Miután a piaci hangulatot továbbra is elsősorban az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos washingtoni kötélhúzás határozza meg, így folytatódni látszik a piaci lejtmenet Európában is. Nyitásban a német DAX index stagnált, a francia CAC-40 index 0,1 százalékkal, a brit FTSE-100 index 0,2 százalékkal került lejjebb. Veszteséggel kezdte a napot a BUX index is, nyitásban 0,35…
Hatalmas elbocsátásra készül az Alcatel-Lucent a költségcsökkentési intézkedések jegyében - jelentette be a társaság. A hírek szerint 10 ezer dolgozójától válna meg, viszont a növekedést mutató...
Korántsem elsősorban hólapátolás, hanem alapkompetencia-fejlesztő képzések, üvegházi munka és az önkormányzati intézményekben végzendő szakipari feladatok is várnak a téli időszak közmunkásaira - írja a Népszabadság....
Az idén augusztusban az előzetes adatok alapján az ipari termelés 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint ugyanakkor 0,9 százalékkal emelkedett, szezonálisan és munkanappal korrigálva 0,7 százalékkal bővült egy hónap alatt - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH előzetesen közzétett adatai alapján augusztusban az export euróban számított értéke 3,3, az importé 3,9%-kal csökkent a tavaly augusztushoz viszonyítva. Mindez jelentős visszaesés a júliushoz képest, amikor az export 4,8%-os, az import értéke 4%-os bővülést jelzett.
Nyitott a kormány azokra a javaslatokra, amelyek növelik a pénzügyi szektor hozzájárulását a gazdasági növekedéshez - mondta Varga Mihály a MABISZ keddi biztosítási konferenciáján. Az államadósság...
Az USA kormányzati apparátus leállásával és az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos félelmek a befektetőket ismét a nemesfémekbe fektető ETF-k vásárlására ösztönözhetik, melyek tőkekiáramlási trendje már a harmadik negyedévben megfordulni látszott.
Magyarországon jelenleg 33 projekt van, amely a két legismertebb nemzetközi zöld minősítő rendszer, a BREEAM vagy LEED szerint minősített. A magyar rekorder a fővárosban épülő Váci Corner Offices,...
Teljes nagyüzemet ígér az októberi eseménynaptár az árverési piacon, noha a hagyományok szerint nálunk nem az őszi hónapok számítanak a legerősebbeknek -írja a műtárgy.com. A naptárra pillantva két...
Az idén január-augusztusban az előzetes adatok szerint a kivitel értéke 53,5 milliárd euró (15 850 milliárd forint), a behozatalé 49,0 milliárd euró (14 485 milliárd forint) volt, a külkereskedelmi mérleg többlete 40 millió euróval volt kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában - jelentette előzetes adatok alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Í munkavállalót tekintik a legfőbb kockázatnak a hazai vállalatvezetők az új médiaeszközök használata miatt; akár a vállalat hírneve és biztonsága is elbukhat egyetlen munkavállaló online viselkedésén, az adatszivárgás pedig súlyos gazdasági károkat okozhat – írja Wikitech.hu.
A kormányzat támogatását kérte a MABISZ keddi biztosítási konferenciáján Pandurics Anett, a szövetség elnöke. Mint mondta, azt szeretnék elérni, hogy a szabályozás ne sújtsa tovább negatív...
A munkaerő-kölcsönzés értéknövelt szolgáltatás, így nem lehet olcsóbb, mint ha saját alkalmazottakat venne fel a vállalat. A szervezési feladatokat cserébe leveszik a cég válláról. A nagyon olcsó kölcsönzött munkaerő esetén ezért különösen gyanús, hogy fekete foglalkoztatással optimalizálják az árat. A végén a büntetést a bérbe vevő fizeti meg.
Továbbra is záporoznak a hírek a MOL-INA-ügyben, a legfrissebb fejlemények között érdemel említést, hogy a Gazpromot horvát lapértesülések szerint az INA benzinkúthálózata érdekelné, valamint az,...
A tegnapi emelkedést követően kedden tovább emelkedik az arany árfolyama, miután továbbra sincs egyezség a tengerentúli költségvetéssel kapcsolatban, sőt a költségvetési plafon megemeléséről sem...
Az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) ideiglenes elhelyezéséről is egyeztetnek az EU-országok belügyminiszterei keddi luxembourgi tanácskozásukon, miután Nagy-Britannia a jövő évtől nem kívánja...
Lassan, de biztosan ébredezik a magyar ipar, viszont lelombozó hír jött a külkereskedelemről - stratégiai gáztározót vett az állam - véget érhet az olcsó használt autók kora, miközben özönlenek az országba a külföldi kocsik - Nézze meg itt >>
Az INA kapcsán fokozódó kockázatok következtében a Concorde is átfésülte modelljét, melynek következtében a MOL részvényeire megfogalmazott év végi célárát a korábbi 18 000 forintról 16 900 forintra...
Jelentősen nőtt az eladott használt autók száma a harmadik negyedévben, amikor a használtautó-index 7,8 százalékponttal, 105,8 százalékra emelkedett - közölte a Használtautó.hu hírportál kedden.
Az amerikai indexek eséssel zártak hétfőn annak hatására, hogy a befektetők hiába várták azt, hogy megállapodás születik az adósságplafon emelésével kapcsolatban, erre azonban nem került sor. Így az...
Miközben biztosításra 700 és 800 milliárd forint közötti összeget költ évente a magyar lakosság, szerencsejátékra több mint 200 milliárd forintot. A kettő társadalmi hasznosságát figyelembe véve van...
Jelentősen nőtt az eladott használt autók száma a harmadik negyedévben, amikor a használtautó-index 7,8 százalékponttal, 105,8 százalékra emelkedett - közölte a Használtautó.hu hírportál kedden.
Az előző hónaphoz képest újra bővülni tudott az ipari termelés, így most a legnagyobb kérdés, hogy mikor sikerül a szektornak tartósan növekedési pályára állni.
A nyugati világban a legnagyobb arányban a jól képzett izraeliek keresik külföldön a boldogulást a Taub központ nevű jeruzsálemi társadalomkutató intézet jelentése szerint, amelyet a Háárec című lap kedden ismertetett.
A gazdaság növekedési potenciálja továbbra is igen gyenge, a jövő évi gyorsulásban nem elhanyagolható szerepet játszanak egyszeri tényezők. Ameddig e téren nem látunk fordulatot, minden hasonló...
Egyszerűbben bővíthetik a lakosság számára kínált befektetési alapok választékát a forgalmazók, a befektetési jegyek és a pénz mozgásának közvetlen összekapcsolása révén pedig még biztonságosabbá válik a hazai befektetési alapok piaca a Központi Elszámolóház és Értéktár – a tervek szerint – novemberben élesedő új elektronikus kereskedési platformja révén - olvasható a KELER sajtóközleményében.
Akár 1 terabájt (1000 gigabájt) adatot is képes tárolni egy 200 négyzetmilliméteres csipen az eddig használt tetszőleges hozzáférésű memória, a RAM ezüst-ionon alapuló továbbfejlesztett változata, angolul Resistive RAM (ReRAM) - tájékoztatta a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-t.
A legfrissebb adatok szerint az ipari termelés augusztusban ismét csökkent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az előző hónaphoz képest újra bővülni tudott, így most a legnagyobb kérdés, hogy mikor sikerül a szektornak tartósan növekedési pályára állni. Mivel az újrainduló európai uniós beruházásokkal a kormányzati szektor, a Növekedési Hitelprogram folytatódásával pedig a vállalati…
Sosem volt ilyen alacsonyan Duna House Országos Lakásindexe: hosszú időn át stagnáltak az ingatlanárak, de idén harmadik negyedévben újra árcsökkenést mértek.
A 25-64 éves korú magyar lakosság mindössze 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet. Ráadásul a beszélt nyelvben való jártasság sem tűnik túl erősnek, a leginkább beszélt nyelv az angol,...
Nagy kérdés, hogy ki adja fel előbb: a republikánusok vagy a demokraták? Mikor lesz költségvetése az USA-nak? Napról napra fogy az államok pénze és vészesen közeledik október 17-e, a technikai csőd lehetséges napja - a pénznyomdára pedig szerencsénkre senki sem figyel.
Ma már Anglia után Skócia a második legnépszerűbb célországa a külföldre vágyó magyar diákoknak. A skót felsőoktatás ugyanis ingyenes az uniós hallgatóknak - írja a Napi Gazdaság nyomán a Napi.hu.
A 25-64 éves korú magyar lakosság mindössze 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet. Ráadásul a beszélt nyelvben való jártasság sem tűnik túl erősnek, a leginkább beszélt nyelv az angol,...
iközben a második negyedévben a 15 évesnél idősebb magyar lakosság 61 százaléka internetezett, az 55 év felettieknek mindössze 25 százaléka használta a világhálót az eNET és a Telekom közös jelentése szerint....
Csalódást keltőek a ma délben publikálásra került német ipari megrendelési adatok. Az előző havi (felülvizsgált) -1,9 százalékos havi visszaesést újabb -0,3 százalékos változás követte augusztusban,...
Ismét engedtek a német nyomásnak az EU tagállamai, így harmadszor is elhalasztották a döntést abban az ügyben, ami a 2020-ra vonatkozó károsanyag-kibocsátás csökkentését irányozza elő, és elősegítené...
A kárpótlási jegyek használatát eredetileg három évre tervezték. Az első szabadon választott kormány kárpótlási eszköze még 23 évvel később is fellelhető, és a tőzsdén éppen emelkedik az ára. Legutóbb Mol részvényekre lehetett cserélni, ma viszont már semmire sem használható.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2013-ban a tavalyi, eddigi rekordösszeg másfélszeresét, összesen 1500 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrást szeretne kifizetni - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az állam ugyan szerepet vállal a vállalkozások hitelezésében, de az a normális, hogy üzleti terv alapján a kereskedelmi bankok hitelezzék a vállalkozásokat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által rendezett konferencián.