is a gáton vannak, és a homokzsákok pakolása mellett egymásnak is üzengetnek. Ön szerint távol kell tartani a politikát az árvízvédelemtől?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Visegrádon is nagy a készültség a Duna közelsége miatt, rengeteg homokzsákot pakoltak ki az elmúlt napokban, és lassan már csak figyelni kell, mit művel a folyó.
Csütörtökön újabb fő- és mellékutakon léphet életbe teljes lezárás a dunai árhullám miatt Vác környékén, elsősorban a Dunakanyarban, Pest vármegye keleti oldalán várhatóak korlátozások - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Szakmai párbeszéd az ifjúságról címmel szerveztek találkozót szeptember 17-én a Korona Hotelben. Az önkormányzat, a diák-polgármesteri iroda és a Mustárház közös programjának célja az volt, hogy erősítse a közvetlen kommunikációt a nyíregyházi diákok, a városvezetők és a szakmai szervezetek között. Dr. Ulrich Attila alpolgármester az eseményen kiem
Marton Zsolt püspök atya és a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei is kivették a részüket Vácon az árvízi védekezésben ma délelőtt – tudatta közösségi oldalán a Váci Egyházmegye. Mint írták, püspök atya – aki gödi plébánosként 2013-ban is segített már az árvízi védekezésben – először püspöki áldást adott a kirendelt katonáknak, majd
Vámosszabadinál a hidat le kellett súlyozni, hogy a megemelkedő vízszint ne rongálja meg a hídszerkezetet. Az InfoRádió riportere a helyszínen beszélgetett Ambrus Gellérttel, a település polgármesterével.
Szakmai párbeszéd az ifjúságról címmel szerveztek találkozót szeptember 17-én a Korona Hotelben. Az önkormányzat, a diák-polgármesteri iroda és a Mustárház közös programjának célja az volt, hogy erősítse a közvetlen kommunikációt a nyíregyházi diákok, a városvezetők és a szakmai szervezetek között. Dr. Ulrich Attila alpolgármester az eseményen kiem