Nyolcvanhárom évesen, huszonegyszeres elítélten, húsz év börtön után újra akcióba lépett Repülős Gizi, az elmúlt évtizedek legendás tolvaja. A kleptomániás asszony most egy komáromi lakást pécézett ki, de pechére szembetalálkozott a tulajdonossal.
A Soul család minden tagja rendelkezik azokkal a felszerelésekkel, amelyek segítenek megbirkózni a mindennapi közlekedési veszélyekkel, és segítséget nyújtanak a balesetveszélyes helyzetek elkerüléséhez
A vállalkozók szakszervezete szerint fontos lenne, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott cégeknek segítséget nyújtson az állam a jogos követelések behajtásában
Nem hivatalos értesülések szerint a magyar rendőrök pénteken a déli órákban veszik át az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatba hozható Rohácot, majd szigorú őrizet alatt Magyarországra szállítják
A férfi "vagy fegyverrel, vagy fegyvernek látszó tárggyal" lépett be a bankfiókba és a kasszában lévő összeg átadására kényszerítette az alkalmazottakat
A számvevőszék azt javasolja a kormánynak, hogy tekintse át, miként lehet a tényleges rászorultsághoz igazítani az ellátás mértékét, és egységesebbé tenni a jogosultság szempontrendszerét
Éjszak igazságügyi orvosszakértői boncolás alá vetik a Dunában talált női holttestet, s csak a vizsgálat befejezése után lehet csak teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy valóban az eltűnt diáklányt holttestét találták meg - mondta Tóth Gábor Az estében
Fiatal nő holttestére bukkantak tegnap a Csepel szigetnél. A lány alkata, hajának hossza épp olyan, mint a december 4-én eltűnt francia cserediáké, Ophélie Bretnacheré volt. A halottszemle hosszú órákig tartott, a part menti területet hermetikusan lezárták, a rendőrség hírzárlatot rendelt el. Ophélie édesapja a Borstól értesült a fejleményekről.
Csütörtökök éjjel jelentkezett a rendőrségen Sztojka Iván, a Cozma ügy még szökésben lévő gyanúsítottja. Sztojka, ügyvédje kíséretében a veszprémi kapitányságon adta fel magát. Kihallgatását azonnal megkezdték. Mint ismeretes, a rendőrség öt napja kereste Sztojka Ivánra, akit társtettességgel vádolnak a veszprémi kézilabdás, Marian Cozma kíméletlen meggyilkolásban. A férfi azt állítja, hogy csak…
Nem kapott semmilyen szakmai kitüntetést, egyetlen filmje sem került a mozitörténet klasszikusai közé, mégis meghatározó szerepe volt a kilencvenes évek életérzésének kialakításában. Egyedülálló módon tizenkétszer szerepelt a Playboy címlapján, a szexuális szabadság megtestesítője és a mellnagyobbítás divatjának hírnöke lett. Sorozatunk ötödik részéből kiderül: milyen tragédia miatt vált el Kid…
Már rendőrkézen van a veszprémi gyilkosság harmadik gyanúsítottja is, aki korábban egy, a szüleinek írott levelében azt állította: nem követett el bűnt, csak rosszkor volt rossz helyen
Egy maratoni szeretkezés miatt bukta el legújabb lánykérését Mary Zsuzsi – tudta meg a Bors. Az énekesnő és kedvese, Tamás kedden volt hivatalos a Mónika-show felvételére, ahol a fiatal fiú megkérte volna nála negyven évvel idősebb bálványa kezét. A páros azonban nem jelent meg a stúdióban, az énekesnő beteget jelentett. Zsuzsi valóban ágynak esett, de nem a betegség döntötte le a lábáról, hanem…
Közeleg a szerelmesek napja, a rózsaszín ködfelhők azonban csak egy baljós nap után bújhatnak elő. Ma van péntek 13., éjjel még a Hold is gonoszan világít, a fekete macskától mindenkinek feláll a szőr a hátán, a babonások azt kívánják: csak ezt a napot éljék túl. A látóasszony szerint nem szabad aggódni, hanem erősíteni kell magunkban a pozitív gondolatokat.
Kevés az utcán járőröző rendőr, pedig jelenlétükben jóval kevesebb a bűnözés. Ezt igazolja a miskolci példa – odavezényeltek nyolcvan rendőrt –, és elismeri ezt Bencze József országos rendőrfőkapitány is. De miért irodákban ülnek a rend őrei?
Nem hivatalosan eddig 48 halálos áldozata van annak a repülőgép-szerencsétlenségnek, mely tegnap történt New York államban. A Continental gépe ismeretlen okok miatt egy házra zuhant, majd kigyulladt