A vidéki munkanélküliséget sem a piaci, sem az állami, önkormányzati szféra nem tudta orvosolni, ezért a kisebb falvak folyamatosan szegényednek. Az egyik legnagyobb gond, hogy az itt élők jó része hosszú ideje nem dolgozik, munkavégző képességük megkopott, és nincsenek munkára kész állapotban. A helyi kezdeményezésű gazdaságfejlesztő programok, szövetkezeti munkák megoldást jelenthetnek, ezt…
Az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény 6 százalékkal nőtt, miközben közel azonos mennyiségű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint tíz kilogramm kábítószert találtak egy postai küldeményben Budapesten. Az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság munkatársai a postafor...
Már 2009-ben is ijesztően magas veszteséget szenvedett el a Malév, tavaly pedig nem tudott ezen jelentősen javítani a légitársaság, ugyanis 24,5 milliárd forintos veszteséggel zárta 2010-et - írja a...
A forint gyengélkedése és a frank drágulása miatt fájhat a feje a magyarországi frankhiteleseknek. Egy frankért már több mint 220 forintot adnak a bankközi devizapiacon, így az árfolyam január óta nem látott magasságban jár....
Elindult az Apax Partners új alapjának kampánya, a magántőke befektető 9 milliárd eurót szeretne összegyűjteni, nagyobb részben intézményi befektetőktől. A forrásgyűjtési idő sok esetben még egy...
Az OTP az első negyedéves gyorsjelentésben az elemzői várakozásoknál, és a Goldman Sachs becsléseinél is magasabb adózott eredményszámokkal állt elő, rövidtávon azonban az elemzőház nem lát újabb...
Áprilisi visszamenőleges hatállyal, augusztus 31-ig hosszabbította meg a kormány a lakossági vezetékes földgáz szociális támogatásának idejét - tartalmazza a kormány május 26-i rendelete.
Nagy sikerrel zárult az E-Star Alternatív Nyrt. legújabb kötvényeinek intézményi jegyzése. Az intézményi befektetők 3 nap alatt 1,9 milliárd forint értékben jegyeztek a kötvényekből. A társaság ezú...
Áprilisi visszamenőleges hatállyal, augusztus 31-ig hosszabbította meg a kormány a lakossági vezetékes földgáz szociális támogatásának idejét - tartalmazza a kormány május 26-i rendelete. A rendele...
Egyre kevésbé lepődünk meg azon, hogy az EUR/CHF árfolyama napról napra rekordokat döntöget (a legújabb mélypont egyébként 1,2165 volt), helyette nézzük inkább azt, hogy mikor dönti meg a CHF/HUF...
Február és április között meredek emelkedéssel jutott el az EURGBP árfolyama a 0.90-es szinthez, ahol azonban meredek fordulatot vett a mozgás. Két nap alatt nagyon határozottan ütötték vissza az árfolyamot és 5 kereskedési nap alatt 300 pontot csúszott vissza a devizapár jegyzése, mely az EURGBP esetében nagy mozgásnak számít. (Solar Capital)
Az elmúlt napokban nagy nemzetközi figyelmet kapott feltételezésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a spanyol, ill. Észak-afrikai származású import kígyóuborka terjesztheti az Európa több országában t...
Áprilisi visszamenőleges hatállyal, augusztus 31-ig hosszabbította meg a kormány a lakossági vezetékes földgáz szociális támogatásának idejét - tartalmazza a kormány május 26-i rendelete.
Május 31-ig kell benyújtaniuk a 2010. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében.
Változatlanul erősödőben voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével, bár a nyereségek kissé csökkentek a nyitáshoz képest. Elsősorban bányavállalatok részvényeit vásárolták a befektetők a fontosabb nyersanyagok, főként a réz drágulása, illetve a dollár gyengülése miatt.
Áprilisi visszamenőleges hatállyal, augusztus 31-ig hosszabbította meg a kormány a lakossági vezetékes földgáz szociális támogatásának idejét - tartalmazza a kormány május 26-i rendelete....
A német bankok görög kitettsége kezelhető, de a "fertőződés" veszélye továbbra is jelentős, áll a Fitch jelentésében. A hitelminősítő egyelőre nem tervezi a német bankok kockázati besorolásának vagy...
Nemcsak a felhasználók körében, de a tőzsdéken is elharapózott az utóbbi hónapokban a közösségi mánia, az elemzők gyakran már egy új technológiai buborék formálódására figyelmeztetnek. Sorra...
Tegnap a fontos támasz szintekről pattantak az amerikai indexek, mely eredőjeként ma Európában is kedvező szelek fújnak. A német DAX például a 7200 pontos ellenállásával küzd. Ma délután is több...
Áldott Zoltán, a Mol kutatás-termelés üzletág ügyvezető igazgatója június 1-jével megválik ettől a posztjától, hogy teljes kapacitásával a horvát INA igazgatóságának elnöki feladatait lássa el, a divízió vezetői feladatkörét pedig Fasimon Sándor veszi át, aki előtte a magyar cég június 1-jével megszűnő ellátás és trading szervezetét vezette - közölte a Mol Nyrt. a BÉT honlapján pénteken.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár helyezte el csütörtökön Egerben annak a gyógy- és rekreációs szállodának az alapkövét, amely 1,7 milliárd forint beruházása nyomán jövő júniustól fogadhatja a vendégeket.
Határozott ellenállásba ütközött 59 dollár magasságában a QQQQ, vagyis a Nasdaq-ot követő ETF árfolyama. Április második felében és május első részében két alkalommal is megpróbálta átlépni a szintet az etf jegyzése, de sikertelenül járt. Ráadásul az 58.30-as támasszint letörésével nagyobb korrekció kezdődött el, amely során 57 dollár alá csúszott vissza a papír árfolyama.(Solar Capital)
Az OTP az első negyedéves gyorsjelentésben az elemzői várakozásoknál, és a Goldman Sachs becsléseinél is magasabb adózott eredményszámokkal állt elő, rövidtávon azonban az elemzőház nem lát újabb...
Nem zárható ki, hogy megismétlődik a 2008-as rizsválság, amikor a rendkívüli drágulás miatt sok fejlődő országban éhséglázadások törtek ki, és a számos fejlett országban is korlátozták a vásárlást.
A Richter a 2011. május 18-án adott megbízása alapján 2011. május 26-án 2500 darab saját részvényt vásárolt az UniCredit közreműködésével a BÉT-en 36 132 Ft/darab átlagáron. Ezzel a 2011. május 18-án...
Hiába racionális a kormány döntése az idő előtti nyugdíjazások visszaszorítására, a kezdeményezés nincs összhangban a választási ígéretekkel. Ráadásul a lépéssel a kormány szerzett jogok megvonásának lehetőségét teremtené meg. Mindez borítékolja a társadalmi tiltakozást - derül ki a Political Capital elemzéséből, melyet a Világgazdaság közöl.
Az eddigi stabilról negatívra rontott Japán hosszú lejáratú adósságának besorolását mai közleményében a Fitch Ratings. Április végén az S&P hajtott végre hasonló lépést, míg a Mood's-nál negatív a...
A nyolc nagy japán autógyár március után áprilisra vonatkozóan is termelésének jelentős visszaeséséről számolt be a március 11-én bekövetkezett földrengés-szökőár természeti katasztrófa miatt. A Ho...
Nem zárható ki, hogy megismétlődik a 2008-as rizsválság, amikor a rendkívüli drágulás miatt sok fejlődő országban éhséglázadások törtek ki, és a számos fejlett országban is korlátozták a vásárlást. ...
Perbe fogta a Google-t az eBay (pontosabban online fizetési üzletága, a PayPal) az internetes keresőóriás mobilfizetési szolgáltatása miatt. A PayPal azzal vádolja a Google-t, hogy a társaság két...
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Japán egyébként magasan elsőrendű szuverén adósbesorolásainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a japán állam növekvő eladósodottsága nyomást gyakorol az ország szuverén hitelképességére.
Németország 2018-ig véglegesen felhagy a szénbányászattal; a Képviselőház (Bundestag) után a Szövetségi Tanács (Bundesrat) is megszavazta az úgynevezett felülvizsgálati záradék törlését, ami még szüks...
A jelenleg munkaképes korban lévő britek fele attól tart, hogy megtakarítások hiányában szegényebb lesz nyugdíjas korában, mint a szülei, a brit munkavállalók jelentős része azonban mégsem tesz semmit megtakarításainak gyarapítása érdekében - áll az HSBC bankcsoport csütörtökön Londonban ismertetett felmérésében.
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Japán egyébként magasan elsőrendű szuverén adósbesorolásainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolv...
A mezőgazdasági munkálatok a legtöbb esetben nem befolyásolják a közúti közlekedést, de tavasztól őszig, és főleg a betakarítások idejében a megszokottnál erősebb speciális jármű forgalomra kell...
Május 31-ig kell benyújtaniuk a 2010. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében, melyet a Népszava közöl.
Áldott Zoltán, a Mol kutatás-termelés üzletág ügyvezető igazgatója június 1-től teljes kapacitásában a horvát INA igazgatóságának elnöki feladatait látja el, a divízió vezetői feladatkörét pedig Fasimon Sándor veszi át, aki előtte a magyar cég június 1-vel megszűnő ellátás és trading szervezetet vezette - közölte a Mol Nyrt. a BÉT honlapján pénteken.
A spanyol távközlési nagyvállalat felgyorsítja a konszolidációját, további 2500 főt bocsát el, és újabb két évre meghosszabbítja költségcsökkentési programját - írja a Világgazdaság.
A tervezett május végi időpont helyett június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója - tudta meg tegnap az MTI kormányzati forrásból. A kabinet április 13-án tárgyalta első olvasatban az új felsőoktatási törvény koncepcióját, ám azt nem tartották megfelelőnek.
Az, aki még idén üdülési csekkel rendezné a szállodai számlát, kellemetlen ténnyel szembesülhet: az utalvánnyal történő fizetésnél a szoba többe kerülhet. Az NÜSZ-nél kérték, ha valaki hasonló esetet tapasztal, ne fogadja el a felárszámítást, és az esetet azonnal jelezze a szolgálatnál - cikkezi a Világgazdaság.
Üzletileg és politikailag is megérte a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása - hangsúlyozta a Joint Venture Szövetség közgyűlésén a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás hozzátette: a tranzakcióval sikerült eltakarítani az útból egy olyan problémát, amely komoly akadály volt az orosz-magyar kapcsolatban.
Elindult a Kormányportál hírlevél küldő szolgáltatása, melyen keresztül folyamatosan értesülhet a Minisztériumok és a Magyar Kormány aktuális híreiről, intézkedéseiről az, aki feliratkozik. A kormá...
A 2010. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek 2011. május 31‑éig kell benyújtaniuk.
A Malév Zrt. mai közgyűlésén jóváhagyták Martin Alexander Gauss vezérigazgató munkaviszonyának megszűnését. A közgyűlés egyetértett azzal, hogy június 1-jei hatállyal a társaság új vezérigazgatójának ...