Október 5-én utoljára indul Wizz Air-repülő Debrecenből Rómába. A járat kevesebb mint egy éve indult. Budapestről továbbra is marad az olasz fővárosba tartó napi két járat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a saját tulajdonában álló autóival és önkéntesekkel segítséget nyújt az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak. Az agrártárca élelmiszeriparért is felelős államtitkára a bejelentést követően az InfoRádió megkeresésére az állattenyésztőket és növénytermesztőket is ellátta tanácsokkal.
A kormányhivatalhoz fordul jogorvoslatért az októbertől hivatalba lépő mosonmagyaróvári polgármester, mert a leköszönő városi közgyűlés fideszes többsége jogköröket vett vissza a mindenkori polgármestertől. Győrben sem viharoktól mentes a hatalomátadás, de ott még hátravan az utolsó közgyűlés.
Nagy segítséget, vagyis kedvezményes hiteleket biztosított a vállalkozók számára az elmúlt négy évben a Széchenyi-kártya program – mondta Orosz Tivadar kamarai elnök a 3Témában. A következő időszakban a kis- és közepes vállalkozások kerülhetnek a fókuszba, leginkább őket segíti egy a Szövetségben a vállalkozókkal program is.
Témák: – 24 órás szolgálatot látnak el Esztergom térségében a gyulai vízügyesek, ott egy parapet falat kell megerősíteni az árhullám megérkezése előtt. A csapat létszáma tovább bővült, a KÖVIZIG munkatársainak fele már a Duna mellett dolgozik. – Töretlenül magas foglaltsággal működik Gyula legnagyobb szálláshelye. Minden, külön attrakcióval nem éri
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke nem vizsgálja, hogy mit csinált a múltban Horváth, aki szerinte nagyon felkészült szakember, nagyon komoly, mély tapasztalata van, és érti a szuverenitás kérdésének a fontosságát.
A Dunán levonuló árhullám a főváros több fürdőjét is érinti. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ezért megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére. Az árvízvédelmi munkálatok már befejeződtek, a Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig.
A Szerencsejáték Zrt. a rendkívüli árvízhelyzet miatt úgy döntött, hogy a Szuperkoncerttel is felhívja a figyelmet az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére – közölte a társaság szerda este.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter felkérését elfogadva október 1-jétől Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus professzor tudománypolitikai főtanácsadóként erősíti a magyar tudomány és kutatás ügyét – közölte a tárca szerdán.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus október 1-jétől tudománypolitikai főtanácsadóként segíti Hankó Balázs miniszter munkáját – jelentette be Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Egy szófiai székhelyű cég vásárolta Tajvanról azokat a személyhívókat, amelyeket végül a Hezbollahnak adtak el; az ügyben érintett magyar cég valójában semmit sem csinált, az eszközök soha nem is voltak Magyarországon – közölte a Telex szerda este, hozzátéve: ez utóbbi információt időközben hivatalosan is megerősítette a magyar kormány.
Szerdán közölte Tarr Zoltán egy strasbourgi sajtótájékoztatón, hogy a mostani tudásuk szerint októberre csúszik át az Európai Parlamentben Orbán Viktorral tartandó vitájuk. A TISZA Párt EP-küldöttségének vezetője kiemelte, miszerint kommunikálták az Európai Parlamentnek, hogy a magyar kormányfő megjelenése ne legyen elvárás.
Várható olvasási idő: < 1 perc Ahogyan azt a Mosthir.hu oldalon korábban megírtuk, röviddel a felszállás után visszafordult és leszállt a British Airways (BA) London és Budapest között közlekedő szerda délelőtti járata. A légitársaság szerint kisebb műszaki hiba indokolta a repülés megszakítását. A járat néhány órával később, egy másik géppel ismét
Szerdára elérte Budapestet is az árvíz. A Római parton víz alá kerültek a teraszok, a padok teteje épp hogy látszik, éttermekbe, kertekbe is befolyt már a víz. A védelmi munkálatok még tartanak, de az önkéntesek szerint megnyugtatja a helyieket, hogy látják, mennyire sokan, és mennyire különböző emberek fogtak össze értük.
Várható olvasási idő: 2 perc Árvíz: A Duna áradása miatt már nem lehet közúton eljutni Kisorosziba, a Tahitótfaluból oda vezető utat szerda délután lezárták.
Több utat is lezártak a Duna magas vízállása miatt. Ide tartozik több kerékpárút, illetve a révekhez és kompokhoz vezető út is - derül ki az Útinform összeállításából.
Felháborodott szülők keresték meg az ATV Híradót Nyírmeggyesről azzal, hogy a helyi iskola egyik tanítója olyan büntetési módszert használ, amit sokan el se akartak hinni. A nyáron derült ki a szülők számára, hogy ez a pedagógus a szerinte a rosszalkodó gyerekeket a táblához hívta és alsóneműre vetkőztette. Van olyan kisdiák, aki emiatt már egy más
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója angolnához hasonlította Magyar Pétert, ezzel egy újabb élőlényt emelt be a politikai közbeszédbe. Érdemes megjegyezni, Magyarországon rendre előfordult, hogy politikusok, közéleti szereplők egymást állatokhoz hasonlították, mind pozitív, mind negatív kontextusban. Volt már magyar politikus bika, t
A legnehezebb órákban vannak az árvízi védekezésben résztvevők, azonban egyes ellenzéki politikusok most is a kormány bírálatával vannak elfoglalva. Ezen sorok írása közben már a magyarországi szakaszon tetőzik a Duna, az árvízi védekezés a legkritikusabb óráiban van. Vízügyesek, katonák, önkéntesek és sok ezer ember megfeszített és összehangolt mu
A kormány azt tervezi, hogy biztosít forrást, illetve támogatást a hét végén nyitva tartó balatoni vendéglátóhelyeknek, mert meg kell próbálni közösen kinyújtani a szezont, az állam pedig támogatná az erre vállalkozókat – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Lezárt utak és vasutak, közlekedési korlátozások, egyre több mobilgát. Csütörtökön kora reggel is feszített munka zajlik a gátakon. Munkába álltak a honvédség úszó lánctalpasai is. Friss videók a védekezésről.
Egy szófiai központú cég vásárolta meg Tajvanról azokat a személyhívókat, amelyeket végül a Hezbollahnak értékesítettek – írta a Telex szerda este. A portál szerint a magyar cég, amelyet az ügyben érintettnek tartottak, valójában semmilyen tevékenységet nem végzett, és az eszközök soha nem kerültek Magyarországra. Ezt az információt később a magyar
A büntetés-végrehajtási szervezet munkatársai két műszakban, éjjel, nappal váltásban küzdenek azért, hogy a Margit-szigetet megvédjék a közelgő árhullámtól.
Változatlan a Fidesz–KDNP támogatottsága a júniusi EP-választás óta, ami kényelmes többséget jelentene egy most vasárnapi országgyűlési választáson. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Tisza Párt ugyan öt százalékpontot erősödött, de nem új szavazókkal, hanem a többi ellenzéki párt korábbi támogatóival.