A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Nincs kampánycsend, de vannak szabályok, melyeket be kell tartani a szavazás időtartama alatt. Az esetleges visszaélések kapcsán pedig szakértő adott tanácsot.
Tiszaburán tavaly háromszor kellett megismételni a szavazást választási csalások miatt, most viszont csend van. Ebben szerepe lehet a DE Akcióközösség őrszemeinek is, akiket mi is elkísértünk. Folyamatosan beszámolunk a tapasztaltakról.
A miniszterelnök egy vasárnap reggel megjelent interjúban azt mondta, hogy a választás után jogi eljárások indulhatnak az állami szolgálatból, különösen a fegyveres testületektől távozókkal, így Szabó Bencével és Pálinkás Szilveszterrel szemben is. Mint mondta, "összehangoltságot" lát a kilépések mögött, és nem lepődne meg, ha nemzetközi szálakra b
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke fél kilenc körül érkezett szavazni. A biztonságáért felelős emberek egy fekete autóval parkoltak le, ő pedig utánuk ékezett magabiztosan. Sötétkék öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselt.
04. számú egyéni választókerületében, a 12. kerületi Zugligeti Általános Iskolában, adta le szavazatát Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és felesége, Lévai Anikó
A TISZA Párt vezetője a szavazata leadása után arról beszélt, a választási csalás súlyos bűncselekmény, amiért a rendszerváltás után börtön járhat. A rendőrkapitányoknak is üzent.
A miniszterelnök azt mondta szavazata leadásakor, azért jött, hogy győzzön. A magas részvételi arányról szóló első hírekre is reagált, szerint minél többen mennek el szavazni, annál jobb.
Orbán Viktor a szavazása utáni sajtótájékoztatón visszakérdezett, hogy mennyi is a részvételi arány, azután pedig kérdezték Orbán Gáspár jelenlétéről Csádban, és arról is, hogy van-e valami az elmúlt 16 évben, amit megbánt.
A Választási Földrajz elemzője a Telex élő műsorában azt mondta, szerinte az nem jó előjel a Fidesznek, hogy a kistelepüléseken nőtt a legkevésbé a relatív részvétel 2022-höz képest.
Az 1980-as évek végének, 1990-es évek elejének magyarországi politikai eseményei egy új éra kezdetét jelentették. Tudod-e, mely események, mely személyek írták az akkori történelmet?
Felfokozott hangulatban és több súlyos vádpont kíséretében zajlik a vasárnapi parlamenti választás. Míg a kormányoldal büntetőfeljelentést tett a Tisza Párt kabinetjének állítólagos szavazatvásárlási tervei miatt, Magyar Péter pártelnök az "állampárti" visszaélésekre és a választási csalás büntetőjogi következményeire hívta fel a figyelmet.
A TISZA elnöke erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta a szavazatát. Felszólította a rendőrkapitányokat, hogy mindenhol tartassák be a törvényeket, és kijelentette, hogy a választási csalásokért több év börtöbütetést lehet kapni.
Bár Bálint György, vagy ahogy mindenki ismerte, Bálint gazda már hat éve nincs köztünk, a kerttel, kertészkedéssel kapcsolatos, örökérvényű tudása nem veszett el. A Bálint gazda kertje facebookos emlékoldalon folyamatosan kerülnek ki a kiskertekkel foglalkozó tanácsok, üzenetek. A mai napon épp egy különleges növény különösen szép felhasználási mód
A Tisza Párt színeiben induló Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója is leadta már a voksát. Megosztott egy videót, amelyen az látható, amint elbúcsúzik az intézményben élő elefántoktól.
A választás reggelén több vármegyében is rögzítettek rendkívüli eseményeket a szavazókörökben. A Nemzeti Választási Iroda jelentései szerint a voksolás menetét egyik eset sem zavarta meg érdemben, személyi sérülés csupán egy helyszínen történt.
Ma este indul a Választás 2026 élő közvetítése, de nem kell tévé a követéséhez. Az RTL műsora online is nézhető az rtl.hu felületén, így bárhol, bármikor képben maradhatsz. Mutatjuk, mikor kezdődik és hol tudod élőben követni az eseményeket.
Tíz nap alatt elérte az egymilliós nézettséget a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor azon epizódja, ahol Orbán Viktor volt a vendég. Egészen pontosan rendhagyó adásról van szó, ugyanis kivételesen nem a vendég ment el Hajdú Péterhez, hanem a műsor házigazdája látogatott el a miniszterelnökhöz.
Azok a választópolgárok, akik nem a lakóhelyükön szavaznak az országgyűlési képviselők választásán - összesen mintegy 224 ezren - zöld borítékot kapnak a szavazatszámláló bizottságtól, ebbe kell belehelyezniük a kitöltött szavazólapjaikat. A borítékot - mivel az "utazni fog" a választópolgár lakóhelye szerinti választókerületbe - lezárva kell az ur
Ha még szombat este éjfél előtt történt a felfújás, nincs szabálysértés. Igaz, tavaly a rendőrség volt, akit előállított aszfaltfestésért, ő kutyapártos volt.
A választásra jogosultak 37,98 százaléka, 2 858 892 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.