A képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra
Maradandó károsodást szenvedett Szorcsik H. Viktória bátyja. A Jóban Rosszban színésznőjének testvére három hónapja sérült meg, és gyógyulása sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint gondolták.
A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot, az euró rövid idő alatt 286 forint fölé is erősödött
2007-2008 között 43 dél-dunántúli gazdasági társaság háromnegyed milliárd forint állami támogatást kapott, csökkent munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása után
Staudt Gábor, Bella Gergő, Endrésik Zsolt és Schön Péter visszautasítja a megállapítást és büntető feljelentést tesz az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője ellen
A közös kulturális gyökerek, a futballhagyományok, és a csoportelsőség megszerzése miatt nagy harcra van kilátás Portugália és Brazília között. A győztes elkerülheti Spanyolországot a nyolcaddöntőben.
Jellemzően marihuánaültetvényeken végzett rabszolgamunkára csempészett át a határokon vietnamiakat az a csoport, amelyre a hét elején összehangoltan csaptak le több európai ország rendőrségei.
Nagy vitát váltott ki az emberek között az a kezdeményezés, mely arra buzdít, hogy maradjon el a tűzijáték, árát pedig kapják meg az árvízkárosultak. A segítés szándéka azonban egységes.
A hercegek is szeretnek fesztiválozni? Vagy csak egyszerű kivételt tett Károly herceg, aki a Glastonbury fesztiválra látogatott ki csütörtökön. Ez a világ legnagyobb zenei, művészi fesztiválja.
A MÁV szombaton és vasárnap munkálatok miatt az elővárosi vonatokat nem engedi be a Keleti pályaudvarra, azoknak ideiglenesen Kőbánya-felső lesz a végállomásuk
Az orvostumány történetének fontos szereplője lett egy macska. Oscar a világon elsőként bionikus műlábakat kapott, és ezzel olyan utat nyitott, melynek végén egy szép napon talán hasonló eljárással segíthetnek a végtagamputált embereken is.
Kisboltba szaladt egy teherautó Újlipótvárosban pénteken, a balesetben egy ember megsérült - közölte Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Bár jó egy hónapja már nem is bocsát ki hamut a vulkán, a reykjavíki vulkanológiai intézet szakértője nem tud időpontot kitűzni az Eyjafjallajökull búcsúpartijára
A becslések szerint a hatmilliárd forintot is meghaladhatja a kár értéke a borsodi Felsőzsolcán, ahol június 6-án a Sajó pillanatok alatt elöntötte a várost. A Miskolchoz közeli településen másfél héttel az ár levonulta után folyamatosan dolgoznak a szakemberek.