Az okra vagy más néven Bámia, vagy Gombo egy trópusi zöldség, azonban északi kertekben is termeszthető. Ez a magas, régen Abelmoschus Esculentus-ként ismert évelő növény, akár kétszer is teremhet a déli tájakon. Amikor már nem fenyegeti fagy és a talaj teljesen felmelegedett, az okrát két hónapon belül lehet szüretelni.
A körte különleges zamatú, ásványi anyagokban gazdag gyümölcs. Az első nemesített köte fajtákat a görögök kísérletezték kb. háromezer évvel ezelőtt. A középkorban a körtéket mindig megfőzték, mert a nyers körtét rossznak, sőt mérgezőnek tartották. Ám a Napkirály, XIV. Lajos korában a gyümölcs már uralkodói ínyencségnek számított. Ahogy mai is rengeteg finomság, étel, ital készíthető belőle.…
Azok számára, akik otthon is szeretnének csokoládét készíteni, eláruljuk az öntő forma készítésének lépéseit. A formák lehetnek bármilyen alakzatúak és méretűek, tehát gyakorlatilag bármit használhatunk erre a célra. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy veszünk egy játékot, ráöntjük a csokoládét és bedobjuk a mélyhűtőbe:)
Öt embert szállítottak füstmérgezés gyanújával kórházba, miután Budapest III. kerületében a Viziorgona utcában egy lakóépület egyik lakásában tűz ütött ki - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
A kúszó, csüngő Callisia levelei és hajtásai húsosak, a növény a pletyka (Tradescantia) közeli rokona, és ahhoz hasonlóan egyszerűen tartható. A Kúszó törpepletykának is nevezett növény világoszöld, apró levelei sűrűn nőnek a sötétvörös hajtásokon. Kiválóan alkalmas függőkosarakba, kaspókba, akár 60-100 cm hosszú hajtásaik is fejlődhetnek! Ha kerekded formát szeretnénk adni a növénynek, akkor a…
A Csónakos pletyka (Callisia navicularis) gondozása ugyanolyan egyszerű, mint más pletykaféléké. A virágai szép bíborvörösek amikor kinyíltak, de a növényt leginkább a lombozata miatt tartják. Nagyon szépen mutat függő kosárban. Kezdő virágtartóknak is ajánlott.
A zöldhagyma íze kellemes, édeskés, az átlagos hagymával ellentétben nem csípős. Bármikor betakarítható kicsin, metélőhagymaként. A zöldhagyma a második évben gömb alakú virágot hoz a törzs hegyére.
Mindig izgalmas, amikor olyan dolgot gondolunk újra, ami szinte megváltoztathatatlannak tűnik, például azért mert funkcionálisan már tökéletes. Ilyen a lépcső is. Sokan valószínűleg azon a véleményen vannak, ebből már aligha lehet újat, meglepőt készíteni. Az alábbiakban erre mutatunk cáfolatokat.
Míg tavaly a nap perzselte fel a pázsitot, idén a túl sok eső okoz gondot. Sokan gondolják úgy, hogy a fűnek nem árt a sok eső, legfeljebb gyorsabban növekszik és még dúsabb, zöldebb lesz. Ez sajnos nem igaz. Lássuk, mit tehetünk gyepünk egészségéért és szépségéért amikor túl sok csapadék éri!
Minden hatodik európai uniós lakos állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység - derül ki egy friss uniós közvélemény-kutatásból.
Nálunk ismeretlen, különleges növény. Nevezik kenyérgyökérnek, kínai burgonyának is. Általában 2-3 méterre is felfut, a szára jobbra felcsavarodó. Közepes méretű, nagyon szép, fénylőn bőrszerű, húsos levelei szív alakúak. Külön biológiai érdekessége, hogy az indázatán megjelenő apró, fehéres virágok meddők, magja nem lesz, viszont hajtásaikon vegetatív, krumplihoz hasonló minigumócskákat nevel,…
Fogakkal ellátott női óvszert fejlesztett ki egy dél-afrikai orvos, aki ezzel a bizarr eszközzel védené meg a 2010-es labdarúgó-világbajnokság helyszínén élő nőket az erőszakoskodó férfiaktól.
Egyetlen fillér és vízum nélkül érkezett egy kenyai férfi Kelet-Timorba félmaratoni futásra, de 1,2 millió forintnyi összeggel távozott onnan, közben pedig az ország államfőjénél vendégeskedett, mert éppen összefutott vele a repülőtéren.