Megtartotta a Ferencváros idei, első hivatalos edzését, melyen a kilátogató rajongók legnagyobb örömére a csapattal együtt, bár külön gyakorlatokat végezve készült Lipcsei Péter. A 37. életévét márciusban betöltő középpályás közel féléves kihagyás után állt ismét munkába, erőállapotát pedig kivételes módszerrel, bokszgyakorlatokkal fejlesztette.
Bányai Gyöngyi akkor határozta el, hogy mindenképpen lefogy, amikor komolyan rosszul lett, az orvos szerint túlsúlya miatt. A 174 centi magas, 49 éves asszony ekkor 120 kilót nyomott. Saját módszerével másfél év alatt negyven kilót adott le az egerági tanárnő.
Jerry Hall arról volt ismert, hogy remekül tartotta magát, miután elmúltak fiatal évei, de az 52 éves egykori sztármodell immár képtelen megállítani az idő előrehaladtát.
Görbicz Anita tegnap már újra edzhetett Győrben, vagyis szerencsére túlzott volt az ijedtség a szívvizsgálatával kapcsolatban. Igaz, az orvosok azért életmódváltást javasoltak neki: jobban oda kell figyelnie az étkezésére, valamint a cigarettát is le kell tennie.
Életfogytig tartó – 21 év – börtönbüntetést kapott az a skót apa, aki először halálra késelte 6 éves fiát, Pault és 2 éves lányát, Jayt, majd a felgyújtotta őket.
Bíróság előtt kell felelnie szörnyű tettéért a 40 esztendős Frank G-nek. A férfi brutális kegyetlenséggel, érthetetlen cinizmussal ölte meg 16 évvel fiatalabb barátnőjét, mert attól tartott, hogy egy fiatalabb férfival megcsalhatja.
Gabi 1997-ben eltűnt. Hiába keresték rokonai, ismerősei, nem találtak rá. Már mindenki lemondott róla, de most megtalálták: tizenkét esztendeje remeteként él az erdőben.
Szopós Victoria – kürtölik világgá az angol lapok a hírt, amely szerint Victoria Beckham az orosz Vogue címlapján pózol. A kelet-európai hangulatú fotón a futballista felesége ugyan csak a hüvelykujját szopja, de így is eléggé provokatív a felvétel.
A frissen beiktatott amerikai elnökben, Barack Obamában bízik az egész világ. Különösen persze honfitársai tekintenek nagy várakozással az új első ember munkássága elé, s ahogy a fekete bőrű politikus változást ígért, úgy az amerikai hírességek jó része is fogadalmat tett: ha jön Barack, ők is változtatnak.
Amellett, hogy remekül cselgáncsozik, tehetséges festő hírében is áll Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, akinek bokros teendői, így az ukránokkal való gázvitája mellett is maradt ideje arra, hogy csaknem díjnyertes festményt alkosson.
Elítélték Skóciában az amstetteni rém hasonmását. A 72 éves férfi mindhárom lányát megerőszakolta, a legidősebbel 11 éven át tartott fenn szexuális kapcsolatot. A nő, kinek azóta két gyermeke született, az ítélethozatal után kijelentette, reméli, a rácsok mögött pusztul el édesapja.
Egy ideig gépfegyveres, golyóálló mellényes rendőrök keresték Kecskeméten azt a férfit, aki fegyverével kirabolt még kedden egy helyi takarékszövetkezetet.
Jennifer Hudson az elmúlt hónapokban képtelen volt színpadra állni. Édesanyját, bátyját és unokaöccsét októberben gyilkolták meg és azóta nem állt közönség elé.
Annyira nagy a pénzügyi válság Izlandon, hogy az amúgy csendes szigetországiaknál elszakadt a cérna: hólabdákkal és tojásokkal dobálták meg kormányfőjüket.