2007. október 24. szerda

okt. 24
15:34
Bűnös 48 gyilkosságban (HírExtra)
Egy moszkvai bíróság szerdán bűnösnek találta legalább 48 ember meggyilkolásában Alekszandr Picsuskint, aki egy sakktáblán jegyezte fel bűntettei elkövetését.
okt. 24
15:50
Vízbe fojtott mackó ügyében nyomoznak (HírExtra)
Zakopanében, a Magas-Tátra lengyel oldalán megkezdték az ügyészségi eljárást annak a medvebocsnak az ügyében, amelyet vízbe fojtott hat turista a hét végén. A nyomozást azonban hátráltatja, hogy nem tudják kivel felboncoltatni a másféléves mackó tetemét. Errôl a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap internetes kiadása adott hírt szerdán.
okt. 24
16:01
Ötvenöt embert állítottak elő (HírExtra)
Összesen ötvenöt embert állítottak elő különböző okokból a rendőrök Budapesten október 23-án. A legtöbb tüntetőt az Alkotmány utcában, illetve később a Kálmán Imre utcában fogták el a rendőrök. A rendőrség közlése szerint a kedden megtartott 59 rendezvényt és megemlékezést nem tudták megzavarni erőszakos csoportok.
okt. 24
16:22
Gyorsított eljárás indult (HírExtra)
Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom hétfőn este elfogott tiszteletbeli elnökést. A rendőrök a Nagymező utcai tömegoszlatás közben fogták el és állították elő Toroczkait. A férfi ellen rendzavarás és gyülekezési joggal visszaélés miatt indult eljárás.
okt. 24
16:33
Életet mentett a hároméves gyerek (HírExtra)
Lengyelországban egy hároméves kisfiú megmentette cukorbeteg édesanyját - adta hírül szerdán a Gazeta Wyborcza, a legnagyobb lengyel politikai napilap internetes kiadása. Amikor az anyuka elájult, mert leesett a vércukorszintje, a kis Krystian mobiltelefonon felhívta a rendőrséget.
okt. 24
17:17
Molotov-koktélt dobtak a képviselő házára (HírExtra)
Két Molotov-koktélt dobtak éjszaka Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő családi házára a Fejér megyei Adonyban. Ezt a politikus mondta el szerdán az MTI-nek. Az MSZP elítéli, ami történt, és párt szóvivője szerint minden parlamenti pártnak ugyanígy kell tennie.
okt. 24
17:35
Koós Jánost kivezették (Blikk)
Budapest – Koós Jánost (69) ki kellett vezetni az Esti Showder felvételéről. Az énekes nem bírt magával, pedig az adás előtt Fábry Sándor (54) külön megkérte, hogy ne tegye tönkre a show-t. Koós előbb Aradszky Lászlóba (72), majd Karda Beátába (56) kötött bele a nagy retro-show-ban, és bohóckodásával többször megakasztotta a műsort
okt. 24
18:20
Zsarolókat vettek őrizetbe (HírExtra)
Három embert vettek őrizetbe zsarolás gyanúja miatt az esztergomi rendőrök - tájékoztatta szerdán a hatóság az MTI-t.
okt. 24
19:29
15 évet kapott az anyagyilkos (HírExtra)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt ítélte első fokon 15 év fegyházbüntetésre a 33 éves, gávavencsellői Sikorszki Sándort a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Bálint Tibor vezette tanácsa szerdán. A rendszeresen italozó fiatalember a szomszédok szeme láttára többször bántalmazta édesanyját.
okt. 24
19:35
Telefonnal a tapizás ellen (HírExtra)
Nagy népszerűségnek örvend Japánban az a mobiltelefonos szolgáltatás, hogy ha egy nőt valaki fogdosni, tapogatni kezd, akkor a hölgy megnyom egy gombot a telefonján, és megjelenik rajta egy elijesztő hatású figyelmeztetés. "Elnézést, molesztál? A molesztálás bűncselekmény!".
okt. 24
21:28
Brutális állatságok (HírExtra)
Rendszeresen etetés, itatás és pihenő nélkül szállítják a vágóhídra, illetve külföldre az állatokat - hívja fel közleményében a figyelmet a Fehérkereszt Állatvédő Liga. A fehérkereszt munkatársai többször végeztek megfigyelést a rédicsi és letenyei határátkelőhelyeknél.
okt. 24
21:45
Folytatódik a Pavarotti-dráma (HírExtra)
Tovább folytatódik a Pavarotti-család drámája, a szeptemberben elhunyt tenor 37 éves özvegyéről kiderült, hogy szklerózis multiplexben szenved. Az idegrendszer idült gyulladásos betegségét két évvel ezelőtt diagnosztizálták Nicoletta Mantovaninál, az özvegynek havi rendszerességgel kell kezelésre járnia egy New York-i klinikára - írta az olasz Chi magazin.

2007. október 25. csütörtök

okt. 25
5:17
Két összeillő ember (Blikk)
Először beszélt a sztárszínésznőhöz, Eszenyi Enikőhöz fűződő kapcsolatáról Kamondi Zoltán.
okt. 25
5:19
Menekülnek a sztárok a pokolból (Blikk)
Már ötödik napja pusztít Kalifornia történetének legnagyobb természeti katasztrófája
okt. 25
5:21
Mit esznek Majkán a nők? (Blikk)
Amióta Majka kijött a ValóVilág villájából, jobbnál jobb nők oldalán tűnik fel. Mi lehet a titka?
okt. 25
7:27
Kommandósakció Budapesten (HírExtra)
Kaposvári kommandósok Budapesten fogták el azt két férfit, akik egy hónappal ezelőtt kirabolták a batéi postát - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
okt. 25
7:58
Lindsay régi keblekkel (HírExtra)
Lindsay Lohan ezúttal bevásárlás közben szerzett örömet a fotósoknak - és rajtuk keresztül mindenki másnak is. A hollywoodi partilány alighogy visszatért az elvonóról Los Angelesbe, máris bevetette egyik kedvenc trükkjét: megmutatta melleit.
okt. 25
8:07
Háborús bűnöst fogtak? (HírExtra)
A szerb belügyminiszter, Dragan Jocsics szerdán egy rendőrcsoportot küldött a vajdasági Fehértemplomba, ahol az egyik helyi tévé tulajdonosa arról számolt be, hogy a hadsereg letartóztatott valakit, feltehetően a háborús bűnösök utáni kutatás során. Jocsics szerint ugyanakkor semmi sem igaz az állításokból.
okt. 25
8:29
Schell Judit pocakosan a színpadon (Blikk)
okt. 25
8:29
Ártatlannak mondják magukat a szülők (HírExtra)
Ártatlannak mondták magukat a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei, akik szerda este sugárzott első tévényilatkozatukban kifejezték reményüket, hogy viszontlátják a gyermeket.
okt. 25
8:36
Megszökött a vacsora az étteremből (HírExtra)
A biztos halált jelentő fazék elől szöktek meg homárok egy stuttgarti étteremből - de csak haladékot kaptak merész akciójukkal a sorstól.
okt. 25
8:39
Színfalak mögött szexelt Copperfield (Blikk)
okt. 25
8:39
Bírság életmentésért (HírExtra)
Életmentésért bírságolt meg 15 ezer forintnyi összegre vasúti kalauz egy férfit Belgiumban. A vonatra az utolsó utáni pillanatban próbált felszállni egy idős asszony és becsípte az ajtó. A férfi azonnal a segítségére sietett, szétfeszítette az ajtó szárnyait, és besegítette a hölgyet, aki nem győzött neki hálálkodni.
okt. 25
8:55
Kiöregedett Matt Damon Bourne szerepéből (Blikk)
okt. 25
9:16
Mamma mia! Itt az ABBA-musical (Blikk)
Elindult magyarországi hódító útjára a Mamma Mia!
okt. 25
9:17
Halálos baleset, kirepültek az autóból (HírExtra)
Megcsúszott az úton, keresztbefordult, majd villanyoszlopnak ütközött egy Siófok felé tartó autó csütörtökön hajnalban Balatonföldváron. A BMW-ben a sofőrön kívül még egy nő utazott, mindketten kirepültek az autóból.
okt. 25
9:18
Szorcsik Viki imád gyorsulni (Blikk)
Szorcsik Viktória színésznő és Laki Zsuzsi, Európa szépe ült az 500 lóerős kis Polskiba.
okt. 25
9:20
Tóth Vera teljesen átváltozott (Blikk)
Hozzávarratott a hajához és színes bőrű hip-hop-sztárnak öltözött.
okt. 25
9:27
Vécé a táskában (HírExtra)
Dugulás esetére fejlesztett ki autós vécét egy japán cég, mármint közlekedési dugóra gondolva, bár otthoni vécédugulás esetén is jól jöhet.
okt. 25
9:43
Két gyalogost gázolt el, egyikük meghalt (HírExtra)
Két gyalogost gázolt el egy személyautó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak belterületén, egyikük a helyszínen életét vesztette, másikuk súlyosan megsérült - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön.
okt. 25
10:04
Romaellenes klip fotókból (HírExtra)
Internetről lopott fotókat használt klipjéhez egy neonáci punk zenekar. A fotók hódmezővásárhelyi roma családokról, családi eseményeken készültek, amelyeket roma ellenes klipben használták fel - tudta meg a lap.
okt. 25
10:06
Nem fejezik be időben a Zuschlag-ügy nyomozását (HírExtra)
Várhatóan nem tudja befejezni a Zuschlag-ügy nyomozását a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az előzetesen kitűzött határidőig, november 17-ig, mert a bizonyítási eljárás elhúzódik - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes csütörtökön.
okt. 25
10:58
A leálló sávban is lehet haladni (HírExtra)
Nagy-Britanniában a csúcsforgalmi időszakokban a sztrádák leállósávjain is szabad lesz folyamatosan haladni. A londoni közlekedési minisztérium kedvezőnek találta ugyanis a kísérleti útszakaszokon végzett próbák tapasztalatait. Erről csütörtökön adott hírt a BBC rádió weboldala a közlekedési minisztérium később publikálandó jelentésére hivatkozva.
okt. 25
11:28
Operát írtak Anettkáról (Blikk)
Bemutatják Salgótarján után pénteken Budapesten is az Anettka című operát. Fehér Anettka közben maga sem tétlenkedik: a Népszabadság információi szerint oratóriumot irat a miniszterelnök őszödi beszédéből.
okt. 25
11:50
Kihagyták David Hasselhoffot (HírExtra)
Teljesen kiakadt David Hasselhoff azon, hogy nélküle forgatják le a 80-as évek sikersorozata, a Knight Rider moziváltozatát. Az 55 éves színész ugyanis abban bízott, hogy megint ő kapja a főszerepet a filmben, azaz ő alakíthatja Michael Knight-ot.
okt. 25
12:06
A busz volt az erősebb (HírExtra)
Súlyosan megsérült az a gyalogos, akit a Moszkva téren gázolt el a 22-es autóbusz csütörtök délelőtt - tájékoztatta Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI-t. Az autóbusz a végállomás felé haladva a gyalogosátkelő után pár méterrel gázolta el a járókelőt. Jelenleg tart a helyszínelés - tette hozzá.
okt. 25
12:16
Hat és fél év a fürdői késelőnek (HírExtra)
Hosszú időn át folyamatosan bántalmazta, majd 2006 májusában egy késsel mellbe szúrt feleségét, súlyos sérülést okozva ezzel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
okt. 25
12:32
Aszfaltbetyárok (HírExtra)
Négy fiatal rabolt ki egy fiatalkorú fiút Kaposváron a sétálóutcán. Bíró Gábor tájékoztatása szerint a csoport tagjai felszólították a fiút, hogy kövesse őket, majd közrevették és egy házak alatti átjáróhoz kísérték, ahol egyikük bőrdzsekijének átadására szólította fel.
okt. 25
12:50
Lőszereket és jogsikat gyűjtött (HírExtra)
Körözött vezetői engedélyeket és lőszereket találtak egy ságvári férfinál az őt igazoltató rendőrök - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel csütörtökön.
okt. 25
13:01
Mellbedöfte az asszonyt, hat és fél évet kapott (HírExtra)
Hosszú időn át folyamatosan bántalmazta, majd 2006 májusában egy késsel mellbe szúrt feleségét, súlyos sérülést okozva ezzel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
okt. 25
13:14
Charlie: Néha elcsábultam! (Blikk)
Egy pillanatig sem tagadja Charlie, hogy bizony előfordult olyan eset, amikor nem tudott ellenállni egy-egy rajongó hölgynek. Állítása szerint ez még akkor volt, amikor szép volt és 18 éves.
okt. 25
13:20
Motorkerékpárt gázolt az elefánt (HírExtra)
Elefántba ütközött motorkerékpárjával egy apa és 14 éves fia Indonéziában. A baleset miatt megvadult ormányos agyontaposta a gyereket. A 3 méter magas elefánt a főúton cammogott át, amikor beleütközött a motorkerékpár. Az állat a fiú fejét a felismerhetetlenségig szétroncsolta. Az apa megúszta sérülésekkel a balesetet.
okt. 25
13:36
Bevarrták a szájukat az örömlányok (HírExtra)
Bevarrta a száját tíz örömlány Bolíviában éhségsztrájkja újabb lépéseként. El Alto prostituáltjai akciójukkal azt követelik, hogy újra megnyílhassanak az örömtanyák és bárok, amelyeket a minap bezáratott a polgármester lakossági követelésre.
okt. 25
13:52
27 év után kapták meg az esküvői fotóikat (HírExtra)
Könnyfakasztó ajándékkal kedveskedett egy nyolcvanéves ohiói fotográfus Karen és Mark Cline 27. házassági évfordulójára: megkapták tőle az esküvőjükről készült fotókat, amelyekből akkoriban nem tudtak rendelni, mert olyan szegények voltak.
okt. 25
13:57
Fának ütközött a rendőrkapitány (HírExtra)
Közlekedési balesetet szenvedett csütörtökön a Nógrád megyei Szécsény rendőrkapitánya - közölte a rendőrség az MTI-vel. A szabadságát töltő Sebestyén Szilárd alezredes egyik hozzátartozója autóját vezette a 22-es számú főúton, amikor Érsekvadkert közelében a gépkocsi árokba csúszott, és fának ütközött.
okt. 25
14:01
Autókat tördelt a csaló (HírExtra)
Több autót - köztük egy rendőrségi járművet - is összetört csütörtökön gépkocsijával egy zuglói házkutatásról elmenekülő férfi, akit mintegy félmilliárdos csalással gyanúsít a rendőrség - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
okt. 25
14:22
Halálra rugdosta, 12 évet kapott (HírExtra)
Egy születésnapi ünneplést követően halálra rugdalta ismerősét az a bácsalmási fiatal, akit jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön.
okt. 25
14:25
Őrült árverések (Blikk)
Még egy használt fogkeféért is képesek milliókat fizetni.
okt. 25
14:39
Az NNI feljelentés-kiegészítést rendelt el (HírExtra)
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) feljelentés-kiegészítést rendelt el a BRFK nevében küldött e-mail ügyében, hogy megállapítsák, szükséges-e büntetőeljárás megindítása - közölte az NNI szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
okt. 25
14:41
A fürdőszobában verték meg (HírExtra)
Három férfi támadott meg az egyik székesfehérvári panzió fürdőszobájában egy vendéget, az elkövetőket előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

Keresés