2026. február 23. hétfő

febr. 23
18:06
Szerdán nyílik a harmadik Planet Budapest – jelentette ki a Kék bolygó podcast hétfői adásában Áder János (hirado.hu)
A kiállítás szerdán nyílik meg, és ingyenesen látogatható a budapesti Vasúttörténeti Parkban – hangzott el Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
febr. 23
18:12
Orbán: Iványi Gábornak személyesen sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene (Telex)
A Parlament folyosóján siető miniszterelnököt Szabó Tímea képviselő kérdezte arról, miért kapcsolták ki Iványi Gáborék templomában az áramot.
febr. 23
18:12
Budapest elveszett tetődíszei – A Magyar Északkeleti Vasúttársaság székháza (vasárnap.hu)
A budai Fő utca a Víziváros egyik legrégebbi és legfontosabb tengelye, amely már a középkorban is a Duna menti kereskedelem útvonala volt, majd a török hódoltságot követő újjáépítést követően a 19. század második felére nagyvárosi arculatot kapott. A kiegyezés utáni évtizedekben egymás után emelkedtek itt a reprezentatív bérpaloták, köztük az a hat
febr. 23
18:18
Tordai Bence: "Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog", Kövér egyből visszaszólt: "Próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a… (SzMo)
Tordai Bence a parlamentben háborúpártisággal és Putyin-pártisággal vádolta a kormányt. "A véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege" - közölte.
febr. 23
18:30
Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében (Infostart)
Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, s az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
febr. 23
18:30
Megszólalt a gödi ügyről Orbán Viktor: "Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van" (ATV)
Az ellenzéki frakciók felszólalói a gödi Samsung-gyár kapcsán kérdezték Orbán Viktort, aki viszonválaszában reagált.
febr. 23
18:30
Ukrán nemzetiségi szószóló a parlamentben: Szívszaggató, hogy a választáson az ukrán–magyar viszony boxzsákká vált (Telex)
Grexa Liliána azt kérte, hogy hagyják ki a választásokból az ukránokat, akik felett négy éve lebeg a halál orosz rakéták és drónok formájában.
febr. 23
18:36
Orbán Viktor: Ennyi szemenszedett hazugságot, szégyentelen embert... (BorsOnline)
Orbán Viktor odamart a baloldalnak.
febr. 23
18:42
Nézőpont Intézet: három ügyben a tiszások is egyetértenek a kormánypárttal (Infostart)
Politikai oldalaktól függetlenül támogatják a magyarok az Orbán-kormány 2026 elején életbe lépett intézkedéseit – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Még Magyar Péter követőinek döntő többsége is elégedett a minimálbér emelésével és az adókedvezményekkel.
febr. 23
18:42
Pintér Bence: Harmadik alkalommal ülünk most úgy a díszteremben, hogy a Fidesz megfutamodott (Telex)
Ezzel a mondattal köszöntötte Győr polgármestere a győri városháza dísztermében ülő győrieket. Ők eljöttek a rendkívüli közgyűlésre, a kormánypárti politikusok nem.
febr. 23
18:54
Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 23
19:06
Videó – Orbán Viktor: "Iványi Gábornak személyesen sok mindennel tartozom" – A lelkész templomában mégis lekapcsolták az áramot adótartozásra hivatkozva (SzMo)
Szabó Tímea képviselő a Parlamentben kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy mit gondol arról, hogy miközben a felcsúti focipályát fűtik, aközben egy templomban nincs áram.
febr. 23
19:12
Szlovákia leállítja az Ukrajnának nyújtott sürgősségi áramellátást (vasárnap.hu)
Robert Fico szlovák kormányfő bejelentette: megszüntetik Ukrajna vészhelyzeti villamosenergia-ellátását, miután Kijev nem tartotta magát a korábbi megállapodásokhoz – írja a Magyar Nemzet. Robert Fico közölte, hogy Szlovákia leállítja az Ukrajnának nyújtott sürgősségi áramellátást, hangsúlyozva: "Teljesítettem, amit bejelentettem." A szlovák kormán
febr. 23
19:36
A fideszes képviselők harmadszorra sem mentek el a győri közgyűlésre, továbbra sincs költségvetése a városnak (444.hu)
Határozatképtelenség miatt sem az önkormányzati lakáskasszát kezelő Győr-Szoltól eltűnt 1,7 milliárd forint ügyét, sem a város költségvetését nem tudták megtárgyalni.
febr. 23
19:42
Havasi Katalin: a tévhitek gyorsan terjednek, az oltásellenesek másokat is veszélyeztetnek (Infostart)
A védőoltásoknak köszönhetően a kisgyermekek komoly védettséget kapnak ma már kevésbé elterjedt betegségekkel szemben – hangsúlyozta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete tanácsadó elnöke. Hozzátette: az alacsonya rizikójú mellékhatások mellett beadott oltásoknak köszönhető nyájimmunitás eredményeként a nem oltható gyermekek mellett az i
febr. 23
19:54
Húsznál is több diákot vittek kórházba a magyar gimnáziumból (Infostart)
Összesen 24 embert szállítottak megfigyelésre kórházba Mezőkövesden. Egyelőre rejtély, hogy mi okozhatta azt, hogy szúrós szagot éreztek és kapart a torkuk, illetve rosszul lettek.
febr. 23
19:54
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a Tisza kizsebelje a magyarokat (BorsOnline)
Ezt nem fogják hagyni.
febr. 23
20:00
A kormány támogatja a Semmelweis Egyetem és a Harvard Egyetem együttműködését (Demokrata)
Aláírták az SE és a Harvard Egyetem közötti tanulmányi együttműködést lehetővé tevő szerződést.
febr. 23
20:12
Kdnp: Brüsszel és Ukrajna vezetése hibrid hadviselést folytat Magyarországgal szemben (vasárnap.hu)
A Kdnp képviselője a Magyarországgal szembeni ukrán és brüsszeli zsarolásról beszélt, a Fidesz a nemzeti petíció jelentőségét hangsúlyozta hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, az ukrán szószóló pedig arra szólította fel a pártokat, hogy hagyják ki a választási kampányból az ukránokat.   Simicskó István (Kdnp) figyelmeztetett: soha nem látott m
febr. 23
20:30
Gyula Tv Híradó 2026- 02. 23. (Gyulatelevízió)
Témák: Február 23-a és március 31-e között zárva tart a Gyulai Várfürdő fahíd bejárata. A munkálatok során a híd kinézete nem változik, viszont magasabb minőségű faanyagból építik újjá. Szombat este tartották a Harruckern iskola alapítványának kilencedik báli eseményét. A program fontos célja volt, hogy a résztvevők támogassák a szakképzést. Vasárn
febr. 23
20:36
Képgaléria: Ekkora tömeg fogadta Magyar Pétert Szegeden (SzMo)
A TISZA Párt elnöke a választási kampány során bejárja az ország számos települését. Naponta több helyre is ellátogatnak.
febr. 23
20:48
Ma ismert életünk hamarosan megszűnhet: fájdalmas jövőképet vázolt fel a klímakutató (Pénzcentrum)
Az emberi civilizáció az elmúlt 11 ezer év során egy viszonylag stabil éghajlati időszakban, a holocénben alakult ki. Ekkor jöhetett létre a mezőgazdaság és a városi élet, egy relatíve szűk hőmérsékleti tartományon belül. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói egy frissen megjelent tanulmányt értelmeznek és levonják
febr. 23
21:06
Hankó Balázs: a kormány támogatja a Semmelweis Egyetem és a Harvard Egyetem együttműködését (vasárnap.hu)
A kormánynak az a célja, hogy a Semmelweis Egyetem (SE) 2030-ra a világ száz legjobb egyetemének és Európa tíz legjobb orvosképző intézményének egyikévé váljon – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, amikor az egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány vezetőjével aláírta azt a szerződést,
febr. 23
21:06
Alapszakaszgyőztes a címvédő Vehir.Hu Futsal Veszprém! (vehir.hu)
Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét.
febr. 23
21:36
Kocsis Máté: amit a Tisza Párt szeretne, az egy "ukrán rulett" (vasárnap.hu)
Amit a Tisza Párt szeretne, az egy "ukrán rulett", de a magyarok biztonságával nem lehet hazardírozni – mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a kormánypártok országjárásának péri fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón. Kocsis Máté a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen hangsúlyozta, a Tisza Párt és vezetése partner abban, hogy Ukrajna az Európa
febr. 23
21:42
Orbán Viktor: A jövő hétfőtől ezer forint lenne literenként a benzin ára, ha a kormány nem nyitotta volna meg a stratégiai tartalékokat (hirado.hu)
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Sülysápon rendezett fórumon, ahol arról is beszélt: a jövő hétfőtől ezer forint lenne literenként a benzin ára, ha a kormány nem nyitotta volna meg a stratégiai tartalékokat.
febr. 23
21:48
Kiadták a riasztást! Valódi égzengés vár ránk (BorsOnline)
Jégesőre és erős szélre lehet számítani.
febr. 23
21:48
Választás 2026 – Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának (vasárnap.hu)
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Sülysápon rendezett fórumon, ahol arról is beszélt: a jövő hétfőtől ezer forint lenne literenként a benzin ára, ha a kormány nem nyitotta volna meg a stratégiai tartalékokat. A kormányfő kijelentette: az ukránok a háborúra h
febr. 23
22:12
Figyelem, holnaptól emelkednek az üzemanyagárak! (vasárnap.hu)
Emelkednek kedden az üzemanyag nagykereskedelmi árak: a benzin esetében bruttó 4 forintos emelésre lehet számítani, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal kerül majd többe – jelezte friss bejegyzésében a holtankoljak.hu.  A portál adatai szerint a múlt heti árváltozások után hétfőn még a következő árak vannak érvényben: 95-ös benzin: 560 Ft/liter Gáz

Keresés