BUDAPEST—PORT-AU-PRINCE — Olyan, mint egy hollywoodi katasztrófafilmben – mondta a földrengés sújtotta Haiti fővárosában uralkodó állapotokról Hujder Zoltán, a Fókusz riportere, aki a debreceni orvosokkal együtt tért haza a romokban heverő fővárosból.
Budapest — Furcsán érezheti magát Gesztesi Károly (46) a Jóban Rosszban sorozatban, ahol volt feleségével, Liptai Claudiával (36) még mindig egy párt alkotnak.
Budapest — Még el sem kezdődött a vancouveri téli olimpia (február 12–28.), rövid pályás gyorskorcsolyázóink máris felhívták magukra a figyelmet. A héttagú csapat tagjai közül hatan is tetoválást varrattak magukra.
Budapest — Lazíts egy kicsit, ne hajts annyit Enci! – üzente Détár Enikőnek (45) kolléganője Csala Zsuzsa, aki pontosan tudja, hogy min megy át a színésznő, aki idegösszeomlással egy budapesti kórház pszichiátriájára került. A népszerű komikát a 80-as években szállították be egy klinikára, ahol két hónapig kezelték.
MISKOLC — Súlyos balesetet szenvedett a fideszes Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és felesége tegnap a Szikszóról Miskolcra vezető úton.
BUDAPEST – Hamarosan kistestvérrel ajándékozza meg kislányát a Hajdú Péter (34), Sarka Kata (23) házaspár! A Blikk megtudta: a szépség ismét gyermeket vár, és ugyan még az elején tart az áldott állapotnak – a 12. hétben jár –, ha valaki odafigyel, már láthatja a gömbölyödő pocakját. Mivel a magzat alig pár hónapos, Kata is csak nagyon szűkszavúan nyilatkozott, de férjével, Péterrel együtt…
MAGYARORSZÁG – Légmellet kapott Nikoletta, az a kismama, aki a budapesti Kútvölgyi Klinika intenzív osztályán belehalt a H1N1 szövődményeibe úgy, hogy korábban gyógyultan engedték haza a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás Klinikájáról.
BUDAPEST – Egész napos sorban állások a különféle hivatalokban, kórházi leletek utáni rohangálás jellemezte a tegnapját Becze Gábornak, a Kaláka együttes nagybőgősének. A zenésznek a közelgő szívműtétjéhez szükséges orvosi leleteit ugyanis múlt hét csütörtökön autójával együtt ellopták.
Szinte fel sem lehet ismerni Christina Aguilerát, aki új filmjének forgatásán a lehető legkevesebb sminkben, és hullámos, szőke parókában fotóztak le. Az énekesnő megjelenése nem véletlen: a Burlesque című filmben egy kisvárosi lányt játszik, aki Los Angeles-be költözik.
Ha szeretnél te is játszani egy kicsit Tiger Woods szeretőivel, most megteheted, ugyanis egy élelmes vállalkozó legyártotta azt a golflabda készletet, amelyre a sportoló szeretőinek arcmását mintázták
Franciaországban megint foglyul ejtettek két főnököt a dolgozók, hogy nyomatékosítsák végkielégítési követeléseiknek. A sztrájkolók kedden kamerák kereszttűzében és tapsvihar közepette engedték el az igazgatókat, miután ígértet kaptak a tárgyalások folytatására.
LOS ANGELES – A világ talán legpofátlanabb nem elítélt gyilkosa O. J. Simpson (63), akit több mint tizenhat évvel ezelőtt volt felesége, Nicole Brown (†35) és szeretője, Ron Goldman (†35) brutális meggyilkolásáért helyeztek vád alá.
Egy sci-fi és egy háborús film vezeti az idei Oscar-jelölések listáját. Az Avatar és a Magyarországon még bemutatás előtt álló A bombák földjén (The Hurt Locker) egyaránt kilenc-kilenc jelölést kapott
Fáj a hátunk, nyakunk, vállunk, reggelente tüsszögünk, bedugult az orrunk? Ez mind egy-egy jel, hogy ideje lecserélnünk ágymatracunkat, párnánkat, paplanunkat. A szakemberek szerint tíz év használat után akkor is érdemes kicserélni matracunkat, ha kényelmes rajta az alvás.
Egy kis fantáziával rengeteg szép és hasznos dolgot készíthetünk különféle textíliákból. Nem utolsósorban remek elfoglaltságot kínál – különösen hideg téli estékre!
Budapest - Hiába várják Kozsó jelentkezését annak a VII. kerületi bérháznak a lakói, ahol az énekes mint lakástulajdonos hét év alatt 2 millió 174 ezer forintos közösköltség-tartozást halmozott fel.
Budapest — Galambos Lajos (49) újra a képernyőn! Úgy tudjuk, hogy a mulatós zene királya és Dáridó című műsora márciustól lesz látható az egyik kereskedelmi csatornán.
Budapest — Sikkasztás, csalás, magán- és közokirat-hamisítás miatt is nyomoz a 2009. január 7-én történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja, Deme Gábor után.
Budapest-Washington - Mindent tud ön a szexről? Ismeri a legújabb – vagy épp a legősibb – technikákat? Tisztában van saját és partnere testének működésével? A következő játékosnak tűnő, de nagyon is komoly tesztből kiderül!
Kipróbálta a lékhorgászatot egy baráti társasággal Trokán Péter, a Weöres Színház színművésze. A csapat megküzdött egy termetes csukával, a színész pedig pontyot zsákmányolt - írta a Vas Népe.