Lesz édes és keserű pirula – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a kormány válságkezelő intézkedéseiről. A miniszterelnök tegnap este, lapzártánk után az államtitkárokkal és a frakcióval beszélte át tervezetét. Ami biztosnak tűnik: adót emel a kormányzat. Járnak-e áremelkedéssel a változások? – lapunk erre kereste a választ.
BUDAPEST – Túl a hatodik ikszen a Majdnem szűz és a Szerelem utolsó vérig című film színészére, Ujlaki Dénesre az egyik legnagyobb szerepet osztotta a sors: apa lett. Két évtized kihagyás után, váratlanul „kapta meg” újra az apaszerepet, amelyben csupán néhány hete fürdik. Ifjú feleségének, Judit asszonynak (27) Gáspár az első gyermeke.
Megfilmesítik Ilike eltűnésének történetét. Alsóörs postásnője egy évvel ezelőtt tűnt el két hétre a rábízott nyugdíjakkal. Először Bécsbe, majd Sopronba utazott, végül hazament. Hogy miért szökött meg, arra még nem adott választ. A róla készülő filmben nem bűnözőként, hanem egy csalódott emberként mutatják majd be - vélhetően egy külföldi ismert színész alakításában.
Feszült a helyzet a 21. helyre csúszott Palik László és a 22. helyen végzett Szalay Balázs között, miután Szalay és társai panasza vezetett oda, hogy Palikék is 12 órás büntetést kaptak. Szalay elmondta a Borsnak: az idehaza nagy port felvert büntetési ügyben ő maga és további harminc autós egyáltalán nem óvott, még csak nem is fellebbezett, pusztán írásbeli észrevétellel élt, és Palikkal még…
Az emberiség történetében mindig jutott szerep azoknak, akik a jövőt kutatják. A gombáktól transzba esett sámánok a szellemekkel csacsogtak népük sorsáról, a vándorcigányok kártyája garasokért cserébe elárulta az eljövendőt. A római madárjósok a felnyitott állatok belsejéből olvastak, velük egyazon korban a kínaiak már a csillagokban látták meg a fontos üzeneteket.
Paris Hilton szívesen ágyba bújna Vilmos herceggel – derül ki a Fabulous magazinnak adott exkluzív interjúból, amelyben a botrányhősnő őszintén vallott mesésnek látszó élete árnyoldalairól.
A Győr simán nyerte az A-csoport küzdelmeitA Győri Audi ETO KC mellett két dán, valamint egy-egy osztrák, montenegrói, román, horvát és szlovén csapat jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjébe. A csoportok végeredménye: A-csoport: 1. Győri Audi ETO KC 10 pont, 2. Ikast (dán) 7, 3. Kometal Szkopje (macedón) 4, 4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 3 B-csoport: 1. Hypo…
Ezen a héten kedden lépünk ki a Bak havából és ekkor kezdődik a Vízöntő csillagjegy hatása. Nagy változásra azonban nem lehet számítani, hiszen mindkettő a Szaturnusz hatása alatt áll, melyre a kitartás, a szívósság, a fegyelem és az elmélyültség a jellemző. Szerelmi életünkben ezek pozitív és negatív hatásai is érvényesülnek. E heti horoszkópjából azt tudhatja meg mindenki, hogy miként alakul a…
A csillagjegyek megmutatják, hogy mely jegy szülöttei illenek leginkább össze a szexben, de az asztrológiai számítások arra is rámutatnak, hogy kik azok, akiknek inkább kerülnie kellene egymást, mert kapcsolatuk előbb-utóbb veszekedéssé vagy unalommá fajul. Sorozatunkban az összes párosítást bemutatjuk.