2010. június 25. péntek

jún. 25
5:21
Balesete után újabb csapás érte az RTL sztárját: több százezres a kár (ATV)
El se tudták kezdeni a szivattyúzást.
jún. 25
5:23
A Fideszt nem zavarja, hogy elkezeltek 300 milliót (ATV)
A pénzt hulladéklerakóra adták, játszótér, büféterv és étteremterasz lett belőle.
jún. 25
6:15
Karácsony: Sólyom Lászlót lehet bírálni, de mindig józan maradt (Infostart)
Az LMP frakciója meghallgatja az eddig megnevezett államfőjelölteket - mondta a képviselőcsoport helyettes vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Karácsony Gergely hozzátette: bíznak abban, hogy azok a fideszes politikusok támogatják majd Sólyom László újrajelölését, akik öt éve azért mondtak nemet Szili Katalin jelölésére, mert nem akartak pártpolitikust látni az állam élén.
jún. 25
6:15
Schmitt: nem gát leszek, hanem az emberek embere (Alternatív Energia)
Az államfő-jelölt a Fidesz-KDNP frakcióülésén mondta el, milyen köztársasági elnök akar lenni. Semjén Zsolt úgy látja, olyan elnök kell, aki közülünk való, aki az arisztokratikus attitűd helyett a plebejust képviseli.
jún. 25
6:17
Minden forint kármentésre (Alternatív Energia)
Egyre több város csatlakozik ahhoz az interneten indult kezdeményezéshez, amely nem tartaná meg az idei tűzijátékot, helyette az arra szánt pénzt az árvízkárosultak megsegítésére fordítaná; Győr, Debrecen és Miskolc már bejelentette, az idei tűzijáték pénzét a rászorólóknak szánják. A kormány ezért úgy döntött, megfontolja a civil javaslatot, és jövő hét szerdán hajlandó tárgyalni a fővárosi…
jún. 25
6:19
Feloszlatták az újbudai Fideszt (Alternatív Energia)
Feloszlatták a Fidesz újbudai szervezetét és Simicskó Istvánt, a honvédelmi minisztérium KDNP-s államtitkárát bízták meg az újjáalakítással - tudta meg lapunk.
jún. 25
6:21
Külsősök érkeznek az NBH utódjába? (Alternatív Energia)
Valószínűtlen, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezető beosztású munkatársainak majd' 85 százaléka távozott Laborc Sándor nyugdíjba vonulásakor - mondta lapunknak titkosszolgálati ügyekben jártas informátorunk a Magyar Nemzet ezt állító, tegnapi cikkére reagálva.
jún. 25
6:23
Schmitt Orbánnál is többet ígért (Alternatív Energia)
Nem lesz a kormány törvényalkotási lendületének gátja Schmitt Pál - ígérte meg a Fidesz államfőjelöltje a kormánypárt tegnapi rendkívüli frakcióülésén. A politikus hozzátette, kiegyenlíteni, és nem ellensúlyozni kíván. Az ülést követően Lázár János, a Fidesz-frakció vezetője azt mondta, a keddi államfőválasztáson Schmittre fog szavazni, és reméli, hogy az első forduló után megszülethet az…
jún. 25
6:33
Mesterházynál nem találtak semmit (Alternatív Energia)
Semmi olyan lényeges bizonyítékot nem találtak a Mesterházy Ernő, volt főpolgármesteri főtanácsadó szigligeti ingatlanában tartott házkutatásnál, ami az ellene lévő gyanúsítást alátámasztotta volna - nyilatkozta lapunknak Papp Gábor.
jún. 25
6:51
Hogyan kerültek külsős cégekhez az előző kormány ülések hangfelvételei? (Infostart)
Vizsgálatot folytat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) annak kiderítésére, hogyan kerülhettek külső cégekhez az előző kormány üléseinek hangfelvételei - közölte Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Közölte: a szociálliberális kormány magánvállalkozásnak adta ki többek között a kormányülések hangfelvételeinek kezelését, konvertálását.
jún. 25
6:53
Milliárdok hiányoznak az EU-elnökségi feladatok ellátásához - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy több milliárd forint hiányzik a magyar uniós elnökségi feladatok ellátásához. A lap birtokába került kormányzati vizsgálati anyag szerint az operatív feladatok áttekintése során egyértelművé vált, hogy az elnökségi rendezvények, a magyarországi kommunikációs, sajtó- és médiafeladatok tervezésében, a szükséges pályázatok, közbeszerzések kiírásában jelentős a csúszás.
jún. 25
7:09
Magyarország folytatja az eljárást az Európai Bíróságnál + videó (ATV)
Elhárították a Sólyom László szlovákiai látogatásának megtagadása kapcsán indított beadványt.
jún. 25
7:27
Hetekre ágyba kell feküdnie a magyar sztárnak: még két hónap van a szülésig (ATV)
Ugyanez történt az első gyermekükkel.
jún. 25
8:03
„Számos Fidesz-képviselő elégedett Sólyom tevékenységével” + videó (ATV)
Az LMP elnöke bízik benne, hogy ismét jelölik a jelenlegi elnököt.
jún. 25
8:21
A Btk. módosítását aláírta az államfő (Metropol)
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást, amelyről a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án szavazott az Országgyűlés. 253 kormánypárti igen, 61 szocialista és LMP-s nem szavazattal és 45 jobbikos képviselő tartózkodása mellett fogadták el a szigorítást.
jún. 25
8:39
Etoék nulla ponttal távoztak (ATV)
Kamerun-Hollandia 1-2 ÖSSZEFOGLALÓ
jún. 25
8:57
„Az egységes megjelenés főleg nem szépészeti kérdés” (Metropol)
A budapesti taxik arculati egyesítése kapcsán írt múlt heti cikkünkre reagálva kért szót Bojár Iván András Városarculati tanácsnok, az ötlet gazdája, hogy a megvalósítás részleteivel mutassa be elképzelését.
jún. 25
8:57
Hangyák, férgek, szöcskék: bogárdiétán él a népszerű színésznő (ATV)
A gondolatra is összefut a nyál a szájában.
jún. 25
8:59
A NATO-lokátor új helyét sem támogatják a civilek + videó (ATV)
A pécsi szocialisták szerint más alternatívákat is meg kellene vizsgálni.
jún. 25
9:15
Személycserék az állami vállalatoknál (Metropol)
A Magyar Nemzet információja szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága úgy döntött, hogy a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója Szentpéteri Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója Schmitt Pál Péter, az igazgatóság elnöke pedig Kalmár István lesz - írja a lap pénteki számában.
jún. 25
9:33
Kihívó nélkül maradt Mesterházy (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöki posztjára Mesterházy Attila kapta a legtöbb jelölést, és várhatóan nem akad kihívója a Népszabadság szerint, amely úgy értesült: az MSZP országos vezetése tagjainak, illetve a pozíciókra jelölteknek két napjuk van arra, hogy jelezzék, elfogadják-e a pártszervezetek jelöléseit, és elindulnak-e a július 10-i kongresszus tisztújító megmérettetésén.
jún. 25
9:33
Görög bomba: meghalt a miniszter biztonsági főnöke (ATV)
A görög közrendészeti miniszter biztonsági főnökét ölte meg az a csomagba rejtett bomba, amely csütörtök este robbant fel a miniszter irodájától pár méternyire - közölte a rendőrség. A rendőrség közlése szerint "nagyon erős" bomba súlyos károkat okozott a robbanás közelében lévő irodákban.
jún. 25
9:51
Kiderült: titokban ment férjhez a magyar olimpiai bajnok (ATV)
A barátok sms-ből értesültek.
jún. 25
9:53
A kormány is felfigyelt a Facebookos kezdeményezésre + videó (ATV)
Már 130 ezren csatlakoztak a tűzijáték lefújására indult akcióhoz.
jún. 25
10:09
Megebédelt nála, majd fojtogatta az idős asszonyt (ATV)
Az ebédet még elfogadta, majd az evés után rárontott idős rokonára egy férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden. A támadó a nő hátára térdelt és fojtogatta, így próbálta megtudni, hogy hol tartja a pénzét.
jún. 25
10:27
Pokorni: eddig csak Kövér László neve jött szóba házelnökjelöltként (Infostart)
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök közlése szerint Kövér Lászlón kívül eddig "nem került az asztalra" más jelölt neve a Schmitt Pál államfővé választása esetén megüresedő házelnöki posztra.
jún. 25
10:45
Menesztenék a hévízi gyógyfürdő igazgatóját (Metropol)
A többségi, állami tulajdonosi képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését.
jún. 25
10:45
Energia Klub: milliárdos károkat okozhat a fejlesztési miniszter döntése (ATV)
Érthetetlen és váratlan módon röviddel az eredményhirdetés előtt módosította a szélenergia pályázat feltételeit a nemzeti fejlesztési miniszter – írja az Energia Klub honlapja. Az érdekvédelmi szervezet szerint a szélenergia-szektor felháborodását kiváltó módosítás bizonytalanságot okoz befektetői körökben, és milliárdos károkat okozhat a szektorban.
jún. 25
10:47
Kövér László lehet a házelnök (Metropol)
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök közlése szerint Kövér Lászlón kívül eddig „nem került az asztalra” más jelölt neve a Schmitt Pál államfővé választása esetén megüresedő házelnöki posztra.
jún. 25
10:47
Megvan a helyszín: Rómában lesz az álompár álomesküvője (ATV)
Az időpontról még nincsenek pontos információk.
jún. 25
11:03
Még hangosabb, mint a vuvuzela: Európában is hódít a kuduzela! (Infostart)
Bár a foci-vb mérkőzéseiről kitiltották, a stadionokon kívül egyre több szurkoló fújja a kuduzelát. A kudu antilopok csavart szarvához hasonló műanyag kürt nagyobb, drágább és hangosabb, mint a népszerű vuvuzela - ennek ellenére a kereskedők abban bíznak, hogy jövőre már az európai meccseken is használják majd a nézők.
jún. 25
11:03
Holtan találtak egy nőt Szombathelyen (Metropol)
A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség továbbra is csak szűkszavúan nyilatkozik arról a gyilkosságról, amelynek lehetséges tettese egy autósüldözés során közlekedési balesetet szenvedett és jelenleg életveszélyes sérülésekkel kezelik a győri kórház intenzív osztályán.
jún. 25
11:03
Pénzéért fojtogatta idős rokonát (Alternatív Energia)
Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyomoznak egy beledi férfi ellen, aki idős rokonát fojtogatta, hogy így szerezzen pénzt tőle.
jún. 25
11:05
Ezért vágatta le a haját Kövér? (Alternatív Energia)
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök közlése szerint Kövér Lászlón kívül eddig "nem került az asztalra" más jelölt neve a Schmitt Pál államfővé választása esetén megüresedő házelnöki posztra.
jún. 25
11:07
Kevés a vér az árvíz miatt (Alternatív Energia)
Pótvéradási alkalmakkal, felhívásokkal igyekeznek feltölteni az árvíz kapcsán megcsappant vérkészletet - írta pénteken az Észak-Magyarország.
jún. 25
11:21
Pénzéért fojtogatta idős rokonát (Metropol)
Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyomoznak egy beledi férfi ellen, aki idős rokonát fojtogatta, hogy így szerezzen pénzt tőle.
jún. 25
11:21
Mandur: a Fidesz „médiapuccsa” veszélyezteti a sajtószabadságot + videó (ATV)
Alkotmányossági aggályokat is felvet.
jún. 25
11:23
Robbanás történt egy autó utasterében (Metropol)
Ketten megsérültek abban a péntek hajnali balesetben, amelynek során egy személygépkocsiban robbanás történt Jászboldogháza külterületén.
jún. 25
11:23
Bukarest: közalkalmazottak és nyugdíjasok törtek az elnöki palotára (ATV)
Romániai közalkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tüntetők csoportja próbált behatolni pénteken a román elnöki palotába a tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen tiltakozva.
jún. 25
11:39
Cigi miatt robbant fel egy autó (Alternatív Energia)
Ketten megsérültek abban a péntek hajnali balesetben, amelynek során egy személygépkocsiban robbanás történt Jászboldogháza külterületén - közölte a rendőrség az MTI-vel.
jún. 25
11:39
Eldöntötte: abbahagyja a rádiózást a Neo Fm sztárja (ATV)
Ha lejár a szerződése, nem hosszabbít.
jún. 25
11:41
Nincs csendrendelet Erzsébetvárosban (Alternatív Energia)
Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátóegységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra.
jún. 25
11:43
Médiacsomag: javult a törvényjavaslat? (Alternatív Energia)
A sajtószabadságról és médiatartalmakról szóló tervezet jelenlegi formájában jórészt megfelel az európai audiovizuális médiairányelvnek - mondta Bayer Judit médiajogász pénteken az MTI-nek, rámutatva, hogy a módosító javaslatok mindegyike helyes irányban változtat a tervezeten, ám ezek szerinte számos helyen még pontosításra szorulnak.
jún. 25
11:57
Kirúgnák a hévízi gyógyfürdő igazgatóját is (Alternatív Energia)
A többségi, állami tulajdonosi képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését - közölte a térség országgyűlési képviselője pénteki, hévízi sajtótájékoztatóján.
jún. 25
11:57
„Nehéz rábeszélni a királyt, hogy üljön a helyére” Best of Schmitt + videó (ATV)
Exkluzív videó.
jún. 25
12:15
Dugó lehet a határon a hétvégén (Alternatív Energia)
A szabadságra hazatérő Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások miatt torlódás várható a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán, az utazók Tiszasziget és Tompa felé kerülhetnek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
jún. 25
12:15
10 meccs, amely megdöbbentette a világot (ATV)
A legnagyobb vb-meglepetések.
jún. 25
12:17
„Botrány” Az olasz sajtó szétszedte a sztárfocistákat (ATV)
A csoportkör után távozó címvédő otthon sem számíthat könyörületre.
jún. 25
12:33
Az LMP "szimbolikusan" köztársasági elnöknek jelöli Sólyom Lászlót (Metropol)
Az LMP-frakció úgy akarja kifejezni nagyrabecsülését Sólyom László eddigi munkája iránt, hogy szimbolikusan újra köztársasági elnöknek jelöli - mondta el újságírók előtt pénteken a párt frakcióvezető-helyettese.
jún. 25
12:33
A romániai események gyengítették a forintot, csúcson a svájci frank (ATV)
286 forint fölött is járt az euró.

Keresés