Véres családi leszámolás volt Zágrábban. A fivéreknek egymással volt bajuk, összeverekedtek, a szülők csak szét akarták választani őket, de ők jártak pórul.
Mint az élet minden területére, így a pénzügyekre is hatással van a bolygók álllása. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa most azt számította ki, hogy a következő napokban miként hatnak a csillagok az egyes jegyekre.
Új veszélyt jelző tábla jelent meg a romániai közlekedésben: A Vigyázat, részeg! Feliratú tábla felállítását a rengeteg baleset miatt látták szükségesnek.
A Ferrari rajongók jobb idénynyitót nem is kívánhattak maguknak, Fernando Alonso nyert, míg csapattársa, Felipe Massa másodikként ért célba. Igaz, az izgalmak hiányoztak a szahíri pályáról.
Brutális gyilkosság történt a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn. A lapzártánkig ismeretlen tettesek szabályosan lemészároltak egy négytagú családot, köztük két kislányt. A rendőrség lezárta a települést.
Április közepétől másfél év után újra kamerák előtt zajlanak a Gáspár család mindennapjai. Az eltelt időben sokat változott a família élete, Bea sminkes lett, de nemigen kap felkéréséket.
Több százezres kárt okozott, mert nem ment el a pénteki forgatásra Szabó Zsófi. A Jóban Rosszban sztárja súlyos büntetésre számíthat, lehet, hogy távoznia kell a sorozatból.
Súlyosan összeégett egy ötéves kisfiú tegnap reggel a Békés megyei Gádoroson. A gyermek és szülei egy szobában aludtak, Zsoltika feltehetően gyufával játszott, ezért gyulladt ki az ágya.
A világ egyik legszebb és legszexibb nőjének tartják, ám Halle Berry élete nem volt könnyű. Sorozatunk első része Halle fiatalkori megpróbáltatásairól szól.
Nem történt meglepetés: az 1848–49-es események helyett 2010. április 11., a választások napja kapta a főszerepet a pártvezetők ünnepi beszédeiben. Ezúttal sehol nem történt rendbontás.
Liszt Ferenc-díjat kapott Tátrai Tibor (57). A Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen boldogan fogadta a gratulációkat a Tátrai Band frontembere, aki a plakett átvétele után belépett a legnagyobb hazai gitárosok halhatatlanjai közé.
Pszichológus és orvos is megvizsgálta az újpesti szadista pornófilmesek áldozatait, a szado-mazo szexmozik készítői azonban továbbra is szabadlábon várják ügyük alakulását. Éva, az egyik megkínzott lány hónapok óta rettegésben él, csak baltával az ágya alatt képes elaludni.
Hétfő este hét óra körül vérbe fagyva találta meg a Szokodi családot egy rokonuk Tényőn. A polgármester és információnk szerint családi dráma történt a településen, az anyát és a gyerekeket a családfő ölte meg, aki utána öngyilkos lett. A helyszíni szemle és a boncolás kedd délután is tart még.
Hétköznap talárban ül a tárgyalóteremben, hétvégén pedig szexi felsőben áll a színpadon Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője. A gyönyörű jogásznő örül ennek a kissé tudathasadásos állapotnak.
LONDON – 4 millió 114 ezer 71 fontot, azaz 1 milliárd 198 millió forintot keresett tavaly Kylie Minogue (41), aki ezzel a tíz legjobban fizetett nemzetközi előadó közé küzdötte fel magát.
Komár Lászlóra csőstül jöttek a bajok az utóbbi időben: megvívta harcát a rettegett kórral, elvált, elmeállapotát orvos vizsgálta. A zenész válláról hirtelen előbukkant régi felesége veszi le a terhet.