Mérlegképtelenül nagy lazacot fogtak Skóciában: az országos rekord azért úszott el, mert túl kicsi volt a mérleg a halhoz. A hatalmas példánynak csak a méreteit tudták pontosítani: 142 centi hosszú volt, és elég molett, mivel "derékbősége" 127 centi.
Csütörtök reggel lesz az első tárgyalás a Pécsi Városi Bíróságon az újmohácsi kompkikötőben történt tragédia ügyében. Januárban két gyermek vesztette életét abban az autóban, amely a partról a Dunába gurult.
33 millió forintot - követelt egy táskarabló egy ellopott telefonért a készülék gazdájától, ám hamarosan 200 dollárra engedte le a "váltságdíjat", de még azt se kapta meg.
Orrkefe lett egy fogkeféből Indiában: fennakadt egy asszony orrában. A 31 éves nő fogat mosott, miközben férje véletlenül meglökte, a fogkefe pedig felfúródott a nej orrába, bár letört nyéllel. A hölgy csodálkozva nézegette a kezében maradt csonkot, mert nem találta a hiányzó bő hét centis keferészt sehol a földön.
A Christie's a jövő hónapban Genfben elárverezi az 1800-ban Napóleon felesége, Joséphine (1763-1814) részére készített zsebórát - közölte az aukciós ház, amely 200-400 ezer közötti svájci frankra (30-60 millió forint) számít az ékszer eladásából.
Thaiföldön jelentkezett egyik állítólagos áldozata annak a kanadai férfinak, aki ellen az Interpol világméretű hajszát indított, pedofilia miatt. A thai rendőrség csütörtöki bejelentése szerint egy 18 éves fiú azt mondja, hogy a kanadai tanár két évvel ezelőtt megerőszakolta őt.
Tavasszal újabb expedíció indul az Északi-sarkra, ezúttal zeppelinen, s könnyen lehet, hogy a fedélzeten lesz II. Albert monacói herceg is. Az információval az Interfax orosz hírügynökségnek Leonyid Szluckij, az állami duma képviselője szolgált.
A pedofiloktól való félelem Belgiumban oly erőssé vált, hogy immár a közlekedésben is szült korlátozásokat. Október 26-tól ugyanis tilos 12 éven aluli kiskorúaknak kíséret nélkül a Brüsszel és Párizs között közlekedő nagysebességű vasúton utazniuk.
Nem ismerte el felelősségét az édesapa a januárban, az újmohácsi révnél történt és két gyermeke halálával végződött tragédiában, melynek első fokú tárgyalása csütörtökön kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon.
Egy helyi járatú autóbusz egyik utasa súlyos, hét utas pedig könnyű sérülést szenvedett, amikor a busz egy munkagéppel ütközött Sopron és Balf között, a Fertő parki úton csütörtökön - tájékoztatott Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány
A világon elsőként, alig több mint hét perc alatt ugrált fel szerdán egykerekű biciklijével egy cseh férfi a párgai Pertin kilátótoronyba. A 24 éves Petr Benes előtt még senki sem jutott fel a torony 299 lépcsőjén.
Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a kecskeméti nőt, aki egy veszekedést követően pisztollyal mellbe lőtte és így súlyosan megsebesítette volt barátját.
BKV feljelentette a pornóguru felhívására vetkőzőket. A BKV feljelentést tett azon hölgyek ellen, akik a tömegközlekedési eszközökön meztelenkedtek Kovi felhívására.
Lövöldözés miatt hívták ki a rendőröket egy pusztamonostori tanyára, ahol végül illegális szeszgyárat számoltak fel az egyenruhások. A rendőröket még szerdán délután hívta fel valaki, hogy lövéseket hall az egyik tanya felől.
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének vádja alól Kemecse polgármesterét, a Fidesz megyei alelnökét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtökön Nyíregyházán.
Szabolcsban nem folyik eljárás gyülekezési törvénnyel kapcsolatos jogsértés miatt - cáfolta a Nemzeti Őrsereg elleni vizsgálatról szóló sajtóhíreket csütörtökön Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Múlt szombaton JoNeS megdöntötte az élő rádiós műsorvezetés világrekordját: 97.3 órán keresztül volt folyamatosan adásban. A szenzációs rekorddöntés célja a figyelemfelkeltés volt arra, hogy Magyarországon létezik fekete zenei kultúra és ennek egyetlen képviselője az Abszolút Rádió a 97.3 frekvencián.
Elfogták a rendőrök a pénteki nyíregyházi csoportos rablótámadás gyanúsítottjait, a négyfős banda három tagját őrizetbe vették - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
San Francisco érseke bocsánatot kért a város katolikus hívőitől, amiért egy átverés áldozataként úrvacsorában részesített két apácának öltözött homoszexuális férfit.
Egy brit kutató rábukkant a világ legősibb hüllőjének lábnyomára egy tengerparti homokkő sziklafalon a kanadai New Brunswick szövetségi tartományban. A lábnyom 315 millió éves, s az öt ujj rajzolata az egyik legfőbb bizonyítéka annak, hogy hüllőtől származik.
Műszaki hiba miatt kigyulladt egy kisbusz a budapesti Moszkva téren, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Bőröndbe gyömöszölt gyermekhullát találtak Sydney egyik közparkjának tavában. Az ausztrál rendőrség fotókat tett közzé a bőröndről, hátha ezek alapján valaki információval tud szolgálni a rettenetes bűntényről. Egyúttal figyelmeztetést intéztek a szülőkhöz, hogy vigyázzanak jobban a gyerekeikre.
Két, az úttest szélén tartózkodó személyt gázolt halálra egy személygépkocsi csütörtökön kora délután a 46-os főúton, Mezőtúr külterületén, amikor egy kamiont akart megelőzni - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Kenyérpirítóban és mindössze 3 perc alatt elkészíthető rántott húst "főzött ki" egy német húsipari cég. A 3 perc persze csak a finis. A "sniclit" előre panírozza a vállalat és nagyrészt elősüti, majd lefagyasztja, a vevő pedig mirelit állapotban teheti be pirítóssütőjébe.
Jövő január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót és ezt el is ismeri - közölte Kondorosi Ferenc az "Új rend" végrehajtásáért felelős kormánybiztos a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
A Buenos Airestől mintegy 8 ezer kilométerre fekvő mexikói városban, Xalapában élő szerelmesek az argentin fővárosba készülnek, hogy a "Maradona Egyház" templomában esküdjenek örök hűséget egymásnak.
Brutalitástól hemzseg a sajtó és a mozivászon. Az esetek részleteit halló és az áldozatokat (vagy azok maradványait) szemlélő rendőr, járókelő, tévénéző elborzad. De vajon hogy érez egy ügyvéd, ha egy ilyen kegyetlen gyilkost kell védenie?
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt gyanúsítottként hallgatják ki annak a 19 éves fiatalkorú férfinak a zárkatársait, akit múlt szombaton holtan találtak meg a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) Kommunikációs Irodája csütörtökön az MTI-t.
Gyanúsítottként hallgatják ki annak a 19 éves fiatalkorú férfinak a zárkatársait, akit múlt szombaton holtan találtak meg a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) Kommunikációs Irodája.
Két, az úttest szélén tartózkodó személyt gázolt halálra egy személygépkocsi csütörtökön kora délután a 46-os főúton, Mezőtúr külterületén, amikor egy kamiont akart megelőzni.
Lakásán fogták el azt a 33 éves balatonfüredi fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható egy szeptember óta tartó vitorláshajó-feltörési sorozat elkövetésével a Balatonon - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher pontosan tudja, mekkora nyomás nehezedik egy versenyzőre a végső győzelemről döntő futam előtt, s nagyon örül, hogy ezúttal otthonában, a díványáról figyelheti a 2007-es szezon csúcspontját, a vasárnapi Brazil Nagydíjat.
Csodával határos módon jól van és egészséges Oscar, a kisbaba, akinek nyolc percig nem vert a szíve, amikor megszületett - közölték a kis brit túlélőművész orvosai.
Lakásán fogták el azt a 33 éves balatonfüredi fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható egy szeptember óta tartó vitorláshajó-feltörési sorozat elkövetésével a Balatonon - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata az MTI-t csütörtökön.
A titokzatos hölgy szokatlan helyen tűnt fel a sztárral: egy tihanyi konferencián.Győzike felszólalt az Internet Hungary konferencián, ahova egy fórum vendégeként hívták meg. A sztár a "Celebek az interneten" témához szólt hozzá a tőle megszokott vehemenciával.
Betelt a pohár a bíróságnál. A talárosok úgy döntöttek, az énekesnő egésze addig nem látogathatja fiait, amíg eleget nem tesz a bíróság korábbi végzéseinek.
Halálos baleset történt Monorierdőnél a 4-es úton csütörtök délután, amikor egy kerékpárost ütött el egy autó - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Sikertelenül próbált kirabolni egy fegyverrel hadonászó férfi csütörtökön egy pénzintézetet a Heves megyei Makláron - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Csodával határos módon jól van és egészséges Oscar, a kisbaba, akinek nyolc percig nem vert a szíve, amikor megszületett - közölték a kis brit túlélőművész orvosai.
Nem zárható ki, hogy veszett volt a róka, aminek a tetemét két hete az Árpád híd pesti hídfőjénél találták meg; az V-XIII. kerületi tiszti főorvos azt kéri, mindenki jelentkezzen az ÁNTSZ-nél, aki érintkezett a rókatetemmel.
Kigyulladt egy négyszintes ház legfelső emeletén az egyik lakás erkélye csütörtökön késő délután Kiskunfélegyházán - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Országh Pál őrnagy hozzátette: arról nincs információ, hogy történt-e személyi sérülés a tűzesetnél.
Paris Hilton most úgy döntött, hogy ő bizony örökké akar élni.A dailystar.co.uk beszámolója szerint az újabb agymenés megvalósítása érdekében a szőkeség hibernáltatni akarja magát.
86 éves korában elhunyt Deborah Kerr brit színésznő, követve az örökkévalóságba az 1994-ben távozott Burt Lancastert, aki partnere volt a filmtörténet egyik leghíresebb csókjánál a Most és mindörökké című 1953-as moziban.
Táncoló kakadu csodájára járnak egy indianai madármenhelyre: a 11 éves Hógolyó (Snowball a neve) imádja a Backstreet Boys Everybody című számát, de csakis azt.
Európai keretből is jutott a Zuschlag-ügyben az ügyészség által vizsgált alapítványok egy részének. A Népszabadság információi szerint az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből majdnem húszmillió forintot kapott az alapítványi hálózat legalább hat tagja.