A reggel még (különösebb ok nélkül) mérsékelten pozitív nemzetközi befektetői hangulat a délelőtti órákban romlásnak indult, amelyre rásegített a Fitch felől a japánoknak küldött figyelmeztetés,...
A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel fogadták el a társaság 2010. évi mérlegét, és az új vezérigazgató kinevezéséig június 1-től Limburger Lórántot bízták meg a vezérigazgatói teendőkkel - közölte a légitársaság tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
Rontotta a világ idei búzatermésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elsősorban amiatt, mert a vetés fejlődése szempontjából kedvezőtlenül alakul az időjárás az Európai Unióban és az Egyesült Államokban.
Az OTP Bank Nyrt. 2011. április 29-én megtartott közgyűlése a 2010. üzleti év eredménye után a Bank törzsrészvényeire, a névértékre vetítve 72 százalék osztalék kifizetéséről határozott - olvasható a BÉT honlapján.
"Forró" nyárra készülnek a magyarországi szakszervezeti konföderációk, a megkérdezett érdekvédők szerint újabb, közös szakszervezeti fellépés lesz a nyáron
Az intézményi befektetők a rendelkezésükre álló jegyzési időszakban - május 24-26. - 1,9 milliárd forint értékben jegyeztek az E-Star Alternatív Nyrt. kötvényeiből - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A szocialisták szerint a kormány a gazdasági növekedést túl-, az inflációt pedig alulbecsülte, így a munkahelyek száma nem tud gyarapodni, sokak reálkereste pedig csökkent
A behajtók nem minősülnek közhatalmi személynek, és csupán ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, amivel megbízóik. Nem vizsgálnak jogszerűséget, díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak megbízóiknak. A végrehajtók az igazságszolgáltatást képviselik és a bíróság határozatainak szereznek érvényt. A hírekben és a fejekben gyakran keveredik a két fogalom, holott nagyon fontos tudni, hogy mi is…
Májusban kissé romlott az összetett gazdasági hangulat-index és az üzleti hangulatmutató, de javult a fogyasztói index az euróövezetben. Az Európai Bizottság pénteken ismertetett adatai szerint az átf...
A Nemzetközi Valutaalap továbbra is azt javasolja Svájcnak, hogy a közeljövőben szigorítsa monetáris politikáját, vagyis nyúljon a kamatemelés lehetőségéhez. Az IMF szakértői stábjának legfrissebb,...
Az Appeninn 2011. május 26-án 5000 darab Appeninn részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 460 Ft/darab átlagáron. Így az csoporttagoknál lévő saját...
Május 30-ig kell elküldeniük a vállalkozásoknak az egyszerűsített mérlegbeszámolókat az Ügyfélkapun keresztül a Céginformációs Szolgálatnak - figyelmeztet az adóhatóság. A társaságok korábban lazán vették ezt a kötelezettséget, voltak, amelyek évekig nem nyújtottak be mérleget. Most viszont már kemény szankciókra számíthatnak....
A tegnap még viszonylagos erőt mutató blue chipjeink elfáradtak, mely eredőjeként a BUX nagyon alacsony 3,4 milliárd forintos forgalom mellett 0,2%-os csökkenést mutat. A nagyok közül ma az OTP...
A korábbi évek gyakorlatával szemben, amikor az állami vagyon felélése zajlott, eljött az ideje az állami vagyon gyarapításának - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten...
A Nemzetközi Valutaalap továbbra is azt javasolja Svájcnak, hogy a közeljövőben szigorítsa monetáris politikáját, vagyis nyúljon a kamatemelés lehetőségéhez. Az IMF szakértői stábjának legfrissebb,...
Hétfőn nem érkezik iránymutatás az amerikai és a londoni tőzsdéről, ugyanis nemzeti ünnep miatt nem lesz kereskedés, de a világ többi tőzsdéjén minden a szokott rendben folyik majd. Zárva tartanak...
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Japán egyébként magasan elsőrendű szuverén adósbesorolásainak kilátását pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a japán állam növekvő eladósodottsága nyomást gyakorol az ország szuverén hitelképességére.
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2011. május 18-án adott megbízása alapján 2011. május 26-án 2500 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 36.132 Ft/db átlagáron. Ezzel a 2011. május 18-án adott megbízás teljesült.
Egyáltalán nem biztos, hogy “időzítve” fogták el a szerb hatóságok Ratko Mladicot, lehet, hogy egyszerűen most találták meg – nyilatkozta Várady Tibor nemzetközi jogász
A villamossági termékkereskedelemben piacvezető francia Sonepar Magyarország szervezetfejlesztési igazgatójává nevezték ki a szakközgazdász végzettségű Vámosné Paksi Beátát.
Az euróövezetben Szlovénia lehet a következő potenciális "válságjelölt" a nemzeti bank elnöke szerint, ha nem hozza egyensúlyba pénzügyeit. "Szlovéniának tisztában kell lennie azzal, hogy csak kis lép...
A tegnap még viszonylagos erőt mutató blue chipjeink elfáradtak, mely eredőjeként a BUX nagyon alacsony 3,4 milliárd forintos forgalom mellett 0,2%-os csökkenést mutat. A nagyok közül ma az OTP...
Hétfőn nem érkezik iránymutatás az amerikai és a londoni tőzsdéről, ugyanis nemzeti ünnep miatt nem lesz kereskedés. A világ többi tőzsdéjén eközben minden a szokott rendben folyik majd. Zárva...
Az új egyházi törvény munkaanyaga kilenc egyházat nevesít külön, mint amelyek Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan jelentős szerepet játszanak
Magyarországon mintegy 100 állam által finanszírozott PPP-program fut. Az összes PPP projekt átalakítása a költségvetés hosszú távú terheit megközelítőleg 400 milliárd forinttal csökkenti. A...
Végéhez közeledik a PPP beruházások felülvizsgálata, a projektek megszüntetését és azok kifizetését jóváhagyó döntési javaslat júniusban kerülhet a kormány elé - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
A kormány döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról, s így 2011 második felében megindul az eddig ki nem használt frekvenciasávok értékesítési eljárása - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten a Joint Venture Szövetség közgyűlésén.
A hazai vállalatoknál van CSR stratégiai tervezés, ám egyelőre nem tervezett és hatékony az érintetti kapcsolatok menedzsmentje. A válaszadók szerint a felelős működés legfőbb célja a vállalati reputáció építése, valamint a cég iránti bizalom növelése - tárta fel a B&P Braun & Partners kutatása.
Kifizette a 29 millió forintos tartozását az AVE Miskolc Kft-nek a Miskolci Piac Zrt., így a társaság ellen hetekkel ezelőtt elindított felszámolási eljárás okafogyottá vált - írta az ÉszakOnline pént...
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a nemzetközi sportesemények kedvező turisztikai hatásának erősítésére a Hungaroring Sport Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. pénteken Budapesten. A megáll...
Az euróövezetben Szlovénia lehet a következő potenciális "válságjelölt" a nemzeti bank elnöke szerint, ha nem hozza egyensúlyba pénzügyeit. "Szlovéniának tisztában kell lennie azzal, hogy csak kis...
Már 2009-ben is ijesztően magas veszteséget szenvedett el a Malév, tavaly pedig nem tudott ezen jelentősen javítani a légitársaság, ugyanis 24,56 milliárd forintos veszteséggel zárta 2010-et. A...
A Heves Megyei Önkormányzat számlavezető bankja 6,2 milliárd forintos hitelezői követelést jelentett be az önkormányzattal szemben folyó adósságrendezési eljárás során - közölte a megyegyűlés pénteki...
A kormány döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról, mondta el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kormány és a fejlesztési tárca első egy évét értékelő Joint...
A magyar munkavállalóknál sajátos képet mutat a munkahelyi nyomás érzékelése: világszinten hazánkban az egyik legalacsonyabb a munkavállalók elkötelezettsége munkahelyük felé - állapította meg a GfK Nemzetközi Alkalmazotti Elkötelezettség 2011 felmérése....
Gúzsba kötő ígéretekkel, részletes program hiányában és tévesen értékelt globális helyzettel vágott bele a kormányzásba a választásokon taroló koalíció. Bő fél év a mozgástérkereséssel telt el,...
Kínai cég miskolci beruházásáról írt alá szándéknyilatkozatot Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere a napokban a távol-keleti országban tett látogatásakor, a beruházás összege várhatóan megha...
A kormány 1,98 milliárd forintot biztosít a cukorrépa-termesztők támogatására a költségvetésből - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
Válságtanácskozást hívott össze a görög köztársasági elnök pénteken, Karolosz Papuliasz pártokon átívelő konszenzust próbál elérni a minden eddiginél keményebb megszorítások végrehajtásához.
Miközben az amerikai cégfelvásárlási piac elemében van, és sorra érkeznek a dollármilliárdos tranzakciók, addig Európa haldoklik, hiszen az első negyedévben csak 17 milliárd dollárt fektettek be a...
Lemondott a rendészeti szervek sztrájkbizottságának vezetői tisztségéről Kónya Péter. A sztrájkbizottság új vezetője Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke lett.
Áprilisban 0,4 százalékkal többet költöttek az amerikai háztartások, mint egy hónappal korábban - derül ki a kereskedelmi tárca friss jövedelmi-kiadási statisztikájából. A kiadásokhoz hasonlóan a...