Az amerikai filmek irodai jeleneteiben reggel a főhős a Starbucks kávézóba megy, hogy hosszas sorban állás után megrendelje a sovány szójatejes tejeskávéját karamell ízesítéssel, és vegyen egy nagy frapuccinót is a főnöknek. Ha Sandra Bullock is ezt issza, nekünk is ez kell?
Az áldozat még élt, amikor cellatársa felvágta mellkasát, és kimetszett egy darabot a tüdejéből, hogy megegye - derült ki egy kannibalizmussal vádolt francia rab perében
Irán már 17 kilogramm húsz százalékos dúsítottságú uránnal rendelkezik, és havonta további öt kilogrammot tud előállítani - mondta Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője
A tűzoltók, a postások és a pedagógusok bizalmi indexe 90 százalékos vagy a feletti, a politikusoké viszont a 10 százalékot sem éri el Magyarországon - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet 20 szakma elfogadottságát vizsgáló nemzetközi felméréséből
Adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűncselekmény miatt javasol vádemelést a pénzügyőrség két szegedi cégvezetővel szemben, akik számítástechnikai eszközökkel kereskedve 2,5 milliárd forintnyi adó megfizetését kerülték el - közölte a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense
A válaszadás jogát, vagyis a helyreigazítást érintő szabályozással kapcsolatban módosító indítványt nyújtanak be az előterjesztők a médiacsomag sajtószabadságot és médiatartalmakat szabályozó, úgynevezett kerettörvényéhez
Jelentősen csökkent a devizahitelek iránti érdeklődés a szolgáltatás júniusi szigorítása óta, a jelzálogbejegyzés korlátozásával pedig akár teljesen befagyhat a piac a kereskedelmi bankok szerint, amelyek közül eddig csak az AXA Bank jelentette be, hogy július 16-i hatállyal felhagy a devizahitelezéssel Magyarországon, a többiek egyelőre a részleteket várják
Irán már 17 kilogramm 20 százalékos dúsítottságú uránnal rendelkezik, és havonta további öt kilogrammot tud előállítani - mondta szerdán Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője
Az elmúlt hetek esőzései hozzávetőleg 550 millió forintos kárt idéztek elő a Budapest környéki erdőkben - közölte az első összesítés eredményét a Pilisi Parkerdő Zrt
Egymilliárd forintot megközelítő összegű adócsalás gyanúja miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy számlákat kibocsátó, korábban a vám- és pénzügyőrségnél dolgozó férfi és társai ellen Kecskeméten - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t
A mindennapi gyakorlatban nagyon gyakran előfordul, hogy a potenciazavar jelentkezésekor a férfiak bezárkóznak. Az első jeleket többnyire mellékesen kezelik, majd önmagukban, illetve a párkapcsolatban kezdik keresni a problémát.
Egy csaló nő nemrégiben füzesabonyi rendőröket csapott be úgy, hogy arra ajánlkozott, hogy dupla áron átveszi az egyenruhások üdülési csekkjeit. Fontos tudni azonban, hogy az Üdülési Csekket csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították, ráadásul készpénzre sem váltható át!...
A Csüngő cérnavirág (Globba winitii) vonzó egyenes száraival, színes leveleivel, élénk, lepkeszerű virágaival csodálatos látványt nyújt. A virágok tartósak, hetekig megtartják színüket, még akkor is, amikor virágcsokrokhoz vágják le őket. Télen pedig téli álmot alszik. Lássuk, hogyan kell gondozni otthonunkban, hogy szépségében egész nyáron gyönyörködhessünk!
Soros György szerint a túl szigorú német gazdaságpolitika az eurozóna bukásához, az ebből származó franciákkal szembeni konfliktus pedig akár az Európai Unió széteséséhez vezethet, ami a...
Figyelniük kell a 2007. január 1-je előtt illetéktartozásukra részletfizetési kedvezményt nyert adózóknak, ugyanis június 30-át követően a korábbi évek rutinja szerinti törlesztés már nem lesz megfelelő. Az adótartozás fizetési könnyítésével kapcsolatos szabályok továbbra is változatlanul maradnak. Kivételes esetben, ha a körülmények indokolják, az adótartozást el is engedheti az APEH....
Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök szerdán beismerte, hogy kormányalakítási kísérlete nem sikerült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. Ivan Gaąparovič röviddel ezután Iveta Radičová ellenzéki politkust bízta meg a kormányalakítással, aki a felkérést elfogadta. "A Smer elképzelését egy stabil és erős kétpárti koalícióról nem sikerült megvalósítani. Kormányalakítási megbízatásomat…
Most már bizonyos: Michael Ballack visszatér a Bundesligába. A kérdés csak az, hogy melyik hazai klubban folytatja a német válogatott világbajnokság előtt megsérült korábbi kapitánya. A Bild szerint két csapat pókerjátszmája zajlik az átigazolás körül, sokmillió eurós tétekkel. A Wolsfburg és a Bayern Leverkusen közül azonban a bajoroknak lehet nagyobb esélye arra, hogy megszerzi a Chelsea-ből…
Szerdán sem fejezte be, ám már most rekordot döntött a wimbledoni tenisztornán a francia Nicolas Mahut és az amerikai John Isner csatája, amelyet csütörtökön döntő szett, 59-59-es (!) állásnál folytatnak majd.
Renoparenchymás eredetű magas vérnyomásról akkor beszélünk, amikor az emelkedett vérnyomás hátterében a vese parenchymájának, vagyis a vesét alkotó szövetnek valamilyen megbetegedése áll.
Az MSZP nem Schmitt Pál, hanem a saját köztársasági elnökjelöltje, Balogh András mellett voksol - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt parlamenti frakciójának vezetője. Mesterházy Attila ugyanakkor úgy véli: a Fidesz a kétharmados többséggel még az első fordulóban megválasztja Schmitt Pált államfőnek.
Schmitt Pál lesz Magyarország köztársasági elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis őt jelölte a posztra a Fidesz-KDNP-nek címzett levelében. A két frakció ma hallgatja meg a kormányfő választottját, és minden bizonnyal elfogadja a jelöltet.
Belátható időn belül, akár már idén a kormány felügyelete alá rendelhetik az ügyészséget - értesült a Népszava, mely szerint négyen esélyesek a legfőbb ügyészség élére, a többi közt Polt Péter, aki egyszer már betöltötte ezt a posztot. Bárki is lesz a befutó, a napilap szerint asszisztálnia kell majd egy, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elleni kirakatperhez
A sértett, Kern József meghallgatásával folytatódik a négymilliárdos ipari kémkedési ügy tárgyalása jövő hétfőn a Fővárosi Bíróságon. Amint arról többször beszámoltunk, a labordiagnosztikai reagenseket gyártó Diagon kft. két korábbi vezető munkatársa a konkurens Diachem Kft érdekében - utóbbi ügyvezetője a harmadik vádlott - ellopta korábbi cégének szinte minden védett titkát. Receptúrákat, teljes…
Mindent tud Liptai Claudia múltjáról és jövőjéről, a színésznő feltétel nélkül bízik képességeiben, javaslatára fonalat kötött csuklójára, hogy elűzze magáról az átkot. Ő Gazsi Gizella, Claudia jósnője
Ha nincs Tom Hanks, valószínűleg Toy Story 3 sincs. Mint a Népszavának adott interjúból kiderül, a háromszoros Oscar-díjas színész szava súlyosan nyomott a latban, amikor a Pixar/Disney válás után kijelentette, ha nem John Lasseter rajzasztaláról, hanem a Disney animátoraitól kerül ki Woody Woodpecker, nem vállalja a szinkront. Tom Hanksszel San Francisco-ban beszélgettünk a Toy Story 3 amerikai…