2007. szeptember 15. szombat

szept. 15
7:43
Berágtak Vágóra a zenésztársai (BorsOnline)
Elfásultak a Favágók. Tíz év után feloszlott a sikeres együttes, amelynek Vágó István volt az egyik alapítója és sztárja. A csapat több tagja szerint, a kvízmester miatt lett vége a közös örömzenélésnek, amely többük számára a megélhetést jelentette.
szept. 15
7:53
Táncpróbán jött Ágiért a hirtelen halál (BorsOnline)
Gyászol egész Csongrád. A település néptánccsoportjának örökmozgó, életvidám tagja távozott el tôlük, mindössze 14 évesen. Túri Ágnest a szíve vitte el: egy táncpróbán váratlanul összeesett és helyszínen meghalt. Tegnap helyezték öröknyugalomra a csongrádi temetôben.
szept. 15
8:03
Mónikát megszelidítette a terhesség (BorsOnline)
Hétfôn újra indul a Mónika Show. Mivel a mûsor háziasszonya decemberre várja babáját, a stáb rohammunkában forgatja az újabb részeket.
szept. 15
8:11
Újra 40 kérdéses kihallgatás (HírExtra)
Újra ki akarja hallgatni a portugál rendőrség Kate McCannt, tudta meg a prtougál sajtó. A Publico című bulvárlap szerint a májusban eltűnt kislány anyjának ismét fel akarják tenni azt a 40 kérdést, amelyre előző kihallgatásán nem volt hajlandó válaszolni.
szept. 15
8:27
Heineken nélküli VB (HírExtra)
Eltűnik a francia utcákról a Heineken holland sörgyár reklámanyaga. A cég a Franciaországban megrendezendő rögbi világbajnokság egyik szponzora.
szept. 15
8:46
Kiengedték a halálbusz sofôrjét (BorsOnline)
A Békéscsabai Városi Biroság úgy döntött, hogy nem indokolt a három emberéletet követelô keddi busztragédia sofôrjének elôzetes letartóztatása, így Cs. Tamás szabadon távozhatott tegnap délelött a tárgyalóterembôl. A 41 éves férfi, arcát egy pulóverrel eltakarva autóba szállt és hazament Vésztôre, de lakhelyelhagyási tilalom van ellene érvényben. A helybélieket erôsen megosztja a bíróság…
szept. 15
9:24
Verebes István fia 90 milliót kapott az államtól (Blikk)
Budapest - Szokatlanul magas állami támogatással vágott bele első filmjébe Verebes István fia, Zoltán. Az Angliában végzett fiatal rendező a Mozgókép Közalapítványtól az adható maximális 100 millióból hetvenmilliót kapott, húszmillióval pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Hiller-keretéből támogatták. Zoltán, aki Pater Sparrow néven döngeti a magyar filmgyártás kapuit, szeretne mielőbb elszakadni…
szept. 15
9:45
Imádják a nôk a spontán szexet (BorsOnline)
Kedd és csütörtök este összegyûrjük a lepedôt drágám! Azok a pasik, akik így gondolkoznak, jobb ha lemondanak asszonykájukról. Nagy-Britannia legnagyobb nôi szervezetének tagjai ugyanis felfedték saját szexuális szokásaikat, választ adva arra a kérdésre: mi a legjobb módszer egy kapcsolat életben tartására. Ezek között szerepel többek között a spontán szex.
szept. 15
10:17
Kármán-eset: Bottal ütik a tettesek nyomát (BorsOnline)
Bizonyítási kísérletre hívta Kármán Irént, a június 22-én életveszélyesen megvert újságírónôt a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtök este. Azt akarták a rendôrök, hogy ott sétafikáljon fel és alá a sötétben, ahol megtámadták, illetve ahol egy utcai kamera aznap este egy nôt felvett. Végül Irén azt mondta: nem látja értelmét ennek, így nem is volt rá hajlandó.
szept. 15
10:50
Hazájában is utálják a csaló skót bírót (BorsOnline)
Stuart Dougal, a török-magyar Eb-selejtezôt elcsaló skót bíró munkásságának tanulmányoza közben egyre több zûrös ügyre derül fény. A Dr. Fegyelem becenevû Dougalnak számos afférja volt, közeledô 45. születésnapját sokan megünneplik, hiszen akkor a nemzetközi porondtól visszavonul.
szept. 15
11:03
Fegyveres rablással vádolják O.J. Simpsont (Index)
A futballsztár egy las vegasi casino szállodai szobájában sportrelikviákat akart szerezni.
szept. 15
11:26
Rendőrtiszteket ítéltek el nemi erőszakért Franciaországban (Index)
A három tiszt évekig prostituáltakat erőszakolt meg.
szept. 15
11:37
Sportkocsijában végeztek ki egy orosz üzletembert (Index)
A támadó 14 lövéssel végzett a szesziparban és ingatlanbefektetésekben érdekelt Siskinnel.
szept. 15
11:47
Nagy dudákra vágynak a pasik (BorsOnline)
Nagy mellû nôkre buknak a pasik – legalábbis sokan így gondolják. A kutatók szerint ez azért van így, mert tudat alatt a férfi úgy érzi: a nagyobb mellû nô jobban tudja táplálni az utódot. Ez persze tévedés: a mellméret és a a szoptatás között nincs összefüggés. A nôk azonban, akik szépségükkel akarnak érvényesülni, jól tudják, hogy domborulataikkal keltenek vágyat.
szept. 15
12:05
Kéretlen véradás: szerelemből (HírExtra)
A vérét adta szerelmének egy férfi Kambodzsában, bár a nőnek arra nemigen volt szüksége. A kéretlen véradás az utcán "folyt": a férfi beinjekciózta imádottjába abból a megfontolásból, hogy ha már egyszer nem lesz a nő az övé, legalább az ő vére legyen a nőé.
szept. 15
12:16
Venezuelai Supermanek (HírExtra)
Hivatalosan is van Supermanje Venezuelának, méghozzá kettő. A választási névjegyzéken az amerikai képregény- és mozihős nevével szerepel két állampolgár is. Superman azonban nem a vezeték-, hanem csupán a keresztnevük.
szept. 15
12:46
Brezsnyev: öljétek meg az árulókat! (BorsOnline)
Évtizedeken keresztül vadászott a disszidensekre és a „szovjet rendszer árulóira” Viktor Budanov, a KGB (szovjet titkosszolgálat) leghírhedtebb ügynöke. A 16 éve nyugdíjba vonult kémfônök szerint pályája során a Brezsnyev-éra alatt volt a legkeményebb a szolgálat, igaz, politikai gyilkosságokat külföldön már nem kellett végrehajtaniuk, áruló ügynökeikkel azonban szabadon végezhettek.
szept. 15
13:49
Horatio, nálunk te csak segéd lennél ! (BorsOnline)
Jókat kacagnak Horation, a CSI Miami fôszereplôjén, az ország két legkiválóbb bûnügyi technikusa, Majzik Tamás és Vadnay Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rfk. Bûnügyi osztályának kiemelt munkatársai, akik szerint filmbeli kollégájuk megtéveszti a nézôket a munkájukról. Mindenesetre úgy vélik, Horatio Caine csupán csak segéd lehetne mellettük.
szept. 15
14:49
Lopott dalt énekelt Jacko (BorsOnline)
Egy belga bíróság tizenkét éves mérlegelés után arra a megállapításra jutott, hogy Michael Jackson You Are Not Alone címû 1995-ös dala egy flamand páros szerzeménye, nem pedig a lemezen feltüntetett R. Kelly-é.
szept. 15
15:06
Tengerbe dobták az eltűnt kislány holttestét? (HírExtra)
A tengerbe dobhatták a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány holttestét, amely így valószínűleg soha nem fog előkerülni - szombati londoni sajtóértesülések szerint ez a legújabb feltevése a portugál nyomozóknak, akik a világszerte szinte példátlan feltűnést keltő rejtélyt próbálják immár öt hónapja megoldani.
szept. 15
15:12
Madeleine holtteste a tengerben lehet (Index)
Először ismerték el, hogy az eltűnt kislány holtteste nélkül nem lesz elég bizonyíték a szülők ellen.
szept. 15
15:17
Divataberráció: 12 éves kislány a divathét arca! (HírExtra)
Ausztrália miniszterelnöke, John Howard élesen bírálta a Gold Coast-i divathetet, mert egy 12 éves kislányt választottak az esemény arcának. Mindeközben Londonban bejelentették, hogy szombaton kezdődött Divathéten csak 16 éven felüli modellek vehetnek részt, illetve annak, aki kifutóra lép egy egészségügyi bizonyítványt kell bemutatnia.
szept. 15
15:33
Vízre szállt a finn óriás (HírExtra)
A finnországi Turkuban bocsátották vízre a világ jelenlegi legnagyobb, még épülő hajóját, tudta meg a Times című brit lap szombati internetes kiadása. A "Tengerek szabadja" (Independence of the Seas) nevű óriás ha elkészül, akkor az angliai Southamptonban fog állomásozni 2008. májusától.
szept. 15
15:48
Sarkozy magyar származásáról beszélt (BorsOnline)
Magyar ôseirôl beszélt, felemlegette Trianont, találkozott Sólyom László államfôvel, tegezôdött, majd fogasfilét ebédelt Gyurcsány Ferenccel, beszédet mondott a Parlamentben, koszorúzott, megnézte a 4-es metró munkálatait, társalgott Orbán Viktorral és Szili Katalinnal, késôbb összefutott a Magyarországon élô franciákkal. Mindezt alig több mint hat óra leforgása alatt tette meg Nicolas Sarkozy,…
szept. 15
16:40
Gyerekeket mentenek a Gellért-hegyről (Index)
A két 11-12 éves gyermek egy sziklán ragadt fenn.
szept. 15
16:46
Kevesebb a hamis bor (HírExtra)
A borral kapcsolatos visszaélések felderítése kapcsán javuló eredményekről számolt be Budai Bernadett kormányszóvivő szombaton, a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Borellenőrzési Igazgatóságán tartott kihelyezett tájékoztatón.
szept. 15
16:48
Galambot szeret az elhagyott maki - fotóval (BorsOnline)
Egy kismajom egy galamb mellett találta meg a boldogságot. A tizenkét hetes makákót elhagyta anyja, és állatvédôk szállították egy kínai menhelyre.
szept. 15
17:18
Tűzoltók hoztak le két gyereket a Gellért-hegyről (Index)
Tűzoltók hoztak le a Gellért-hegy meredek sziklafaláról egy 12 éves fiút és egy 13 éves lányt, akik játék közben a meredek sziklafalon rekedtek.
szept. 15
17:47
Alonso csak saját sikerével törôdik (BorsOnline)
Ha eddig valakinek kétsége lett volna afelôl, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso el akarja hagyni a McLarent, akkor a Nemzetközi Automboli Szövetség (FIA) párizsi Világtanács-ülése alatt mutatott reakciója mindenkit meggyôzhetett errôl. A spanyol klasszis egy percig sem tördelte a kezét, helyette a hétvégi Belga Nagydíj helyszínén múlatta az idôt.
szept. 15
18:18
Zöldre váltott a Lánchíd (HírExtra)
Többezren álltak olajzöld színű esernyőkkel a kezükben a Lánchídon szombat délután négy óra után Budapesten, hogy részesei legyenek Maider López spanyol közösségi művész legújabb közösségi játékának. A Lánchíd a különleges "alkotás" miatt így néhány percre eltűnt a Duna felett, mivel a zöldszínű tömeg teljesen befedte Budapest legszebb hídját.
szept. 15
18:39
A boncoláskor tért magához egy holtnak hitt férfi (HírExtra)
Egy holtnak vélt venezuelai férfi a halottasházban magához tért, amikor éppen boncolni kezdték - jelentette a helyi sajtó.
szept. 15
20:12
Guinness rekord lecsóból (HírExtra)
Több mint 680 kiló lecsót készítettek szombaton Debrecenben. Ebből 3400-nál is több 20 dekás adag jött ki az éhes nézők legnagyobb örömére. Ez jóval több a tavaly Gyöngyöshalászon felállított rekordnál. A szervezők külön erre az alkalomra készíttették el a főzéshez szükséges1600 literes üstöt.
szept. 15
20:12
Lezuhant egy II. világháborús kisgép Angliában (Index)
Lezuhant egy II. világháborús kis repülőgép szombaton egy dél-angliai légi bemutatón, a pilóta meghalt.
szept. 15
20:22
Lámacsikó született Pécsett (HírExtra)
Tizenegy hónap vemhesség után lámacsikó született a pécsi állatkertben. A tízkilós csöppség segítség nélkül, könnyed eleganciával jött a világra, nem egészen negyed óra alatt. Másfél órával születése után lábra állt, és már bejárta a kifutó minden apró zugát.
szept. 15
21:26
Meghalt egy otthonszülő nő gyermeke (HírExtra)
Meghalt egy újszülött szombaton hajnalban Budapesten, akit otthonszülés során akart világra hozni édesanyja egy XII. kerületi születésházban, de a szülés során komplikációk merültek fel. A rendőrség az ügyben közigazgatási eljárást indított.
szept. 15
23:07
Lezuhant a gép, meghalt a pilóta (HírExtra)
Lezuhant egy II. világháborús kis repülőgép szombaton egy dél-angliai légi bemutatón, a pilóta meghalt - közölte a rendőrség.
szept. 15
23:45
Nyugdíjas tűzoltó mentett ki egy férfit az égő autóból (HírExtra)
Egy nyugdíjas tűzoltónak köszönheti életét egy 30 év körüli férfi, aki péntek este balesetet szenvedett az autójával Kapolynál - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.

2007. szeptember 16. vasárnap

szept. 16
0:11
Béres Alexandra: Szeretek az asztalon táncolni! (Blikk)
Amerikáig képes menekülni az ismertség elől, mégis részt vesz A Nagy Fogyás című valóságshow-ban. Béres Alexandra elárulta, ki Zoé, aki elfeledteti vele a gondokat, és magyarázatot ad arra is, hogyan bírja ki a támadásokat.
szept. 16
0:15
Kristóf: Várnunk kell a babaszobára (Blikk)
Előbb születik meg Németh Kristóf kisfia, mint hogy be tudnának költözni új otthonukba.
szept. 16
0:19
Mónikát féltik a kollegái (Blikk)
Hetedik hónapban jár Erdélyi Mónika, mégis olyan elánnal dolgozik, mint mielőtt még áldott állapotba került.
szept. 16
0:23
Motorra pattantak a sztárok (Blikk)
Él Hollywoodban olyan híres férfi, akinek nincs legalább egy vagány motorbiciklije?
szept. 16
0:27
Jáksót és Hajóst cikizték a Heti hetesben (Blikk)
Budapest - Nem finomkodtak a stúdióban a Heti hetes szereplői: két órán keresztül ugratták és cikizték egymást, de komoly becsületsértésre nem került sor. Először Jáksó Lászlón köszörülték a nyelvüket a többiek.
szept. 16
0:31
Angelina Jolie ajkát örökölte a kislánya (Blikk)
Brad Pitt jól tette, Jesse James meggyilkolása című filmjéért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.
szept. 16
0:35
Ő ütötte ki Kate Mosst (Blikk)
szept. 16
7:39
Kelemen Anna beleszeretett Havas Henrikbe (BorsOnline)
Hírét vettük, hogy Kelemen Anna és Havas Henrik közt több alakult ki, mint munkakapcsolat. Annus egyik közeli barátjának kiöntötte a lelkét, akitől megtudtuk, hogy a nyuszilány beleszeretett a nyers modorú műsorvezetőbe.
szept. 16
7:44
Kettős gyalogosgázolás (HírExtra)
Két gyalogost ütött el egy személyautó Ecseren a Bajcsy-Zsilinszky utcában szombaton este - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
szept. 16
7:55
Milliomos lett a falusi kocsmáros fia (BorsOnline)
A pirospozsgás, szôke, pösze srác meghódította a világot. Jamie Oliver húszévesen egyszerû ételeivel és magával ragadó stílusával lenyûgözte a tévénézôket. Felkapott étteremlánca csak úgy ontja a pénzt, de Jamie energiáit nem köti le egészen: a kétgyermekes apuka jótékonykodik, tanít, könyvet ír, tévémûsorok fôszereplôje és még egy rockzenekarban is dobol.
szept. 16
8:06
Maci sem vezeti el a nyomozókat Paulához (BorsOnline)
Rendkívül kevés annak az esélye, hogy a család kutyája az Emôdrôl eltûnt kislány nyomára vezessen – mondta lapunknak dr. Juhász Csaba állatorvos. Az orvosszakértô pedig úgy véli, egyre fogy a remény, hogy a 12 napja eltûnt két éves Paulát életben találják.
szept. 16
8:17
Vécén születnek Fábry ötletei (BorsOnline)
Reszkethetnek a giccses, hivalkodó házak lakói, a Design center atyja, Fábry Sándor ugyanis bármelyik percben rajtuk üthet. A kegyetlen humoráról híres showman fejéből – midőn éppen a vécén trónolt – ragyogó ötlet pattant ki: könyvet ír a rettenetes építményekről.
szept. 16
8:48
O. J. Simpson-t fegyveres rablásért tartóztatták le (BorsOnline)
Fegyveres rablással és életveszélyes fenyegetéssel vádolják O. J. Simpsont. A színész egy kaszinóban hajtotta végre a b_ntényt, ha elítélik, tíz évre is rács mögé kerülhet.

Keresés