Harminc napig biztos, hogy a rácsok mögött marad Sztojka Iván. A bíróság ugyanis elrendelte előzetes letartóztatását, mert úgy ítélték meg, hogy tartani kell a szökéstől és az elrejtőzéstől, illetve a tanúk befolyásolásától is.
Tárgyak alapján azonosította saját lányát Ophélie Bretnacher édesapja. A férfi több mint két hónapig reménykedett, hogy élve láthatja viszont lányát, erre azonban már nincs esély, ugyanis egy vízi halottat kegyeleti okokból még a hozzátartozóknak sem mutatják meg.
Gáspár Beát rettenetes betegség emészti. Az asszonynak körmein és bőrén ijesztő elváltozások jelentkeztek, haja csomókban hullik, ízületei pedig minden egyszerű mozdulatra kínzó fájdalommal reagálnak
Bár Veszprém napok óta képtelen feldolgozni Marian Cozma egy héttel ezelőtti meggyilkolását, ma délután pályára lép a helyi kézilabda-csapat. Először a brutális gyilkosság óta. A Bajnokok Ligájában a spanyol León lesz az ellenfél, valamint a fájdalom, a lelkeket kínzó gyász. Ez az a meccs, amelyet senki sem vár, ám kötelező lejátszani.
Kilenc embert azért vittek be, mert közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak náluk, egy nő nem tudta magát igazolni, egy férfinél pedig kábítószer volt
A szereposztó díványok korát Marilyn Monroe hozta el – állítja a legújabb hollywoodi botránykönyv szerzője, Michael Viner, aki művében a testükből előnyt és karriert kovácsoló hölgyekről rántja le a leplet. A hírességek őrjöngve fogadták a könyv hírét és mindent elkövetnek a megjelenés megakadályozásáért.
A busz utasai közül hatan haltak meg, a hetedik áldozat a vonat utasa volt, aki szívrohamot kapott, miután leszállt a szerelvényről, hogy megnézze, mi történt
Az IMF ezzel történetének legnagyobb összegű kölcsöntámogatásában részesül, elsősorban azzal a céllal, hogy a világgazdasági válság sújtotta fejlődő országoknak tudjon segíteni
A személyautó vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett, majd egy kanyarban a jobb oldali árokba sodródott, az autó az ott lévő patakban, a tetejére borulva állt meg
St Lucia szigetén piheni ki fáradalmait Amy Winehouse. A botrányairól, és drogfüggőségét híres énekesnő azonban nem sokáig bírta az önmegtartóztatást, súlyos alkoholmérgezéssel tegnap újra kórházba került.
Soha nem kellett akkora népharaggal szembenéznie a Dallas kitalálójának, David Jacobsnak a nyolcvanas évek közepén, mint amikor autóbalesetben „megölte” Bobby Ewingot. A színész visszatéréséért milliók tüntettek. Ha ekkora felzúdulás nem is kíséri a magyar sorozatsztárok eltüntetését, levelek, telefonhívások és fórum beírások özöne bizonyítja: a magyar rajongók is kétségbeesnek, ha családtagként…
BUDAPEST – Pótolhatatlan veszteséget szenvedett ezen a hét végén a Heti Hetes csapata, mert Kern András elfelejtette, hogy még az adásnál is fontosabb programja van.