Nagyon jó hangulatú volt a milánói-cortinai téli olimpia, melyen a magyar csapat a várakozásnak megfelelő, reális eredményt ért el - emelte ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.
Görgényi Ernő polgármester virággal, Tímár Andrea aljegyző és Pflaum Mária önkormányzati képviselő tortával köszöntötte otthonában a kilencvenedik születésnapját ünneplő Gebei Béla Istvánnét. A gyulai születésű Katika néni gyermekkorát Máriafalván töltötte, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányai is a városhoz kötik. Később a kertészetben, majd
A március 3-i teljes holdfogyatkozás előszele már ezen a héten megérkezik, de mielőtt az érzelmi hullámvasút elindulna, van egy rövid, nyugalmas időszakunk a horoszkóp szerint. Március 1-ig 5 csillagjegy számára a csillagok különleges esélyt adnak a bölcs újratervezésre. Különösen az érett korosztálynak érdemes most figyelnie: elmondjuk, hogyan for
A főigazgatóság azután tette meg ezt a lépést, hogy több szakmai szervezet szerint is mély válságban van a fővárosi ellátás, miután a Nyírő OPAI-ban két év alatt felmondott 15 szakorvos.
Nem kértünk hálálkodást, de azt a legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy köszönet helyett fenyegetést és zsarolást kapunk – írta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden közösségi oldalán, felidézve, mennyi segítséget nyújtottunk az ukrán menekülteknek a már négy éve zajló háború alatt. A kereszténydemokrata
A hagyományokhoz híven az igazgatási épület mellett található Kossuth Zsuzsanna emlékmű megkoszorúzásával kezdődött kedd délelőtt a Magyar Ápolók Napi esemény a Békés Vármegyei Központi Kórházban. Az ápolói hivatás ünnepén tisztelettel és hálával fordulnak mindazok felé, akik elhivatottságukkal, szakmai tudásukkal és emberségükkel nap, mint nap hoz
Az ajánlásgyűjtés első három napja után a 902 jelöltből 240 adta le az íveket, ebből 212 a Fidesz–KDNP és a Tisza Párté. A kisebbeknek a listaállításhoz szükséges 71 jelölt összegyűjtése is kihívást jelenthet.
Magyarország és Szlovákia nem lesz képes sokáig fenntartani vétóját az Európai Unió Oroszország elleni, huszadik szankciós csomagja ellen – jelentette ki kedden a német külügyminiszter. Johann Wadephul az RBB Inforadio rádióállomásnak adott interjújában azt mondta, a magyar kormányfő vélhetően az ukrajnai háború kitörésének negyedik évfordulójával
Időjárás: A keddi zivatarok után szerdán túlnyomóan napos, gomolyfelhős idő lesz. A hőmérsékletet tekintve kettészakad Magyarország. Nézd meg a térképen, a te országrészedben a 6 vagy a 14 fok várható.
Fontos mérkőzés vár a One Veszprém HC-ra a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hajrájában: a bakonyiak szerda este a román bajnok Dinamo Bucuresti együttesét fogadják, ahol a cél egyértelműen a győzelem és a harmadik hely megszilárdítása.
Majdnem minden belső ellenőrt kirúgtak a Budapesti Közművektől, innentől egy külsős cég végzi a munkát. A BKM és a főváros szerint hatékonyabb és olcsóbb lesz a munka, Vitézy szerint ez az érvelés sántít.
Ki kell állnia a magyaroknak a "Brüsszel-Ukrajna-Tisza-paktum" ellen! – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Hidvéghi Balázs a videóban hangsúlyozta: az elmúlt napok híreit látva ma már mindenki számára világos, hogy "Magyarország elképesztő zsarolás, nyomásgyakorlás és feny
A fiú 2026. január 16-án, péntek este barátaival az V. kerületben szórakozott, majd szombat hajnalban egyedül indult haza XI. kerületi otthonába, de nem érkezett meg.
Egymillió dolláros pénzügyi támogatást és operatív segítséget kap Budapest egy új városi élelmiszer-elosztási modell, a Fővárosi Feldolgozóközpont megvalósítására – közölte kedden a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A program célja, hogy a fővárosi piacokon keletkező, el nem adott, de fogyasztásra és feldolgozásra alkalmas zöldségeket és gyümölcs
Az ukrajnai háború ötödik évébe lépve az ukrán gyermekek több mint egyharmada, csaknem 2,6 millióan továbbra is menekültként élnek - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Gyengült kissé a forint a jegybank kamatcsökkentő bejelentését követően. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
Ezer forint lenne a benzin, és összeomlana a magyar gazdaság, ha engednénk az ukrán háborús zsarolásnak. Orbán Balázs új videót tett közzé a Facebook-oldalán.
A kormány egyszeri bérkiegészítést fizet a pedagógusoknak, ami legkésőbb április 10-ig megérkezik. Az összeg azonban eltörpül a rendőröknek és katonáknak járó hathavi fegyverpénz mellett. A szakszervezet szerint ez választási osztogatás.
Brüsszelben a helyzet változatlan, mindent alá akarnak rendelni a háború finanszírozásának, az ukrán bővítésnek, kerül, amibe kerül, még akkor is, hogyha Európa ebbe belerokkan – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedden. A képviselő az Európai Parlamentnek az ukrajnai háború kitörésének negyedik évfordulója alkalm
A háború miatt Ukrajnából elmenekültek gyors és szakszerű magyarországi ellátása heroikus munka, történelmi tett volt – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a karitatív tevékenység nyújtásáért adományozott oklevelek átadásán kedden Budapesten.
A Veszprémi Petőfi Színház idén kilencedik alkalommal helyezi a fókuszt az érzékenyítésre, a IX. Lélektől-Lékekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválján keresztül. Bár repertoárjukban is komoly szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás, április 15-19. között vendégtársulatokkal, vendékművészekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal közelítik a tém
Magyar Péterék házibulijának összes körülményét, többek között a kábítószer birtoklása miatt tett feljelentés tartalmát is vizsgálja a rendőrség – írja a Magyar Nemzet.
Mintegy 100 idős fa menthetetlen a Városmajorban, kivágásuk elkerülhetetlen. A szakember szerint Budapest egyik legrégebbi közparkja egy igen rossz állapotban lévő állatorvosi ló.
"Míg a kormány zéró toleranciát hirdetett a drogkereskedőkkel szemben, addig a fővárosnak jelenleg egy drogfogyasztást támogató stratégiája van" – mondta a közösségi oldalára kedden feltöltött videójában Janó-Veilandics Franciska, a Fővárosi Közgyűlés KDNP-s képviselője. A kereszténydemokrata politikus kifejtette, hogy Budapestnek végre szüksége le
Az eseményre bármely korosztályból öt fős csapatok jelentkezését várták a szervezők. A résztvevők játékos formában ismerkedtek meg a Gyulai Jókai Olvasókörrel, valamint Jókai Mór irodalmi munkásságával. A játék középpontjában a szerző két kisregénye állt, amelyek a „Jókai 200 Emlékév” programsorozathoz kapcsolódóan jelentek meg új kiadásban. Ez „A
A TISZA Párt elnöke szerint "Orosházán lemásolták az aláírásgyűjtő íveket, és véletlenül azt adták le a Választási Irodának. A jogszabály szerint tilos megőrizni az ajánlók adatait."
Fideszes plakáterdőre ébredt a Pannónia utca és környéke: van olyan rövidebb szakasz, ahol a kormánypárti jelöltről 64 egyforma plakátot függesztettek ki. Az önkormányzat nem adott erre engedélyt.
Mivel másfél éve nincs helyettese Karácsony Gergelynek, Sára Botond eljárást kezdeményezett a bíróságon. A főispánnak most azt a korábbi közgyűlési határozatot kell pótolnia, amiben Tüttőt jelölte a főpolgármester.