2007. szeptember 16. vasárnap

szept. 16
9:15
Százak tüntettek a kormány ellen (BorsOnline)
Húszezer embert vártak az ôszödi beszéd napvilágra kerülésének közelgô, egyéves évfordulóján a szervezôk a Hôsök terére, míg a Várba százezer tüntetôt hívtak – nagy demonstrációkra mégsem került sort szombaton késô délutánig. A harmadik bejelentett fôvárosi kormányellenes megmozdulásra – a Hôsök terétôl a Vértanúk teréig tartó felvonulásra - lapzártánk után került sor. Gyurcsány Ferenc a Reuters…
szept. 16
9:27
Nem nyomoz tovább Columbo (HírExtra)
A szeptember 16-án 80. születésnapját ünneplő Peter Falk az előzetes tervekkel ellentétben mégsem öltheti fel ismét Columbo felügyelő legendás ballonkabátját.
szept. 16
9:30
Gönczi lagzián együtt buliztak a két tévé sztárjai (Blikk)
Várgesztes - Hollywoodi mozifilmbe illő ceremónia mellett fogadott egymásnak örök hűséget Gönczi Gábor az RTL Klubtól és jegyese, Tatár Csilla, aki a konkurens TV2-nél dolgozik. Az esküvő egyúttal hatalmas médiabuli is volt, hiszen mindkét csatorna sztárjai meghívást kaptak
szept. 16
10:18
Gerát felmentik, Dougalt eltiltják (BorsOnline)
A futballválogatott tagjai a világbajnok olaszok, majd a bosnyákok legyôzése után tíz-tíz milliós prémiumban részesültek.
szept. 16
10:28
Elefántbébi Nyíregyházán (HírExtra)
Csaknem 20 liter tejet fogyaszt naponta a Nyíregyházi Állatpark elefántbébije, aki az első idehaza született afrikai elefánt. A szűk kéthetes állatnak még nincs neve, 170 kilót nyom, és 10-12 alkalommal kell ennie minden nap, hogy felnőtt korára elérje az 5-6 tonnás súlyt.
szept. 16
10:29
Leélhetjük az életet az Internet társaságában (BorsOnline)
Akár évekig is élhet valaki egyetlen szoba néhány négyzetméterén, ha állandó Internet összeköttetésben áll a világgal. Igaz, ehhez az is szükséges, hogy az illetô számítógépen végezhetô munkával keresse a kenyerét. Ilyesmire 10–20 évvel ezelôtt még csak kevesen gondoltak, mindez azonban mára realitássá vált.
szept. 16
10:56
Csókolj meg, megmondom, ki vagy! (HírExtra)
"A csók csak egy csók" - "a kiss is just a kiss" - szól a dal a Casablancában, utalva arra, hogy Humphrey Bogart és Ingrid Bergman között a kapcsolatnak nem lesz folytatása. Úgy tűnik azonban, hogy a csók mégsem csak egy csók.
szept. 16
11:08
Kést rántottak a Szentlélek téren (Index)
A Józsefvárosban is szúrkáltak: ketten maradtak a földön egy hajnali összecsapás után.
szept. 16
11:18
Összeesküvés-elméletek: Bizonyítsák, hogy járt ember a Holdon! (BorsOnline)
Sokan hajmeresztô képzelgésnek nevezik azokat a – minimum vitatható igazságtartalmú – történéseket, melyeket A The Age lajstromba vett. Az ausztrálok a homályos részletek okán e történéseket beillesztették a “nemzetközi összesküvéselméletek” sorába. Íme, az öt legérdekesebb konspirációs sztori.
szept. 16
12:16
Fogbajra detektort (BorsOnline)
A legtöbb ember rendszerint akkor fordul fogorvoshoz, ha valamelyik foga sajogni, fogínye vérezni, az arca dagadni kezd. Pedig ahogy ezerszer hallhattuk, a fogak rendszeres ellenôrzésével, tisztításával meg lehet elôzni a fájdalmas kezeléseket.
szept. 16
12:28
Hajnali késelés Budapesten (HírExtra)
Megkéseltek egy 22 éves fiatalembert vasárnap hajnalban Budapesten, a sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
szept. 16
13:09
Kígyó az autó alatt (HírExtra)
A gépkocsi-tulajdonos már éppen be akart szállni a bécsi Lainergassén parkoló autójába, amikor furcsa mozgást észlelt a jármű alól. Első rémületéből felocsúdva aztán rájött, hogy mi keltette fel a figyelmét - egy nagy, sárga, keresztmintás kígyó tekergőzött az autó alatt.
szept. 16
13:20
Cruise egy vagyont költ Katie csókjára (BorsOnline)
Ön milyen gyerekkori álmát valósítaná meg, ha annyi pénze lenne, mint Hollywood üdvöskéinek? Engrique Iglesias, Flavio Briatore, Paris Hilton, Mariah Carey és Rod Stuart megengedhetik maguknak, hogy hóbortjaiknak éljenek.
szept. 16
13:26
Késelések Józsefvárosban (HírExtra)
Két fiatalt késeltek meg vasárnap kora reggel Budapesten, amikor két kisebb csoport összeverekedett a VIII. kerületben - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
szept. 16
14:18
Nem felmelegedés végzett a neandervölgyiekkel (BorsOnline)
A neandervölgyi ember rejtélyes kipusztulása, ellentétben az egyik divatos elmélettel, nem éghajlati felmelegedés következménye volt – állítják a Nature címû tudományos folyóirat egyik számában.
szept. 16
14:18
Venezuela világelső ragulevesben (HírExtra)
15 ezer liternyi ragulevest készíttetett a venezuelai kormány szombaton. Ez új világcsúcs, a régit Mexikó tartotta egy júliusban megfőzött 5300 literes csúcsfőzettel.
szept. 16
14:37
Tömeges tevehalál sújtja Szaúd-Arábiát (Index)
Egyelőre a mérgező korpát okolják, hogy hetek alatt ötezer teve hullott el.
szept. 16
15:15
21-en haltak meg a királynôért (BorsOnline)
Norvég régészek a héten exhumáltak két viking asszonyt, akiket még a múlt század elején találtak, ám akkor visszatemették ôket. A kutatók most arra keresik a választ, vajon milyen szerepet töltöttek be ezek az asszonyok a viking korban.
szept. 16
16:15
Életrevalóbb az elsôszülött (BorsOnline)
Kisebb és fejletlenebb lesz a második gyermek, különösen akkor, ha ô az elsôszülött fiú – állapították meg brit kutatók, akik 14 ezer családot vizsgáltak meg. Szerintük a másodszülött mérete attól függ, milyen állapotban volt az anya méhe az elsô szülés után.
szept. 16
16:27
Agg egyetemista (HírExtra)
Oroszországban 80 évesen iratkozott be a tveri állami egyetem történelem szakára Jurij Appenyenszkij, a második világháború veteránja. A mostani lesz a negyedik egyetemi diplomája.
szept. 16
16:54
Futballkapun át a sírba (HírExtra)
Saját temető megnyitását tervezi a német elsőosztályú labdarúgó-csapat, a Hamburg. A stadion közelében létesítendő sírkert alapkövét vasárnap helyezték el. Az 5 ezer négyzetméteres temetőt a stadion nyugati tribünjének közelében hozzák létre.
szept. 16
17:19
Ismeretlen doppingszereket használnak az olimpián (BorsOnline)
Soha nem lesz vége a dopingolók és az ellenôrök macska-egér játékának. Újabb és újabb szereket vetnek be a sportolók, illetve a gyógyszergyártók, hiszen elôbbiek csak használják a modern tudomány „vívmányait”.
szept. 16
18:52
Megsebesítették a pultost (HírExtra)
Két vendég súlyosan megsebesítette egy vendéglátóhely pultosát Budapest XI. kerületében vasárnap délután - tudta meg a rendőrségtől az MTI. A tettesek valamilyen szúró-vágó eszközt használtak.
szept. 16
19:10
A németek nem akarnak keresztet az osztályokban (Index)
A német lakosság többsége elutasítja, hogy feszületet helyezzenek el az osztályokban.
szept. 16
20:56
Karddal támadtak a pincérre? (HírExtra)
Megvágtak a karján egy pincért egy fővárosi szórakozóhelyen a XI. kerületben vasárnap kora délután. A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy szemtanúk két férfit láttak kijönni a szórakozóhelyről egyiküknél egy hosszú, egyenes pengéjű kard volt.
szept. 16
20:58
Letartóztatták O.J. Simpsont (Index)
Fegyveres rablás miatt Las Vegasban letartóztatták O.J. Simpsont.

2007. szeptember 17. hétfő

szept. 17
0:12
Megvenné a gyermekeit Britney Spears (Blikk)
Pénzzel akarja viszszaszerezni a gyerekei feletti teljes gyámságot Britney Spears (25)
szept. 17
0:16
Dundika pótmama lett (Blikk)
Dundikából (23) anya lett - igaz, egyelőre csak egy hétre. Egy jó barátja hatéves kislányára vigyázott egy hétig, és anynyira bejött ez neki, hogy egyre töbször elgondolkodik azon, lassan neki is szülni kellene.
szept. 17
0:20
Mel Gibsonék válnak? (Blikk)
A 27 éve házasságban élő hollywoodi legenda ugyanis annyira besokallt a munkájától, hogy azt tervezi, Costa Ricára költözik, és marhákat fog tenyészteni.
szept. 17
0:24
Kállai Ferenc: Újra játszhatok (Blikk)
Kállai Ferenc (81) kórházi kezelésen esett át. A Nemzet Színésze már otthon lábadozik, és várja, hogy színpadra léphessen.
szept. 17
0:28
Még szól a csikidam (Blikk)
Budapest - Még a leghűségesebb és legkitartóbb R-Go-rajongók is sokallták azt a háromnegyed órát, amellyel Szikora Róberték (54) megvárakoztatták őket a jubileumi koncertjük előtt
szept. 17
0:32
Jakupcsek Gabriella fogyaszt (Blikk)
Már nagyon várja Jakupcsek Gabriella (43), hogy személyesen megismerkedjen októberben induló új műsorának, a Nagy Fogyásnak a résztvevőivel.
szept. 17
0:36
Golfoztak a rák ellen (Blikk)
Budapest - Ötven magyar golfozónő mellé egy-egy közismert hazai hölgy szegődött a Sikeres nők a rák ellen” elnevezésű golfversenyen Budapest első 9 lyukú golfpályályán
szept. 17
0:40
Gáspár Győzike tövig nyomta a gázt (Blikk)
A showman némi szerencsével jutott ki a Hungaroringre, hiszen az odafelé tartó úton balesetet szenvedett.
szept. 17
0:44
Magyar szeretője volt Luciano Pavarottinak (Blikk)
Modena - Luciano Pavarotti (†71) szerette a zenét, a jó olasz kaját és egy most megjelent könyv szerint a nőket is. Olyannyira, hogy a nemég elhunyt sztártenorról kiderült, az élete nagy szerelmének tartott felesége, Adua Veroni (69) mellett a 35 év házasság alatt három hosszú távú szeretője is volt
szept. 17
0:48
Angelina Jolie terhes? (Blikk)
Velence - Hetek óta nem telik el úgy nap, hogy a világsajtóban ne lenne szó arról, vajon Angelina Jolie (32) és kedvese, Brad Pitt (43) vajon vállal-e több gyereket, akát vér szerintit, akát örökbe fogadottat
szept. 17
7:36
Antal Imre: Etikátlan lenne nélkülem folytatni a Szeszélyest (BorsOnline)
Antal Imre elkeseredett. A nagybeteg mûvész egyre gyakrabban hallja, hogy Csonka Piciben már meg is találták méltó utódját. Imrus szerint azonban a Szeszélyest miatta nézik, és nem lenne etikus, ha nélküle folytatnák.
szept. 17
7:38
Dósa Matyi: már megint meghalok! (BorsOnline)
Másodjára is saját halálát alakítja Dósa Matyi. A Barátok köztbôl nemrég távozó színész ezúttal a színpadon szenderül jobblétre. Matyi szüleinek még nem merte elmondani a szerepet, ugyanis a családtagok már sorozatbéli „halála” is sokkolta.
szept. 17
7:45
Rejtély: miért zuhant le Marietta? (BorsOnline)
Hat métert zuhant egy fiatal lány tegnap hajnalban a Komjádi uszoda tetôteraszáról. Mariettát súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a Baleseti Intézetbe, ahol elôbb stabilizálták az állapotát, majd idegsebész mûtötte meg. A lány állítólag nem volt ittas, nem lökte le senki, valamiért mégis lezuhant. Életveszélyes állapotban van.
szept. 17
7:47
O. J. Simpson őrizetben (HírExtra)
Az egykori amerikaifutball-sztár és színész állítólag több társával együtt betört egy szállodai szobába, ahol fegyverrel kényszerítettek egy kereskedőt olyan tárgyak átadására, amelyek egykor az övé és más sportsztároké voltak - jelentette a CNN.
szept. 17
7:47
Szasza: Kossuth nótára fogant a fiam (BorsOnline)
Tisztes családapává szelidült a Sex Action és a Zorall együttesek tetovált énekese, Szasza. Az énekes imádja három hetes kisfiát, maga büfizteti és pelenkázza a gyerkôcöt. Lapunknak azt is elárulta: milyen különleges körülmények között fogant meg a baba.
szept. 17
8:19
Andy Vajna butikos lett (BorsOnline)
Új, nagyszabású vállalkozásba vágta a fejszéjét Andy Vajna. A magyar szárnazású hollywoodi producer ugyanis luxusüzletet nyit Pesten, három márkát is elhoz hazánkba. Volt kedvese, Dobó Kata biztosan a vásárlók között lesz, hiszen Vajna a színésznô egyik kedvenc márkáját is árulja majd.
szept. 17
8:46
88-an vesztették életüket a repülőbalesetben (BorsOnline)
Legalább 88 halálos áldozata, és több mint negyven sérültje van annak a repülôgép-szerencsétlenségnek, amely tegnap délután történt Thaiföld egyik kedvenc üdülôparadicsomának repterén.
szept. 17
9:13
Meghalt az igazi Indiana Jones (HírExtra)
Nyolcvan éves korában elhunyt Douglas Eugene "Gene" Savoy, amerikai régész és kalandor. Az amerikai sajtó őt nevezte az "igazi Indiana Jones-nak", mert Peruban a legfontosabb régészeti lelőhelyek közül négyet fedezett fel.
szept. 17
9:17
Színe után választja ki álmai autóját a nő (BorsOnline)
Egy vérbeli nônek az autója is egyedi, amelyben természetesen a sminkkészletnek és plüssállatoknak is meg van a helye. Magyarországon a jármûvek felét a gyengébbik nem használja, Nyugat– Európában ez arány még magasabb. Nem csoda hát, hogy a kereskedések, sôt, már a gyárak is gondolnak arra, hogy minél jobban a nôk kedvében járjanak.
szept. 17
9:28
Genetikai vizsgálattal szûrik ki az örökölhetô betegségeket (BorsOnline)
Mindegy, milyen nemû, csak egészséges legyen! - mondja a kíváncsiskodók kérdésére a gyermeket váró pár. Hiszen a legnagyobb csoda, amikor egy új élet a világra jön, s a legnagyobb fájdalom, ha kiderül, valami nincs rendben. A vizsgálatoknak köszönhetôen ma már a a betegségek többségét ki lehet szûrni vizsgálatokka terhesség korai szakaszában.
szept. 17
9:31
Erdőtüzek pusztítanak Kaliforniában (Index)
Kétezer embert kellett kimenekíteni, Schwarzenegger rendkívüli állapotot hirdetett.
szept. 17
9:37
Maffiózók megdicsőülése (HírExtra)
Végső megdicsőüléséhez érkezett hétfőre virradóra a Maffiózók című tv-sorozat. A New Jersey-i "keresztapa", Tony Soprano klánjának története kapta az 59. Emmy-gálán a legjobb drámai tv-sorozat díját.
szept. 17
9:40
Négy kisfiút erőszakolt meg az ausztrál pap (Index)
A 62 éves papot hét év börtönre ítélték.
szept. 17
9:43
Fenyegetés a szexkönyv miatt (Blikk)
Budapest - Információink szerint életveszélyes fenyegetéseket kapott Kelemen Anna (26) a nemrég megjelent Méhkirálynő című könyv miatt. A playmate ügyvédet már fogadott, de hamarosan testőrségre is szüksége lesz.

Keresés