2010. április 13. kedd

ápr. 13
11:23
London: nem kell megijedni az inflációtól (Privátbankár)
Átmenetinek tekintik a londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi infláció váratlan mértékű márciusi gyorsulását
ápr. 13
11:27
Állás után néznek a közszolgák (HR Portál)
Minden korábbinál nagyobb átrendeződés várható a közszférában: nemcsak a felső vezetőket, hanem az alsóbb szinteken dolgozókat is meneszthetik, így nem csoda, hogy megjelentek a közszolgák az álláspiacon, írja a Népszabadság.
ápr. 13
11:29
Csapatépítéssel könnyebb elfogadni a változásokat (HR Portál)
Csökkent a munkahelyi csapatépítő tréning népszerűsége a válság miatt. Ahol azonban továbbra is részét képezi a válságkezelésnek, ott jó, ha tisztában vannak vele: ez a módszer sem hat azonnal, írja a Népszabadság.
ápr. 13
11:33
Mérsékelten csökkenő piacok mutatkoznak Európában (ProfitLine)
Minimális gyengüléssel indult a kereskedés kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken. A befektetők óvatosak, az amerikai negyedéves vállalati jelentési szezon beindulására és a délután megjelenő makrogazdasági adatokra várnak az elemzők szerint. Elsőként, még hétfőn az Alcoa jelentett az idei első negyedévről.
ápr. 13
11:36
Meglepő pletykák a Raiffeisenről (Portfolio)
Európa minden részéből mutatkozik érdeklődés a csak állami segítséggel megmenekült Allied Irish Banks lengyel leánybankja, a varsói tőzsdén is forgó Bank Zachodni WBK iránt. A Wirtschaftsblatt...
ápr. 13
11:36
Fogyasztói csoport: 41(!) milliós bírság a fogyasztók megtévesztéséért (Pénzcentrum)
A nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival az Euro Correct Consulting Kft. megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozásnak emiatt 41,6 millió forint bírságot kell fizetnie....
ápr. 13
11:38
Kötvényt bocsát ki a MOL (Portfolio)
7 éves futamidejű kötvényt bocsát ki a MOL, mely euróban lesz denominálva - írja a Reuters. A kötvénykibocsátás során megszerzett forrást a működésre a tőkeszerkezet optimalizálására kívánja a MOL...
ápr. 13
11:54
Magas hozamon, de elkeltek a görög kincstárjegyek (Portfolio)
A vonzó hozamok mellett komoly túljegyzés mutatkozott a mára meghirdetett 6 és 12 hónapos görög kincstárjegy aukciókon, amelyeken végül a terveknek megfelelően 1.6 milliárd eurónyi rövid távú forrást...
ápr. 13
12:00
Holnap startol a 30. Műegyetemi Állásbörze (HR Portál)
Április 14-én 10 órakor startol hazánk legnagyobb állásbörzéje. A Műegyetemi Állásbörze két napig várja az állás illetve a szakmai gyakorlatot kereső látogatókat nem csak műszaki területekről, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
ápr. 13
12:03
Londonban nem aggódnak a magyarországi infláció miatt (ProfitLine)
(MTI) - Átmenetinek tekintik a londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi infláció váratlan mértékű márciusi gyorsulását, s a következő hónapokban a dezinfláció - valamint a jegybanki kamatcsökkentési ciklus - folytatódására számítanak, igaz, arra is, hogy az infláció az idén a célszint felett marad.
ápr. 13
12:05
Mérgesedik a Kína és az USA közötti kereskedelmi ellentét (ProfitLine)
Kína dömpingellenes vámokat vetett ki az Egyesült Államokból és Oroszországból importált elektromos acél termékekre - jelentette be a kínai kereskedelemi minisztérium (MOC) kedden. A széles körben felhasznált elektromos acél többnyire szilíciummal ötvözött acélféleségeket takar. (MTI
ápr. 13
12:07
Fokozódik az eladói nyomás a BÉT-en (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 45,20 pontos nyitás után tovább csökkent kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 24.788,26 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 374,83 pontos, 1,49 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 329,63 ponttal alacsonyabb.
ápr. 13
12:12
Csak veszteség ne legyen, akkor már sikeres a projekt (Portfolio)
A lakásárak 40-50%-ot zuhantak az elmúlt két évben, de ennek ellenére a lakóházak teraszai tele vannak "eladó" táblákkal a román fővárosban, írja a román Ziarul Financiar. De vajon mit tehetnek a...
ápr. 13
12:12
Milliárdos támogatásból készül az elektronikus nyugdíjdosszié (Pénzcentrum)
A nyugdíjellátás területén dolgozó állami szervek munkája kiemelten fontos. Ahhoz, hogy a végigdolgozott évtizedek után a jogszabályok alapján járó nyugdíjellátást mindenki megkaphassa, szükséges a megfelelő háttér. A nyugellátás alapja így szükségképpen egy évtizedekre visszamenően pontos és részletes nyilvántartás, adatbázis, amely tartalmazza a különböző nyugdíjbiztosítási ellátások…
ápr. 13
12:14
Megviselheti Buffett cégét a befektetési guru visszavonulása (Portfolio)
Warren Buffett számos lépést tesz annak érdekében, hogy jövőbeli visszavonulása minél kisebb károkat okozzon, azonban a befektetők továbbra is aggódnak az utód személye miatt, továbbá a biztosítási...
ápr. 13
12:30
5% alatti átlaghozam lett a 3 hónapos aukción - hétéves mélypont (Portfolio)
Újabb 7 éves rekord dőlt ma meg és ezúttal már 5% alatti átlaghozam alakult ki a 3 hónapos (D100721) diszkontkincstárjegy aukción. Az Államadósság Kezelő Központ 30 milliárd forintnyi mennyiséget...
ápr. 13
12:32
Alulteljesítünk, a MOL húzza le az indexet (Portfolio)
Kissé bizonytalanabb a hangulat ma a részvénypiacokon, ami részben annak tudható be, hogy az Alcoa gyorsjelentése felemás lett, a számokat ugyanis a befektetők jelzésértékűnek tekintik az egész...
ápr. 13
12:33
Csapatépítéssel könnyebb elfogadtatni a változásokat (HR Portál)
Csökkent a munkahelyi csapatépítő tréning népszerűsége a válság miatt. Ahol azonban továbbra is részét képezi a válságkezelésnek, ott jó, ha tisztában vannak vele: ez a módszer sem hat azonnal, írja a Népszabadság.
ápr. 13
12:35
Kelendő szakmák a jövő munkaerőpiacán (HR Portál)
A munkaerőpiac átalakulásával egyre inkább előtérbe kerül a felnőttoktatás, az élethosszig tartó tanulás, különösen a megváltozott munkaerő-piaci helyzet és a munkanélküliség miatt. A Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint a jövő az informatikai és pénzügyi szakemberek, illetve a szakmunkát végző munkavállalók előtt áll.
ápr. 13
12:36
Már 5 százalék alatt a 3 hónapos DKJ hozama (ProfitLine)
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, magasabb túljegyzés és azonos kibocsátás mellett, 12 bázisponttal 4,96 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
ápr. 13
12:37
Európai Fiatal Újságíró Díj 2010 (HR Portál)
A harmadik alkalommal meghirdetett Európai Fiatal Újságíró Díjra európai szinten ezer pályázat érkezett. A nemzeti zsűrik minden résztvevő országban egy zsűri-találkozó keretében választották ki a nemzeti győzteseket, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
ápr. 13
12:38
1 százalék fölé ugrot Németországban az infláció (ProfitLine)
Németországban 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben márciusban, a februári 0,6 százalék után.
ápr. 13
12:48
Internetes kereskedelem: mekkora bírságot szab ki az adóhatóság? (Adózóna)
Egy évvel ezelőtt olvashattuk, hogy az APEH ellenőrizni kezdte az internetes kereskedelem aukciós portálokon zajló részét. A híradások 20-30 nagyobb ügy ellenőrzéséről szóltak. Néhány ügyben már ügyben már elsőfokú határozat van, jelenleg a fellebbezési eljárás folyik.
ápr. 13
12:48
Tagi követelés apportálása - lehet, vagy nem lehet? (Portfolio)
Az apport fogalmát az évekkel ezelőtt hatályba lépett új Gt. ugyan kibővítette, megteremtve ezzel a követelések apportálásának jogi lehetőségét, azonban a bírói gyakorlat mégsem volt egyértelmű abban...
ápr. 13
12:48
Veszélyes játékokat fogtak a vámosok (Pénzcentrum)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai közúti ellenőrzést tartottak a 43. számú főúton, Nagylak térségében. Az ellenőrzés során az éjszakai órákban a pénzügyőrök megállítottak egy román honosságú román állampolgár által vezetett tehergépjárművet....
ápr. 13
12:50
Telekalakítás másképp (Portfolio)
A közelmúltban hatályba lépett jogszabályváltozások eredményeképp átalakult a telekalakítás rendje. Amellett, hogy a telekalakításban eljáró hatóságként a földhivatalok kerültek kijelölésre,...
ápr. 13
12:51
Lecsapott a GVH az Euro Correct Consultingra (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fogyasztók megtévesztése miatt 41,6 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervező Euro Correct Consulting Kft.-t - közölte a versenyhivatal kedden az MT...
ápr. 13
12:53
Hamarosan tájékoztatnak a következő választásról (Privátbankár)
A választási szervek várhatóan a következő napokban tájékoztatják a választópolgárokat arról, hol lesz az országgyűlési képviselőválasztás második fordulója
ápr. 13
12:55
Figyelem! Fertőzött a Reál szeletelt párizsi és sonka (Privátbankár)
A Reál márkatermékek minőségellenőrzése során kiderült, hogy két termék, a Pick Szeged Zrt. által gyártott „Reál Párizsi szeletelt 150g” és „Reál Sonka szeletelt 100g” Listeria...
ápr. 13
13:06
Elkerülhetetlen a francia nyugdíjreform (HR Portál)
A franciák fele elutasítja a hatvanéves nyugdíjkorhatár emelését, a francia államfő mégis belevág a nyugdíjrendszer reformjába, jelenti a Magyar Rádió.
ápr. 13
13:06
Egyre vonzóbb a lakáslízing (Portfolio)
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az Erste Lakáslízing Zrt. és az Erste Ingatlanlízing Zrt. együttesen az új lakáscélú lízingügyletek 46 százalékát szerezte meg 2009-ben, ezzel az új...
ápr. 13
13:06
A Google Street View segítségével törtek be hozzá, háromszor... (Pénzcentrum)
Egy brit lakástulajdonos aggodalmát fejezte ki a Google Street View szolgáltatása miatt, mivel úgy véli, hogy emiatt vált a bűnözők célpontjává, akik egy hónap leforgása alatt három alkalommal is betörtek hozzá. A honlapon elérhető felvételen a férfi garázsa nyitott állapotban van, jól kivehetőek az ott tárolt értékek, melyek közül azóta már több dolognak lába kelt....
ápr. 13
13:09
Nyugdíj: gyors váltással a garancia is ugrik (Privátbankár)
A Pénztárak Garancia Alapja inflációnak megfelelő hozamot garantál a magánnyugdíjpénztári tagok számára nyugdíjba vonuláskor
ápr. 13
13:09
Olcsó okostelefonokkal rukkol elő a Nokia (ProfitLine)
A Nokia három a korábbi típusainál olcsóbb okostelefonok értékesítését kezdi meg, ezen belül az első modell ára kevesebb, mint 100 euró lesz.
ápr. 13
13:11
Igencsak vastagon fogott a GVH ceruzája az ECC Kft. bírsága során (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fogyasztók megtévesztése miatt 41,6 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervező Euro Correct Consulting Kft.-t (ECC Kft.-t) - közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.
ápr. 13
13:24
Ázsia nagyon vonzó célpont - Itt az újabb bizonyíték (Portfolio)
Sikeresen befejezte a tőkegyűjtési fázist a legújabb ázsiai magántőke alapjánál a Carlyle, a 2.55 milliárd dollár pedig a vezérigazgató szerint nagyon jó teljesítmény ahhoz képest, hogy milyen...
ápr. 13
13:27
Titok, hogy hova temetik a lengyel elnököt (Privátbankár)
Lehetséges, hogy az elhunyt lengyel elnöki pár földi maradványait a krakkói Wawel székesegyházban helyezik örök nyugalomra
ápr. 13
13:42
Azeri cseppfolyós földgázt importál Románia (ProfitLine)
Kedden Bukarestben cseppfolyós földgáz szállításáról írt alá megállapodást a román gazdasági miniszter azerbajdzsáni és grúziai partnereivel, az azerbajdzsáni földgáz Grúzián és a Fekete-tengeren keresztül jut majd el Romániába és onnan tovább a nyugat-európai piacokra.
ápr. 13
13:42
Bankbetétek: öt éve nem láttunk ilyet (Portfolio)
Örömmel konstatálhatjuk, hogy a Lehman csődjét követő pánikban megrengett pénzpiaci alapok újra népszerűek a befektetők körében, a betételhelyezési láz után egy évvel pedig a legnagyobb kérdés az...
ápr. 13
13:42
Erste: lízingsikerek 2009-ben (Pénzcentrum)
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az Erste Lakáslízing Zrt. és az Erste Ingatlanlízing Zrt. együttesen az új lakáscélú lízingügyletek 46 százalékát szerezte meg 2009-ben, ezzel az új lakáslízing ügyletek terén piacvezető lett....
ápr. 13
13:44
Londoni elemzők szerint átmeneti az inflációgyorsulás (ProfitLine)
(MTI) - Átmenetinek tekintik londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi infláció váratlan mértékű márciusi gyorsulását, és a következő hónapokban a dezinfláció - valamint a jegybanki kamatcsökkentési ciklus - folytatódására számítanak, de arra is, hogy az infláció az idén a célszint, illetve a hivatalos előrejelzések felett marad.
ápr. 13
13:44
Kisebb parlament és önkormányzati rendszer egyszerűsítés - azonnal hozzálátna a Fidesz (Portfolio)
Az új országgyűlés megalakulásakor a Fidesz azonnal be fogja nyújtani a kisebb parlamentről és az önkormányzati rendszer egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatait - jelentette be Navracsics Tibor az...
ápr. 13
13:45
A Jobbik lehetne a Fidesz partnere (Privátbankár)
Sikerként értékelte az országgyűlési választás első fordulóját a Jobbik, de a a második fordulóban minden párt, köztük a Fidesz szavazóira is számít
ápr. 13
13:46
Világszerte esésben a részvénypiacok (ProfitLine)
Világszerte csökkenést okozott a részvénypiacokon az amerikai negyedéves gyorsjelentési szezon első eredménye, mely az Alcoa alumíniumipari vállalaté volt.
ápr. 13
13:48
Meredeken csökkentek a külföldi beruházások Romániában (ProfitLine)
Majdnem háromszor kevesebb külföldi működőtőke befektetést regisztráltak Romániában az idei év első két hónapjában a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest - közölte kedden a román jegybank.
ápr. 13
14:03
Befutó szakmák - mit érdemes választani? (Privátbankár)
Az informatikai, pénzügyi és szakmunkás munkavállalóké a jövő! Milyen szakmát, képzést érdemes választani?
ápr. 13
14:15
Az OPEC már lépéseket tenne 90-95 dolláros olajár esetén (ProfitLine)
Az OPEC esetleg termelésének a növeléséről döntene, ha a nyersolaj hordónkénti ára 90-95 dollár körüli szintre emelkedne - jelentették ki OPEC források kedden.
ápr. 13
14:18
Élnek és virulnak az OTP-shortosok (Portfolio)
Nem csökkent jelentősen az OTP árfolyamának esésére játszók tábora március második felében az amerikai alapkezelők körében a shortsqueeze.com legfrisebb adata szerint. A kéthetes késleltetéssel...
ápr. 13
14:18
Beindulhat Kubában a privatizáció - a borbélyokkal kezdik! (Pénzcentrum)
Kubában új szelek fújnak, egyre többen reménykednek benne, hogy Fidel öccse, Raul Castro liberalizálja az országot. Optimizmusra ad okot legfrissebb intézkedése is, melynek értelmében több száz, korábban állami alkalmazásban álló borbélyból lehet vállalkozó - ami a privatizáció első lépéseinek is tekinthető - írja a BBC....
ápr. 13
14:21
Ne engedjünk a behajtók fenyegetésének! (Privátbankár)
A német weboldalakon egyre nagyobb számban jelennek meg csalók, akiknek már magyar fogyasztók is áldozatul estek - hívja fel a figyelmet az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezete. A ha...

Keresés