Ártatlannak vallotta magát hétfőn egy Los Angeles-i bíróságon Conrad Murray, a tavaly nyáron meghalt Michael Jackson háziorvosa. Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.
MAGYARORSZÁG – Jól jártunk-e a szuperbruttósítással? A napokban vehettük föl az első olyan fizetésünket, amelyet már az új rendszer szerint számítottak ki.
Többen ismerik színészként, a Beugró sztárjaként, mint zenészként, pedig második CD-je jelent már meg Pesti álom címmel. Kálloy Molnár Péter színházat varázsol a lemezbemutató koncert köré február 21-én: a Millenáris Teátrum színpadán a zenészeken és rajta kívül pantomim, vetítés, improvizáció is lesz.
Egy egész orvoscsoport jelentkezett, hogy ingyen elvégzi annak a kínai lánynak a plasztikai műtétét, aki hasonlítani akar Jessica Alba amerikai színésznőre.
EINDHOVEN – Elkészítették a 2012-es labdarúgó-Európabajnokság selejtezőcsoportjainak beosztását. A magyar válogatott San Marino, Moldova, Finnország és Svédország mellett Erwin Koeman (48) szövetségi kapitány hazájának csapatával, Hollandiával is összekerült.
Már a bírósági tárgyalásról kilépve összeölelkezett és megcsókolta egymást Charlie Sheen és neje. A férfit feleségével szemben elkövetett bántalmazással és életveszélyes fenyegetéssel vádolta a bíróság.
Többszörösen bizonyított, hogy a dohányzás árt. Azt is ismerjük, hogy mások dohányfüstjének beszívása is káros, de egy amerikai kutatás eredményeként most már azt is tudjuk, hogy a tárgyak felszínén visszamaradó füstszemcsék, vagyis a harmadlagos dohányzás is ártalmas, különösen a kisgyerekeknek.
Nyolcvanévesen elhunyt a lesifotósok királyaként emlegetett Felice Quinto, aki vélhetően a Fellini Édes élet című filmjében látható paparazzo alakját ihlette, és aki elsőként vetett be mindent, hogy lekapjon egy-egy hírességet.
Újra egy világsztárt választott exkluzív naptára népszerűsítéséhez a Campari. Az olasz italkülönlegesség ezúttal a legutóbbi James Bond-filmben feltűnt színésznőt, Olga Kurylenkót kérte fel a szerepre.
Ismét súlyos fejsérülést szenvedett Dragóner Attila, az FTC focistájának kevesebb mint egy éve az arccsontja, míg tegnap a Szolnok elleni barátságos mérkőzésen az orra tört el.
MAGYARORSZÁG – Kalózok és katonák küzdenek Dammak Jázmin (25) szívéért! Persze csak a farsangi mulatságon, mert hideg ide, térdig érő hó oda, a február a legvidámabb hónap.
BUDAPEST — Bejárhatja a világot Landthaller Tasziló (80) 74 éves benzinkútjának a híre, miután a Reuters riportot készített – ahogy a kuncsaftok hívják – Taszi bácsi kalandos életéről.
Megtörtént, amire június vége óta vár a világ – gondtalanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek Michael Jackson orvosa, dr. Conrad Murray ellen.
Számos alapvető feltétel hiányzik ilyenkor, amelyre szükségük lenne a növényeknek. Gyakran nem jutnak elegendő fényhez, és a szoba hőmérséklete sem mindig megfelelő egészséges növekedésükhöz. Néhány hasznos tanács segíthet azonban, hogy szobanövényeink tavasztól újra teljes fényükben pompázzanak!
BUDAPEST – Babát vár Mága Zoltán (35) felesége, a hegedűművész neje egy múlt heti rendezvényen jelentette be férjének az örömhírt. A pici érkezése miatt a zenésznek egy amerikai koncertturnét kell lemondania, de nem bánja, mert évek óta szeretett volna kistestvért két gyermeke mellé.
BUDAPEST – A várt siker helyett nagy bukás lett Havas Henrik (60) A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste című, tavaly májusban megjelent könyve, amelyet Molnár Anikóról (34) írt.
BUDAPEST – Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt.
Finom, lágy, felkavaró, izgató. A csók a szerelem, a szeretet és a vonzalom kifejezőeszköze Valentin nap közeledtével pedig a párok kedvenc időtöltése. A legnagyobb hollywoodi sztárokat csókolózás közben kapták lencsevégre!
„Városi vándorviccnek" nevezte facebookos bejegyzését a Fidesz elnökéről Oroszvári Péter, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje, a Societas elnökhelyettese az MTI-nek. A politikus azután írt közleményt, hogy Ágh Péter, a Fidelitas elnöke azzal vádolta meg: Orbán Viktor halálát akarja.