A kampányban elhangzott ígéretek ellenére egyelőre nincs tervbe véve, hogy változtatnak a mentelmi jog rendszerén - értesült lapunk kormánypárti forrásból.
Már csak az államfő akadályozhatja meg a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló alkotmányellenes szándékot. Ezzel az indokkal kérte Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere, hogy Sólyom László kérje az Alkotmánybíróság normakontrollját a kedden elfogadott új önkormányzati választási törvényről.
A Köztársasági Őrezred a Belvárosból a Kerepesi úti készenléti laktanyába, és több más székhelyre költözik szét. A terrorelhárítás a laktanyából a város szívébe, a migrációs-határrendészeti központ terézvárosi székhelyéről ma még ismeretlen helyre kerül.
Bár nincsenek illúziói abban a tekintetben, hogy a hónap végén a parlament a kormánypárt jelöltjét választja meg államfőnek, Balogh András mégis elvállalta, hogy az MSZP köztársasági elnök-jelöltje legyen.
A négyes metrót - kényszerűségből - befejezné, gyakorlatilag mindent mást megváltoztatna Tarlós István a "Demszky-örökségből", ha ősszel elnyeri a főpolgármesteri posztot.
50-80 milliárd forintot spórolhat meg a kis- és középvállalkozások számára a nyereség utáni fizetendő társasági adó csökkentése - mondta az InfoRádiónak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint néhány ezer céget érinthet a változtatás. Hozzátette, az új kormány gazdasági csomagja tartható és kiteljesíthető.
Máig ismeretlen bizottság javaslatára nyilvánította tavaly világjárványnak az új típusú influenza terjedését a WHO - írja a Népszabadság angol jelentésre hivatkozva.
Orbán Viktor 29 pontja válasz volt a múlt szombati helyzetre, mondta Tölgyessy Péter az InfoRádiónak. A politikai elemző szerint a programpontok főleg adócsökkentésből állnak, erre forrást nagyrészt a bankokra kivetett különadó hoz majd. Az összes többi elem költségvetési hatása csekély, viszont hallatlanul népszerű. Tölgyessy Péter szerint a Fidesz politikusainak államcsődről szóló nyilatkozatai…
Nem igaz, hogy diplomás munkanélkülieket képeznek Magyarországon, átlagosan három és fél hónap alatt találnak munkát a frissen végzettek - derül ki egy felmérésből, amit a Népszabadság ismertetett.
Négy gyorshajtásért összesen több mint nyolcszázezer forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a rendőrség májusban, a járművekkel csaknem mindegyik esetben 100 kilométer/órával lépték túl az adott szakaszon megengedett legnagyobb sebességet - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.
Nem a bankadó dermeszti meg a piacokat, hanem a kis- és középvállalkozások tőkehiánya, ezzel viszont még nem foglalkozik a kormány gazdasági programja. Az egykulcsos személyi jövedelemadónak vannak apostolai – Samu János nem tartozik közéjük. A Concorde makroelemzőjét az Orbán-kormány első akciótervéről kérdeztük.
Számos pontban összhangban áll a miniszterelnök által bejelentett akcióterv a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) javaslataival, így a szövetség támogatja a tervet.
Befejeződött a romagyilkosság-sorozat bizonyítási eljárása - értesült a Népszava rendőrségi forrásból. A jövő hónap elején megkezdik a gyanúsítottak előtt az iratok ismertetését, és augusztusban vádemelési javaslattal küldhetik meg az anyagot az ügyészségnek.
Szabályosan közlekedő rendőrautónak ütközött egy személygépkocsi csütörtök reggel Nagykanizsán. A balesetben két rendőr és a másik autó vezetője megsérült - közölte a rendőrség.
Második fokozatú hőségriasztást rendelt el péntektől Falus Ferenc országos tiszti főorvos, mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a napi átlaghőmérséklet meghaladja a majd 25 Celsius-fokot.
A Tisza Tiszapalkonyánál tetőzött, az ár Szolnok felé tart, ahol tíz méter körüli szinten, hétfőre vagy keddre várják a tetőzést - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzs.
Az érettségi rendszerének "újjáépítéséről" és új nemzeti alaptanterv megalkotásáról beszélt Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének csütörtöki budapesti konferenciáján.
A múlt hét végén hirtelen B-tervet kellett elővenni, Orbán Viktor és csapata nem erre készült - mondta egy konferencián Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a kormányfő tágabb értelemben vett tanácsadó testületének tagja azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök a napokban a hiány tartását jelentette be a korábbi elképzeléssel szemben. Az európai hangulat az, hogy csak azt nézik, hogyan lehet a…
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint tömeges elbocsátásokra készül a MÁV humánpolitikai vezetése. A szakszervezet közleménye szerint a MÁV humánpolitikai vezetése csoportos létszámleépítésekkel járó munkahely megszüntetéseket indított el.
A Jobbik szerint a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény és az Orbán Viktor által kedden bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés miatt akár százezer, a közszférában dolgozó ember veszítheti el a munkáját.
Minimum 70-100 milliárd forint hiányzik az oktatásból - mondta a Figyelőnek adott interjújában az új oktatási államtitkár. A Heti Válasz arról készített összeállítást, hogy a szocialista vagy volt szocialista politikusok közül ki számíthat büntetőperre a jövőben valamilyen kétes ügylet miatt.
Véget kell vetni a vezetői stílusban tapasztalt ütés-verésnek - mondta a Világgazdaság által szervezett konferencián az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós ugyanakkor hangsúlyozta: ilyen rövid idő alatt lehetetlen kezelni az elvárásokat.
A 29 címszavas intézkedéscsomagról csak "üzenet" jelleggel tudott felvilágosítást adni a három pont végrehajtását felügyelő Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter mindenesetre saját hatáskörébe vonná az egyetemes közüzemi szolgáltatások legmagasabb árának meghatározását, felülvizsgálná az uniós források felosztását, de mindezt még csak a tárgyalások, egyeztetések és kalkulációk szintjén…
A tervezettnél várhatóan 2-3 kémiai irtással többre lesz szükség a Balatonnál a csapadékos időjárás, a sok szúnyog és a kényszerűségből elmaradt biológiai irtások miatt.
Magyar Közterületi Média Szövetség névre váltott a Magyar Közterületi Reklám Szövetség - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a szövetség újonnan megválasztott elnöke.
A folyók nagy része apad, mérsékelték a készültséget több szakaszon, de ezzel még nem múlt el a veszély. A felázott földből fák dőlhetnek ki. A Duna Paksnál tetőzik, lejjebb még áradásra kell számítani. A Tiszán minden idők második legnagyobb árhulláma vonul le. Jelentősebb csapadék nem várható.
Lövétei István szerint egy megerősítő népszavazás adna valódi legitimitást egy új alkotmánynak. Az alkotmányjogász annak kapcsán nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek, hogy a Fidesz - az ellenzéki frakciók tiltakozását kiváltva - kezdeményezte, kerüljön ki az alaptörvényből, hogy az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési…