Újabb szakaszához ért Pécsett a székházától, járműparkjától, gépeitől és szoftvereitől megfosztott Pécsi Vízmű és a helyébe lépett önkormányzati cég, a Tettye Forrásház közötti vita.
Még ezen a héten - lényegében azonnali hatállyal - ki kell költöznie korábbi székhelyéről a Köztársasági Őrezrednek, melyet az új kormány szét is darabol - értesült a Népszava. A köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére külön "királyi" testőrséget hoznak létre, a többi hasonló feladatot meghagyják a "maradék" kormányőrségnek.
Az APEH feketelistájára került egy esztergomi kft., melynek tulajdonosai: Meggyes Tamás, a város fideszes polgármestere, Knapp János szintén fideszes alpolgármester és Pataki István helyi fuvarozási vállalkozó - az esztergom-kertvárosi részönkormányzat tagja -, aki több önkormányzati megrendelést is kapott Meggyeséktől.
Értesülések szerint júliustól szűnne meg a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz, úgynevezett kisadó. Ekkortól csökkenne a cégek nyereség után fizetendő társasági adója 19-ről 10 százalékra évi 500 millió forintos nyereség alatt. Bod Péter Ákos az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kormány intézkedésterve üzenetértékű.
Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben év közben nem lehet hiánycélt váltani, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy a tervezett 3,8 százalék teljesüljön. Az adórendszerrel kapcsolatos terveiről szólva a miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában úgy fogalmazott, ezzel a rendszerrel mindenki jól jár. Hangsúlyozta: "végre megszabadulunk az adóbevallás…
Kitiltották a kutasi iskolában a gyereknapi rendezvényről azokat a gyerekeket, akik a tanévben igazgatói figyelmeztetést kaptak. Az érintett tanulók egy része mégis elment a rendezvényre, a helyben lakókat a pedagógusok még a program kezdete hazavitték, a Szabásról bejárókat pedig hazaküldték az iskolabusszal - írja a Somogyi Hírlap.
Katasztrófavédelmi biztosítási rendszer bevezetését kezdeményezi a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége. A szervezet javaslata szerint nem csak az ártérben építkezők fizetnének, hanem mindenki. Így baj esetén ebből az alapból fizetnének a károsultaknak.
Csökkenhet a Fidesz-elnökség szerepe a döntéshozatalban, mert most már a kormány a politika centruma - mondta Kósa Lajos alelnök. Orbán Viktor már egy vasárnapi televíziós műsorban szólt a tervezett átalakításokról.
Európai parlamenti képviselői irodát nyitott az erdélyi Marosvásárhelyen Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője, tiltakozást váltva ki a helyi magyar és román értelmiségiek körében.
Szegény, fizess! - ez Orbán Viktor csomagjának lényege Gyurcsány Ferenc szerint. A volt miniszterelnök blogbejegyzésében úgy vélekedett, hogy a tegnap ismertetett kormányprogram csak a 220 ezer forintnál többet keresőknek kedvez, a minimálbéresek zsebéből pedig kivesz 11 ezer forintot.
Idén több, mint 2 milliárd forint kárenyhítési hozzájárulást vár a gazdálkodóktól a a Nemzeti Kárenyhítési Alapba - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az összegnek június 30-ig kell beérkeznie.
A közüzemi díjak emelésének moratóriuma és az új árképzés szabályainak kidolgozása érdekében a Fidesz-frakció gazdasági kabinetje benyújtotta a parlamentnek a földgázellátásról és a villamosenergia-ellátásáról szóló törvények módosításáról rendelkező javaslatot.
Kiterjedt autólopás-sorozatot derített fel a fővárosi rendőrség. Több tonnányi járműalkatrészt, legalább száz légzsákot és hatvan gépjárműajtót találtak a rendőrök egy XVIII. kerületi orgazdánál, akihez két autótolvaj elfogása után jutottak el.
Paritásos lesz a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottsága, amelyről ma döntöttek. A testületben két kormánypárti és két ellenzéki képviselő vesz részt.
Az MSZP szerint aggályosak és károsak azok az intézkedéstervek, amelyek az Orbán Viktor kormányfő által kedden ismertetett 29 pontos gazdasági akciótervből a mezőgazdaságot érintik. A pálinkafőzés szabályainak enyhítésével a kormány tönkreteszi a hazai pálinka nagy nehezen elért színvonalát - vélik a szocialisták.
Üdvözölte Orbán Viktor javaslatait a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László elsősorban az intézkedések beruházásösztönző és munkahelyteremtő jellegét emelte ki. A bankok megadóztatását azonban aggályosnak tartja.
A filozófus szerint a Jobbik 16 százalékos támogatottsága járványra utal, a kór pedig azért terjed, mert senki nem szól rá a kiabálókra. Összességében nem tartja szélsőséges országnak hazánkat, de az olyan mondatokkal, hogy a kormány megöli az embereket, ő sem tud mit kezdeni. Interjú Heller Ágnessel.