2010. április 14. szerda

ápr. 14
8:18
Kétszázmillió dollárt csaltak ki amerikai zsidóktól (Index)
A Madoff-módszerrel vert át 1200 ortodox zsidót egy erre specializálódott amerikai cég.
ápr. 14
8:18
Tovább nő a magyar munkanélküliség (HR Portál)
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - áll az Európai Bizottság elemzésében, amely kiemelte: a fiatalok munkanélküliségi mutatója januárban meghaladta a 30 százalékot.
ápr. 14
8:20
Három év, öt miniszter, 800 milliárd forint (Index)
Az Állami Számvevőszék szerint a közlekedési minisztériumok az elmúlt években nem ellenőrizték a gyorsforgalmi úthálózat gazdálkodását.
ápr. 14
8:20
Sztrájkolhat hétfőtől a német légi irányítás (HR Portál)
Sztrájk kezdődhet hétfőn nulla órától a német légi irányításban - erről döntött a légi biztonsági dolgozókat tömörítő szakszervezet, a GdF kedden. Azt, hogy pontosan hol és mikor indul a munkabeszüntetés, csak 24 órával a tervezett akció előtt közlik.
ápr. 14
8:21
Kijózanító vélemény: 2019-ben jöhet csak a magyar euró (Portfolio)
Akár kijózanító erejű pofonként is hathat az a napokban megjelent elemzői vélemény, miszerint 2019-ig várnunk kell Magyarország euróbevezetésére. A BNP Paribas szakértői a görög fejlemények nyomán...
ápr. 14
8:22
Íme Putyin és Medvegyev jövedelme (HR Portál)
A Kreml honlapján hétfőn közzétették az orosz vezetők jövedelembevallásait Dmitrij Medvegyev tavalyi utasítása alapján első ízben: a bevallásokból kiderül, hogy az államfő még saját szóvivőjénél, sőt, a protokollfőnökénél is kevesebbet vitt haza.
ápr. 14
8:24
Otthonteremtési Program - visszahoznák a szocpolt, bérlakásokat építenének (ProfitLine)
(MTI) - Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez.
ápr. 14
8:26
Öt napnyi csökkenés után emelkedik a kőolaj ára (ProfitLine)
Szerdán az ázsiai kereskedésben öt napi csökkenés után emelkedésnek indult a kőolaj ára a növekvő befektetői optimizmus hatására. A májusi szállítású WTI típusú kőolaj ára 34 centtel 84,39 dollárra emelkedett napközben Szingapúrban a Nymex elektronikus piacán.
ápr. 14
8:28
Továbbra is bizonytalan az OTP részvény iránya (ProfitLine)
A bankpapír a tegnapi napon folytatta az útját a hétfőn kijelölt úton, ennek köszönhetően az árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén 116 forinttal, 1,60 százalékkal 7.124 forintra esett, viszonylag mérsékelt, 9,8 milliárd forintos forgalom mellett.
ápr. 14
8:36
PM: jobb lett a vártnál a negyedéves hiány (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium prognózisánál kedvezőbben alakult az első negyedéves hiány, ami így is éppen hogy az éves várt szint 70%-a alatt maradt
ápr. 14
8:39
Ma egy éve lett miniszterelnök Bajnai Gordon (Portfolio)
Egy évvel ezelőtt ezen a napon jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy Bajnai Gordon lesz az utódja a miniszterelnöki székben. A volt gazdasági miniszter az IMF hitelével és egy 1200 milliárd forintos...
ápr. 14
8:39
Visszajöhet a szocpol a lakástámogatási rendszerbe: 2,5 milliót javasolnak (Pénzcentrum)
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület által szerkesztett otthonteremtési koncepció tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a 2009-ben megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, továbbá évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana. A Construma építőipari szakkiállításon holnap bemutatásra kerülő tanulmányt a kormány figyelmébe ajánlják a…
ápr. 14
8:41
Tegnap is kiszenvedett egy kis pluszt Amerika (Portfolio)
11,000 pont alatt és felett is járt a tegnapi kereskedésben a Dow Jones index, de a végén mégis az emelkedés mellett döntött, és a kereskedést végül 0.1%-os pluszban fejezte be. Ez pedig újabb...
ápr. 14
8:43
Egyhavi csúcs közeléből indul a forint (2.) (Portfolio)
Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői környezet, az amerikai börzék tegnapi ereje is ezt tükrözi és az esti, illetve ma reggeli enyhe forinterősödés így oda vezetett, hogy ma már csaknem...
ápr. 14
8:45
Pimper Richárd lett a KEG operatív igazgatója (Portfolio)
A KEG Igazgatótanácsa - munkáltatói jogkörében eljárva - Dr. Steier József operatív igazgatót 2010. április 13. napjával e tisztségéből felmentette, és egyidejűleg intézkedett munkaviszonyának...
ápr. 14
8:47
Lendületet adott Ázsiának az Intel gyorsjelentése (Portfolio)
Mérsékelt emelkedést mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, miután az Intel tegnapi kedvező gyorsjelentésének hatására a technológiai papírok felfelé vették az irányt. Kedvező...
ápr. 14
8:51
Elefánt támadt a cirkuszi dolgozóra - meghalt (HR Portál)
Megtaposta gondozóját az amerikai Irem Shrine Circus-ban egy elefánt. A férfit nem lehetett megmenteni.
ápr. 14
8:53
Döntött az EU: jogunk van külföldön tanulni (HR Portál)
Ellentétes az európai uniós joggal a külföldi illetőségű diákok felsőfokú képzésekre való beiratkozásának korlátozása - mondta ki keddi ítéletében az EU luxembourgi székhelyű bírósága, amelynek ítélete valószínűleg példaértékű lesz, adja hírül a Híradó.
ápr. 14
8:54
Újabb hibák - a Toyota leáll a Lexus-eladásokkal (Privátbankár)
A Toyota leállítja a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai fogyasztóvédelmi magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során. Az új L...
ápr. 14
8:57
Hatással lesz a Fidesz az OTP árfolyamára (Portfolio)
Az eddigi felülteljesítőről semlegesre minősítette le ma reggel a Credit Suisse az OTP részvényeit, 7200 forintos célárfolyam mellett. Ez már a második negatívabb vélemény a papírokról azok után,...
ápr. 14
8:57
EUR/HUF elemzés - merre tovább forint? (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az EUR/HUF devizapár várható árfolyam alakulását vizsgáljuk meg a technikai elemzés eszközeivel.
ápr. 14
8:57
Még várni kell a bankkártyás fizetésre az okmányirodákban (Pénzcentrum)
Előreláthatólag szeptember 15-e után lehet csak az ügyintézési díjakat bankkártyával fizetni a közigazgatásban, miután néhány hónapot csúsznak az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) programozási munkálatai....
ápr. 14
8:59
Növekvő OTP-fölény a magyar bankszektorban (Portfolio)
Bizakodásra adhat okot 2009 második féléve a magyar bankszektorban a növekedés szempontjából - állapítja meg a Nemzetközi Bankárképző központ friss elemzése. Árfolyamváltozással korrigálva a magyar...
ápr. 14
8:59
Az Intel eredménye jó hatással volt Ázsiára is (ProfitLine)
Többnyire emelkedéssel reagáltak az ázsiai piacok arra, hogy az amerikai piacok habár szerény mértékben is, de tovább tudtak emelkedni, az igazi optimizmust azonban az amerikai piaczárás után nyilvánosságra került Intel negyedéves gyorsjelentése okozta. Az ázsiai régióban ennek köszönhetően a technológiai szektor szerepel a legjobban.
ápr. 14
9:01
Megnégyszereződött az Intel profitja (2.) (Portfolio)
4%-os pluszba lendült tegnap, a zárás utáni kereskedésben az Intel árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette első negyedéves gyorsjelentését. Az amerikai technológiai óriás nettó profitja a...
ápr. 14
9:01
Európa is megpróbálkozhat az emelkedéssel (ProfitLine)
A Wall Street keddi emelkedését követve: elsősorban a technológiai részvények vezetésével emelkedéssel indulhat az európai kereskedés szerdán, miután történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el a világ első számú chipgyártója, az Intel. Emellett erőre kaphatnak az energetikai vállalatok is a kőolaj drágulásának köszönhetően.
ápr. 14
9:03
Akar László lemondásával a MOL érdekeit tartotta szemelőtt (Portfolio)
A MOL igazgatóságából távozó Akar László szerint az olajvállalat fontos részvényesének, a CEZ-nek is helyet kell szorítani a tanácsban - írja a Gazdasági Rádió. Akar szerint az új tagok személyével a...
ápr. 14
9:03
Nem fél az inflációtól a kínai kormányzat (ProfitLine)
Kína szerdán az elmúlt öt hónapban először megemeli a benzin és a gázolaj árát, jelezve ezzel a lépéssel azt, hogy bízik az infláció kordában tartásában, valamint a gazdasági növekedésben.
ápr. 14
9:05
Ismét támadják a bioüzemanyagokat (Portfolio)
Egyre többen sürgetik Brüsszelt, hogy 10%-ról 6.8%-ra mérsékelje a 2020-ra vonatkozó bioüzemanyag-felhasználási célt, főként környezeti aggodalmakra hivatkozva. A Magyar Bioetanol Szövetség elnöke...
ápr. 14
9:07
"Az OTP a leggyengébb láncszem" (Portfolio)
A nap első felében oldalazás jöhet a hazai piacon, ebbe belefér egy kisebb lecsúszás is, aztán az újabb iránymutatást a délutáni amerikai makroadatok adhatják meg - véli Ludányi Péter, a CE Broker...
ápr. 14
9:09
A bikák nem hagyják magukat legyűrni - Technikai elemzés (Portfolio)
A tegnapi kereskedés a korrekció jegyében telt az európai piacokon, Amerikában azonban napon belül szépíteni tudtak az index, ami jótékonyan hathat a mai magyar nyitásra is. Ma reggel az S&P500 és...
ápr. 14
9:15
Megvannak a MOL kötvény paraméterei (Portfolio)
A Reuters információi szerint a MOL 750 millió euró értékben bocsát ki 7 éves futamidejű eurós kötvényt, melynek árazása 315 bázisponttal lesz mid-swap feletti. A 2017-ben lejáró MOL kötvényt 750...
ápr. 14
9:15
Nem a profitért dolgozik a magyar üzletlánc (Pénzcentrum)
Budaörsön nyitotta meg hetedik üzletét tegnap a Koppány Nemzeti Bolt. A hálózat üzleteiben kizárólag magyar termékek találhatók....
ápr. 14
9:17
Megugrottak az ipar exportrendelései (Portfolio)
Úgy tűnik, a magyar ipart szép lassan kihúzza a mély gödörből az élénkülő nyugati konjunktúra. Ma ugyan - az előzetes adattal megegyező - 1,7 százalékos havi visszaesésről számolt be a KSH, ám a...
ápr. 14
9:19
Soros szerint "halálos spirál" fenyegeti Görögországot (Portfolio)
Görögországot a mentőakció részletes kidolgozásának és elfogadásának ellenére még mindig egy "halálos spirál" veszélyezteti, mivel a hitel még mindig drágának mondható Athén számára - figyelmeztetett...
ápr. 14
9:24
Orvoshiány fenyeget a tengerentúlon (HR Portál)
Jelentős orvoshiány várható az Egyesült Államokban, mivel milliókkal fog bővülni a betegek száma az elkövetkező években az újonnan elfogadott egészségügyi reformtörvény miatt. A legnagyobb igény általános orvosokra lesz - írja The Wall Street Journal.
ápr. 14
9:30
Az átlag magyar alig mos fogat? (Privátbankár)
Kevés magyar van, akinek nem fájt még a foga - ez nem is meglepő. Évente átlagosan egy fogkefét és két tubus fogkrémet használunk el. Nemcsak a lyukas fog fájhat
ápr. 14
9:30
Személyi változás a KEG-nél (ProfitLine)
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság Igazgatótanácsa az 5/2010. (04.13.) számú határozatával az Alapszabály 4.5. pontjában foglalt felhatalmazás alapján - munkáltatói jogkörében eljárva - Dr. Steier József operatív igazgatót 2010. április 13. napjával e tisztségéből felmenti, és egyidejűleg intézkedik munkaviszonyának megszüntetése iránt - olvasható a BÉT…
ápr. 14
9:32
Már a bővülő kereslet is táplálja az ipari növekedést (Privátbankár)
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 februárjában 8,4%-kal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal
ápr. 14
9:32
Februárban éves szinten 8,4 százalékkal emelkedett az ipari termelés (ProfitLine)
Az ipari termelés volumene 2010 februárjában 8,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - olvasható a KSH jelentésében.
ápr. 14
9:33
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBBRA IS 11 000 PONT FELETT A DOW -sorozatban a...
ápr. 14
9:33
1,6 milliárd forint: ennyit csaltak az egészségügyben! (Pénzcentrum)
Milliárdos csalásokat, túlszámlázott rutinműtéteket, gyógyszerfelírási szabályok megszegését tárta fel az OEP, pontosabban ezek vezetik az egészségbiztosító visszaéléseket összesítő toplistáját....
ápr. 14
9:34
BÉT - Mérsékelt emelkedés várható a mai napon (ProfitLine)
A tegnapi visszaesés után a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,37 pontos emelkedéssel, 24.957,28 ponton nyitott szerdán, mely keddi záró értékéhez képest 0,25 százalékos erősödés.
ápr. 14
9:35
Olvad a költségvetés általános tartaléka (Portfolio)
Miután a közelmúltban is költött kisebb tételekre a költségvetés általános tartalékából a kormány, az első félévben még összesen felhasználható keret mindössze 5.6 milliárd forintra olvadt - írja a...
ápr. 14
9:35
Milliárdos bűncselekménnyel gyanúsítják a MÁV ÁBE IB elnökét (Pénzcentrum)
Lezárta a 2008 április 10-én nyomozását a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága, melyet a MÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnöke, korábbi elnök-vezérigazgatója, és társai ügyében sikkasztás bűntett, valamint pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak....
ápr. 14
9:36
Biztonsági kockázatok miatt leáll a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazása az USA-ban (ProfitLine)
A Toyota leállítja a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai fogyasztóvédelmi magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során. (MTI)
ápr. 14
9:48
Jön ki a gödörből a magyar ipar (Index)
ápr. 14
9:51
Nyugdíjas infláció: kevésbé romlott az idősek élete (Pénzcentrum)
A nyugdíjasok inflációs kosarának indexe az előző hónaphoz képest ugyan a teljes árindexhez hasonlóan, 0,7 százalékponttal emelkedett márciusban, év/év alapon elmaradt annak 5,9%-os dinamikájától, csupán 4,8% volt....
ápr. 14
9:51
Emelkedünk, bár nincs nagy örömködés (Portfolio)
Tegnap Amerika tovább tudott emelkedni, az Intel pedig igen jó negyedéves gyorsjelentéssel rukkolt elő zárás után, ennek ellenére ma nincs túlzott örömködés a részvénypiacokon, a BUX, akárcsak a főbb...
ápr. 14
9:53
Fejcserék várhatók az állami energiaszektorban is (Portfolio)
A Fidesz kormányra kerülését követően gyors személycserék történhetnek az állami kötődésű energetikai pozíciókban, így a Magyar Energia Hivatal elnökét és a Magyar Villamos Művek vezetőjét is...

Keresés