Budapest - Ma este láthatjuk utoljára a Gáspár család show-műsorát az RTL Klub képernyőjén. Lapunk ugyanis úgy értesült, hogy családi okokra hivatkozva Győzike (33) egyelőre nem tudja garantálni a folytatást.
Összecsap a bajnok és a rapper! Olimpiai bajnok bokszolónk a Liverpool csapatkapitányaként, míg Ganxsta Zolee a Milan első embereként játssza le a Bajnokok Ligája döntőt egy sörgyártó cég futball arénájában. Mindketten elvakult focidrukkerek, s ezúttal véres harcra készülnek egymás ellen.
Budapest - Hatalmas pálmákat, hófehér törülközőt és kért saját és zenekara öltözőjébe George Michael (43), a berendezést ugyanis hozza magával. A világsztárt a színfalak mögött egy hét fős szakácscsapat szolgálja ki, akik az egész turnén elkísérik.
Gyula - Egy teljes napot tölthettünk el a NOX együttessel, akik turnéjuk második állomásán, Gyulán léptek rajongóik elé. A Magyarország leglátványosabb zenekari produkcióját készítő együttes öltözőjébe is beleshettünk, ahol megtudtuk: közel hetven ember dolgozik azon, hogy az egész napos programon minden tökéletesen működjön.
Hihetetlen vallomást tett Tóth Gabi a juj.hu újságírójának. Őszintén már-már nyers szavakkal mondja el mi a véleménye a pasikról. Az énekesnő szerint félnek tőle a férfiak, mert ő kimeri mondani az igazságot.
Több hölgyolvasónk is érdeklődött Danitól, melyik az a női típus, aki igazán bejönne neki. A fiatal műsorvezető elárulta, inkább a barnákat kedveli, de a nagy lobbanásokat eddig szőkék váltották ki belőle.
Benkő László figyelmét tavaly nyáron hívták fel a jó hangú kisfiúra. Az Omega együttes billentyűse azonnal pártfogásába vette Andrist, és bevitte a stúdióba.
Akár tragédiával is végződhetett volna Búza Sanyi első nagyobb gázfröccse, hiszen a négykerekűje alig centikre kerülte el Keleti Andreát.
Cannes - A jelek szerint a hazai sztárvilág képviselői is szépen lassan, de csatlakoznak a nemzetközi élvonalhoz. George Clooney (46) ugyanis meghívta exkluzív partijára az S.O.S. Szerelem című film bemutatója kapcsán Cannes-ban tartózkodó Csányi Sándort (31) és a teljes magyar stábot. A magyar filmesek a Hungaricom pavilonjában gyűltek össze, ahol megjelent Fenyő Iván és Gryllus Dorka mellett a…
A nemzetközi world-music fesztiválok állandó vendégei kiemelkedően magas színvonalú koncertjeikkel, mindenhol elkápráztatják közönségüket ahol csak megfordulnak. Most a Millenáris Teátrumban hallhatják rajongóik a gyönyörű tradicionális dalokat.
A szőke playmate többször, majdhogynem könnyezve hangoztatta már, hogy a "csúnya” bulvársajtó soha nem az igazat írja róla. Ha nem is ettől meghatódva, de a Blikk.hu úgy gondolta, segít a botrányairól elhíresült lánynak, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és őszintén beszélhessen magáról. A terv az volt, hogy Annácska a Sztárchaten elmondhatja mindenről az igazságot, úgy, hogy senki sem…
Budapest - Tökéletes formában, mosolygós arccal lépett ki a videofal mögül George Michael nem sokkal 9 előtt a Puskás Ferenc stadionban tegnap este. A 40 ezer ember hatalmas őrjöngéssel fogadta a világsztárt. Nem is lehetett ez másként, hiszen a közönség nagy része olyanokból állt, akik a világsztár 25 éves pályafutásának eleje óta várnak arra, hogy élőben láthassák őt a színpadon. Here I'm (Itt…
Siófok - Stohl András (40) ártatlan. Legalábbis ezt állapította meg a rendőrség, amely a hét közepén lezárta az ellene folyó vizsgálatot. A népszerű színész reméli, hogy napokon belül visszakapja vadászfegyvereit és a fegyverviselési engedélyét. Igaz, a szalonkavadászatról már lekésett, de az őzbak kilövése még tart.
Budapest - A villa egykori lakói most megmutatják, milyen is a való világ! A ma megjelent Playboyban ugyanis a korábbi valóságshow két legdögösebb csaja, Anett (25) és Ágica (31) domborít. Mégpedig nem is akárhogy! A lányok időnként alaposan egymásba gabalyodnak.
Judit személyes ismerősei között tudhatja a brazil válogatott balhátvédjét. Sőt azt a vidéken élő Alexandrát is aki októberben szült fiúgyermeket a brazil hátvédnek.
A Regő-MAFC-kupán a közéleti személyiségek komoly presztízscsatákat vívnak egymással és a politikusok akkor is gratulálnak egymásnak, ha éppen veszítettek.