Veszélyben érzi több civil szervezet is az Alkotmánybíróság (Ab) függetlenségét egy Fidesz által beterjesztett javaslat miatt. A párt alkotmánymódosítással változtatná meg az Ab tagjai választásának menetét.
Morvay Tamás lehet a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jogutódjaként létrehozott Alkotmányvédő Hivatal (AH) vezetője - erősítették meg kormánypárti forrásaink a HVG információját, mondván: "ez nemcsak elképzelhető, hanem nagyon is elképzelhető".
Partnerség helyett titokzatosság, lassú átalakítás helyett azonnali módosítás - ez jellemzi a kormány médiatörvénnyel kapcsolatos munkáját. Orbán Viktor néhány hónapja még arról beszélt, legalább egy év, mire hozzányúlnak a jogszabályhoz. A napokban kiderült: már a nyár végén új törvény születhet. A változásokról mindenki csak találgat, a törvényalkotás előkészítése ugyanis a háttérben, a…
Tíz kisadónak nevezett adónemet szüntetne meg még az idén a kormány. Ezek szerint jövőre már nem kell attól tartanunk, hogy az APEH számonkéri rajtunk ezeket a tételeket.. Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón felsorolta az eltörlendőket.
Háromnapos, második fokozatú hőségriasztás lép ma életbe az országban, mivel a következő napokban várhatóan 25-27 Celsius-fok között alakul a napi átlaghőmérséklet. Enyhülést csak vasárnap délutánra várnak a meteorológusok.
Borsodban már minden folyó apad, megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet, a Duna Paksnál tetőzött - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt miniszteri biztos szóvivője. A tiszaroffi vésztározó megnyitásával 10-15 centiméterrel tudták csökkenteni az áradó Tisza vízszintjét, így várhatóan nem okoz különösebb károkat az árvíz a folyó Szolnok környéki szakaszán - közölte Kóthay László,…
Fellegi Tamás a Népszabadságnak adott interjúban az ígérte, hogy a 15 százalékos bértömeg csökkentés és az állami vállalatok átszervezése nem jár majd tömeges elbocsátásokkal.
Otthonteremtési program elindítását is tervezi az új Orbán-kabinet - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály. A Miniszterelnökség államtitkára arról is beszélt, hogy tárgyalást kezdeményeztek a Bankszövetséggel és a pénzintézetekkel, hogy egyeztessenek a bankokat érintő különadó teljesítésének módjáról. Hozzátette: ragaszkodnak ahhoz, hogy a pénzintézetek is vállaljanak részt a…
Közös konferenciák, nyelvtanfolyamok és egyetemi ösztöndíjprogramok – a Magyar Iszlám Közösség és a szudáni vallásügyi minisztérium együttműködésével jól járnak az arab kultúra iránt érdeklődő magyar diákok.
Megérkezett a Magyar Honvédség harci járműve pénteken kora reggel Ludányhalásziba, hogy hetekre való szénát vigyen be a víz által elzárt állattartó telepekre.
A jó idő miatt a hét eleje óta folyamatosan, szinte ezer fővel nőtt naponta a vendégek száma a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által üzemeltetett strandokon, csütörtökön csaknem 11 ezren látogatták a strandokat - mondta Kiss Ferenc, a társaság üzemeltetési igazgatója.
A múlt év végi sorsolást követően véglegessé vált a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság menetrendje. Összesen 64 mérkőzést rendeznek, míg kiderül, melyik válogatott ülhet a futballvilág trónjára.
Természetesen mint minden mega-sportesemény, a foci-vb sem pusztán a sportról szól. A megelőlegezett bizalmat kapott Dél-Afrikában gazdaságélénkítést, a turizmus felvirágzását, és az évszázados előítéletek megváltozását várják a következő egy hónaptól. A kritikusok szerint azonban a maradandó gazdasági előnyök kétségesek, ráadásul a terrorveszély, a rossz közbiztonság és az egészségügyi veszélyek…
Orbán Viktor kormányfő két miniszterelnöki megbízottat nevezett ki pénteki hatállyal: Balsai István és Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselőket.
Ötszázhetven P+R és százhúsz, kerékpárok tárolására alkalmas B+R parkolóhelyet adtak át pénteken Budapesten. Az őrzött, ingyenesen használható parkolókat a XVII. és a XXII. kerületben, vasúti megállóhelyek mellett alakították ki.
A Magyar Hírlap információi szerint Szili Katalin korábbi házelnök annyira ellehetetlenült pártjában, hogy a korábbi, állítólagos kizárásával kapcsolatos hírekkel ellentétben már ő lépne ki a szocialisták frakciójából.
Igazi strandidőre számíthatunk a hétvégén, a Balaton vize már 24 fokos is lehet. Pénteken a hőmérő higanyszálának nyújtózásából is egyértelműen kiderül, hogy végérvényesen itt van nyár.
A tiszaroffi vésztározó megnyitásával 10-15 centiméterrel tudták csökkenteni az áradó Tisza vízszintjét, így az árvíz várhatóan nem okoz különösebb károkat a folyó Szolnok környéki szakaszán - közölte Kóthay László, az újonnan kinevezett árvízvédelmi miniszteri biztos pénteken Budapesten.
Észak-Magyarország kivételével az egész országra narancssárga riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Az Alföldön 27 foknál is magasabb hőmérsékletet várnak mára.
"Adóügyben folyik a parasztvakítás" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében. A volt miniszterelnök 16 százalékos adóról szóló írásában egy táblázatban mutatta meg, hogy hogyan változnak a fizetések, ha 16 százalékos lesz az adó. Szerinte ugyanis "szánalmas és szakmailag silány, ahogy a kormány emberei bizonygatni próbálják, hogy a Fidesz adójavaslatával senki sem jár majd rosszul".
"A minimálbéresek havi 11 ezer forintot, míg a 90-110 ezer forint között keresők havi 8-10 ezer forintot, vagyis nettó jövedelmük 8-14 százalékát veszítik el."
A kormány nem enged abból a tervéből, hogy kétmillió forintban maximálja az állami vezetők fizetését, köztük a jegybankelnökét - szögezte le Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
Létrehoznák a Közszolgálati Közalapítványt, s ebben egyesítenék az MTI-t, a rádiókat és a köztévét. A benyújtott törvényjavaslat szerint megalakulna a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, elnökét pedig a miniszterelnök nevezné ki 9 évre. A sajtósok munkáját szabályozó törvény is módosulna, immár nem lenne büntethető az az újságíró, aki úgy követ el szabálysértést, hogy ezt "fontos közérdekű…
Több olyan ügy is felszínre került azonban az elmúlt időszakban, melyek alapján kijelenthető: az ultrakonzervatív Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) már csak kevés ideig tudja szőnyeg alá söpörni a hívek sérelmére elkövetett visszaéléseket.
Kilenc gyerekéből kettőt Terry Black nevel, kettőtől pedig a gyanú szerint pénzért próbált megszabadulni V. Éva. Az ügyletben segített anyósa is, aki a közvetítő szerepét játszotta Éva és egy meddő házaspár között. V. Éva már többször került címlapokra botrányos ügyei miatt, a Fővárosi Bíróság szerdán tanúk meghallgatásával folytatta a tárgyalást.
Megkezdődik a kárfelmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvíz sújtotta településein; Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke a lakhatás feltételeinek megteremtését nevezte elsődlegesnek pénteki sajtótájékoztatóján Miskolcon.
Háromnapos, második fokozatú hőségriasztás lépett ma életbe az országban, mivel a következő napokban várhatóan 25-27 Celsius-fok között alakul a napi átlaghőmérséklet. Vizet osztanak, óvintézkedéseket vezetnek be több helyen.
Az ix35, a Hyundai lenyűgöző új kompakt szabadidőjárműve a várakozások szerint újkori árának figyelemre méltóan magas hányadát éri majd hároméves korában, derül ki az EurotaxGlass adataiból. A független autóipari adatszolgáltató ügynökség új elemzése szerint három év és 90 000 kilométer után az ix35 akár 62 százalékos értéktartással (38% értékvesztés) számolhat az európai piacon – ez pedig…