Rose West 10 embert végzett ki kegyetlenül, most mégis az egyik legjobb munkát végzi a börtönben: kávét főz és cseveg a börtönőrökkel, sőt, mindezért még pénzt is kap.
Schmuck szerint Bajnaiékat nem érdekli a nyugdíjasok által kidolgozott javaslatcsomag. Az Együtt-PM szerint ez nem igaz. A Fidesz a Híradóhoz eljuttatott közleményében azt írja: Bajnait nem érdekli a nyugdíjasok helyzete.
Tokió mellett, amely 2020-ban olimpiát rendezhet, a birkózás lett a 125. NOB-ülés győztese. A sportág ugyanis 2016 után is marad a nyári játékok programján.
Bradley Cooper már most eldöntötte, hogy nem legújabb barátnőjével parádézik majd a vörös szőnyegen, hanem édesanyjával. Lehet, hogy nem bízik túlságosan kapcsolatában?
Az amerikai külügyminiszter vasárnap elutasította Bassár el-Aszad szíriai elnök azon állítását, miszerint nincs bizonyíték arra, hogy vegyi fegyvert vetett volna be saját népe ellen.
Egy hangot hallott a fejében, ami a szörnyű tettre kényszerítette a beteg férfit. Kevesebb, mint egy óra leforgása alatt három nőt erőszakolt meg és egy negyediket szexuálisan zaklatott.
Hajdúszoboszló – Nem bántotta, csupán játék közben sérülhetett meg Veronika (1,5) - ezt állította K. Gábor (29), akit azzal gyanúsítanak, hogy félholtra verte nevelt lányát.
Vitnyéd – Néhányan bizonyára úgy érzik a győri kosaraslányok közül, hogy még mindig egy rémálomban vannak. Ugyanúgy indultak útnak, mint máskor, de ezúttal nem értek el a célállomásig, Sopronig, ahol szombat délután újabb felkészülési meccset játszottak volna.
Budapest — Közel másfél éve látta utoljára rokonait H. Csanád (25), azon a napon, amikor négy gyilkosság után egy bozótvágóval a kezében próbált végezni édesanyjával és lánytestvérével is.
Szigethalom – Újra munkába áll Simó Vivien (27)! Rippel Ferenc (42) válófélben lévő felesége úgy érzi, nem engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon, hiszen e az a legfontosabb számára, hogy a kisfiának anyagi biztonságot teremtsen.
Budapest – Szuperszexi fotókat készített Kasza Tibi (35) Rubint Rékáról (35). A showman hétfő este látja vendégül a fitneszladyt a SuperTV2-n futó Kasza! című műsorában, ahová Réka egy rövid sortban érkezett, amivel igencsak zavarba hozta Tibit.
Budapest – Andy Vajna (69) és felesége visszatért nászútjukról, amelyet Bora Borán és Bangkokban töltöttek. Tímea (30) boldogan mesélt a Blikknek az élményeiről és az esküvőjükről.
BUDAPEST – Kíváncsi volt, hamar elköltözött a szüleitől, és valamiből fenn kellett tartania magát – ezekkel az okokkal magyarázza Krasznai Tünde (25), vagy ahogy bizonyos körökben ismerik, Jenny Noel felnőttfilmes múltját.
Az IFA-n bemutatott Samsung Galaxy Note 3 rácáfolt minden előzetes híresztelésre: a péklapát méretű Samsung hozza a kategóriájában elvárható legjobb tulajdonságokat.
Rékasi Károly mindent bevet, hogy elnyerje megcsalt neje bocsánatát. A színész egy visegrádi szállodába vitte feleségét feltöltődni. Enikőt végre láthattuk mosolyogni, igaz, látszott, még nincs minden elsimítva köztük.
Nem tudott választ adni a rendőröknek a kapuvári nagypapa, mi vonta el a figyelmét a vezetésről, amiért összeütközött a győri kosaraslányok buszával. A baleset két halálos áldozatot követelt.
Augusztus 31.: Nem tudott bevenni egy kanyart és egy vendéglő teraszába csapódott Lábatlanban egy 83 éves sofőr. Dominikát mentőhelikopter vitte kórházba.
Ma áll először bíróság elé a kulcsi családirtó. Ügyvédje szerint kiszámíthatatlan, hogy H. Csanádból milyen reakciót vált ki a találkozás a túlélő családtagokkal, ezért a jogász zárt tárgyalást kér. A gyilkost a történtek óta nem látogatta senki.
Azt már sokan tudják: Krasznai Tünde, az X-Faktor új szériájának eddig sokak által legtehetségesebb énekese pornófilmeket forgatott. A Bors kiderítette, a lányt olyan szerepekbe is belevitték, ahol el is sírta magát…
Kigyulladt egy emeletes busz az M5-ös autópálya Szeged felé tartó oldalán, Kistelek közelében hétfő hajnalban, ezért teljes útzár van az érintett szakaszon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Schmitt Pálon nem segített, Tarlós Istvánnak szerencsét hozott Orbán arany színű nyakkendője. Ezt a ritkán látott, misztikus darabot viselte a kormányfő lánya, Ráhel esküvőjén is.
Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök megállapodott a távközlési és az energetikai ügyekben. Mindemellett fontos döntéseket hoznak, hogy a november 3-ai koszovói választások tiszták legyenek - közölte Catherine Ashton, az uniós külpolitika fő képviselője.
A legendás futballista, Buzánszky Jenő szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a karambolját, így a hét közepén már ki is engedhetik az esztergomi kórházból.