BUDAPEST – Államtitkot kotyogott ki P. Tamás (46) hétfői tárgyalásán. A férfi fogva tartásának helye ugyanis nem publikus, ennek ellenére mindenkinek tudtára adta, hogy Budapestről átszállították Debrecenbe. Ez nem tetszett neki, s kérdőre vonta a bíróságot.
Budapest - „Egy év alatt 86 büntetést kaptam, ami összesen 2 millió forint. Nem tudom, de nem is akarom ezt befizetni. Amíg elévül a bírság, két évre külföldre megyek nyilvánosházba dolgozni” – jelentette ki egy prostituáltként dolgozó lány, aki a napokban hagyja el az országot, hogy így játssza ki a hatóságokat. – Adóznék én, ha hagynának dolgozni! – tette hozzá.
Disney — A világ legbátrabb vagy épp legostobább kaszkadőre sem képes felülírni a fizika törvényét, miszerint ha valami felment, annak le is kell jönnie.
Magyarország - Van egy tippünk a borongós napokra: játsszon a Blikk Bumm-mal, hiszen így a kellemetlen zuhé helyett nyereményeső hullhat a nyakába. Jól tudják ezt azok az olvasóink is, akik hétfőn és a hétvégén zsebelték be a Blikk ajándékait.
London - Fegyvert rántottak a palotát őrző rendőrök András hercegre (53), majd azt ordították, hogy hasaljon le, és igazolja magát. II. Erzsébet brit uralkodó középső fia, aki nem mellékesen az ötödik a trónutódlási rendben, és méltán érezheti otthon magát a Buckingham-palotában, egy rövid sétát tett a palotakert egy félreeső részén, amikor nem messze a parkot az úttól elválasztó kerítéstől…
London - Meglehetősen szórakozott a brit miniszterelnök! David Cameron (46) tavaly a kislányát hagyta ott egy pubban, most pedig őrizetlenül hagyta az államtitkokat tartalmazó piros miniszterelnöki táskáját a jegyzeteivel együtt a vonaton.
Budapest - Váratlan meghívást kapott Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi államtitkára, ám ezúttal nem egy külföldi tárgyalásra, hanem egy vendégjáték erejéig a Dunakeszi Kinizsi NB I-es futsalcsapatába.
Budapest - A lehető legnagyobb rezsicsökkentést fontolgatja a kormány: végleg megfosztaná a profitjuktól a közműcégeket. Rogán Antal fideszes frakcióvezető még a hét végén beszélt erről, s úgy tűnik: előbb-utóbb kiszorulnak a multik a közműpiacról.
Szigetvár – Évszázadok óta kutatják a Szigetvár 1566-os török ostroma alatt elhunyt I. Szulejmán szultán sírhelyét, de kevesebb mint két hét múlva végre fény derülhet a közel ötszáz éves titokra.
Tóth Szabi (38) szinte már attól rosszul lesz, ha a környezetében betegségekről beszélnek, ugyanis rendszerint pillanatokon belül produkálja a tüneteket.
BUDAPEST – Kovi (56) is dolgozott együtt az X-Faktor első válogató adásában feltűnt Krasznai Tündével (25), vagy ahogy a pornós szakmában ismerik, Jenny Noellel.
Kijev - Pikáns meccs vár az angol focistákra a világbajnoki selejtezőkörben. A H csoportot vezető gárda Ukrajnában lép pályára, ott, ahol legutóbbi összecsapása botrányos véget ért a 2012-es Eb-n.
Győr – Még mindig a tragédia hatása alatt állnak a szombati baleset sérültjei. A győri kosarasok busza autóval ütközött, majd felborult, Tapodi Péter (†45) klubigazgató és Fűzy Ákos (†49) vezetőedző meghalt.
Budapest – Önmagát buktatta le a csepeli sorozatgyilkos, Dragan Bajic (39), amikor két évvel ezelőtt jelentkezett a rendőrségen, hogy megmutassa, hol vannak holttestek elásva az eperföldön – tudta meg a Blikk. A megdöbbentő gyilkosságok nyomozását most zárta le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Budapest - Ismert sztárok, többek között Mary Zsuzsi (†64) és Zalatnay Sarolta (65) jósa, B. István került csalásért a vádlottak padjára, mert a rontáslevételre átvett 3 millió forintot sohasem adta vissza ügyfelének, Arankának (46).
Budapest – Rejtély, hogy mit akarhatott Magyarországon a hírhedt nemzetközi ékszerrabló banda, a Rózsaszín Párducok egyik tagja, akit nemrégiben fogták el a magyar hatóságok. A montenegrói D. V. Röszkénél akart belépni, ám nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene, így azonnal lekapcsolták.
Székesfehérvár–Kulcs – Kikérte magának H. Csanád (25), hogy gyilkosnak nevezzék, szerinte ugyanis nem ő, hanem eltorzult énje irtotta ki és koncolta fel családtagjait tavaly áprilisban.
Budapest – Hét év után végleg szakított kedvesével Kefir (33). Az énekes és egykori szerelme, Erika egy viharos kapcsolat után három hónapja úgy döntött, hogy külön utakon folytatják, mert már többszöri próbálkozás után sem sikerült megmenteniük a kapcsolatukat.
A belváros szívében bérel lakást az Éjjel-Nappal Budapest Szandija. A szőkeség otthonában már jó néhányan vertek tábort, hiszen a sorozat indulásakor Szandi még a szívtipró Kristóffal lakott együtt.
Vendégünk volt kedden délelőtt Orbán Viktor, aki a szerkesztőségünkben töltött rövid idő alatt annyi - chaten érkezett - kérdésre válaszolt, amennyire csak tudott. A két órába azonban nem fért bele az összes, hiszen telefonon is keresték a miniszterelnököt. Sokan kérdezték magánügyekről, a lánya esküvője kapcsán, melyről mint kiderült, reggel hétkor ment haza. Sokakat foglalkoztattak a közéleti…
Vendégünk volt kedden délelőtt Orbán Viktor, aki a szerkesztőségünkben töltött rövid idő alatt annyi - chaten érkezett - kérdésre válaszolt, amennyire csak tudott. A két órába azonban nem fért bele az összes, hiszen telefonon is keresték a miniszterelnököt. Sokan kérdezték magánügyekről, a lánya esküvője kapcsán, melyről mint kiderült, reggel hétkor ment haza. Sokakat foglalkoztattak a közéleti…
Berlini az első európai, aki férfiként gyermeket szült. Az eset még márciusban történt, de eddig sikerült titokban tartani, mert az apa mindenképpen meg szerette volna kímélni a kisfiút a nyilvánosság figyelemétől.
A volt akcióhős Arnold Schwarzenegger (66), Kalifornia egykori kormányzója és a sportoló Vlagyimir Klicsko (37) félmeztelen képeket küldözgetnek egymásnak a Twitter közösségi portálon.
– Imádom Észak-Afrikát, hiszen itt egykor minden Karthágó volt – áradozott Szigeti Ferenc (62), arra utalva, hogy 26 századdal korábban Marokkótól Egyiptomig egész Észak-Afrika a legendás pun birodalom fennhatósága alá tartozott.
Győr - Talán még mindig nem tudja elhinni Natasa Kovacsevics (19), hogy véget ért karrierje. Az UNI Győr szerb kosárlabdázója egyike a szombati két halálos áldozatot – Tapodi Péter († 45) klubigazgató és Fűzy Ákos († 49) vezetőedző hunyt el – követelő buszbaleset súlyos sérültjeinek, annyira roncsólodott a bal lábfeje, hogy térd alatt amputálni kellett.
Csengdu – Két hete várja vissza gazdáját Kínában egy elhagyott kutya, aki minden reggel megjelenik a buszvégállomáson, és átvizsgálja az érkező járatot, amelyre 15 napja gazdája utoljára felszállt.
New York - A világranglistán második helyen álló Rafael Nadal (27) nyerte az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfiegyes döntőjét, miután 3 óra és 21 perc alatt 6:2, 3:6, 6:4, 6:1-re legyőzte a világelső szerb Novak Djokovicsot (26).
San Juan – Négy hónapon át tengődött patkányokon és rothadt gyümölcsökön egy 58 éves uruguayi férfi az Andok kegyetlen telében. Raul Fernando Gomez Circunegui még 40 kilót se nyomott, amikor vasárnap rátalált egy a menedékháza mellett elhaladó kutatócsoport.
Budapest - Tökéletes az összhang Hosszú Katinka (24) és Shane Tusup (25) között. Az újdonsült házaspár, hazatérve a seychelle-szigeteki esküvővel egybekötött nyaralásból, egyből munkához látott.