Továbbra is magyar színekben futhat Overdose, miután öt nagy hazai cég 200 millió forintért megvásárolta a csodaló tulajdonának ötven százalékát. A másik fele Mikóczy Zoltáné marad.
Kiborult Szorcsik H. Viki attól, hogy szende lány helyett egy testéért pénzt követelő ledér nőt játszik a Jóban Rosszban sorozatban. A bájos színésznő sírógörcsöt kapott a forgatáson.
Szadista elmebetegek, emberevő kannibálok, az erőszaktól sem visszariadó rablók lába előtt hever a világ. A sztáripar celebet farag a gonosztevőkből, show-műsorok versengenek az antihősökért.
BUDAPEST – Napról napra együtt láthatjuk a Jóban Rosszban sorozatban Damu Rolandot (35) és Cseke Katinkát (38). Néha még közös jelenetben is szerepelnek, ám a nézők nem látják, nem is sejtik, milyen viszonyban állnak egymással.
Túl szexi lett a korábban Xénaként híressé vált Lucy Lawless új, római korban játszódó története, így Nagy-Britanniában betiltották. Lucy szexel és gyilkol a sorozatban.
Vajon változhat-e még jelentősen a pártok támogatottsága kevesebb, mint egy hónappal a választások előtt? A Bors az elmúlt három választás adatai között szemezgetett.
Megerőszakolta élettársa 9 éves kislányát Mihály, vagy „csak” fajtalankodott vele – ebben a kérdésben kellett döntenie a Szegedi Ítélőtáblának. A válasz: behatolás nem történt, de ez is megért a bíróságon hat évet.
LONDON — „Nem akarták Diana halálát, csak rá akartak ijeszteni" – állítja a neves brit ügyvéd, Michael Mansfield, aki az 1997-es tragikus baleset óta nyomoz az ügyben, s a három évvel ezelőtti vizsgálatkor Mohammed alFayedet képviselte, akinek fia is elhunyt a Diana (†36) halálát okozó karambolban.
Németh Krisztián, az AEK Athén csatára hosszú sérülés után a hét végén újra játszott. Nem úgy, mint a néhány nappal korábbi Eb-selejtezőn, de szerinte vele sem vertük volna meg az olasz U21-es válogatottat.
A kétéves Cohen Stone elkísérte édesanyját, Kyrát és annak barátait egy ausztráliai étterembe, ám hamar elunta a felnőttek társaságát, így felfedező útra indult.
Bejelentkezett Michelle Obamánál Victoria Beckham. A világhírű focistafeleség és egykori Spice Girls-tag felajánlotta, hogy öltözködési tanácsokat ad az amerikai elnök feleségének.
A legtöbb hír, történet és pletyka arról szól, hogy miként lépnek félre a férfiak. Pedig a hűtlenség nemcsak az urak erőssége, a gyengébbik nem is él időnként a lehetőséggel. Ahogy a nők is felismerik a csalfaság egyértelmű nyomait, ugyanúgy az urak is elkezdenek gyanakodni bizonyos jelek láttán.
Semmibe veszi Erdei Zsoltot a WBO. A Boksz Világszervezet legfrissebb ranglistájáról egyszerűen lehagyták a 2005 és 2009 között a félnehézsúly trónján ülő veretlen magyar bajnokot.
Valószínűleg nem találomra választotta ki zsákmányát az a tolvaj, aki egy hódmezővásárhelyi társasház tárolóhelyiségéből ellopott egy 250 ezer forint értékű biciklit tegnap.
BUDAPEST — Mi az? Nyolc kan ücsörög egy étteremben... A helyes válasz: az Irigy Hónaljmirigy tagjai ötletelnek, hogyan ünnepeljék a zenekar huszadik születésnapját. Ambrus Zolit sikerül leválasztani a csapatról, hogy arról meséljen, kiheverte-e lelkileg a súlyos balesetét, és tudják-e már, melyik televíziónál folytatják?
BUDAPEST — Imádják a gyerekeket, Kassai Tamás orvos és Doboszlai Richárd főápoló mégis akkor mosolyog, amikor sírni hallják őket. „Bömböljenek csak, az a dolguk, így legalább tudjuk, hogy minden rendben" – mondja Doboszlai.
LOS ANGELES — „Nyoma veszett édesapám holttestének, és tudni akarom, hol van!" – nyilatkozta James Brown (†73) házasságon kívüli lánya, LaRhonda Pettit (48), és beindított egy furcsa botrányt.
BUDAPEST — Orrvérzés, heves szívdobogás, pánikroham – ezek lehetnek a mellékhatásai annak az új drognak, amit Magyarországon is egyre több fiatal kotyvaszt ki otthon a szobában.
Nem találta elég szexisnek felelős szerkesztőnk azt, amikor a lányok az internetes párkeresésről csacsogtak. Ezzel a véleményével a lányoknál kivágta a biztosítékot
BUDAPEST – Visszatért a krémeshez és a gulyáshoz Galambos Lajcsi. Nagy nehézségek árán sikerült kiűznie étrendjéből a hizlaló, ámde annál finomabb ételeket, néhány hétig azonban ismét a zsíros falatok szerepeltek a menüjében.
BUDAPEST — Akár a terror iskolájának is nevezhetnénk a csepeli kettős gyilkosság helyszínét. Hihetetlen részletek kerültek napvilágra Deme Gáborral, az egyik gyanúsítottal kapcsolatban.
BALLÓSZÖG — „A két kezemmel cipeltem be a negyvenkilós homokzsákokat és nyolcszáz téglát az első kemencémnél"– mesélte Krasnyánszky Piros, aki egy korántsem szokványos mesterséget, a kályhakészítést választotta magának.
Ezen a héten Payer András vallott arról, hogy tavaly ősszel diagnosztizáltak nála leukémiát, miután a masszőre észrevette, hogy egy dudor van a bordája alatt. Az énekesnek nem voltak fájdalmai, nem fogyott, semmi jele nem volt a kórnak.
BERLIN — Legenda lett Dárdai Pál (33) a Hertha BSC labdarúgócsapatánál. A magyar válogatott középpályás 281. német élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára a Nürnberg ellen 2-1-re elveszített összecsapáson, ezzel a berlini klub rekordere lett.
BUDAPEST — Negyven év után visszatért első klubcsapatához, a KSI-hez Gergely Gábor (56). Az 1979-ben párosban és csapatban is világbajnok asztaliteniszező tizennyolc évnyi újságírás után szakmai igazgató lett egykori egyesületénél.
BUDAPEST — Újabb egykori BKV-főnök pakolt ki tegnap. Antal Attila azt állítja, hogy több esetben személyesen Demszky Gábor főpolgármester adott arra megbízást, hogy melyik céggel kell üzletet kötnie a közlekedési vállalatnak. A házi őrizetben lévő Antal már második a BKV egykori vezérigazgatóinak sorában, aki nyilatkozatot tesz.
Nem könnyű előnyösen felöltözni, főleg azoknak a hölgyeknek, akik túl magasnak, túl alacsonynak, netán túl ducinak hiszik magukat. Néhány fortéllyal azonban palástolhatjuk a hibákat.
SZÉKESFEHÉRVÁR — Egy lépéssel közelebb kerültek a Videoton labdarúgói a klub történetének első bajnoki címéhez. Az NB I élén álló székesfehérváriak a Pápa ellen sem hibáztak.
BUDAPEST — Félrelépne? Ne tegye! Vagy ha mégis, csinálja úgy, hogy ne bukjon le! „Ha nem szeretné mások orrára kötni, hol tölti az idejét, mi alátámasztjuk történetét" – hirdeti magát az alibiügynökség.
BOSTON — Akinek már volt olyan balesete, amelynek során nem veszítette el az eszméletét, az bizonyára emlékszik a kellemetlen esemény előtti helyzetre, és arra is, hogy mit csinált utána. Magára a drámára aligha.
Szerelemre vágyott a kínai diáklány, aki az egyetem üzenőtáblájára írta ki, hogy keresi az igazit. Nem gondolta volna, hogy egy egész hadseregre való diák akar vele randizni.
A hét mondása: „Mindig is szánalmasnak tartottam, ha negyvenes férfiak fürtökben lógnak a bárpultnál, és azt hiszik, hogy van még keresnivalójuk az éjszakában” Papp Gergő, az Aktív műsorvezetője.