Az Oscar-díjas Charlize Theront választotta a világ legszexisebb nőjének az amerikai Esquire magazin. A sztár ezzel olyan kollégái nyomdokába lépett, mint Jessica Biel és Scarlett Johansson.
Több mint 100 lámpaoszlopot cserélnek ki idén a fővárosi Alkotmány utcában és a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ezeket olyan speciális anyaggal festik le, amelyről könnyen eltávolíthatóak a graffitik és az illegális plakátok - erről a főpolgármester-helyettes számolt be csütörtökön. Hagyó Miklós hozzátette: a beruházás 15 millió forintba kerül.
Folytatódik JoNeS rekordkísérlete, a 97.3 órás élő rádiós műsorvezetés. Ma reggel kicsivel 10 óra előtt megérkeztek a mai este fellépői, a Beatnuts zenekar és 10-től élő interjúval gazdagították az élő adás műsorát. A fő témák természetesen a rekordkísérlet és a srácok zenei pályafutása voltak.
Október 30-án kezdődik a fővárosban annak a budapesti fiatalembernek a pere, aki a vád szerint HIV vírussal fertőzött meg két nőt. Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a körülbelül 2000 óta fertőzött fiatalember 2002-ben és 2003-ban úgy létesített két nővel is szexuális kapcsolatot, hogy nem védekezett és megfertőzte őket az egyelőre gyógyíthatatlan betegséget okozó vírussal.
Az Oscar-díjas Cate Blanchettnek sikerült rávennie Giorgio Armani olasz divattervezőt, hogy a Sydney Theatre Company hivatalos patrónusa legyen- jelentette be a színház csütörtökön.
Többen felháborodottan telefonáltak a Gyermekrák Alapítvány irodájába, mert egy gyermek hívta fel őket telefonon hangfelvételről, aki az Alapítvány nevében adományokat gyűjt.
Budapest - Ötszázadszor lépett együtt színpadra a lassan legendássá váló páros, Kern András (59) és Koltai Róbert (63). A közös sikerszéria A miniszter félrelép című előadás 1996 szeptemberi bemutatójával indult, amelyhez 1999-ben a Balfácánt vacsorára című komédia csatlakozott. A félezredik együtt töltött estét szerdán pezsgővel és tortával ünnepelte a páros, no meg az azóta már film alakjában is…
Nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön Kaposváron egy 56 éves marcali férfit, aki múlt év decemberében megölte 38 éves élettársát.
Két ember életét vesztette, amikor személygépkocsik ütköztek a 41-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán csütörtökön - közölte a régió rendőr-főkapitányságának sajtóügyeletese az MTI-vel.
A brutális bűnügyekről szóló hírek elárasztják a sajtót. Rengetegen rendezik el családi, illetve anyagi gondjaikat úgy, hogy a problémás személyt egyszerűen elteszik láb alól. Azaz, mégsem egyszerűen: előfordul, hogy az áldozat vértócsában fekve, a felismerhetetlenségig összeverve, esetleg több darabban végzi. De miért szeretnek ennyire trancsírozni a gyilkosok?
Az ügyészség kérésére az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) vizsgálja a Zsanett-ügyben keletkezett ellentmondó igazságügyi orvos szakértői véleményeket - közölte az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Még a mai napig is bántja Erdőhegyi Brigittát, hogy kitalált párkapcsolatairól többet vélnek tudni az emberek, mint arról, hogy igazából ő mivel is foglalkozik. Boldogabb lenne, ha az emberek énekesnőként ismernék.
Hollywood - Másodszorra sikerült! David Merlini (26), a magyar szabadulóművész tegnap megdöntötte a levegő nélküli víz alatti merülés időrekordját - a 8 perc 58 másodpercet jócskán túlszárnyalva, 10 perc 17 másodpercig maradt a víz alatt. Keddi első kísérletét 1 perc 12 másodperc után adta fel.
Bár Svájc nincs közel és korántsem olcsó célország, az idén ugrásszerűen nőtt az ode tartó magyar turisták száma, különösen azoké, akik szállodában laknak. Utóbbiak száma az elmúlt év azonos időszakához képest több mint 30 százalékkal nőtt - közölte a csütörtöki tájékoztatón Urs Weber, a svájci idegenforgalmi hivatal Ausztriáért és Magyarországért "felelős" régiós menedzsere.
Két óra alatt kétszer is ittasan karambolozott egy férfi Zalaegerszegen, pedig közben már eljárás indítottak ellene. Először egy másik autót tört össze, másodszor már saját magát is.
Madonna közel áll a szakításhoz eddigi kiadójával, a Warner Bros. Recordsszal, mert a Live Nation koncertszervező cég 120 millió dollár értékű szerződéssel csábítja magához - a küszöbönálló megegyezésről a Wall Street Journal honlapja számolt be hiteles forrásokra hivatkozva.
Tűzoltásnál használatos amerikai gyártmányú hőkamerákat mutatott be a szombathelyi lánglovagoknak elméletben és a gyakorlatban is Gary Simson amerikai tűzoltóparancsnok.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki csütörtökre virradó éjszaka egy öt hónapos terhes nőt erőszakolt meg Pápán az egyik parkban. A nőt a buszpályaudvaron ismerte meg és előbb a lakására csalta, majd mikor viselkedése miatt a nő elment onnan, a gyanú szerint egy parkban megerőszakolta.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy férfit Németországban, mert megverte és felgyújtotta volt feleségét. A nő belehalt sérüléseibe, közös gyermekük szemtanúja volt a bűncselekménynek.
Barbara Hendricks, a világhírű amerikai szoprán szombaton a szlovén főváros legnagyobb hangversenytermében, a Cankarjev Domban lép színpadra, hogy a legendás énekesnő, Billie Holiday (1915-1959) örökzöld dzsessz-dalait elénekelje.
Peren kívül próbált megegyezni csütörtökön Sir Paul McCartney és válófélben lévő neje, Heather Mills-McCartney a válás anyagi vonzatairól, vagyis arról, hogy Heather mennyit csíphet le az ex-Beatle több százmilliós vagyonából.
Budapest - Nem hittek a szemüknek azok a kamionosok, akiket a Viasat3 új műsorának a Sofőröknek a két házigazdája, Majka (28) és Gianni (36) igazoltatott tegnap délelőtt a Könyves Kálmán körút és az Elnök utca sarkán.
Csütörtök este megkezdődtek a Petőfi Csarnokban folyó élő rádiós műsorvezetéssel párhuzamosan az esti programok is. A cél a 97.3 órás folyamatos élő adás, JoNeS az Abszólut Rádió műsorvezetőjének célja az evvel, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon van kultúrája a Fekete Zenének. Hajrá JoNeS!
Elfogták a rendőrök azt a férfit csütörtök délután, aki előző nap akkor szökött meg Zalaegerszegen, amikor éppen a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították - közölte az MTI-vel a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A hónap elején indult a magyar MTV adása, első tapasztalatairól tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, s bejelentették, hogy a SWUNG című műsort Winkler Róbert mellett Ákos és Erdélyi Zsolt vezeti.
Hivatalosan kimondták Reese Witherspoon és Ryan Philippe válását. A People beszámolója szerint azonban az Oscar-díjas színésznőnek és a szintén filmsztár exférjnek még tisztáznia kell egymással a felügyeleti jog és a tartásdíj kérdését.
Fogamzóképes napjaikon jóval több borravalót kapnak a mulatók tácosnői, mint fogamzásgátlót szedő kolléganőik, vagy azok, akik ugyan nem szednek pirulát, ám épp nincsenek termékeny napjaikban - fedezték fel amerikai kutatók.
Szeged - Hat hónap után a kis Nóra végre viselheti az édesapja, Bochkor Gábor (43) nevét. Tegnap reggel a Szegedi Városi Bíróságon alig egyórányi tárgyalás után megszületett a jogerős ítélet. Ezzel véget ért a huzavona, és Várkonyi Andreáék (31) pótolhatják az elmaradt nyári külföldi utazást.
Charlize Theron hollywoodi sztár a legszexibb nő a világon 2007-ben - jelentette be az amerikai Esquire magazin, amely friss számában interjút közöl az Oscar-díjas filmcsillaggal.
Tizenhét határsértőt, köztük négy gyereket fogtak el péntekre virradóra a szegedi határőrök Ásotthalom közelében - tájékoztatta a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.
Tengeri mérföldek ezrei, tomboló viharok és számos ismeretlen veszély várnak rájuk. Akárcsak egykor Ferdinand Magellán (1480-1521), úgy vágnak neki berlini diákok vasárnap a Föld kalandos körülhajózásának.
Belső vizsgálatot folytat a Nagykanizsai Rendőrkapitányság annak kiderítésére, hogy miként szökhetett meg egy megbilincselt rab büntetés-végrehajtási intézetbe szállítás közben - mondta el az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
A korábbi 007-es ügynök, Roger Moore csillagot kapott a Hollywood Boulevard-on, három nappal nyolcvanadik születésnapja előtt. A Hírnév sétányán az övé a 2350-dik csillag.
Az eddigi legnagyobb kutatást kezdték meg Észak-Kaliforniában földönkivüli élet után. A tudósok abban bíznak, hogy 2025-re értelmes lények nyomára bukkannak.
Új kvízjáték indul az RTL Klubon. A póker szó ne tévesszen meg senkit, nem Korda Gyuri bácsi sportszenvedélye gyűrűzi be tévécsatornát. A Pókerarc egy olyan feleletválasztós játék, ahol a játékos nem kell, hogy a kérdések többségére tudja a választ - egyszerűen magabiztosnak kell magát mutatnia.
Kihallgatásuk után elengedték a rendőrök azt a négy embert, akik csütörtökön kora este tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt Szekszárdon. Gyurcsány Ferenc az MSZP "Nagy Párbeszéd" nevű programsorozata kapcsán látogatott el a tolnai megyeszékhelyre.
Egy óra alatt 2436 lépcsőfokot mászott meg hátraarccal felfelé egy cseljabinszki diák.A 18 éves Jevgenyij Golejbivszkij egy 13 emeletes ház lépcsőit járta meg nyolc és félszer, de a rekordba a lefelé megtett út nem számít bele, mert azt nem tolatva, hanem arccal előre tette meg.
Hetekre hosszabbított meg egy félórás sétát 2 éves unokájával egy nagymama Oroszországban. A hölgy Nyizsnyij Novgorodban még augusztusban vitte le a kicsit egy kicsit levegőzni, de nem került elő egészen október 11-ig, vagyis csütörtökig.
Nem volt jogosítványa annak a sofőrnek, aki a jelenlegi vizsgálat adatai szerint két ember halálával és három súlyos sérülésével végződött közúti balesetet okozott csütörtökön a 41-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában annak a férfinak a büntetését, akit korábban tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtottak, miután tavaly Lábodon megölt egy férfit, mert ő közösülésre tett ajánlatot az élettársának.
Kaliforniában jövő évtől tilos lesz autóban dohányozni, ha gyerek is ül a kocsiban. Akár 100 dollárra is megbüntethetik majd a Csendes-óceán partján fekvő államban azokat a felnőtteket, akiket rajtakapnak. A rendeletet Arnold Schwarzenegger kormányzó írta alá, a cél, megakadályozni a gyerekek passzív dohányzását.