2010. június 12. szombat

jún. 12
5:18
Súlyos balesetet szenvedett az RTL Klub sztárműsorvezetője! Nem tudni, mi lesz műsorával (ATV)
Erősen korlátozva lesz a szabad helyváltoztatásban.
jún. 12
5:36
A médiában is forradalmat csinál a Fidesz (ATV)
A miniszterelnök nevezi ki a legfőbb médiahatóság elnökét.
jún. 12
6:12
Mesterházy Attila: A Fidesz baltával rontott a médiaszektorra és a sajtósokra (Alternatív Energia)
A szocialista politikus a Népszava Online-nak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy ezer sebből vérzik a Fidesz javaslata, ráadásul a rohamtempó is érthetetlen. Szerinte a kormánypárt túlzott médiabirodalmat és hatalomkoncentrációt akar.
jún. 12
6:14
Bebetonozza magát a Fidesz a médiába egészen 2019-ig? (Alternatív Energia)
Két héttel a kormány megalakulása után a Fidesz már be is nyújtotta médiacsomagját. Az öt törvényjavaslat értelmében összevonnák az MTV-t, a Rádiót és az MTI-t is, valamint megalakulna a Nemzeti- és Hírközlési Hatóság. Utóbbi elnökét kilenc évre választanák meg, tehát 2019-ig biztosított lenne a fideszes részvétel. Az új törvény köztisztviselői státuszt adna a Hírközlési Hatóságban dolgozóknak,…
jún. 12
6:16
Kinevezték Orbán megbízottait (Alternatív Energia)
Két miniszterelnöki megbízott - határozatlan időre szóló és tiszteletdíjjal nem járó - kinevezését jelentette be Szijjártó Péter kormányfői szóvivő: Balsai Istvánét, aki a 2006 őszi események kivizsgálásáért felel és Budai Gyuláét, aki "az állami földek jogellenes elherdálását" tárja fel.
jún. 12
6:30
Szili Katalin egyelőre marad (Alternatív Energia)
Nem kíván foglalkozni a távozásáról szóló hírekkel Szili Katalin - tudta meg lapunk.
jún. 12
6:32
Dáviddal szövetkezett Almássy? (Alternatív Energia)
Alkalmi szövetséget kötött egymással Dávid Ibolya és Almássy Kornél - állították MDF közeli körből lapunknak.
jún. 12
6:34
Gusztusos gesztusok az egészségügynek (Alternatív Energia)
Korábbi ígéretei ellenére nem vizsgálja felül a költségvetést az egészségügyi finanszírozás javára az Orbán-kormány. Ellenben felfüggesztik a szabad patikaalapítás jogát, szeptember 1-től megszüntetik az Egészségbiztosítási Felügyeletet, és visszaállítják a kötelező kamarai tagságot. Ezek volnának a kabinet első lépései az egészségügyben.
jún. 12
6:36
Távozik a Magyar Rádió elnöke (Alternatív Energia)
Nem indul újra az elnöki posztért a Magyar Rádió elnöke. Such György lapunknak megerősítette, a pályázati csomagot ugyan felvette, de úgy döntött, nem adja be. Ez azt jelenti, hogy július 31-e után már nem ő vezeti a közmédiumot.
jún. 12
7:24
Kiss: az újgazdagoknak kedvez az akcióterv + videó (ATV)
A gazdagok felé csoportosítja át a pénzeszközöket.
jún. 12
7:42
Vasárnap is kánikula várható (Alternatív Energia)
Második fokozatú hőségriasztást rendelt el az ÁNTSZ az elkövetkező napokban várható 25-27 Celsius fokos napi átlaghőmérséklet miatt. A nagyobb városokban vizet osztanak, megnyitották a templomokat, hogy a lakosságot megvédjék a hőségtől. Felfüggesztette a kamionstopot a nemzeti fejlesztési miniszter, így ma 22 órától holnap estig szabadon közlekedhetnek a kamionok. Nagy tömegeket várnak a…
jún. 12
7:42
Kiderült: egy ideig biztosan nem láthatjuk az RTL Klub sztárját! (ATV)
Más kötelességeinek tesz eleget.
jún. 12
8:24
Már az ügyészség is vizsgálja a gyanús Deák-téri mozgólépcsőcserét (Infostart)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság után a Legfőbb Ügyészség is vizsgálja a 2004-es, Deák téri mozgólépcsőcserét. A Magyar Nemzet értesülései szerint az üggyel összefüggő bejelentés múlt szerdán érkezett a vádhatósághoz elektronikus levélben. A dokumentumok a nyomozásfelügyeleti főosztályra kerültek, ott döntenek majd a bejelentés sorsáról.
jún. 12
8:36
Kövér szerint Gyurcsány eltűnése a párbeszéd feltétele (Metropol)
A politikai oldalak közötti normális párbeszéd kialakulásához Gyurcsány Ferencnek el kell tűnnie a közéletből - jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a Magyar Hírlapnak.
jún. 12
8:36
Megnyitották az alsó rakpartokat Budapesten (Alternatív Energia)
Befejeződött a budai és a pesti alsó rakpartok árvíz utáni takarítása, így szombaton reggel 7 órától mindkét rakpart teljes hosszában járható - mondta Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. helyettes szóvivője.
jún. 12
8:54
„Soha nem vallaná be, de ellenzéki ötletekkel gazdálkodik a Fidesz” + videó (ATV)
Schiffer szerint a fenntarthatósági szempontok teljes egészében hiányoznak a programból.
jún. 12
9:12
Befejeződött a rakpartok takarítása Budapesten (Metropol)
Befejeződött a budai és a pesti alsó rakpartok árvíz utáni takarítása, így szombaton reggel 7 órától mindkét rakpart teljes hosszában járható - mondta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője.
jún. 12
9:12
Vége a szünetnek - Indul a forgalom a bezárt vasúvonalakon (Alternatív Energia)
A kormány arra törekszik, hogy már az idén nyáron megnyissák a bezárt kispostákat és újra indítsák a megszüntetett személyforgalmat a vasúti mellékvonalakon, amennyiben a vidékfejlesztési elképzelésekhez, a lakosság helyben tartásához, a gazdasági növekedéshez ez szükséges - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter
jún. 12
9:30
Eddig 800 milliárd forintnyi összeget költöttek a VB-re + videó (ATV)
Hat éve kapta meg a rendezés jogát a Dél-Afrikai köztársaság.
jún. 12
9:48
A vb Anglia legnagyobb sportfogadási eseménye (ATV)
A bukmékerek egymilliárd font értékű forgalomra számítanak
jún. 12
10:06
Franciaország-Uruguay 0-0 (ATV)
Csalódást okoztak a csoport esélyesei, a sztárfocisták sem nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.
jún. 12
10:08
Zdeborsky: Orbánnak minden alapja megvan a bankok megadóztatására (ATV)
A közgazdász szerint helyes irányba tett lépés a kormány kedden bejelentett akcióterve.
jún. 12
10:12
Újra működhetnek a bezárt kisposták, és megszüntetett szárnyvonalak (Infostart)
Már az idén nyáron megnyitná a kormány a bezárt kispostákat és újraindítaná a megszüntetett személyforgalmat a vasúti mellékvonalakon - közölte a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás hangsúlyozta: a kormányzati szándék szerint ugyan kiemelt cél az állami vagyonnal való hatékony gazdálkodás, de nem ez az egyetlen kritérium, azt felülírhatják a társadalmi igények.
jún. 12
10:42
Szegednél jár az árhullám (Alternatív Energia)
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ATIKÖVIZIG) szombat reggel a Tisza bal partján a szerb országhatártól a Maros torkolatáig, illetve a jobb parton szintén a határtól az algyői vasúti hídig - közölte az igazgatóság ügyeletese
jún. 12
10:42
Másodfokú árvízvédelmi készültség Szegednél (Metropol)
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombat reggel a Tisza bal partján a szerb országhatártól a Maros torkolatáig, illetve a jobb parton szintén a határtól az algyői vasúti hídig.
jún. 12
11:00
Ma kánikula, vasárnap gyenge hidegfront várható (Alternatív Energia)
Szombaton még országszerte folytatódik a derült, napos, száraz idő, 30-35 fokos kánikulára és helyenként élénk déli délnyugati szélre lehet számítani, éjszaka 17-22 fok várható - mondta Jenki Szilvia meteorológus.
jún. 12
11:00
A 374 legszegényebb magyar (ATV)
A CID Céginfó Jövedelemindexe alapján Magyarország legszegényebb települése Pálmajor. A somogyi faluban tavaly 32.925 forint volt az egy főre jutó havi jövedelem.
jún. 12
11:06
Schmitt Pál válthatja Sólyom Lászlót - lapszemle (Infostart)
Szinte bizonyos, hogy Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke lesz Sólyom László utóda - közölte a Népszabaság. A lap információi szerint Orbán Viktor személyesen kardoskodott a jelenlegi házelnök személye mellett.
jún. 12
11:18
Szombaton kánikula, vasárnap gyenge hidegfront (Metropol)
Szombaton még országszerte folytatódik a derült, napos, száraz idő, 30-35 fokos kánikulára és helyenként élénk déli délnyugati szélre lehet számítani, éjszaka 17-22 fok várható.
jún. 12
11:18
Martonyi: képtelenség felülvizsgálni a trianoni szerződést (Alternatív Energia)
Martonyi János külügyminiszter a Danas című belgrádi napilapban szombaton megjelent interjújában azt hangsúlyozta, hogy Budapest "a magyar közösség kulturális és nyelvi identitásának megőrzéséhez" ragaszkodik; az emberi és állampolgári jogok koncepciójáról van szó, "ennek abszolút semmi köze területi és határkérdésekhez".
jún. 12
11:20
Lézertollal vakították el a landoló gépeket Ferihegyen (Metropol)
Tetten érték és elfogták azt a férfit, aki lézertollal vakította el a landoló gépeket Ferihegyen. A fiatal férfi zöld színű lézertollat irányított a leszállni készülő utasszállító gépek felé, és így zavarta a pilótákat.
jún. 12
11:36
Lézertollal szórakozott Ferihegyen, három évet is kaphat (Alternatív Energia)
Tetten érték és elfogták azt a férfit, aki lézertollal vakította el a landoló gépeket Ferihegyen - tudatta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság közleményben.
jún. 12
11:54
Orbán: fájdalmas a banki adó, de szükséges + videó (ATV)
Bécsben tárta fel terveit a miniszterelnök.
jún. 12
11:56
Havi 120 ezerből élt luxuséletet Daróczi? (ATV)
A Blikk utánajárt az öngyilkos kormányszóvivő cégadatainak.
jún. 12
12:00
Felszabadultak a víz uralma alól a hazai települések (Infostart)
Már csak Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Csongrád megyében van érvényben veszélyhelyzet az áradások miatt. A kormányzat a javuló helyzetre való tekintettel a többi megyében megszüntette az intézkedést.
jún. 12
12:02
Végigautózhat a rakpartokon Pesten és Budán (Infostart)
Befejeződött a budai és a pesti alsó rakpartok árvíz utáni takarítása. A Duna mindkét oldalán, teljes hosszában járhatóak a rakpartok.
jún. 12
12:30
A Dunán gyorsan levonul az árhullám (Alternatív Energia)
A Dunán gyorsan vonul le az árhullám, Budapesten a keddi tetőzés óta több mint 2 métert csökkent a vízszint - közölt a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzse szombaton.
jún. 12
12:48
Forró hangulat a parlamentben, kánikula az országban (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök a hét elején ismertette kormánya gazdasági intézkedéseit. A 29 pontban összefoglalt intézkedések között egykulcsos szja, bankadó és gazdaság élénkítés szerepel. Az árvízi helyzet javul az országban, ugyanakkor most a kánikula veszélyezteti a helyszínen dolgozókat.
jún. 12
13:24
Feldarabolt zsilipelemek egy illegális hulladékgyűjtő telepen (Alternatív Energia)
Feldarabolt zsilipkaput is találtak azon a sajóbábonyi portán, ahol 20 ezer kilogramm fémhulladékot foglaltak le a vám és pénzügyőrök a napokban, akkor, amikor soha nem látott árvíz vonult le a folyók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszain - közölte Szabó Zsolt ezredes, a Vám és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának parancsnoka.
jún. 12
13:42
Felsőzsolca: kétszázan még mindig tornateremben laknak + videó (ATV)
Egy miskolci általános iskola tornatermébe költöztették őket.
jún. 12
14:18
A Kis-Dunába zuhant egy fiatalember (Metropol)
A Kis-Dunába zuhant a Gubacsi-hídnál egy fiatalember, akit sikerült ugyan kimenteni, de kórházba szállítást követően életét vesztette.
jún. 12
14:18
Meghalt az éjjel Dunába esett férfi (ATV)
Először kimentették, de az újraélszetés után meghalt.
jún. 12
14:36
Több ezer diákra vár kemény nyár (Alternatív Energia)
Sok ezer tanuló vállal munkát a nyári szezon idején. A diákszövetkezetek már készülnek a rohamra. A hallgatóknak érdemes utánanézni, hova és mennyiért lehet elmenni dolgozni, mert az órabéreket és a feltételeket a munkaközvetítők határozzák meg.
jún. 12
14:42
Lopott zsilip egy sajóbábonyi hulladéktelepen (Infostart)
Feldarabolt zsilipkaput is találtak azon a sajóbábonyi portán, ahol 20 ezer kiló fémhulladékot foglaltak le a vám és pénzügyőrök. Ez azért is megdöbbentő, mert ezekben a napokban soha nem látott árvíz vonult le a folyók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszain.
jún. 12
14:54
Harangozó: nem teljesült Orbán és Pintér ígérete (ATV)
Két hét alatt nem javult a közbiztonság.
jún. 12
15:00
Születésnapján rekordot döntött az angol királynő (Infostart)
A hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 84 esztendős II. Erzsébet hivatalos születésnapját. A királynő az idén 58. alkalommal vett részt az ünnepségen, ami rekord az angol-brit monarchia történetében.
jún. 12
15:12
Feldarabolt zsilipelemek egy fémhulladék telephelyen (Metropol)
Feldarabolt zsilipkaput is találtak azon a sajóbábonyi portán, ahol 20 ezer kilogramm fémhulladékot foglaltak le a vám és pénzügyőrök a napokban, akkor, amikor soha nem látott árvíz vonult le a folyók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszain.
jún. 12
15:30
Már a nyáron megnyitják a bezárt kispostákat, vasútvonalakat (Metropol)
A kormány arra törekszik, hogy már az idén nyáron megnyissák a bezárt kispostákat és újra indítsák a megszüntetett személyforgalmat a vasúti mellékvonalakon, amennyiben a vidékfejlesztési elképzelésekhez, a lakosság helyben tartásához, a gazdasági növekedéshez ez szükséges - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
jún. 12
15:30
„A Fidesznek fogalma sincs arról, hogy mit akar az adórendszerrel” + videó (ATV)
A szakértő szerint a gazdagoknak kedveznek az újítások.
jún. 12
15:32
„Gavallér típus vagyok” A magyar énekes legnagyobb meglepetése egy hamburger (ATV)
Eddig még nem volt túl sok, hosszan tartó kapcsolata.

Keresés