Hollywood szendéje, Brad Pitt exfelesége, Angelina Jolie ellensége, spermadonort kereső szingli, vagy dögös szexbomba - Jennifer Anistont tucatnyi jelzővel illették már a sajtóban. Ám valóban olyan ártatlan, mint ahogyan sokan lefestik? Hat részes sorozatunkban, amelyben egykori barátok, lakótársak vallomásait, valamint régi, eltitkolt interjúrészleteket közlünk, Jennifer Aniston szextitkairól…
Az ünnepek költekezése után leárazásokkal igyekeznek a kereskedők a boltba csalogatni az embereket. Százalékerdők a kirakatokon: most féláron, sőt még ennél is olcsóbban kínálják portékájukat a plazák és a kisebb üzletek. Az árusok szerint azonban tavaly ilyenkor többen és többet költöttek.
Úgy látszik, hogy Kedves Ferenc, nem kötelezte el magát Debreczeni Zita mellett, hiszen a milliárdos más lányoknak is nyíltan csapja a szelet. A dúsgazdag vállalkozó állandó barátnője, Debreczeni Zita mellett Bódi Sylvit és Metzker Vikit is egyszerre fűzi. Erről nem csak szemtanúk, hanem a szőke playmate telefonjára érkezett sms-ek is tanúskodnak
Szex, részeg ordítozás, pénz és megcsalás. Ezek okozták a legzajosabb botrányokat 2008-ban a magyar sztárvilágban. Az óév legnagyobb port kavart botrányairól egy héten át szavaztak olvasóink, és Pataky Attila színpadi tombolását tartották a legfelháborítóbbnak. Az énekes részegen osztotta ki közönségét, megszerezve az első helyet a négyhónapos házasságát felrúgó ördög Nóra és a száz euróért…
Nem megbízásból, hanem „saját szakállára” cselekedett a csepeli iskolai mészárlást elkövető biztonsági őr - állítja a társtettesként gyanúsított D. Gábor. A férfi azt mondja, rá is fegyvert fogott K. Tamás, utasította, hogy segítsen a nyomok eltűntetésében. K. Tamás egyelőre hallgat. A csepeli alapítványi iskola munkatársai szerint azonban úgy vélik: D. Gábor sem az a „ma született bárány”, mint…
Ha minden másban különböznek is, egyben hasonlóak: Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor maguk szeretik kiválasztani öltözéküket. Hány öltönyük van? Gyurcsány Ferencnek 12, míg Orbán Viktor bevallottan nem kedveli az öltönyöket, inkább az ing - zakó kombináció a kedvence.
Hivatalos kötelezettségvállalást az oroszok még nem tettek arra, hogy mikor érkezhet újra orosz gáz az Európai Unióba, de a nemzetközi ellenőrzés körüli akadályok elhárulása után, az orosz és az ukrán fél közlései szerint mintegy három nap múlva kaphatnak az európai fogyasztók orosz gázt.
Hófehér, 9 személyes luxus limuzinnal és a járművet kísérő autókonvojjal mentek egy fiatal elítélt szabadulására a rokonok a kecskeméti börtön elé. Az általában fiatal jegyespárok szállítására bérelhető limuzin a Mátyási utcai épület elé parkolt, a többi luxus verda pedig felsorakoztak mögötte. A kocsikból elegáns, öltönyös, bőrkabátos férfiak szálltak ki és ünnepelni kezdtek.
Még jó, ha nem ártanak – ez derült abból a kutatásból, amely során méregtelenítő vitaminokat, ásványvizeket és más csodaszereket vizsgáltak. Mint azt kimutatták: nem bizonyított, hogy az úgynevezett méregtelenítők segítenek lebontani a szervezetben felhalmozódott káros anyagokat. Lapunk dietetikusát, Vincefiné Simon Tímeát nem lepte meg az eredmény. Véleménye szerint e termékeknek, illetve…
Kis híján az életébe került a természet szeretete tegnap délelőtt egy budapesti fotósnak. Kelemen István első kockáját egy jégbe fagyott halról készítette. Ekkor még nem sejtette, hogy pár másodperc múlva beszakad alatta a Velencei tó jege. Tíz perc múlva egy arra korcsolyázó fiatalember húzta ki a tóból.
Már a ma esti főmérkőzés előtt eldőlt, hogy Erdei Zsolt tizenegyedszer is megvédte félnehézsúlyú világbajnoki övét, miután ukrán ellenfele, Jurij Barasjan péntek délután volt annyira amatőr, hogy ne tudja teljesíteni a súlyhatárt. Madár tehát továbbra is a WBO-trónján marad, de azért elgondolkoztató, hogy az Universum hogyan találhatott számára ilyen amatőr ellenfelet.
Mindegy, hogy fiú, vagy lány, csak egészséges legyen! Egy új kutatás szerint a legtöbbet ezért a leendő apukák tehetnek. Ha minden nap összegyűrik párjukkal a lepedőt, sokkal kisebb lesz az esélye, hogy a baba valamilyen genetikai hibával születik, mintha csak hetente egyszer- kétszer hancúroznak.
Zanzibárban köszöntötte az újévet Fodor Zsóka. A Barátok közt Magdi Anyusát alakító színésznő két hetet pihent az Indiai-óceán partján, ahol tökéletesen kipihente magát.
Paris Hilton kitálalt az amerikai Glamour magazinnak. A szőkeség, akit férfifalónak tartanak, bevallotta: mindössze néhány férfival feküdt csak le, a többit orálisan elégítette ki.
Megállíthatatlanul dübörög a Mobilmánia. Az egykori P.Mobil tagokból verbuválódott formáció koncertjein eddig közel nyolcvanezer rajongó tombolt, és hamarosan bearanyozódik bemutatkozó lemezük.
Domján Edit és Szécsi Pál legendás szerelme még most, 35 évvel a táncdalénekes halála után is foglalkoztatja az embereket. Szécsi Kecskeméten élő nővére most könyvet ír a románcról, Katalin azt ígéri, hogy az év végén megjelenő műben minden titkot feltár a tragikus sorsú szerelmesekről.
Kis híján tragédiával végződött egy vaddisznóvadászat a Tolna megyei Tevel községhez közeli erdőben. Egy fegyver nélküli vadászt agyarával felhasított egy felbőszült vadkan, a férfit mentőhelikopterrel szállították a szekszárdi kórházba, ahol azonnal megműtötték.
Vladimir Klicsko egyelőre nem beszél Karolina Kurkovához fűződő viszonyáról, csupán annyit árult el, hogy jól megvannak együtt, és imádja a 24 éves cseh modell humorát. A 32 éves ukrán bokszoló New Yorkban találkozott először a világ harmadik legkeresettebb modelljével.
Nagy-Britanniában a politikusok közül toronymagasan a miniszterelnök, Gordon Brown vezeti a toplistát. Ezúttal azonban nem a legkedveltebb képviselőket keresték, hanem a legidegesítőbbeket. Ennek ellenére, Brown-ért világhírű színésznő rajong.
Időkapszulát találtak a pécsi székesegyház egyik tornyának tetején. Az ötven centis üvegből készült kapszula a hatvan méter magas tornyok felújításánál került elő, a négy torony egyikében, a kereszt alatti egy méter átmérőjű réz gömbből.
A háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László megkezdte az idei edzéseket. Az úszóklasszis emiatt jó ideig nem hódolhat kedvenc hobbijának, a horgászásnak.
Két hónapon át, hetente három napos edzőtáborozást tart az MLSZ az U17 és az U19-es válogatottak számára, az ötlet Jámbor László sportágfejlesztési igazgatóé. Eszerint a hét második felében, vasárnap is foglalkozásokat tartanának a játékosoknak.
Gyászol a magyar sport. Tegnap délután életének 72. évében elhunyt Németh Pál, a magyar atlétika történetének legendája, akit sokan csak úgy ismertek: a dobópápa.
Nem is időzíthette volna ideálisabb időpontra és helyszínre első dakaros szakaszgyőzelmét Francisco Lopez, hiszen a chilei motoros éppen azon a lerövidített pénteki etapon száguldott mindenkinél gyorsabban, amelynek célja az argentin-chilei határon helyezkedett el. A nap másik szenzációját a kilencszeres győztes francia Stéphane Peterhansel szolgáltatta, aki leégett autóval is teljesítette a…
Eric Bristow, a 80-as évek ötszörös darts-világbajnoka nagylelkűségéről tett tanúbizonyságot, amikor felkarolta Phil Taylort. Húsz éve egy kocsmában bukkant rá az akkor tizenéves, munkanélküli tehetségre, akinek támogatásra 10 ezer fontot (3,5 millió forintot) szánt. Taylor első vb-döntőjében Bristow-t verte, és később még 13 vb-címet nyert, a 0legutóbbit a napokban.
BUDAPEST — A hírek szerint komoly leépítések várhatók a Jóban Rosszban háza táján. Gregor Bernadett nagyon szeret a kórházsorozatban dolgozni, de azt is egyenesen megmondta, számára az anyagi biztonságot is a széria jelenti, nem a színház.
BUDAPEST — Rosszindulatú, öntelt és korlátolt, csak gondolkodni képes, nem érez, nem lát, nem hall, és sajnos az illatokat sem érzi! Oroszlán Szonja (30) ilyen és hasonló jelzőket vág Csányi Sándor (33) fejéhez az És mennyi szerelem című új darabban, amely tegnapelőtt debütált a Madách Színházban
BUDAPEST — Már az is nagy ajándék, ha az ember egészségben megéri a 70. születésnapját, hát még, ha 90 barátja köszönti fel, és még fantáziadús ajándékokat is kap. Korda György nem véletlenül végtelen boldog, hiszen neki mindez megadatott.
Erdélyi Mónika nem csak tévésként, üzletasszonyként is sikeres. Vállalkozásai különösen azóta hoznak szépen a konyhára, amióta alkalmazottait ipari kamerákkal ellenőrzi
Fölállt a K.O.-val padlóra küldött Majka. Sokan már rászámoltak a Viasat3-tól 2008-ban elbocsátott műsorvezetőre, ő azonban erőre kapott: újra filmet forgat, nem is akárkikkel: Adrian Paul és Hujber Ferenc társaságában áll kamera elé
Tanulságokkal szolgált Frei Tamás számára A sztárok a fejükre estek című kalandshow. Bár a műsor iránt több országból érdeklődnek, ő mégsem csak a televíziózásban látja a jövőjét. A médiában új feladatokra és izgalmakra vágyik. Mindeközben a „szenvedélyt” leginkább kávézóhálózatának fejlesztése jelenti számára. Azt mondja, szakmai életében eljött az idő a váltásra.
Nem indulatból cselekedtek, számolhattak azzal, hogy végső esetben ölni fognak - vélekedik Budapest rendőrfőkapitánya a csepeli kettős gyilkosság elkövetőiről. A rendőrség szerint az alapítványi iskola sikkasztás miatt kirúgott gazdasági igazgatója, D. Gábor megbeszélésre hívta Takács Józsefet, az alapítvány vezetőjét, a tárgyalás azonban csak színjáték lehetett a tettesek részéről.
Palik László minden idők legjobb magyar pozíciójában, a 12. helyen áll a dél-amerikai Dakar-rali félidejében. Felesége, a RTL Klub Fókuszának szerkesztő-műsorvezetője, Marsi Anikó szerint mégsem csattan ki az örömtől, ugyanis nagyon hiányzik neki a családja.
Évente átlagosan száz ember kap Magyarországon súlyos szénmonoxid-mérgezést, a tavalyi fűtési szezonban pedig mintegy harmincan vesztették ennek következtében életüket. Mind a tragédiák, mind a balesetek elkerülhetőek volnának, ha odafigyelnénk azokra a biztonsági tanácsokra, melyeket a legtöbben ismernek ugyan, mégsem tartanak be.