Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock, a jelentősből kiderült, hogy a társaság árbevétele éves szinten 7%-kal, a kezelt vagyon 12%-kal, míg az...
Az amerikai indexek erősödéssel zártak szerdán azt követően, hogy végre megállapodás született az adósságplafon megemelésével kapcsolatban. Ennek köszönhetően pedig az ázsiai régió vezető indexei...
Az expatok ügyintézésekor a HR-esek általában a beutazásra koncentrálnak, pedig a kiküldetés vége is tartogat számos teendőt és buktatót. Engedély-visszavonás, munkaügyi kijelentés, a lakás hivatalos átadása, költözködés, tb-kártya visszavonás. Az ügyintézés akkor sem egyszerű, ha az expat csak a céget hagyja el. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
A japán jegybank arra készül, hogy kiterjeszti három speciális hitelösztönző programját, amik jövő márciusban jártak volna le. Ezek korábban több mint 81 milliárd dollárnyi új hitelt segítettek elő...
Újraindult Amerika, már Obama is aláírta a megállapodást - Ludas Matyi is örülne a legfrissebb számoknak - lapértesülések szerint meggondolhatta magát a kormány az adókkal kapcsolatban - a rezsicsökkentés miatt eltűnhet a jó minőségű szén a piacról - Nézze meg itt >>
A Biotest németországi gyógyszergyártó cég leányvállalataként a magyar piacon évek óta jelen lévő Plazmaszolgálat Kft. második plazmaferezis állomását nyitja meg Budapesten. "A bérleti megállapodás...
8,8 milliárd dollárnyi közvetlen működő tőke áramlott Kínába idén szeptemberben, amely 5 százalékkal több, mint tavaly. Az ázsiai ország GDP-je a becslések szerint idén elérheti a 7,6 százalékot.
Török Gábor szerint az elmúlt 3 év legfontosabb jellemzője a politikai kormányzás Magyarországon, de már átestünk a ló túloldalára, és a gazdaság autonómiájáért kell küzdeni. A kormány "kerül, amibe...
Magyarországon az 1990-es évek elején indult újra a személyautó gyártás. Az Opel, a Suzuki, később az Audi és a Mercedes-Benz indította el az összeszerelést gyártást, de létezik egy ötödik "gyártó"...
A magyar gazdaság felzárkózásának esélyeiről folyt az első panelbeszélgetés a Portfolio.hu mai Budapest Economic Forum konferenciáján, amely során néhány biztató folyamat mellett több kedvezőtlen...
Bár kétszámjegyű profitnövekedésről számolt be az eBay a harmadik negyedévre, a befektetők mégis csalódottsággal fogadták a társaság gyorsjelentését, a részvények 5%-ot estek a zárás utáni...
A kínai Dagong Global hitelminősítő átértékelte az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó ajánlását és az A+ kategória alatti A minősítést adta neki, sőt, további leminősítést is kilátásba helyezett....
300 millió forintért vásárolta meg az egykori Úttörő Áruház egyik épületrészét egy hazai befektetőcsoport, az átalakítás jövőre indul. Várhatóan áruház vagy üzlet lesz belőle.
A kamat mértéke inkább a betételhelyezésnél kulcsfontosságú, semmint hitelfelvételnél. A hiteligénylés esetében leginkább annak teljes költsége meghatározó, míg a vállalati betéteknél valóban a betéti kamat határozza meg leginkább, melyik bankot és konstrukciót választják a cégek - derül ki a vállalatok pénzügyi szokásait vizsgáló K&H nagyvállalati monitor kutatás eredményeiből.
A magyarok 85 százaléka eltörölné az óraátállítást egy friss online kutatás szerint, amelyben a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy volt már konkrét problémája a félévente esedékes váltásból. A többség a nyári időszámítást preferálja.
Hippokratész, Hubbard, Maslow, Murray - mind megalkották a maguk személyiség- vagy motivációsablonját, de vajon besorolhatunk-e hétmilliárd embert mindössze néhány személyiségtípusba, alapozható-e ilyenre a kiválasztás? Kelkó Tamás, a HR Blog szerzője szerint az emberek nem ennyire egydimenziósak, ráadásul az igazán jól teljesítő munkatársak minden skatulyából kilógnak.
Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP az E.ON magyarországi földgázüzletágának állami megvásárlása miatt -...
Idén véget ért az arany több mint 1 évtizedes ralija, mivel az eddigi emelkedést támogató tényezők közül több is megdőlni látszik. A Bloomberg szerint a következő negyedévekben folytatódhat az arany...
Nem köteles kifizetni a Hochtief német cég egy olyan vállalat hitelét az OTP-nek, amelyben a Hochtief a hitel felvétele után szerzett közvetlen irányítást jelentő befolyást, de amelyet később...
A Portfolio.hu tegnapi értesülésével összhangban a mai Magyar Nemzet azt írja, a rögzített árfolyam feletti törlesztés teljes elengedésével segítené meg a kormány a devizahiteleseket. A...
Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP az E.ON magyarországi földgázüzletágának állami megvásárlása miatt.
Vagy a feltételek lazításával, vagy a fizetési kötelezettség mérséklésével mindenképpen vonzóbbá kell tennie a kormánynak a kisadózók tételes adóját, a jelenlegi szabályok mellett ugyanis biztosan nem sikerül teljesíteni jövőre (sem) a költségvetésben szereplő tervet. Persze az is igaz, hogy minél kevesebben választják az alacsonyabb adót, annál jobban járhat a büdzsé.
Bírósági eljárás esetén még adótitokra hivatkozva sem tarthatja vissza a kapcsolódó vizsgálatokból származó bizonyítékait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így könnyen előfordulhat, hogy az adózó méltányosabb eljárásra számíthat egy adóper, mint egy adóhatósági vizsgálat esetén.
Az energiaszolgáltatók a jövőben nem háríthatják a fogyasztókra a lopásokból és az általuk működtetett rendszerek műszaki állapotából fakadó energiaveszteséget - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legújabb rendeletéből.
Számos, mélyen gyökerező, de idővel alakítható tényező határozza meg azt, hogy egy ország a válság után fel tud-e zárkózni a korábbi trendnövekedési üteméhez, vagy sem és ezek között az oktatás és az...
Új vezető nemzetközi divatmárka, a New Yorker nyitotta meg üzletét a mai napon a Pólus Centerben. A közel 1000 négyzetméteres divatüzlet a bevásárlóközpont egyik fő folyosóján nyílik meg. A Pólus...
Az erőteljes vételi érdeklődést látva terven felül, összesen 54 milliárd forintnyi államkötvényt értékesített a csütörtöki kötvényaukciókon az Államadósság Kezelő Központ. A 3, 5 és 10 éves...
A hazai adóvizsgálatok több mint felénél elérhető, hogy a NAV tervezett megállapítása ne kerüljön be az ellenőrzést lezáró határozatba, első vagy másodfokon pedig az esetek közel 90 százalékában törölhető, illetve mérsékelhető a megállapítás, illetve a kiszabott adóbírság – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat 2012-2013. közötti adóvizsgálatait…
Nem köteles kifizetni a Hochtief német cég egy olyan vállalat hitelét az OTP-nek, amelyben a Hochtief a hitel felvétele után szerzett közvetlen irányítást jelentő befolyást, de amelyet később felszámoltak - állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.
A hazai adóvizsgálatok több mint felénél elérhető, hogy a NAV tervezett megállapítása ne kerüljön be az ellenőrzést lezáró határozatba, első, vagy másodfokon pedig az esetek közel 90%-ában törölhető, illetve mérsékelhető a megállapítás, illetve a kiszabott adóbírság – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat 2012-2013 közötti adóvizsgálatait feldolgozó…
A tűzifa és szén árának csökkentése következtében többen és többet fűtenének ezekkel az anyagokkal, így jelentősen növekedne a légszennyezés. Ennek hatására a rezsicsökkentés jóval nagyobb terhet róna a társadalomra, mint amennyit az érintett lakosok megtakarítanának az árcsökkenéssel. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a kormány nem szabályozza a tüzelőanyagok minőségét....
Egyéni módosító indítványokkal enyhítenek a kft-k kötelező törzstőkeemelésén. Így várhatóan nem lesz szükség arra, hogy az első társasági szerződés módosításkor a megemelt, 3 millió forint összegű jegyzett tőkét is teljesíteni kelljen.
Egy alapvetően jó cégnél is felszínre hozhat lappangó problémákat a teljesítményértékelés bevezetése. Kiderülhet, hogy egyes kollégák nem elég hozzáértőek vagy nem kellőképp motiváltak, ilyenkor hirtelen akár a teljesítmény is leeshet. Mi a teendő ilyenkor?
A szabadsággal kapcsolatban számtalan módosítást hozott az idei év. Ezúttal kizárólag "munkában töltött idő" munkajogi fogalmának szabadságot érintő jelentőségét vizsgáljuk meg.
Mintegy 260-270 ezer háztartás kap több családtámogatást jövőre, mint az idén. Ez összesen mintegy 53 milliárd forintot jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztérium család-, és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára egy konferencián.
Az első hónapban 357 millió forint folyt be az EHO-ból, ami augusztus óta terheli a kamatjövedelmeket. Feltételezhetően a számlatulajdonosok olyan konstrukcióban menekítették a megtakarításaikat, amik után nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetniük.
Az osztrák Raiffesen pénzügyi vezetője problematikusnak nevezte a magyarországi bankadót és a devizahitelesek ügyének kormányzati kommunikációját; Martin Grüll egy bécsi rendezvényen úgy fogalmazott: nincs "bensőséges szerelmi viszony" a Raiffeisen és a magyar kormány között.
Új növekedési lehetőséget láthatnak a biztosítók abban, hogy 2017-ig mintegy 10 százalékkal emelkedhet a 65 év felettiek aránya az eurózónában. A társaságoknak azonban olyan új kihívásokra is fel kell készülniük, mint a növekvő banki alapkamat, valamint a Solvency II elnevezésű uniós direktíva.
A Thai President Foods 300 millió thai baht (2,1 milliárd forint) befektetéssel élelmiszeripari üzemet vásárol Magyarországon, hogy megvesse a lábát az európai piacon - írja a thaiföldi The Nation hírportál.
Az osztrák Raiffesen pénzügyi vezetője problematikusnak nevezte a magyarországi bankadót, és a devizahitelesek ügyének kormányzati kommunikációját; Martin Grüll egy bécsi rendezvényen úgy...
Józsefváros Önkormányzata otthonmentési "akcióba" kezdett. Azokon a devizahiteleseken segít, akiknek az otthonára már rátette a kezét valamelyik bank. Ezek a családok az utcára kerülnének, ha nem kapnának mentőövet....
Két-három hazai nagybank tulajdonosa is elhagyja a következő öt évben Magyarországot - véli a Budapest Economic Forum közönségének kétharmada. A Portfolio.hu csütörtöki konferenciájának második,...
Kiemelt ápolási díjat kapnának 2014-től a súlyosan egészségkárosodott, önellátásra nem vagy csak segítséggel képes embereket ápoló hozzátartozók, mások ápolási díja a mostaninál differenciáltabb lenne, ha az Országgyűlés elfogadja az erre vonatkozó módosítási javaslatokat.
A Magyar Telekomnál a cash-flow csökkenése jövőre elérheti mélypontot, ami segítheti a vállalatot abban, hogy előre haladjon akvizíciós fronton a társaság - közölte a vezérigazgató, Christopher...