2010. június 3. csütörtök

jún. 3
5:18
Kirabolták a TV2 sztárját, míg szerepelt! Durva szóváltásba került! Jön a feljelentés? (ATV)
"Odamegy, beletúr a táskámba, utána kiveszi a pénztárcámat."
jún. 3
5:36
Precedens ítélet: 200 ezer roma diák kaphat kártérítést (ATV)
„Jogerősen megállapítást nyert, hogy ha a roma gyerekeket elkülönítik cigány iskolákba, ezzel hátrányt okoznak, aminek ára van”, így kommentálta Mohácsi Erzsébet alapítványi vezető a Legfelsőbb Bíróság szerdán hozott precedens értékű döntését. Százezer forint nem vagyoni kártérítést ítéletek meg öt miskolci roma diáknak, akik még 2004-ben egy intézményi integráció során kerültek hátrányos…
jún. 3
6:12
Egyelőre felderítetlen marad az "iratszivárgás" (Alternatív Energia)
Mivel az elkövetőt nem találták meg, két és fél hónap után a nyomozás felfüggesztéséről döntött a Központi Nyomozó Főügyészség, amely azt vizsgálta: miként szivároghatott ki Borovszky Tímea tavalyi vallomása. A jegyzőkönyv útját egy iratgyűjtő mappáig tudták követni az ügyészségi nyomozók, ahonnan "ismeretlen okból" időközben eltűnt az irat. Felelős vagy gyanúsított nincs, de a nyomozás…
jún. 3
6:14
Nem megy el az MSZP az emlékülésre (Alternatív Energia)
A szocialisták nem vesznek részt a parlament pénteki, trianoni emlékülésén, mivel a pártok nem fejthetik ki véleményüket az 1920 június 4-én aláírt békeszerződésről - jelentette be tegnap Mandur László. A Nemzeti Összetartozásról szóló törvényt, amely június 4-ét emléknappá teszi hétfőn fogadták el és holnap lép hatályba.
jún. 3
6:18
Éder: Lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját (Infostart)
Az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését várja a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Fidesz-kormánytól. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy mivel az illegális kereskedelem csak nagyon nehezen ellenőrizhető, a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját.
jún. 3
6:20
Trianon: "egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának mint egy-egy marhacsordát..." (Infostart)
Az amerikai és a brit szakértők 1918-1919-ben és 1944-47-ben is a végül Trianonban elfogadott diktátumhoz, illetve a második világháború utáni helyzethez képest magyar szempontból méltányosabb határokat javasoltak Magyarországnak. 1947-ben tehát helyre lehetett volna hozni Trianon hibáit, a történelem azonban ismételte magát. "A különbség csupán annyi volt, hogy azt az európai hatalmat, amely…
jún. 3
6:30
Egyetemi vesztegetés: mindenki előzetesben (Alternatív Energia)
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy mind a nyolc gyanúsítottját. Egyikük ügyvédje szerint a nyomozóhatóság rendkívül alapos munkát végzett,
jún. 3
6:32
Vidámpark: titkos revizori vizsgálat (Alternatív Energia)
Ma, zárt ülésen tárgyalja a tulajdonos önkormányzat közgyűlése a Fővárosi Vidámparkot pénzügyileg átvilágító revizori jelentést - tudta meg lapunk. Bár hétfőn tervezték, a park igazgatósága mégsem kért csődvédelmet a társaságnak - ezt az idei nyári szezon bevételeitől teszik függővé.
jún. 3
6:34
Aligha vezethető be a "segélyért munkát" elv (Alternatív Energia)
A munkáért bér jár, és ezen a nemzetközi egyezmények miatt az alkotmány módosításával sem lehet változtatni - így reagált lapunknak Szikinger István alkotmányjogász Pintér Sándor bejelentésére.
jún. 3
7:06
Soltész: csak a valóban rászorultakon segítenénk segéllyel + videó (ATV)
Szerdán délután a Sándor Palotában Sólyom László átadta az államtitkároknak a kinevezési okmányokat.
jún. 3
7:24
Még az ár az úr (Metropol)
Több ezren védekeznek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a vízügyi szakemberek szerint csütörtökön főleg a Hernád menti településeken élőkre várnak kritikus órák, de nem sokkal jobb a helyzet a Sajó és a Bódva mentén sem. Csütörtökön reggel mintegy 750 katona segített a gátakon. Árvízhelyzet.
jún. 3
7:24
Tucatnyi településen van már veszélyhelyzet (Alternatív Energia)
Országszerte összesen már tucatnyi településen van veszélyhelyet az árvíz miatt, miután a Kormányzati Koordinációs Bizottság szerda esti ülésén döntöttek arról, hogy elrendelik azt több Jász-Nagykun-Szolnok megyei, illetve Győr-Moson-Sopron megyei településen is.
jún. 3
7:24
Balesete után is kap fizetést az RTL Klub sztárja! Mi lett milliós jövedelmével? (ATV)
"Nehéz döntés volt ez, hiszen hosszú évek alatt építette fel a csatorna."
jún. 3
7:30
Öt karika négyezer milliárd forintért - lapszemle (Infostart)
Négyezer milliárd forintba kerülne a 2020-as budapesti olimpia megrendezése, - írja a Népszabadság. Június végén tűzheti ki az első tárgyalás időpontját Benedek Fülöp volt szocialista földművelésügyi államtitkár büntetőügyében a Fővárosi Ítélőtábla - értesült a Magyar Nemzet. Lapszemle
jún. 3
7:42
Kritikus órák a Hernád mentén (Alternatív Energia)
Továbbra is az ár az úr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a vízügyi szakemberek szerint csütörtökön főleg a Hernád menti településeken élőkre várnak kritikus órák, de nem sokkal jobb a helyzet a Sajó és a Bódva mentén sem.
jún. 3
7:44
Újabb vasúti vonalszakaszokat kellett lezárni (Alternatív Energia)
Csütörtök reggelre tovább romlott a vasúti közeledés helyzete, még több szakaszt kellett lezárni az áradások és a belvizek miatt, csökkenteni kellett szerelvények sebességét, ami miatt késnek vonatok - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága.
jún. 3
8:00
Külön trianoni megemlékezést tart az MSZP (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó pártelnök az MTI-nek elmondta: a szocialista képviselőcsoport tagjai pénteken a Liszt Ferenc téri Ady Endre szobornál emlékeznek meg Trianonról.Hozzátette: a szocialisták szerint is meg kell emlékezni Trianonról, de olyan módon, ami a sebeket felelősen gyógyítja.
jún. 3
8:00
50 al-kaidás utazott a „békehajón”, többszázezer dollárral + videó (ATV)
Nem véletlen, hogy a békeharcosok Törökországból indultak, ott ugyanis nem ellenőrizték személyazonosságukat – állítja Breuer Péter közel-keleti szakértő.
jún. 3
8:06
Továbbra is rendkívüli gondokat okoznak az áradások - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Továbbra is rendkívüli gondokat okoznak a heves esőzés okozta áradások országszerte. A Kormányzati Koordinációs Bizottság az este több Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Győr-Moson-Sopron megyei településen is elrendelte a veszélyhelyzetet.
jún. 3
8:08
Még mindig az ár az úr - kritikus órák várnak a borsodiakra (Infostart)
Több települést továbbra sem lehet megközelíteni autóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és országszerte már tucatnyi településen van vészhelyzet az árvíz miatt. Mintegy 2000 kilométer hosszúságban ötezer ember védekezik a megáradt folyók gátjain. Tovább romlott a helyzet a vasúti közlekedésben: több vonalon jelentős késésekre kell számítani, sok helyen pedig vonatok helyett buszok járnak.
jún. 3
8:18
Jön a harmadik Magyar Dal napja + videó (ATV)
Szeptemberben immár harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Dal napját. A rendezvényt Presser Gábor álmodta meg, azzal a céllal, hogy országszerte népszerűsítsék a hazai előadók dalait. Idén új fővárosi és vidéki helyszínek csatlakozásával, több mint 20 színpadon szól majd a zene szeptember 12-én, a Magyar Dal napján.
jún. 3
8:36
A Margit híd felújításáról is tárgyalna ma a Fővárosi Közgyűlés (Alternatív Energia)
Az új fővárosi parkolási rendelet megalkotása és több, a Margit híd felújításával kapcsolatos ügy lesz várhatóan napirenden a Fővárosi Közgyűlés ma reggel kezdődő, kétnapos ülésén.
jún. 3
8:36
Wieszt János ősszel nem indul az önkormányzati választáson (Metropol)
Wieszt János nyilatkozatot tesz a Fővárosi Közgyűlés csütörtök reggeli ülése elején. A képviselő az ülésteremben az MTI-nek elmondta azt is: már az ülés kezdetén a függetlenek között ül a Városháza Díszteremében.
jún. 3
8:54
Horváth: „Rossz minőségű fércmunkáról döntött az Országgyűlés” + videó (ATV)
A jövőben csak az önkormányzat vagy annak tulajdonában lévő cég biztosíthatja a parkolási szolgáltatást.
jún. 3
8:56
Az életével játszik? Betegsége miatt meghalhat a fiatal magyar sztár (ATV)
A problémák ellenére nem vesz vissza a tempóból.
jún. 3
9:30
A történelmi Magyarország címerét tenné jelképpé a Jobbik (Alternatív Energia)
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Jobbik a parlamenti emlékülés részvevőinek a történelmi Magyarország címerét ajándékozza aranyozott kitűző formájában, hogy az a nemzeti összetartozás jelképe legyen - közölte Novák Előd, a Jobbik alelnöke.
jún. 3
9:30
"Szégyellem magam, mert sírtam a fiúk előtt" (ATV)
A Fradi új edzője 7 év után hagyta ott a Kaposvárt.
jún. 3
9:36
Wieszt: személyem elleni politikai támadás a videofelvétel (Infostart)
A személye elleni politikai támadásnak értékeli a nyilvánosságra került videofelvételt - ismételte meg Wieszt János, korrupcióval megvádolt volt szocialista, most független képviselő a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön kezdődő ülésének elején.
jún. 3
9:48
Wieszt: személyem elleni politikai támadás a videofelvétel (Alternatív Energia)
Wieszt János, korrupcióval megvádolt volt szocialista, most független képviselő a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön kezdődő ülésének elején nyilatkozatot tett, amelyben megismételte korábbi állítását, hogy személye elleni politikai támadásnak értékeli a nyilvánosságra került videofelvételt.
jún. 3
9:48
Gyurcsány: nem lehet kizárni a pártszakadást + videó (ATV)
Nem valószínű, hogy a belátható jövőben vezető szerepet vállalna pártjában.
jún. 3
9:50
Budapesten is megkezdték az árvíz elleni védekezést (Alternatív Energia)
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) megkezdte az árvízi védekezést a Duna fővárosi szakaszán csütörtökön. Az átemelő telepeket átállítják árvízi üzemmódra, a kiömlőket pedig zsilippel lezárják.
jún. 3
9:50
Flotilla: al-Kaida és a Hamasz-érdekeltségűek kezdték az erőszakot + videó (ATV)
Kitoloncolja Izrael az összes külföldi állampolgárt, akiket a flottilla-akcióban fogtak el.
jún. 3
10:06
Nem szeretik a kamerát a balatonföldvári képviselők (Alternatív Energia)
Nem közvetítheti a helyi televízió a balatonföldvári képviselő-testület nyílt üléseit az őszi választásokig - írta csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.
jún. 3
10:06
Kacsa! Mégsem koboztak el többmilliós sportkocsit a magyar műsorvezetőtől (ATV)
A hírt közlő lap most elnézést kér.
jún. 3
10:08
Gyurcsány: Döntsön népszavazás az alkotmányról! (Alternatív Energia)
A volt kormányfő legfrissebb blogbejegyzésében úgy vélekedett, hogy a Fidesznek senki sem adott felhatalmazást az alkotmánymódosításra, így népszavazásnak kell döntenie az új alaptörvényről. Gyurcsány Ferenc szerint a kormánypárt hazudott a programjában, ugyanis eltitkolta a alkotmánymódosító szándékát.
jún. 3
10:12
Felgyorsul a követelések behajtása (Infostart)
Gyorsabb lehet az adósságbehajtás a jövőben, június elsejétől ugyanis nem a bíróságok, hanem a közjegyzők járnak el a fizetési meghagyások ügyében. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerint a bíróságok másfél év alatt, míg a közjegyzők pedig akár két hónap alatt be tudják majd hajtani a követeléseket.
jún. 3
10:24
Holnap kiderül, mit tervez Pintér a rendőrséggel (Alternatív Energia)
Információink szerint Pintér Sándor holnap 10 órára miniszteri értekezletet hívott össze, ahol a koncepció egyeztetésén túl várhatóan személyi kérdések is szóba kerülnek. Az értekezleten a minisztériumi vezetőkön kívül a főkapitányok is részt vesznek.
jún. 3
10:24
A legszegényebb település: 374-ből 3 embernek van állandó munkája (ATV)
A polgármester szerint leszoktatták a romákat a munkáról.
jún. 3
10:26
Már 700-750 katona dolgozik a gátakon (Alternatív Energia)
A csütörtök reggeli adatok szerint országosan 700-750 katona vesz részt az árvízi védekezésben - közölte a bőnyi gát mellett újságírókkal Hende Csaba honvédelmi miniszter, amikor megnézte a védekezési munkálatokat.
jún. 3
10:26
Európának nagyon kell az oroszok 180 milliárd eurója (ATV)
Oroszország és Európa első – a Lisszaboni szerződés hatályba lépése után megrendezésre kerülő – csúcstalálkozóján a gazdasági válság hatására mindkét gazdasági szereplő közelebb került a kényszerű együttműködéshez.
jún. 3
10:42
Újabb náci propagandafilmet vetítenének: nyílt levél Pintér Sándorhoz (ATV)
Újabb propagandafilmek vetítésére készülnek az újnácik.
jún. 3
11:00
Sólyom László aláírta a Trianon-törvényt (Metropol)
Az Országgyűlés hétfőn nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló Fidesz-KDNP-s javaslatra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott.
jún. 3
11:00
Tűzoltóautóval szedték le a Turulról a magyar műsorvezetőt (ATV)
Dévényi és B. Tóth a nőkön sosem veszett össze.
jún. 3
11:18
Soha nem volt ilyen magas a Sajó és a Bódva vízállása + videó (ATV)
Ódor szerint a jövőben a legfontosabb a megelőzés kell legyen.
jún. 3
11:36
Négymillióra perli az UD Zrt. a volt titokminisztert (Metropol)
A lehallgatási botránnyal kapcsolatos jóhírnév megsértése miatt összesen négymillió forintra perli az UD Zrt. vezetése Szilvásy György volt szocialista titokminisztert abban a személyiségi jogi perben, amely csütörtökön kezdődött el a Fővárosi Bíróságon.
jún. 3
11:36
Gyurcsány megint megszólalt: "a Fidesz átvert bennünket" (ATV)
A kormány alkotmányozási terveiről értekezik a volt kormányfő.
jún. 3
11:54
Új CITROËN C4 (ATV)
Az autó vonalvezetése rendkívül vonzó, már-már művészi, kiviteli minősége pedig kiemelkedő. A modell által kínált, többségükben egyedi és felső kategóriás szolgáltatások a magánszemélyek s a céges ügyfelek egyre magasabb elvárásainak egyaránt megfelelnek. Az új CITROËN C4 valóban pozitív energiát sugároz. A 2008-ban bevezetett új C5 és a 2009-ben érkezett új C3 után az új CITROËN C4 is tökéletes…
jún. 3
11:56
Aliza Bin-Noun: provokáció volt a segélykonvoj (ATV)
Provokáció érte Izraelt, amire a nemzetközi joggal összhangban álló választ adott - jelentette ki Izrael budapesti nagykövete a Duna Televíziónak adott szerda esti nyilatkozatában, így reagálva a két nappal korábbi, erőteljes nemzetközi tiltakozást kiváltó Földközi-tengeri incidensre.
jún. 3
12:00
Döntött a parkolásról a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Újraszabályozta a parkolási rendeletet a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, miután az Országgyűlés kedden törvényben már megadta az új szabályozás kereteit. A döntést a testületnek azért kellett mielőbb meghoznia, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a korábbi szabályozást, és július 1-ig adott haladékot egy új jogszabály megalkotására.
jún. 3
12:12
"Frontális támadás" kell a korrupció ellen (Alternatív Energia)
A korrupció visszafogása csak kiterjedt társadalmi összefogással lehetséges - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a korrupcióról szóló budapesti konferencián.

Keresés