A 3.8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél a megörökölt költségvetési rendszerben megörökölt hiánycél, év közben pedig - ilyen bizonytalan világpolitikai és -gazdasági helyzetben, mint ma...
Az árvízi védekezés irányítására kinevezett miniszteri biztos politikai indíttatásúnak tartja azokat a kifogásokat, amelyek a katasztrófavédelmi erők szervezetlenségére, az emberek magára hagyottságára utalnak
A harmadik negyedévben már kevesebb munkavállaló elbocsátást tervezik a munkaadók a Manpower felmérése szerint, mint tavaly ilyenkor, illetve az idei második negyedévben
Rendkívüli frakcióülésen tárgyalta meg kedden a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja a kormány egy nappal korábbi ülésén született, a gazdaságot érintő döntéseket
Több pszichológiai, viselkedési jellemzőben és az iskolai előmenetelben is jobban teljesítettek hagyományos családban nevelkedő társaiknál a leszbikus szülők kamasz gyerekei - állapította meg az első olyan felmérés, amelyben születésüktől követtek nyomon leszbikus családokba született gyerekeket
Lengyelországban kedden hatályba lépett a pedofil és vérfertőző bűncselekmények elkövetőinek kötelező gyógyszeres ivartalanításáról szóló törvénymódosítás
Tiltakoznak a szakszervezetek és az ellenzék a német kormány takarékossági csomagja ellen, szerintük terheket ró a szegényekre, és megkíméli a gazdagokat
Egymillió rubelért (mintegy 7,5 millió forintért) válthatnák meg a katonai szolgálatot az orosz sorkötelesek, ha a duma (az orosz parlament alsóháza) elfogadja a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette Liberális Demokrata Párt hétfőn benyújtott törvénytervezetét.
Hosszú hónapok óta a mostani körképünk során fordult elő ismét, hogy zömében változatlanok maradtak a kamatok az egy hónappal korábbi feltételekhez képest. Mivel a megelőző hónapokban drasztikus kamatvágásoknak lehettünk tanúi, már ennek is örülni kell!...
Akadnak emberek, akik messzire távolodnak attól a tömegtől, mely az éppen aktuális trendeknek megfelelően halad, a normális kifejezéssel megjelölt ösvényen. Így van ez az építészetben is.
Újabb szakaszához ért Pécsett a székházától, járműparkjától, gépeitől és szoftvereitől megfosztott Pécsi Vízmű és a helyébe lépett önkormányzati cég, a Tettye Forrásház közötti vita.
Három hónappal ezelőtt még a 260-265 forintos sávban mozgott az euró árfolyama, amely májusra 270-280 forint közé, júniusra 280 forint fölé emelkedett. Az árfolyam emelkedése mellett a Pénzcentrum.hu akkori összehasonlítása szerint 3 hónapos lekötés esetén a legkedvezőbb kamat 3%-os volt. A bukó tehát kizárt, gondolhatnánk elsőre, de mégis van, aki a körülmények ellenére veszített a…
Még ezen a héten - lényegében azonnali hatállyal - ki kell költöznie korábbi székhelyéről a Köztársasági Őrezrednek, melyet az új kormány szét is darabol - értesült a Népszava. A köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére külön "királyi" testőrséget hoznak létre, a többi hasonló feladatot meghagyják a "maradék" kormányőrségnek.
Az APEH feketelistájára került egy esztergomi kft., melynek tulajdonosai: Meggyes Tamás, a város fideszes polgármestere, Knapp János szintén fideszes alpolgármester és Pataki István helyi fuvarozási vállalkozó - az esztergom-kertvárosi részönkormányzat tagja -, aki több önkormányzati megrendelést is kapott Meggyeséktől.
Inkább a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő foglalkozást választanak a férfiak, az általános iskolai vagy óvodai állás férfiatlannak tűnik a szemükben - derül ki az Európai Unió Bizottságának egy nemrég közzétett vizsgálatából.
A Marmara török hajó elleni támadás és az utána következő események az Izrael-ellenesség jegyében közel hozták egymáshoz a török, a szír és az iráni vezetőket.
A román pártok egyelőre nem reagáltak arra a hírre, hogy Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője irodát nyit Marosvásárhelyen.
Rendkívüli parlamenti ülésre kerül sor Pozsonyban a szombati választások előtt. Robert Fico miniszterelnök indítványozására Pavol Paąka házelnök csütörtökre hívja össze a törvényhozó testületet, hogy törvényt fogadjon el az árvízkárosultak veszteségeinek az enyhítésével, illetve a károsultak anyagi támogatásával kapcsolatosan. A károk már közel járnak a 20 millió euróhoz.
A Tesco bejelentette, hogy jövő márciustól távozik a társaság vezérigazgatója, Terry Leahy, akit a nemzetközi tevékenységekért felelős Philip Clarke követ majd a vezetői székben. A hírre eséssel...
Értesülések szerint júliustól szűnne meg a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz, úgynevezett kisadó. Ekkortól csökkenne a cégek nyereség után fizetendő társasági adója 19-ről 10 százalékra évi 500 millió forintos nyereség alatt. Bod Péter Ákos az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kormány intézkedésterve üzenetértékű.
Idén tavasszal a fél ország „vízben áll”, a magas talajvíz miatt pedig a mélyebben lévő garázsok és pincék jó része is vizesedik. Hogyan előzhetjük meg, hogy betörjön a víz a pincébe? Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erre adunk válaszokat.
Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.
Zempléni Fesztivál Extra címmel idén is ízelítőt kapnak az érdeklődők az észak-magyarországi régió augusztusi kulturális, turisztikai és gasztronómiai eseménysorozatából; a június 18. és 20. közötti program teljes bevételét az árvízkárosultaknak ajánlják fel.
Bill és felesége, Melinda Gates alapítványa másfél milliárd dollárt (1,25 milliárd euró) ad jótékony célra, pontosabban az anyák és gyermekeik egészségügyi ellátására.
Nemcsak hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, hanem a Feneketlen-tó környéki park fenntartása közben elkövetett természetkárosítás miatt is nyomoz a BRFK a fővárosi tulajdonú Főkert Zrt.-nél – tudta meg a Magyar Nemzet.
Eljött az idő, hogy az EU-hoz csatlakozott Közép-Európa helyreállítsa a vasúti szállítási útvonalak azon hálózatát, amelyet a trianoni döntés kilencven éve szándékoltan szétszabdalt – írja a Magyar Nemzet.
Tölgyessy Péter szerint Orbán Viktor "kivágta magát" a bajból, kedden bejelentett programjának főbb elemeit "felállva tapsolják meg" az emberek, miközben azt piaci elemzők is üdvözlik.
Az Irán elleni ENSZ-szankciók negyedik köre, amelyről szerdán szavaz a Biztonsági Tanács, az eddigi legszigorúbbak lesznek - jelentette ki az ecuadori látogatáson tartózkodó Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki azt is hangsúlyozta: nagyon erős az egység, amellyel a nemzetközi közösség a szankciók mögött áll.
A fekete gyerekek integrációját segítő Harlem Children's Zone (HCZ) program nyilván működne Magyarországon, a romák helyzetének javítására - mondta Geoffrey Canada, a HCZ-program elnöke a témában rendezett washingtoni konferencia végén