2009. május 15. péntek

máj. 15
8:37
Újabb bank profitja zuhant nagyot - Nem a magyarokon múlott (Portfolio)
77 százalékkal csökkent a francia Crédit Agricole SA profitja, ám a bank befektetési üzletágát vivő Calyon javított eredményén, a magyar fiók nyeresége pedig az első negyedévben már a tavalyi éves...
máj. 15
8:39
Érzéketlenül fogadta a GDP-zuhanást a forint (Portfolio)
Az izgalmasnak is nevezhető csütörtöki kereskedés után a 287-es szint közelében kezdte a pénteki napot a forint, majd a ma reggeli magyar GDP-adatra sem mozdult el érdemben. A hazai fizetőeszköz...
máj. 15
8:45
Túlórákkal tudja csak teljesíteni megrendeléseit a Kanizsa Trend (HR Portál)
A megnövekedett nyugat-európai megrendeléseket túlórákkal tudják csak teljesíteni a legnagyobb magyarországi kárpitosbútor-gyártónál, a Kanizsa Trend Kft.-nél - mondta el az MTI-nek a cég ügyvezető igazgatója.
máj. 15
8:47
Szociális munkásokat és ügyintézőket kerestek az állásbörzén (HR Portál)
Közel 280 munkakörben 1000 pozícióra keresett munkavállalókat a Közép- magyarországi Regionális Munkaügyi Központ I., II., III kerületi, valamint szentendrei kirendeltségének állásbörzéjén résztvevő 30 munkáltató - mondta Dudás Istvánné kerületi kirendeltségvezető az MTI-nek csütörtökön.
máj. 15
8:49
Tömegtüntetések Európában (HR Portál)
Tömegtüntetések sorozata kezdődött csütörtökön nagy európai városokban a szakszervezetek szervezésében, a munkahelyek, a társadalmi igazságosság és a szolidaritás védelmében.
máj. 15
8:51
Mérséklődött a PannErgy vesztesége (ProfitLine)
A PannErgy Nyrt. 2009 első negyedévi 481 millió forint vesztesége 19,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakánál, ugyanakkor 63 százalékkal 95 millió forintra csökkent az üzemi szintű nyereség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 15
8:51
Figyelj oda a mérőórákra, sokat spórolhatsz! (Pénzcentrum)
A családi kiadások egyre nagyobb hányadát viszi el a villany, a gáz, az informatika, a víz, a csatorna és a szemét díja. Ha egy közszolgáltatóval kell ügyet intéznünk, sokszor szembesülünk azzal, hogy a dokumentáció bonyolult, a szerződések szövege pedig általában nehezen értelmezhető....
máj. 15
8:51
Jelentett a PannErgy, nincs újdonság (Portfolio)
Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a PannErgy csoport, különösebb új információ vagy meglepetés nincs a dokumentumban, így a befektetők továbbra is a geotermikus üzletág kilátásaira...
máj. 15
8:53
Megszűnhet az alkalmi munkavállalói könyv (Pénzcentrum)
Az alkalmi munkavállalás körüli visszaélések miatt már több mint egy éve folyik a rendszer átalakítását célzó jogalkotás. Az új, januártól hatályos szabályozás - ha a parlament is megszavazza - szakít az alkalmi munka korábbi koncepciójával....
máj. 15
8:53
Felfelé vette az irányt Ázsia (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedését követően az ázsiai indexek is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, amit az is segített, hogy a Sony menedzsmentje az elemzői várakozásoknál...
máj. 15
8:55
Egy életre megbánták, hogy segítettek a Nyugatnak (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb állami befektetési alapja, a szingapúri Temasek egyre inkább az ázsiai piacra fókuszál, ami a portfóliója átalakítását is maga után vonja. A legfrissebb hírek szerint a...
máj. 15
8:57
Ma eldőlhet az OTP sorsa (Portfolio)
Ma kezdődik Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD másfél napos éves közgyűlése. A korábbi nyilatkozatok szerint ezen dönthetnek az OTP-EBRD megállapodás sorsáról, amely...
máj. 15
8:59
Ki adózik a legjobban jövőre? - Itt van, kiszámoltuk (Portfolio)
Hiába derült ki, milyen adótáblát tervez a kormány jövőre a személyi jövedelemadóban, még mindig nem tudni pontosan, hogy mennyivel járunk jobban, mint az idén. A fő kérdés, hogy az elburjánzott...
máj. 15
9:03
Repülés: mit tegyünk, ha megjárjuk a fapadossal? (Privátbankár)
A fapados légitársaságoknak az utasokkal szemben ugyanolyan kötelezettségeik vannak, mint a hagyományos légitársaságoknak
máj. 15
9:09
Retteghetnek a Chrysler kereskedői, minden negyedik repül (ProfitLine)
A csődbíróságnak benyújtott dokumentum szerint a Chrysler amerikai autógyár amerikai kereskedőinek mintegy negyedétől válik meg, így a 3200 kereskedőből 790 elbocsátásra számíthat. (ProfitLine.hu)
máj. 15
9:09
"Csak nem akar összejönni a korrekció" (Portfolio)
Hiába várjuk a nagyobb korrekciót, csak nem akar összejönni, a nemzetközi hangulat ugyanis újra pozitív, így a hazai tőzsde akár folytathatja is a tegnapi emelkedést - véli Balásy Zsolt, a Concorde...
máj. 15
9:09
Kevesebb az apróbetű a repülőjegyeknél (Pénzcentrum)
Jelentősen javult a helyzet a repülőjegyeket árusító európai uniós internetoldalakon, de sok légitársaság honlapja még nem felel meg teljes mértékben a fogyasztóvédelmi szabályoknak....
máj. 15
9:11
Első negyedéves GDP - zuhan mint a kő (ProfitLine)
A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 6,4 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve 5,8 százalékkal csökkent 2009. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az…
máj. 15
9:11
18,500 forintos Egis célár érkezett (Portfolio)
Már 18,500 forintos célárfolyam mellett ajánlja vételre az Egis részvényeit a Citi. Nagyon belendült a Citigroup, a múlt heti emelése után ma reggel újra megemelte az Egis-re adott célárfolyamát,...
máj. 15
9:13
Nem zárkózik el a magasabb magyar deficittől az EU sem (Portfolio)
Bár még végleges döntés nincs, a jelek szerint nem zárkózik el mereven az Európai Bizottság (EB) sem attól, hogy a tavaly ősszel nyújtott nemzetközi hitelkeretért vállalt idei évi államháztartási...
máj. 15
9:15
Zuhan a GDP (Infostart)
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján.
máj. 15
9:15
Itt az adat (-5,8%) - "Terv szerint" zuhan a magyar GDP (4.) (Portfolio)
Az első negyedévben - naptárhatással igazítva - 5,8 százalékos volt a GDP éves alapon számított zsugorodása. A piac az első negyedévre (az előrejelzések igen nagy szórása mellett) 6 százalék körülire...
máj. 15
9:17
KSH: márciusban is csökkentek a mezőgazdasági termelői árak (Infostart)
A mezőgazdasági termelői árak márciusban 26,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
máj. 15
9:17
Kockázati tőkealapok: késik, de nem múlik az eredményhirdetés (Portfolio)
Csúszhatnak egyes, a Jeremie programból finanszírozott kockázati tőke projektek, ugyanis az eredeti május 12-ei határidő helyett június 11-éig adott időt magának a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mint...
máj. 15
9:18
Szigorítanák a külföldi munkaerő-közvetítést (HR Portál)
A gátlástalan kizsákmányolók elleni kemény fellépésre ösztönözte Genfben kiadott nyilatkozatában a nemzeti kormányokat az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO). A tisztességtelen munkaadók világszerte mintegy nyolcmillió építési, mezőgazdasági dolgozót és háztartási dolgozót tartanak modern rabszolgasorban - adta hírül az ILO május 12-én.
máj. 15
9:19
Emelkedik a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,06 pontos emelkedéssel, 13.972,26 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 1,01 százalékkal erősödött.
máj. 15
9:21
Vagyonadó: 30 millió alatt nem kell fizetni (Privátbankár)
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció ülése után
máj. 15
9:23
Katasztrofális GDP: már majdnem mínusz 6-nál tartunk (Privátbankár)
A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján
máj. 15
9:27
A mobiltender felülvizsgálatát kéri a DreamCom (ProfitLine)
A DreamCom Kft. a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által hozott, a negyedik mobilszolgáltatói licenc pályázatát megszüntető határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi - tudósít az MTI. (Profitline.hu)
máj. 15
9:27
Dolgozók százait rúgja ki a Nike (Portfolio)
5%-os leépítést jelentett be tegnap a Nike, a vállalat összesen 1,750 alkalmazottját bocsátja el az elkövetkezendő hetekben a tervek szerint. 1,750 fős leépítést jelentett be a Nike tegnap, amely a...
máj. 15
9:27
Enyhítések az ingatlanadó körül: 30 millió alatt minden marad a régiben (Pénzcentrum)
Tegnap este számolt be Bajnai Gordon az új vagyonadó bevezetésével kapcsolatos részletekről a Gazdasági Egyeztető Fórumon, melynél a kormány szolidaritási szempontokat is figyelembe vesz: 30 millió forint alatti ingatlanokra például nem vonatkozik az új szabályozás....
máj. 15
9:29
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ÚJRA A POZITÍV HANGULAT JELLEMEZTE A PIACOKAT -három nap csökkenés után újra emelkedni tudtak a vezető amerikai részvényindexek, melynek mértéke 1-1,5%...
máj. 15
9:31
Újraéljük a kilencvenes éveket - Már semmi sem segít az építőiparon (Portfolio)
Idén elmarad a szokásos szezonális fellendülés az építőiparban. A megbízások elmaradása miatt az iparág óriási kapacitástöbblettel rendelkezik, a két év alatt 36 %-os árbevétel-csökkenést elkönyvelő...
máj. 15
9:33
Ki fizet kevesebb személyi jövedelemadót jövőre? (Infostart)
Hiába derült ki, milyen adótáblát tervez a kormány jövőre a személyi jövedelemadóban, még mindig nem tudni pontosan, mennyivel járunk jobban, mint az idén. A fő kérdés, hogy az elburjánzott adójóváírással pontosan mit akar kezdeni a kormány. Akárhogy is: 400 ezer havi bruttóval nagyon jól járunk.
máj. 15
9:39
Sokkal olcsóbb a gabona és a gyümölcs (Privátbankár)
A mezőgazdasági termelői árak márciusban 26,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
máj. 15
9:45
Folytatódott a mezőgazdasági árak esése (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közzétett adatok alapján márciusban a mezőgazdasági termelői árak 26,8 százalékkal csökkentek éves szinten. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött. (ProfitLine.hu)
máj. 15
9:45
Ukránok mentik meg a nyíregyházi lakáspiacot? (Portfolio)
A nyíregyházi lakáspiac is komolyan megérezte a válságot. A forgalom decemberben torpant meg, és még idén januárban és februárban is állt. A piac március környékén kezdett csak élénkülni, ám a...
máj. 15
9:45
Sötét ingatlanügylet Balatonvilágoson (Pénzcentrum)
Jegyzőkönyvben maga Balatonvilágos jegyzője ismerte el nyilvánosan, hogy köze van a településen lévő egykori BM-üdülőhöz. A hivatalnok férje ingatlanirodát működtet a településen. A 14 ezer négyzetméteres, közvetlen vízkapcsolattal rendelkező üdülőt az állam tavaly elcserélte egy a parttól távolabb eső üdülőre....
máj. 15
9:47
Újabb mozgalmas délután elé nézünk (USA-előzetes) (Portfolio)
Ma délután több fontos makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból: fél háromkor a munkaügyi tárca fogyasztói árindex, negyed négykor a Fed ipari termelés, négy óra előtt öt perccel pedig a Michigani...
máj. 15
9:49
8 milliárd dolláros tőkeemelést tervez a japán bankóriás (Portfolio)
800 milliárd jenes, vagyis közel 8.4 milliárd dolláros tőkeemelést tervez a Mizuho Financial. A japán cég, amely a bevétel alapján a második legnagyobb japán bank, részvényeket és egyéb...
máj. 15
9:51
Tovább szárnyal az amerikai munkanélküliség (HR Portál)
Ismét soha nem látott magasságba szökött a munkanélküli-segélyben részesülő amerikaiak száma a múlt héten - közölte az illetékes washingtoni szaktárca.
máj. 15
9:51
Mit is üzent tegnap az EKB a magyaroknak? (Portfolio)
Az Európai Központi Bank formálisan is visszautasította a kelet-közép-európai országok azon kérését, hogy a nem euróövezeti tagállamok állampapírjait is befogadja repotenderein - írja az Emerging...
máj. 15
9:53
Sztrájk a német óvodákban (HR Portál)
Munkabeszüntetések kezdődnek mától Németország óvodáiban, miután a Ver.di szakszervezet nem tudott megállapodásra jutni a munkaadókkal a dolgozóknak biztosított egészségügyi feltételek javításáról.
máj. 15
9:55
Megmenekült a bezárástól a Berwin ruhagyár (HR Portál)
Nem kell bezárnia a Berwin Ruhagyár Zrt. utolsó működő, vásárosnaményi egységének, miután a brit tulajdonú vállalat az Országos Foglalkoztatási Alap pályázatán 411 millió forint támogatást nyert.
máj. 15
10:03
Jókorát botlottak a csehek is az első negyedévben (ProfitLine)
Több mint egy évtizede óta először csökkent a cseh gazdaság. A GDP az előzetes adatok alapján az első negyedévben rekord ütemben 3,4 százalékkal zsugorodott a tavalyi első negyedévitől. Az elemzők 2,4 százalékos mínuszra számítottak éves összehasonlításban, a tavalyi utolsó negyedévi, 0,7 százalékos éves többlet után. (ProfitLine.hu)
máj. 15
10:03
Félelemnek nyoma sincs - enyhe pluszban a BUX (Portfolio)
Egyelőre nem akar összejönni az érdemi korrekció a részvénypiacokon, hiába a hónapok óta tartó emelkedés és a vártnál rosszabb makrogazdasági adatok, a befektetők gyors gazdasági felépülésbe vetett...
máj. 15
10:03
Akinek több pénze volt, mint esze! Szállingózó bankjegyek (Pénzcentrum)
Az élet ismét bebizonyította, hogy vannak olyan autóvezetők, akiknek több pénzük van, mint eszük. Németországban egy 23 éves fiatalember teljesen megbénította egy autópálya forgalmát, amikor tesztelni vitt egy kabriót és a hátsó ülésen egy borítékba helyezett pénze szétszóródott az úton....
máj. 15
10:05
Oda lett a szlovák gazdasági csoda (ProfitLine)
A szlovák gazdaság az idei év első negyedévében 1996 óta nem látott mértékben 5,4 százalékkal zsugorodott az előzetes adatok alapján, a negyedik negyedévi 2,5 százalékos bővülés után. Az előzetes elemzői várakozások 2,4 százalékos visszaesésre számítottak. 2008 első negyedévében 8,7 százalékos növekedést produkált a gazdaság. (ProfitLine.hu)
máj. 15
10:05
A népszerű pálinkapiacon tovább erősít a Zwack (Portfolio)
Továbbra is jelentős bővülést vár a hazai legális pálinkapiacon Zwack Sándor, a Zwack Unicum igazgatóságának elnöke. Ennek megfelelően a társaság az eddiginél is több energiát fordít majd erre a...
máj. 15
10:07
Elemzői reakciók a magyar GDP-adatra (Portfolio)
A széles tartományban szóródó elemzői várakozások konszenzusánál minimálisan kisebb visszaesést mutatott a ma reggel közzétett előzetes magyar GDP-adat. Az 1996 óta elindult negyedéves adatközlés óta...

Keresés