2012. december 27. csütörtök

dec. 27
10:08
Megint szünetelt az E-Star-papírok kereskedése (Portfolio)
Rövid időre szünetelt az E-Star papírok kereskedése, miután a részvények elérték a 10 százalékos emelkedési limitet. A pihenő után a papírok 11,9 százalékos pluszt mutatnak, így 179 forinton...
dec. 27
10:12
Bő félmilliárdot nyert egy pályázaton a Synergon (Privátbankár)
Egy épületüzemeltetési rendszerrel közel 600 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv keretében a Synergon.
dec. 27
10:14
Esik a forint, elképesztő erősödés a jen piacán (Privátbankár)
Több mint egy éves mélypontra gyengült a japán jen éjjel, közben a forint ismét esni kezdett. A tőzsdék továbbra sem mutatnak határozott irányt, a BUX eséssel kezdte a rövid hetet. Az elmúlt hetek már szétcsapták a piacokat, ma a másnaposok kapkodnak.
dec. 27
10:18
Már több mint 1,1 milliárd mobilhasználó van Kínában (ProfitLine)
November végén már 1,104 milliárd ember használt mobiltelefont Kínában - jelentette be az ipari és információtechnológiai minisztérium.
dec. 27
10:24
Többes jogviszonyban lévő katás: a hivatalos jogértelmezést vitatja az Adózóna szakértője (Adózóna)
A hivatalos álláspont szerint egy magánszemély egy kft-ben személyesen közreműködő tag, emellett egyéni vállalkozó is, akkor ha katás lesz, akkor a kft-ben is meg kell fizetni a minimumjárulékokat, tehát kétszeres főállású vállalkozó lesz 2013-tól. Ezt azonban vitatja Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője. Véleményét és jogértelmezését az alábbiakban ismertetjük.
dec. 27
10:24
Tovább vette a PannErgy-részvényeket a Benji Invest Kft. (Portfolio)
A PannErgy Nyrt. a saját nevében, valamint az egyik tulajdonosa a Benji Invest Kft. megbízásából bejelentette, hogy a Benji Invest Kft. 2012. december 21-én 4 000 darab PannErgy Nyrt. törzsrészvényt...
dec. 27
10:24
Látszik a kiút a válságból a turizmus területén (Pénzcentrum)
Egyre több jel utal arra, hogy a turizmus lassan maga mögött hagyja a válságot - derül ki a Népszabadság összeállításából, amelyet csütörtöki számában közölt a lap....
dec. 27
10:30
Egyre több német nyugdíjast visznek külföldre idősotthonokba (Privátbankár)
Németországban az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent az idősek ellátása, ezért egyre több német nyugdíjast exportálnak külföldi öregotthonokba és gondozóházakba.
dec. 27
10:42
A csonka hét első napján emelkedik Európa (Portfolio)
A kereskedés indítását követően több index is a negatív tartományba került, azonban gyorsan korrigálni tudtak, és a vezető nyugat-európai benchmarkok már kivétel nélkül emelkedést mutatnak. A...
dec. 27
10:51
Negatív figyelőlistára tette az Egyesült Államok hitelbesorolását a Dagong (ProfitLine)
A fizetőképesség romlása, a nemzeti adósságkezelés hiányosságai, a gazdaság várható gyenge teljesítménye miatt negatív figyelőlistára tette az Egyesült Államok szuverén hitelbesorolását a kínai Dagong nemzetközi hitelminősítő.
dec. 27
11:00
A spekulánsok a palládiumra fogadtak (Portfolio)
Csökkentek a nyersanyagárak az elmúlt kereskedési héten, a Dow Jones UBS árupiaci index majdnem 1 százalékos mínuszban zárt, a befektetők is inkább az árupiacok esésére számítottak a CFTC legfrissebb...
dec. 27
11:18
Budapest az egyik legolcsóbb város a világon (Portfolio)
Hongkong maradt a világ legdrágább irodapiaca a londoni West End és Tokió előtt, derül ki a globális tanácsadó cég felméréséből. Az ázsiai és csendes-óceáni térség dominanciája a világ 10...
dec. 27
11:21
Támogatás épületüzemeltetési rendszer fejlesztésére (Infostart)
A Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a SynergonIntegrator Kft. 599 291 321 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el Smart Building nevű innovatív épületüzemeltetési rendszerének kifejlesztésére - közölte az anyavállat csütörtökön a BÉT honlapján.
dec. 27
11:24
Nem innovatívak a kínai magánvállalatok (ProfitLine)
Versenytársaik technológiájának puszta másolása helyett az innovációra és saját ötleteik fejlesztésére kellene fókuszálniuk versenyképességük növeléséhez a kínai magánvállalatoknak - írja egy friss központi tanulmány.
dec. 27
11:33
Sikeres program a hátrányos helyzetű munkavállalók segítésére (HR Portál)
November végéig 1650 fő vett részt abban a programban, melynek célja a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-t.
dec. 27
11:35
Németország külföldi öregotthonokba küldi nyugdíjasait (HR Portál)
Németország növekvő számban "exportálja" külföldi öregotthonokba és gondozóházakba beteg és öreg állampolgárait, mert az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent hazai ellátásuk - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap. A cikk szerint Magyarországon több mint hétezer német nyugdíjas élt öregotthonban 2011-ben.
dec. 27
11:36
Saját részvényt adott el az OTP (Portfolio)
Az OTP a saját nevében, valamint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese megbízásából közzétette, hogy 2012. december 21-én az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4...
dec. 27
11:42
Jövőre sem növekszik majd a világgazdaság (Privátbankár)
Az egész világon általánossá váló kormányzati megszorító intézkedések nyomán a világgazdaság nem tud majd növekedési pályára állni - véli értékelésében az Erste Group.
dec. 27
11:54
Mi vár a bankokra 2013-ban? - Megszólalt a hét vezér (Portfolio)
Hitelválságban, árfolyamgátban, konfliktusokban és adóban gazdag év volt 2012 a magyar bankszektor számára, de mit hozhat 2013? Az előző évek hagyományainak megfelelően a Portfolio.hu ezúttal is...
dec. 27
11:57
Emelkedésnek indult a részvényindex (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 101,20 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
dec. 27
11:57
Nyilvánosságra hozta az Adidas a számait (ProfitLine)
Az Adidas vezérigazgatója nyilvánosságra hozta a cég hivatalos árbevétel várakozásait, melyek némileg a piaci átlag alatt helyezkednek el.
dec. 27
11:59
A kormányzat partnernek tekinti az egyházakat (ProfitLine)
A kormányzat partnernek tekinti az egyházakat az ország felemelkedésének előmozdításában, amihez többek között az oktatási, szociális intézményeikkel járulhatnak hozzá - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
dec. 27
12:00
Adóemelés után is vonzó az egészségpénztár? (Privátbankár)
A válság óta nem tudott növekedni az egészségpénztári szektor, mely a megszorítások miatt újabb adóemelést kapott a nyakába. A munkáltatóknak még így is vonzó lehet ez a lehetőség.
dec. 27
12:02
Az E.ON államosításával sem lesz olcsóbb a gáz (Videó) (Privátbankár)
Gazdaságilag nem hoz alapvető átrendeződést Magyarországon az, hogy az E.ON gázüzletágából állami tulajdon lesz - vélik szakértők.
dec. 27
12:04
24 ezer részvényt adott el az OTP vezérhelyettese (frissítve) (Privátbankár)
December 20-án és 21-én is 12 ezer darab OTP-részvényt adott el Wolf László.
dec. 27
12:12
Saját részvény tranzakció az OTP-nél (Portfolio)
Az OTP a saját nevében, valamint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese megbízásából közzétette, hogy 2012. december 20-án az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4...
dec. 27
12:12
Ezt a kis pénzt is el kell költened év végéig (Pénzcentrum)
Néhány napjuk maradt azoknak, akik el szeretnék költeni megmaradt Üdülési Csekkjüket. A 2012-es érvényességi idővel rendelkező utalványok ugyanis már csak december 31-ig válthatók be - akár nyelvtanfolyamra, egészségmegőrzésre is....
dec. 27
12:14
Kezd magához térni a forint (Portfolio)
A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben. A hazai fizetőeszköz esetében ma nagyobb forgalmat várhatunk, mint a megelőző napokban, így választ kaphatunk arra is, hogy csak a gyér...
dec. 27
12:15
Különleges karácsonyi rekord (Infostart)
Karácsonyi rekordot döntött mozijegybevételből A nyomorultak című musical Észak-Amerikában: 18,2 millió amerikai dollár (4 milliárd forint) értékben vettek rá jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.
dec. 27
12:18
Éledezik a forint, éves mélyponton a jen (frissítve) (Privátbankár)
Több mint egy éves mélypontra gyengült a japán jen éjjel, közben a forint ismét esni kezdett - délelőtt viszont valamelyest javult a kép. A tőzsdék továbbra sem mutatnak határozott irányt, a BUX eséssel kezdte a rövid hetet. Az elmúlt hetek már szétcsapták a piacokat, ma a másnaposok kapkodnak.
dec. 27
12:30
Növekvő számban exportálja beteg és öreg állampolgárait Németország (ProfitLine)
Németország növekvő számban "exportálja" külföldi öregotthonokba és gondozóházakba beteg és öreg állampolgárait, mert az emelkedő költségek és az ápolószemélyzet hiánya miatt egyre nagyobb gondot jelent hazai ellátásuk - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap. A cikk szerint Magyarországon több mint hétezer német nyugdíjas élt öregotthonban 2011-ben.
dec. 27
12:36
Állami álmok: mire lenne elég az adócsalók pénze? (Privátbankár)
Az új román kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, ugyanis az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese.
dec. 27
12:38
Ombudsman: visszásságok a közfoglalkoztatásban (Privátbankár)
Mintegy kilenc hónapos vizsgálat után problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa.
dec. 27
12:48
Nőnek vagy csökkennek a lakásárak 2013-ban? (Portfolio)
Az Otthon Centrum szerint 2013 nem lesz rosszabb az idei évnél, de a stagnálásra a vártnál hosszabb ideig kell felkészülnünk. A lakáspiacon a jövő évre forgalom tekintetében stagnálást, vagy...
dec. 27
12:50
Unalmas volt a délelőtt a magyar piacon (Portfolio)
Nem sok időre volt szüksége a BUX-nak, hogy a kereskedés indítását követő mínuszokat ledolgozza, azonban az emelkedésnek hamar vége szakadt, és a vezető hazai index azóta 0,2 százalékos plusz...
dec. 27
12:51
Meglódult a forint (Infostart)
A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben, majd gyengülésnek indult. Délelőtt 10 óra után azonban erősödésnek indult, 294 feletti tartományból egészen 292 alá süllyedt a kurzus. Hasonló tendenciát láthatunk a zloty esetben is.
dec. 27
12:52
Hozamcsökkenés és gyér kereslet a mai aukción (Portfolio)
Két éve volt ilyen alacsony a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama, mint amilyet a mai aukción láthattunk. A meghirdetett mennyiséget mégsem adta el az ÁKK. Az ÁKK 50 milliárd forintnyi...
dec. 27
13:03
Mintegy 100 párt működik Magyarországon (ProfitLine)
Mintegy száz párt működik Magyarországon, miután a legutóbbi választások óta körülbelül félszázat a bíróságok az ügyészség kezdeményezésére megszüntettek, viszont ugyanezen idő alatt létrejött húsz - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI érdeklődésére.
dec. 27
13:05
Nagyot robbanhat a Nokia Lumia 920 Kínában (ProfitLine)
A Nokia és a RIMM új szerződést kötött a szabadalmak használatát illetően és ezáltal rendezték a RIMM korábban megállapított szabadalom sértését - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.
dec. 27
13:12
Ünnepi állampapír-aukció: szerény érdeklődés, padlón a magyar hozam (Privátbankár)
Szerény érdeklődés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukciója: a meghirdetett 50 milliárd forintos mennyiséget még így is valamelyest túljegyezték.
dec. 27
13:24
Megszűnik a 2A villamos (Pénzcentrum)
Társadalmi egyeztetésen dőlt el a 2A villamos sorsa. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az utasok többsége támogatta a viszonylat megszüntetését. A 2A várhatóan február elsején áll le végleg, ezzel egyidőben a 2-es villamosok a mostani állapothoz képest jelentősen sűrűbben közlekednek majd....
dec. 27
13:36
Gondok és visszásságok vannak a közfoglalkoztatásban (ProfitLine)
Problémákat és visszásságokat tárt fel a közfoglalkoztatás szabályozási rendszerében és gyakorlati működésében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté több intézkedés mielőbbi végrehajtását kérte az illetékes minisztériumoktól - közölte az ombudsmani hivatal.
dec. 27
13:45
Rekord összegű kártérítést kapnak Toyota tulajdonosok (Infostart)
Rekordösszegű kártérítést, 1,1 milliárd dollárt fizet a Toyota azoknak az amerikai autótulajdonosoknak, akik valamilyen kárt szenvedtek egyes modellek meghibásodása miatt.
dec. 27
13:48
Immár negyedik éve stagnál a lakáspiac és hasonló lesz a folytatás (Privátbankár)
Rossz év volt, mivel az újépítésű lakások piaca lejtmenetben maradt és az állami keresletélénkítő intézkedések sem tudták megmozgatni a piacot. Jó év volt, mivel a lakásárak esése megállt és 90.000 körül lesz a lakáspiaci adásvételek száma. És a folytatás?
dec. 27
13:50
Mindig van lejjebb: ilyen még soha nem volt az építőiparban (Privátbankár)
Rekordmennyiségű vállalat szűnt meg 2012 novemberében az építőiparban. Egyetlen hónap leforgása alatt 707 cég szűnt meg az ágazatban – ilyesmire korábban soha nem volt példa.
dec. 27
14:00
Zuckerberg híres borvidéken vásárol kastélyt - fotók (Infostart)
Az északolasz Piemonte dombjain készül kastélyt vásárolni Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója - értesült az olasz sajtó.
dec. 27
14:00
Újabb szabadalmi per: több mint 1 milliárd dollár a tét (Portfolio)
Az Egyesült Államok szövetségi bírósága több mint 1 milliárd értékű bírságot szabott ki a Marvell chipgyártó vállalatra az ellenük folyó szabadalmi perben a felperes Carnegie Mellon Egyetem javára -...
dec. 27
14:09
Tündérmese helyett rémálmot hozott ez az év (ProfitLine)
Az MSZP szóvivője szerint 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt, nőtt a szegénységben élők száma. Török Zsolt az MTI-nek csütörtöki sajtótájékoztatója után azt mondta: a rémálom jövőre egy 850 milliárd forintos megszorítással folytatódik.
dec. 27
14:11
Hulladéklerakó létesült az inotai hőerőmű zagykazettájában (ProfitLine)
Megkezdte működését a Bakonyi Erőmű Zrt. Inotai Hőerőművének II. számú zagykazettájában, a mintegy hétszázmillió forintos beruházással létesített hulladéklerakó - tájékoztatta a beruházó Partner Depónia Kft. ügyvezetője az MTI-t.
dec. 27
14:24
E-útdíj: titkolózó cégek miatt csúszik a szerződéskötés (Privátbankár)
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson induló T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-hez, ezért az eredetileg csütörtökre tervezett szerződéskötés január 2-ára tolódik - közölte az állami társaság csütörtökön az MTI-vel.

Keresés