A tavaly év végi értékhez képest nagyobbacska csökkenés előtt állhatnak a Dow Jones Euro Stoxx 50 indexbe tartozó európai vállalatok osztalékfizetései az idei évben. Az osztalékfizetések várható...
A magyarországi mintegy 4,3 millió lakásingatlan csaknem 20 százalékát érintheti a kormány terveiben szereplő vagyonadó - mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke csütörtökön Budapesten, az "Élet a válságban és a válság után" című konferencián. (ProfitLine.hu)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) változatlanul azon az állásponton van, hogy Lettországnak továbbra is az euróhoz kell kötnie nemzeti valutája, a lat árfolyamát a pénzügyi stabilitás biztosítása végett - jelentette ki csütörtökön Washingtonban az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. (ProfitLine.hu)
Emelkedést mutatnak a nap elején még mínuszos tartományban is járó amerikai részvényindexek. A pénzügyi szektor ezúttal az egyik csillaga az eddigi kereskedésnek. A Dow Jones 0.8, a Nasdaq 1, az S&P...
Két hét alatt 11 százalékkal drágult a kakaó Londonban az árupiacon. A világ vezető csokoládégyártója, a svájci Callebaut cég szerint a kakaót feldolgozó ipar keresletében az utóbbi hetekben jelentős fellendülés mutatkozott. (ProfitLine.hu)
Az Intel Corp., mely a világ legnagyobb mikrocsip gyártója 884 millió dollárért megveszi a Wind River Systems Inc. szoftvergyártó vállalatot, ezzel megnyílhat az út az Intel számára a szórakoztató elektronikai és vezeték nélküli eszközök piacára. (Profitline.hu)
A tegnapi 3% feletti esést követően ma 10 napja nem látott mértékű felfele korrekcióra volt képes a cukor árfolyama, így az árfolyam közel három éves magasságokban tartózkodik. A magas árfolyamérték...
Jelentős emelkedés, több mint 2,5 dollárral nőtt a kőolaj ára csütörtökön, miután a Goldman Sachs a legfrissebb előrejelzésében az idei évi kőolaj célárát 65 dollárról 85 dollárra emelte, emellett jótékonyan hatott az is, hogy az amerikai munkanélküliség 20 hétnyi emelkedés után megtorpant. (ProfitLine.hu)
A közepes méretű fúziók és vállalatfelvásárlások sem úszták meg a hatalmas visszaesést az idei évben - derült ki egy a Global M&A által nemrég Párizsban megrendezett konferencián. A szervezet...
Nem annyira bőkezű a kormány az szja sávhatárának kitolásával, mint az az első pillanatban tűnik, ráadásul a változások hatását - a módosítások nagy száma és széles köre miatt - nem is lehet néhány száz, vagy ezer forintos pontossággal megbecsülni; az adóváltozásokkal, illetve ezek hatásával a Napi Gazdaság és a Világgazdaság is foglakozik. (ProfitLine.hu)
Mikor és milyen formában illeti meg az egyenlő bér a kölcsönzött munkaerőt? Ha a munkahely egy része vidékre költözik, és hetente több napot ott kell töltenem, akkor a munkáltatónak mit kell biztosítania a munkavállaló számára? Megváltoztatott munkaszerződés ellenére elbocsátások lesznek cégünknél, ez jogszerű? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
Szétnéztünk Magyarország nyaralói között - természetesen a legolcsóbbakat kerestük. Talán kissé meglepően hangzik, de kétszáznál is többet találtunk 3 millió forint alatt. Természetesen jelentős részük felújításra szorul, azonban kreatív ötletekkel és egy kis munkával legtöbbjükből igazi kis palota varázsolható- ahol szinte garantált a pihenés és a nyugalom....
"Súlyosan negatív" hitelkockázati fejlemény lenne a lett valuta leértékelése, áll a Fitch Ratings csütörtöki londoni elemzésében, amely szerint Lettország már jelenleg is spekulatív szuverén adósi besorolása tovább romolhat, ha nem születik megállapodás a lett kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között az idei költségvetés módosításáról. (ProfitLine.hu)
Egy százalék körüli nyereséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei csütörtökön. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,9 százalék (74,96 pont) emelkedéssel 8750,24 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite mutató 1,3 százalékkal (24,10 ponttal) 1850,02 pontra nőtt. (ProfitLine.hu)
A hazai pénzintézetek közül az MKB Bank eszmélt elsőként, amikor sűrűsödni kezdtek a devizahitelezés viharfelhői. A pénzügyi válság megtorpanásával a legtöbb pénzintézetben a megtakarítások kerültek a középpontba. A kedvező kamatozású forint- és euró lekötött betétek mellett az MKB Bank egyéb megtakarítási lehetőségeket is kínál ügyfeleinek. Többek között ezekről is kérdeztük dr. Balogh Imrét, a…
Kétnapos országos közlekedésbiztonsági akciót indít ma az ittasan és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség. A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL - az európ...
Megerősítette csütörtökön az OTP Bankra és az MKB Bankra érvényben tartott támogatási besorolását a Fitch Ratings, a két magyar pénzintézet állami, illetve tulajdonosi támogatásának nagy valószínűségére hivatkozva. (ProfitLine.hu)
A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából. Az ilyen juttatásokat a korábbinál kisebb összegben, vagy egyáltalán nem adó vállalatok mindössze egytizede kompenzálná munkavállalóit béremeléssel
Megerősítette az OTP Bankra és az MKB Bankra érvényben tartott támogatási besorolását a Fitch Ratings, a két magyar pénzintézet állami, illetve tulajdonosi támogatásának nagy valószínűségére hivatkozv...
Koszovót tagjai közé fogadta a Világbank - jelentette be csütörtökön Pristinában az önálló állammá alakult volt szerbiai tartomány kormányfője. "A Világbank megerősítette, hogy a szervezet kormányzóta...
A magyarországi mintegy 4,3 millió lakásingatlan csaknem 20 százalékát érintheti a kormány terveiben szereplő vagyonadó - mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke
Az európaiak közel kétharmadát, 64 százalékát nem érdekli a június 7-i európai parlamenti választás - derült ki az Opinionway közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet pénteken tettek közzé a La T...
Annak ellenére, hogy az amerikai vállalatok már nem ontják magukból az állástalanok számát, az munkanélküliségi ráta emelkedik. Bár az ellátásért folyamodók, illetve az ellátásban részesülők száma már csökken, mely az országot sújtó recesszió tompulására utal. (ProfitLine.hu)
Leányvállalatai közel egyötödét adja el a holland társaság, ezzel párhuzamosan tőkéjét akár 8 milliárd euróval is emelheti - számolt be tegnap este a napi online. (ProfitLine.hu)
Új szolgáltatással jelentkezik a héttől a ProfitLine.hu gazdasági, tőzsdei magazin. A hagos részvénypiaci elemzés célja, hogy a kisbefektetőket érthető nyelven, képi (grafikai) és hangos elemzéssel támogassa befektetési döntéseik megalapozásához. (ProfitLine.hu)
Minden eddiginél átfogóbb, nemzetközi összehasonlításra alkalmas egészségfelmérést indít ősszel a Központi Statisztikai Hivatal; a felmérésben hétezer embert kérdeznek étkezési szokásairól, fizikai, l...
A most ötödik osztályba járók teljesítménye javult, ám azt nem lehet biztosan állítani, hogy ez azért lenne, mert rájuk elsőként vonatkozott a buktatás tilalma - írja a Népszabadság. A negyedikesek...
Az ázsiai részvénypiacok emelkedéssel búcsúztatják a hét utolsó kereskedési napját, nem látszana, hogy tartanának a ma délután nyilvánosságra kerülő amerikai májusi munkanélküliségi adattól. Inkább jobban a tegnapi adatra fókuszálnak mely szerint a munkanélküli ellátásban lévők száma 20 hétnyi emelkedés után csökkenést mutatott a múlt héten. (ProfitLine.hu)
A következő egy évben a lengyel zloty lehet a legjobban teljesítő deviza a feltörekvő kelet-közép-európai régióban az euróval szemben - derül ki a Reuters által minden hónap elején végzett...
Milyen nehéz ma lakáshoz jutni Magyarországon? Valószínűleg a legtöbben azt válaszolják, hogy nagyon-nagyon. De el tudjuk képzelni, hogy milyen lehetne az, ha több mint ezer évig kellene...
Annak ellenére, hogy 2008-ban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 3-5 százalékos béremelésre tett ajánlást a következő évre, a vállalatok többsége ezt nem hajtotta végre, sőt az eddig megkötött bérmegállapodások alapján a versenyszférában mintegy 0,5 százalékos reálkereset-csökkenés következhet be az idén - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke…
A kormány az év eleje óta mintegy 50 milliárd forint keretösszegben segíti a munkahelymegőrzést, ezzel 58 ezer munkahely megmaradását tette lehetővé - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján.
Az elmúlt években végrehajtott nyugdíjrendszeri átalakítások a következő két-három évtizedben a bruttó hazai termék (GDP) 1,5-3,5 százaléka körüli megtakarításokat eredményeznek - mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, a Pénzügykutató Zrt. és az UniCredit Bank által közösen szervezett konferencián tegnap.
Jövőre a költségvetés hiánya közelebb lesz az 5 százalékhoz, mint a 4-hez - állítja Heim Péter, az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságban írt cikkében. A közgazdász az eset...
Tegnap tartotta rendkívüli közgyűlését a Fotex az új székhelynek számító Luxemburgban. Az elfogadott határozatok közül talán a legérdekesebb, hogy az alapszabály 10%-ban maximalizálja a saját...
Kútba esett a régóta tervezett ausztrál Rio Tinto, és a kínai alumíniumgyártó Chinalco közötti 19.5 milliárd dolláros ügylet, miután az ausztrál cég kiszállt az üzletből. A Rio még februárban fordult a kínai vállalathoz, hogy segítsen a megrendült pénzügyi helyzetén, miután 38.7 milliárd dollárnyi adóssággal rendelkezik. A most végleg füstbe ment megállapodás szerint a Chinalco 12.3 milliárd…
Mérsékelt emelkedést mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a Nikkei 1%-kal, a dél-koreai Kospi 1.2%-kal, a kínai Shanghai Composite 0.3%-kal menetelt felfelé. A régióban egyedült a hongkongi...
A magyar emberek döntő többsége nemet mond az ingatlanadóra. A Magyar Hírlap által megbízott cég felméréséből kiderült, hogy a megkérdezettek 91 %-a nem lenne hajlandó feladni jelenlegi otthonát az ingatlanadó miatt....
A kezdeti bizonytalankodás után pluszba kanyarodtak a vezető amerikai részvényindexek és a kereskedés végéig a pozitív tartományban mozogtak. A Dow Jones napi maximuma közelében tudott megállapodni 0...
A munkaügyi tárca olyan szabályozást kíván kidolgozni 2010-re, amely egyre inkább bevonja az infrastruktúra kezelőket és a vállalkozásokat az Út a munkához programba - jelentette be Szűcs Erika csütörtökön Egerben.
A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat, 10 százalékos adó esetében azonban már tízből hét - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából.
A lassan végéhez érkező projekt keretén belül országosan közel háromszáz pályainformációs tanácsadót képzett az elbocsátásra kerülő dolgozók támogatására a Lege Artis Tanácsadó és Oktató Felnőttképzési Intézmény a Szakszervezetek Gazdaság és Társadalomkutató Intézetével (SZGTI) karöltve - derül ki a szervezet sajtóközleményéből.
Az Európai Bizottság képviselői minapi brüsszeli megbeszélésükön pozitívan fogadták a Magyarországon egyedülálló esélyegyenlőség-elvű támogatáspolitikát és javaslatot tettek arra, hogy szélesebb nyilvánosság előtt ismertessék, illetve következetesen alkalmazzák - olvasható a munkaügyi minisztérium sajtóközleményében.