2009. január 8. csütörtök

jan. 8
8:24
Klüft kihagyja a fedettpályás Eb-t (hirado.hu)
A 25 esztendős Klüft a 2004-es athéni olimpián megnyerte a hétpróbát, ám a pekingi játékok előtt bejelentette: nem versenyez többet ebben a számban
jan. 8
8:26
Titkos tárgyalást folytatott éjszaka a Gazprom és Naftogaz (hirado.hu)
Eddig a két cég vezetője csak faxon és a sajtó útján üzengetett egymásnak; a megbeszélés részletei egyelőre nem ismertek
jan. 8
8:33
Édesanyját gyászolja Ábrahám Edit (BorsOnline)
Öröm és bánat egyaránt jellemezte idén a Barátok közt népszerű színészeinek magánéletét. Volt, akinek esküvője tette emlékezetessé az életét, de akadt olyan is, akinek szomorúságban teltek a napjai. A Bors utánajárt, ki hogyan élte át az idei év fordulópontjait. A 2008-as év sok ember életében jelentős változásokkal járt, volt, akinek sikeresen telt, volt, akinek nem annyira.
jan. 8
8:42
Palik 15. összetettben (hirado.hu)
Magyar idő szerint csütörtök reggelig mindössze 33 egység ért célba a 151 autóból; Liszi László szintén kint van még
jan. 8
8:44
"Csak néhány fickóval feküdtem le" - Megszólalt a bulikirálynő! (hirado.hu)
Paris Hilton kikérte magának, hogy könnyűvérű pasifalónak nevezzék
jan. 8
8:51
Molnár Csaba felesége musicallel haknizik (BorsOnline)
Szexi ruhában lép fel Molnár Csaba energiaügyi miniszter felesége. A Kell a musical című produkció pár tízezer forintért megrendelhető, ebben domborít a Győri Nemzeti Színház színésznője, Szűcs Kinga. A csinos hölgy kollégájával, Mohácsi Attilával haknizik, országszerte vállalnak fellépéseket.
jan. 8
9:00
Négy lábon juthattak a levegőbe az ősi hüllők (hirado.hu)
A kutatók úgy hiszik, ezek a hüllők uralták az eget több mint 200 millió évvel ezelőtt
jan. 8
9:02
Haris Róbert lesz az új budapesti amerikai nagykövet? (hirado.hu)
Tom Lantos lánya, Richard Holbrooke magyar származású felesége és Charles Gati politológus után Robert J. S. Harist is hírbe hozták, mint esélyest az új budapesti amerikai nagyköveti posztra
jan. 8
9:09
Rejtélyes motorshalál sokkolt a Dakaron (BorsOnline)
Az afrikai Dakar-rali már több mint félszáz halálos áldozatot követelt az elmúlt harminc év alatt, s az új helyszínen, Dél-Amerikában is bejelentették a szervezők az első tragédiát. A még vasárnap eltűnt francia motorost, Pascal Terryt ugyanis tegnap hajnalban holtan találták.
jan. 8
9:18
Kritikus a gázhelyzet! Bulgáriában drasztikus intézkedéseket vezettek be (hirado.hu)
Bulgária kedd reggel óta nem kap orosz földgázt, márpedig az ország egyedüli forrása a korábban Ukrajnán át érkező orosz földgáz
jan. 8
9:20
Gyorshír! Megtalálták a csepeli gyilkost! (hirado.hu)
Részletek hamarosan
jan. 8
9:22
Hó borítja a mediterrán várost (hirado.hu)
Az intenzív havazástól szinte teljesen megbénult a francia város; tízezren maradtak áram nélkül
jan. 8
9:36
Híradó, 2009. január 8. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
jan. 8
9:38
Örökbe fogadta Samirát a magyar sztárriporter! (hirado.hu)
A 18 éves lány ezentúl Vujity Tvrtkoékkal él
jan. 8
9:45
Liptai Claudia átélt már erőszakot (BorsOnline)
Liptai Claudia a tegnap reggeli Mokkában a családon belüli erőszakról beszélgetett vendégével. A műsorvezetőnő elmondta: vele is előfordult már, hogy ilyen esetben rendőrt hívott.
jan. 8
9:54
Gyorshír! Hirado.hu exkluzív! Az iskola gondnoka a csepeli gyilkos! (hirado.hu)
Részletek hamarosan!
jan. 8
9:56
Gyorshír! Feloldották a második kategóriás gázkorlátozását (hirado.hu)
A hirado.hu információi szerint csütörtöktől várhatóan javulni fog a gázhelyzet. Egyrészt azért mert Ausztria felől várhatóan 4 millió köbméter gáz érkezik majd Magyarországra, másrészt a stratégiai gáztártalékokat is használja majd hazánk, ami napi 3 millió köbméter gázt jelent
jan. 8
10:12
Mégsem lesz standolás? (hirado.hu)
Újhelyi István szocialista képviselő ismét visszavonatná a vendéglátósok napi standolási kötelezettségét, amelyre a decemberben elfogadott adócsomag szabályai miatt tavasztól kényszerülnek az érintettek
jan. 8
10:14
Válság az Ajka Kristálynál - 250 dolgozójától válik meg a cég (hirado.hu)
A cég ügyvezető igazgatója azt mondta: az amerikai bankválság szinte azonnal éreztette hatását, mert döntően exportra termelnek
jan. 8
10:16
Döntőben a szlovákok a Hopman Kupán (hirado.hu)
Dominika Cibulkova és Dominik Hrbaty a harmadik meccsét is megnyerte a teniszezők nemhivatalos vegyescsapat-világbajnokságán
jan. 8
10:18
Szívinfarktus végzett a francia motorossal (hirado.hu)
A halálokok között tüdővizenyő is szerepel
jan. 8
10:20
2009 nehézségeiről az À la Carte-ban (hirado.hu)
A január 8-i adás vendégei: Bence Ilona, Csépe Valéria, Bergendy István, Luu Anh Tuan, Németh András, Vidnyánszky Attlia
jan. 8
10:21
Ophélie hiánya (BorsOnline)
Ha az én Ophélie-korú lányom tűnne el Párizs éjszakájában – a gondolat is rettenetes! –, és a francia rendőrség ölbe tett kézzel magyarázná, hogy nincs bűncselekményre utaló nyom, valószínűleg felgyújtanám a francia nagykövetséget, lelőném a rendőrfőnököt, vagy nem is tudom, mit művelnék.
jan. 8
10:23
Pasija miatt tanul fôzni Kis Hegedűs Réka (BorsOnline)
Rázva, nem keverve! Kis Hegedűs Réka már a gyakorlatban is jól ismeri a James Bond által elhíresült mondást, hiszen nemrég Lajsz András mixeriskolájában végzett. Most pedig újdonsült kedvesét szeretné megfőzni a konyhában. Barátja a hasán keresztül fogta meg a szépséges modellt, aki elhatározta: viszonozza a csábítást.
jan. 8
10:30
Gázai attak: Egyiptom három napon belül tűzszünetre számít (hirado.hu)
Az egyiptomi diplomácia irányítója szerint elképzelhetetlen, hogy az izraeli halálgépezet tovább folytassa a hadműveleteit
jan. 8
10:32
Autó alkatrészek kókuszdióból (hirado.hu)
A cél, hogy a kókuszdió rostokat csomagtartó alátétként, padlódeszkaként, és belső ajtóburkolatként alkalmazzák autókban
jan. 8
10:34
Mauresmo legyőzte Ivanovicsot (hirado.hu)
Az ötödik kiemelt francia két játszmában nyert az elsőként rangsorolt szerb ellen
jan. 8
10:36
Műsorban "dagadt disznózták le" Liptai Claudiát! (hirado.hu)
A műsorvezető nőiességét rendre sárba tiporják, de ő megtanult élni az ízléstelen gúnyolódásokkal
jan. 8
10:38
"A lyukas zászló" első díjat nyert a Beverly Hills-i filmfesztiválon (hirado.hu)
A 96 perces alkotás bemutatja az 1945-től 1991-ig tartó időszakot, az akkori nagyhatalmak közötti rivalizálást és az 1956-os magyar forradalmat mint a kommunista rendszer későbbi hanyatlásának katalizátorát
jan. 8
10:39
Október óta nem kapnak fizetést az újpesti focisták? (BorsOnline)
Köztudott, hogy a pénzügyi-gazdasági válság a magyar futballegyesületeket, köztük az egyik legnagyobb büdzsével rendelkező klubot, az Újpest FC-t sem kerülte el. Arról azonban idáig nem sok szó esett, hogy a lila-fehérek Kabát Péter kivételével állítólag az összes játékosnak több havi fizetésével tartoznak.
jan. 8
10:40
Óvatosságra inti a Malájziában nyaraló magyarokat a külügy (hirado.hu)
A turisták aradjanak nagyobb társaságban, és a késő esti órákban kerüljék a helyiek összeverődő csoportosulásait
jan. 8
10:41
Szénfillért is fizetünk az áramért (BorsOnline)
Miért ilyen bonyolult a villanyszámla? – kérdezik lapunk olvasói országszerte. Nos, a nagyon egyszerű magyarázat az, hogy a számlán ma már olyan tételeket is feltüntetnek, amelyeket korábban nem kellett, hiszen – versenytárs nem lévén – választási lehetőség sem volt. A valóság persze egy kicsit bonyolultabb. Hogy ma pontosan miféle költségekből áll össze a havi villanyrezsi, az az alábbiakból…
jan. 8
10:48
Újabb áldozatokat szedett a hideg! Egy gyöngyösi nő és egy penészléki férfi halt meg kihűlés miatt (hirado.hu)
Egy 82 éves nő és egy 61 éves férfi halt meg
jan. 8
10:50
A mosolyt is felismeri Sony Ericsson C510 (hirado.hu)
A C510 Cyber-shota lehető legmagasabb szintű képrögzítési technológiával rendelkezik
jan. 8
10:52
Nagyot zuhant az ipari termelés (hirado.hu)
A tavalyi november volt az első olyan hónap, amikor a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság már itthon is éreztette hatását. Ez kitűnik a lehangoló novemberi ipari termelési adatokból is.
jan. 8
11:06
Hamut lövellt ki a kamcsatkai Sivelucs vulkán (hirado.hu)
A tűzhányó működése gyakorlatilag folyamatos, kráteréből láva buggyan ki
jan. 8
11:08
Cicifaragás? - Kés alá fekszik Britney, mert utálja a melleit? (hirado.hu)
Kisebb melleket szeretne a szőkeség, a többi közt azért, mert nem megy rá az a ruha
jan. 8
11:10
Tűz ütött ki egy népszerű üdülőtelepen a Kárpátokban (hirado.hu)
Ukrajna egyik legnépszerűbb sajtótermékének vezetője életveszélyesen megégett
jan. 8
11:15
Jön a –20 fok! (BorsOnline)
Az egyik meteorológus szerint jövő hét közepéig lefagy a lábunk, a másik azt mondja: a hétvégét követően enyhül az idő, abban azonban egyetértenek: ez a hétvége talán a tél leghidegebb napjait hozza. Jó hír, hogy legalább elpusztulnak a kórokozók.
jan. 8
11:24
Turisztikai elismerés a legjobban fejlődő ökoturisztikai régiónak (hirado.hu)
A Magyar Turizmus Zrt. minden turisztikai régióban információs napot tart
jan. 8
11:26
Amy Winehouse elismerte bűnösségét (hirado.hu)
Korábbi tervével ellentétben mégsem fellebez norvégiai drogperében, hanem elfogadja a büntetést
jan. 8
11:28
Sokkoló részletek a csepeli gyilkosságról! A rendőrség brutális kivégzésről beszél (hirado.hu)
A tegnap este történt kettős gyilkosságot az iskola kamerája rögzítette, tudta meg a hirado.hu, de az elkövetők a felvételeket a Dunába dobták
jan. 8
11:30
Benkő az ágyába csalogatta Somát! (Blikk)
Most megnézheted a szerda esti Vacsoracsata műsorából kimaradt részleteket!
jan. 8
11:42
Önkéntes takarékosságot kér a főváros! (hirado.hu)
Nincs szükség krízisintézkedésekre, de takarékosságra kéri vállalatait és intézményeit a városvezetés
jan. 8
11:44
Egy ütős dalt kér rajongóitól az énekesnő (hirado.hu)
Queen Latifah tavaszra várható Persona című lemezére szánja a nótát
jan. 8
11:46
Nyomoznak Palcsó ellen (hirado.hu)
Ha valaki egy vezetésre alakalmatlan személynek adja át a volánt a legsúlyosabb esetben szabadságvesztésre is számíthat
jan. 8
11:48
Diákcsíny vagy mégsem? 28 centiméteres csavarral sebesítettek meg egy idős férfit (hirado.hu)
A 15 éves gyerek dühében okozta az idős férfin a sérülést, a bíróságon elismerte tettét, ítélet márciusban várható
jan. 8
11:50
Drámai események egy finn lakásban: a tűzpárbajban hárman meghaltak (hirado.hu)
A lövöldözés idején gyerekek is voltak a lakásban
jan. 8
11:51
Jóllakottság-pirula segít a kövéreken (BorsOnline)
Csodaszerre vágynak a pluszkilókat cipelők, amely mellett el lehet csócsálni a cuppanós csülköt, vagy be lehet lapátolni a töltött káposztát. Kutatók most két meglévő gyógyszerhatóanyagról azt mondják: segíthet a kövér embereknek a fogyásban. Persze nagy hiba lenne csak a tablettában bízni, amelyből már több fajta létezik.
jan. 8
11:52
Míg az Audi száguld, a német autóipar készül a fékezésre (hirado.hu)
A menedzserek legfőbb aggodalma a csökkenő forgalom

Keresés