2010. június 12. szombat

jún. 12
0:27
Életveszélyes szurkolás? (WebBeteg)
Már az előző labdarúgó-világbajnokság bizonyította, hogy a szenvedélyes szurkolók között akár a stadionban, akár a képernyő előtt ülve lényegesen gyakoribb a szívroham, mint egyébként.
jún. 12
5:03
Milyen kapaszkodó és kúszócserjéket ültessünk árnyékos helyekre? (Édenkert)
Az észak vagy kelet felé néző falak vagy kerítések ritkán kapnak közvetlen napfényt, de ez nem jelenti azt, hogy itt semmilyen növény nem nő. A kapaszkodó vagy kúszócserjék esetében olyat kell választani, amelyik megél hideg, árnyékos körülmények között is.
jún. 12
5:45
Melyek a legszebb, késő nyáron is virágzó cserjék? (Édenkert)
Senki sem kíván a késő nyári melegben, a kertben tevékenykedve egynyári növények ültetésével próbálkozni. Telepítsünk augusztus végén, szeptember elején virágzó cserjéket, így nyugodtan pihenhetünk, a kertünk pedig virágba borul a szabadságunk idején is. A jó választás biztosítása érdekében kérjük ki a helyi kertészetek és szakemberek véleményét arról, hogy mely fajok felelnek meg a kertünkben…
jún. 12
6:45
Hőség - A legfontosabb tudnivalók! (WebBeteg)
Második fokozatú hőségriasztást rendel el péntektől az országos tiszti főorvos, mert az előrejelzések szerint pénteken és szombaton a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 25 Celsius fokot - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal.
jún. 12
7:48
Hatékony megelőzés és kezelés - kevesebb infarktus (Infostart)
Az utóbbi évtizedben a heveny szívinfarktusos esetek Kaliforniában lényegesen ritkábban fordultak elő, és a szívroham okozta halálozás is csökkent. Az igen biztató eredményeket a mind hatékonyabb megelőzési és kezelési módszereknek tulajdonítják a kutatók, akiknek cikkét a New England of Medicine közölte.
jún. 12
8:51
Kisimul a bőr a hamis Botox-szal történő kezelés után? (WebBeteg)
Csökken a koleszterinszint a hamis tabletták szedése mellett? Felgyógyul a maláriás beteg a hamis pirulák beszedése után? Jó eséllyel nem, valószínűbb, hogy belehal.
jún. 12
9:00
Műtrágya helyett - gomba (Infostart)
Egy olyan gomba felfedezéséről számoltak be svájci kutatók, amely ötszörösére képes gyorsítani a rizs növekedési ütemét.
jún. 12
10:18
Milyen nyári virágokat ültessünk cserépbe? (Édenkert)
A virágok cserépbe ültetése nagyon előnyös a mozgathatóság szempontjából, mivel így szükség esetén könnyen átszervezhetjük a virágoskertünket. A virághagymák és az egynyári növények alkalmazkodnak a különböző talajtípusokhoz, ezért nyáron cserepekben is jól fejlődnek. Sokféle cserepet használhatunk nyári ültetésre, de fontos hogy megfelelően tartsa a gyökérzetet és elvezesse a vizet.
jún. 12
10:57
UV-B sugárzás - Értesítés SMS-ben (WebBeteg)
SMS-értesítő rendszert indított a XII. kerületi önkormányzat az UV-B sugárzás jelzésére. Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: ha a sugárzás eléri a kritikus szintet, akkor a regisztráltak egy ingyenes szöveges üzenetet kapnak erről.
jún. 12
13:12
Évezredeket kellene dolgozni a mai lottónyeremény összegéért (Infostart)
A héten már kereken 2,7 milliárd forintra rúg az ötöslottó várható főnyereménye. A Pénzcentrum kiszámolta, hogy eltérő keresetek mellett hány hónapig, vagy inkább hány ezer évig tartana munkaviszonyban megkeresni ezt az összeget.
jún. 12
14:42
Kanadaiak haltak meg egy svájci buszbalesetben (Infostart)
Két kanadai állampolgár meghalt, húsz súlyosan megsérült szombaton egy buszbalesetben a svájci Valais kantonban lévő Reckingen településnél - közölte szombaton a helyi rendőrség.
jún. 12
16:12
Örökletes szenvedélybetegség? (WebBeteg)
Örökletes a szerencsejáték-függőség - állítják amerikai kutatók ausztrál ikerpárok tanulmányozásának eredményeként. Azért kutakodtak az ötödik kontinensen, mert Ausztráliában a szerencsejáték-szenvedély ötször gyakoribb, mint az Egyesült Államokban.
jún. 12
18:18
Milyen hatással van a mágnes a testre? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Szeretném megkérdezni, hogy ha egy erős mágnes naponta többször a fejem közelébe került pár héten át, akkor ettől lehet-e valami baj vagy mire hat a mágnes?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 12
20:24
Az ötös lottó nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 31, 46, 70, 74, 78.
jún. 12
22:30
Diagnózis: merevedési zavar (WebBeteg)
Orvosa kérdéseket fog feltenni Önnek azzal kapcsolatosan, hogyan és mikor alakult ki az Ön állapota, milyen gyógyszereket szed és milyen más megbetegedéstől szenved. Orvosa meg fogja próbálni feltárni az elmúlt időszakban tapasztalt fizikális és érzelmi változásokat is.

Keresés