Halottakkal fűtenének egy svéd kisvárosban. A halmstadti- lakosok legnagyobb része üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy a városi krematóriumban a halottak hamvasztása révén keletkezett energiát újrahasznosítsák, és a háztartások fűtésére használják fel.
A gázkorlátozás nem érinti az alapvető élelmiszereket előállító üzemeket, például a tej-, a hús- és a sütőipari vállalkozásokat - hangsúlyozat a miniszter
A nemrégiben szexbotrányba keveredett elöljáró tervei között szerepel, hogy a versenygépek maximális fordulatszámát 18 ezerről 17 ezerre csökkenti, valamint bevezetné az egységes súlyelosztást az autókon
Más európai országokkal ellentétben nálunk nem megfelelően működik a segítségnyújtások megszervezése, amikor egy beteg a 112-t hívja. Az ombudsman a kormány segítségét kéri
Csaknem három hónapos mélypontra süllyedt a bankközi devizapiac zárására a forint az euróval szemben. Reggel még 270 alatti szintről indultak a jegyzések, majd délután három óra előtt majdnem 276 forintot kellett adni a közösségi pénzért. Negyed ötkor 274,50 környékén állapodott meg az árfolyam.
Délelőtti veszteségeit ledolgozva enyhe pluszban zárt a budapesti tőzsdeindex. A forgalom a 16 milliárd forintot sem érte el, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Bekövetkezett az, amit az elemzők már régóta sejtettek: a pénzügyi tárca által várt 3,4 százalék helyett a GDP-hez mérten 3,3 százalékos, vagyis a korábban jelzettnél bő 7 és fél milliárd forinttal kisebb lett a tavalyi államháztartási hiány - derül ki a PM gyorsjelentéséből.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy az unió perselyében lapuló ötmilliárd eurós gazdaságélénkítési keretet a gáz- és villamosenergia hálózat bővítésére kellene használni